— Kis barátom, hallani akarom még a nevetésedet…

«Ometto, voglio ancora sentirti ridere…»

De ő azt mondta:

Ma mi disse:

— Ma éjszaka éppen egy éve. Ma éjjel a csillagom pontosan a fölött a hely fölött lesz, ahol egy esztendeje földre hullottam…

«Sarà un anno questa notte. La mia stella sarà proprio sopra al luogo dove sono caduto l’anno scorso…»

— Kedves kis barátom, ugye, ez az egész csak rossz álom, ez a kígyóhistória, ez a találkozó, ez a csillagmese…

«Ometto, non è vero che è un brutto sogno quella storia del serpente, dell’appuntamento e della stella?…»

Erre a kérdésre azonban nem válaszolt.

Ma non mi rispose. Disse:

Azt mondta:
— Ami fontos, azt nem lehet látni…

«Quello che è importante, non lo si vede…»

— Persze…

«Certo…»

— A virágokkal is így van. Ha szeretsz egy virágot, valahol egy csillagon, jólesik éjszaka fölnézned az égre. Minden csillagon van egy virág.

«È come per il fiore. Se tu vuoi bene a un fiore che sta in una stella, è dolce, la notte, guardare il cielo. Tutte le stelle sono fiorite».

— Persze…

«Certo…»

— És a vízzel is így van. Amit innom adtál, olyan volt, mint a muzsika, a csiga meg a kötél miatt… Emlékszel?… Nagyon jó volt.

«È come per l’acqua. Quella che tu mi hai dato da bere era come una musica, c’era la carrucola e c’era la corda… ti ricordi… era buona».

— Persze…

«Certo…»

— Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd… Mind a barátod lesz. Azonfölül egy ajándékot is adok neked.

«Guarderai le stelle, la notte. È troppo piccolo da me perché ti possa mostrare dove si trova la mia stella. È meglio così. La mia stella sarà per te una delle stelle. Allora, tutte le stelle, ti piacerà guardarle… Tutte, saranno tue amiche. E poi ti voglio fare un regalo…»

Megint nevetett.

Rise ancora.

— Ó, kedves kis barátom, hogy szeretem hallani a nevetésedet!

«Ah! ometto, ometto mio, mi piace sentire questo riso!»

— Éppen ez lesz az ajándékom… olyasforma, mint a víz…

«E sarà proprio questo il mio regalo… sarà come per l’acqua…»

— Mit akarsz ezzel mondani?

«Che cosa vuoi dire?»

— Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak…

«Gli uomini hanno delle stelle che non sono le stesse. Per gli uni, quelli che viaggiano, le stelle sono delle guide. Per altri non sono che delle piccole luci. Per altri, che sono dei sapienti, sono dei problemi. Per il mio uomo d’affari erano dell’oro. Ma tutte queste stelle stanno zitte. Tu, tu avrai delle stelle come nessuno ha…»

— Hogyhogy?

«Che cosa vuoi dire?»

— Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!

«Quando tu guarderai il cielo, la notte, visto che io abiterò in una di esse, visto che io riderò in una di esse, allora sarà per te come se tutte le stelle ridessero. Tu avrai, tu solo, delle stelle che sanno ridere!»

És megint nevetett.

E rise ancora.

— S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből…

«E quando ti sarai consolato (ci si consola sempre), sarai contento di avermi conosciuto. Sarai sempre il mio amico. Avrai voglia di ridere con me. E aprirai a volte la finestra, così, per il piacere…

És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: „Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!” Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz…

E i tuoi amici saranno stupiti di vederti ridere guardando il cielo. Allora tu dirai: “Sì, le stelle mi fanno sempre ridere!” e ti crederanno pazzo. «T’avrò fatto un brutto scherzo…»

És nevetett újra.

E rise ancora.

— Mintha a csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem…

«Sarà come se t’avessi dato, invece delle stelle, mucchi di sonagli che sanno ridere…»

És újból nevetett. De aztán elkomolyodott.

E rise ancora. Poi ridivenne serio.

— Ma éjszaka… tudod… ne gyere el.

«Questa notte… sai, non venire».

— Nem hagylak magadra.

«Non ti lascerò».

— Olyan leszek majd, mintha valami bajom volna… egy kicsit olyan, mintha meghalnék. Úgy bizony. Ne gyere el, semmi szükség rá, hogy végignézd… Nem éri meg…

«Sembrerà che io mi senta male… sembrerà un po’ che io muoia. È così. Non venire a vedere, non vale la pena…»

— Nem hagylak magadra.

«Non ti lascerò».

Ő szemlátomást gondterhelt volt.

Ma era preoccupato.

— Azért mondom… a kígyó miatt. Nehogy esetleg téged is megmarjon… A kígyók komiszak. Puszta kedvtelésből is marnak…

«Ti dico questo… Anche per il serpente. Non bisogna che ti morda… I serpenti sono cattivi. Ti può mordere per il piacere di…»

— Nem hagylak magadra.

«Non ti lascerò».

De valami megnyugtatta.

Ma qualcosa lo rassicurò:

— Igaz, második marásra már nem marad mérgük…

«È vero che non hanno più veleno per il secondo morso…»

Azon az éjszakán észre sem vettem, mikor kelt útra. Nesztelenül megszökött. Mikor végre utolértem, elszántan, gyors léptekkel menetelt. Csak ennyit mondott:

Quella notte non lo vidi mettersi in cammino. Si era dileguato senza far rumore. Quando riuscii a raggiungerlo camminava deciso, con un passo rapido.

— Ó, hát itt vagy…

Mi disse solamente: «Ah! sei qui…»

És kézen fogott. De még mindig bántotta valami.

E mi prese per mano. Ma ancora si tormentava:

— Nem jól tetted. Fájni fog neked. Olyan lesz, mintha meghaltam volna, pedig nem is igaz…

«Hai avuto torto. Avrai dispiacere. Sembrerò morto e non sarà vero…»

Én csak hallgattam.

Io stavo zitto.

— Ugye, érted? Nagyon messze van. Nem vihetem magammal ezt a testet. Túl nehéz.

«Capisci? È troppo lontano. Non posso portare appresso il mio corpo. È troppo pesante».

Hallgattam.

Io stavo zitto.

— Olyan lesz, mint egy levetett, régi kéreg. Mért volna szomorú egy levetett kéreg?…

«Ma sarà come una vecchia scorza abbandonata. Non sono tristi le vecchie scorze…»

Hallgattam.

Io stavo zitto.

Egy kicsit elbátortalanodott. De aztán újra összeszedte magát.

Si scoraggiò un poco. Ma fece ancora uno sforzo:

— Tudod, milyen jó lesz? Én is nézem majd a csillagokat. Minden egyes csillag kút lesz, rozsdás csigával. És mind innom ad majd.

«Sarà bello, sai. Anch’io guarderò le stelle. Tutte le stelle saranno dei pozzi con una carrucola arrugginita. Tutte le stelle mi verseranno da bere…»

Hallgattam.

Io stavo zitto.

— Olyan mulatságos lesz! Neked ötszázmillió csengettyűd lesz, nekem ötszázmillió forrásom…

«Sarà talmente divertente! Tu avrai cinquecento milioni di sonagli, io avrò cinquecento milioni di fontane…»

És most már ő is elhallgatott, mert sírt…

E tacque anche lui perché piangeva.

— Helyben vagyunk. Most hadd menjek pár lépést egyedül.

«È là. Lasciami fare un passo da solo».

De leült, mert fél.

Si sedette perché aveva paura.

Aztán azt mondta:

E disse ancora:

— Tudod… a virágom… felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék…

«Sai… il mio fiore… ne sono responsabile! Ed è talmente debole e talmente ingenuo. Ha quattro spine da niente per proteggersi dal mondo…»

Leültem én is, mert nem bírtam tovább állva maradni.

Mi sedetti anch’io perché non potevo più stare in piedi. Disse:

— Hát igen — mondta. — Ennyi az egész.

«Ecco… è tutto qui…»

Egy kicsit még tétovázott, aztán fölállt. Lépett egyet. Én moccanni se bírtam.

Esitò ancora un poco, poi si rialzò. Fece un passo. Io non potevo muovermi.

Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt.

Non ci fu che un guizzo giallo vicino alla sua caviglia. Rimase immobile per un istante. Non gridò. Cadde dolcemente come cade un albero. Non fece neppure rumore sulla sabbia.

XXVII

XXVII

És ennek bizony immár hat éve. S én még soha senkinek sem meséltem el ezt a történetet. Bajtársaim, mikor viszontláttak, örültek, hogy élve látnak. Én szomorú voltam, de azt mondtam: „Azért, mert nagyon fáradt vagyok…”

Ed ora, certo, sono già passati sei anni. Non ho ancora mai raccontata questa storia. Gli amici che mi hanno rivisto erano molto contenti di rivedermi vivo. Ero triste, ma dicevo: «È la stanchezza…»

Most már egy kicsit megvigasztalódtam. Azaz… mégsem egészen. De tudom, hogy visszatért a bolygójára, mert mikor fölkelt a nap, nem találtam ott a testét. Annyira mégsem volt nehéz… És szeretem a csillagokat hallgatni éjszakánként. Mintha ötszázmillió csengettyű volna…

Ora mi sono un po’ consolato. Cioè… non del tutto. Ma so che è ritornato nel suo pianeta, perché al levar del giorno, non ho ritrovato il suo corpo. Non era un corpo molto pesante… E mi piace la notte ascoltare le stelle. Sono come cinquecento milioni di sonagli…

De lám csak, van itt egy rendkívüli kérdés! A szájkosárról, amit a kis hercegnek rajzoltam, lefelejtettem a bőrszíjat! Sose tudhatja fölcsatolni a bárányára. S én azt kérdezem magamban: „Mi történt a bolygón? Lehet, hogy a bárány megette a virágot…”

Ma ecco che accade una cosa straordinaria. Alla museruola disegnata per il piccolo principe, ho dimenticato di aggiungere la correggia di cuoio! Non avrà mai potuto mettere la museruola alla pecora. Allora mi domando: «Che cosa sarà successo sul suo pianeta? Forse la pecora ha mangiato il fiore…»

Egyszer azt gondolom: „Nem, semmiképpen sem! A kis herceg mindig üvegbura alá teszi éjszakára a virágját, és éberen vigyáz a bárányára…” Ilyenkor boldog vagyok, és a csillagok mind kedvesen nevetnek.

Tal altra mi dico: «Certamente no! Il piccolo principe mette il suo fiore tutte le notti sotto la sua campana di vetro, e sorveglia bene la sua pecora…» Allora sono felice. E tutte le stelle ridono dolcemente.

Másszor meg ezt gondolom: „Az ember olykor-olykor figyelmetlen, és máris kész a baj! Egy este elfelejti föltenni az üvegburát, vagy éjszaka nesztelenül kiszökik a bárány…” És ilyenkor a csengettyűk mind csupa könnyé változnak.

Tal altra ancora mi dico: «Una volta o l’altra si distrae e questo basta! Ha dimenticato una sera la campana di vetro, oppure la pecora è uscita senza far rumore durante la notte…» Allora i sonagli si cambiano tutti in lacrime!

Nagy rejtelem ez. Mert ti szeretitek a kis herceget, nektek se mindegy, mint ahogy nem mindegy nekem sem, hogy valahol a mindenségben, ki tudja, hol, ki tudja, merre, egy bárány, akit nem is ismerünk, lelegelt-e egy rózsát, vagy sem…

È tutto un grande mistero! Per voi che pure volete bene al piccolo principe, come per me, tutto cambia nell’universo se in qualche luogo, non si sa dove, una pecora che non conosciamo ha, sì o no, mangiato una rosa.

Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem, meglátjátok, egyszerre megváltozik minden…

Guardate il cielo e domandatevi: la pecora ha mangiato o non ha mangiato il fiore? E vedrete che tutto cambia…

És soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos!

Ma i grandi non capiranno mai che questo abbia tanta importanza.

Számomra ez itt a világ legszebb és legszomorúbb tája. Ugyanaz a táj, mint az előző lapon, de még egyszer lerajzoltam, hogy jól lássátok. Itt jelent meg a Földön, s aztán itt tűnt el róla a kis herceg.

Questo è per me il più bello e il più triste paesaggio del mondo. È lo stesso paesaggio della pagina precedente, ma l’ho disegnato un’altra volta perché voi lo vediate bene. È qui che il piccolo principe è apparso sulla Terra e poi è sparito.

Tanulmányozzátok figyelmesen, hogy biztosan ráismerjetek, ha egyszer Afrikában utaztok, a sivatagban. S ha netalán arra visz az utatok, kérve kérlek, ne siessetek, időzzetek el egy kicsit ott, pontosan a csillag alatt.

Guardate attentamente questo paesaggio per essere sicuri di riconoscerlo se un giorno farete un viaggio in Africa, nel deserto. E se vi capita di passare di là, vi supplico, non vi affrettate, fermatevi un momento sotto le stelle!

Ha akkor egy gyerek lép hozzátok, és nevet, és aranyhaja van, és nem felel, ha kérdezik: nyilván kitaláljátok, ki az. S akkor aztán legyetek kedvesek, és ne hagyjátok, hogy tovább szomorkodjam: írjátok meg nekem, hogy visszajött…

E se allora un bambino vi viene incontro, se ride, se ha i capelli d’oro, se non risponde quando lo si interroga, voi indovinerete certo chi è. Ebbene, siate gentili! Non lasciatemi così triste: scrivetemi subito che è ritornato…

1943

1943