— Ha egy generálisnak azt parancsolnám, szálljon virágról virágra, mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a generális nem hajtaná végre a parancsot, ki lenne a hibás emiatt: ő vagy én?

«Se ordinassi a un generale di volare da un fiore all’altro come una farfalla, o di scrivere una tragedia, o di trasformarsi in un uccello marino; e se il generale non eseguisse l’ordine ricevuto, chi avrebbe torto, lui o io?»

— Fölséged! — jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal.

«L’avreste voi», disse con fermezza il piccolo principe.

— Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem — mondta a király. — Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.

«Esatto. Bisogna esigere da ciascuno quello che ciascuno può dare», continuò il re. «L’autorità riposa, prima di tutto, sulla ragione. Se tu ordini al tuo popolo di andare a gettarsi in mare, farà la rivoluzione. Ho il diritto di esigere l’ubbidienza perché i miei ordini sono ragionevoli».

— Akkor mi lesz a naplementémmel? — firtatta a kis herceg, mert ha már föltett egy kérdést, többé nem tágított tőle.

«E allora il mio tramonto?» ricordò il piccolo principe che non si dimenticava mai di una domanda una volta che l’aveva fatta.

— Meg fogod kapni a naplementédet. Követelem. De kormányzói bölcsességemben megvárom, hogy kedvezőek legyenek hozzá a körülmények.

«L’avrai il tuo tramonto, lo esigerò, ma, nella mia sapienza di governo, aspetterò che le condizioni siano favorevoli».

— És az mikor lesz? — tudakolta a kis herceg.

«E quando saranno?» s’informò il piccolo principe.

— Hm… hm… — felelte a király, és böngészni kezdett egy testes naptárban. — Hm… hm… mikor lesz… mikor lesz… ma este, hét óra negyven perc körül. És majd meglátod, milyen híven engedelmeskednek nekem.

«Hem! hem!» gli rispose il re che intanto consultava un grosso calendario, «hem! hem! sarà verso, verso, sarà questa sera verso le sette e quaranta! E vedrai come sarò ubbidito a puntino».

A kis herceg ásított. Sajnálta, hogy oda a napnyugtája. Ráadásul egy kicsit unatkozott is már.

Il piccolo principe sbadigliò. Rimpiangeva il suo tramonto mancato. E poi incominciava ad annoiarsi.

— Nincs itt semmi dolgom többet — mondta a királynak. — Megyek tovább.

«Non ho più niente da fare qui», disse al re. «Me ne vado».

— Ne menj! — mondta a király, hiszen olyan büszke volt rá, hogy végre akadt egy alattvalója. — Ne menj el, megteszlek miniszternek.

«Non partire», rispose il re che era tanto fiero di avere un suddito, «non partire, ti farò ministro!»

— Milyen miniszternek?

«Ministro di che?»

— Hát… igazságügyinek!

«Di… della giustizia!»

— De ha nincs, akinek igazságot szolgáltassak!

«Ma se non c’è nessuno da giudicare?»

— Sosem lehet tudni — felelte a király. — Még nem jártam be a királyságomat. Öreg vagyok, hintóra nincs helyem, a gyaloglás meg fáraszt.

«Non si sa mai», gli disse il re. «Non ho ancora fatto il giro del mio regno. Sono molto vecchio, non c’è posto per una carrozza e mi stanco a camminare».

— Ó, hiszen már láttam! — mondta a kis herceg, és előrehajolt, hogy egy pillantást vessen a bolygó túlsó felére. — Ott sincs senki.

«Oh! ma ho già visto io», disse il piccolo principe sporgendosi per dare ancora un’occhiata sull’altra parte del pianeta. «Neppure laggiù c’è qualcuno».

— Hát akkor ítélkezzél saját magadon — mondta a király. — Ez a legnehezebb. Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.

«Giudicherai te stesso», gli rispose il re. «È la cosa più difficile. È molto più difficile giudicare se stessi che gli altri. Se riesci a giudicarti bene è segno che sei veramente un saggio».

— De ítélkezni mindenütt ítélkezhetem magam fölött — jegyezte meg a kis herceg. — Ahhoz nem kell itt laknom.

«Io», disse il piccolo principe, «io posso giudicarmi ovunque. Non ho bisogno di abitare qui».

— Hm… hm… — mondta a király. — Azt hiszem, van itt valahol a bolygómon egy vén patkány. Éjszaka hallom a motozását. Hát ítélkezzél e fölött a vén patkány fölött. Időről időre halálra ítéled; élete így a te igazságszolgáltatásodtól függ majd. Aztán minden egyes alkalommal megkegyelmezel neki, takarékosságból, mivel csak egy van belőle.

«Hem! hem!» disse il re. «Credo che da qualche parte sul mio pianeta ci sia un vecchio topo. Lo sento durante la notte. Potrai giudicare questo vecchio topo. Lo condannerai a morte di tanto in tanto. Così la sua vita dipenderà dalla tua giustizia. Ma lo grazierai ogni volta per economizzarlo. Non ce n’è che uno».

— Nem szeretem a halálos ítéleteket — mondta a kis herceg —, és minden bizonnyal elmegyek.

«Non mi piace condannare a morte», rispose il piccolo principe, «preferisco andarmene».

— Ne! — mondta a király.

«No», disse il re.

A kis herceg azonban nekifogott az előkészületeknek, majd, mivel nem akart fájdalmat okozni az öreg uralkodónak, így szólt:

Ma il piccolo principe che aveva finiti i suoi preparativi di partenza, non voleva dare un dolore al vecchio monarca:

— Ha fölségednek az a kívánsága, hogy pontosan engedelmeskedjenek a parancsainak, nekem is adhatna egy ésszerű parancsot. Megparancsolhatná például, hogy egy percen belül keljek útra. A körülmények, úgy látom, kedvezőek…

«Se Vostra Maestà desidera essere ubbidito puntualmente, può darmi un ordine ragionevole. Potrebbe ordinarmi, per esempio, di partire prima che sia passato un minuto. Mi pare che le condizioni siano favorevoli…»

A király nem felelt. A kis herceg először tétovázott, aztán egy sóhajtással mégis útra kelt.

E siccome il re non rispondeva, il piccolo principe esitò un momento e poi con un sospiro se ne partì.

— Kinevezlek nagykövetemnek! — kiáltott utána sietve a király.

«Ti nomino mio ambasciatore», si affrettò a gridargli appresso il re.

Arcáról csak úgy sugárzott a tekintély.

Aveva un’aria di grande autorità.

„Hát bizony furcsák a fölnőttek” — gondolta útközben a kis herceg.

Sono ben strani i grandi, si disse il piccolo principe durante il viaggio.

XI

XI

A második bolygón lakott a hiú.

Il secondo pianeta era abitato da un vanitoso.

— Lám, lám! — kiáltotta már messziről, amikor megpillantotta a kis herceget. — Meglátogat egy csodálóm!

«Ah! ah! ecco la visita di un ammiratore», gridò da lontano il vanitoso appena scorse il piccolo principe.

Mert aki hiú, annak az összes többi ember olybá tűnik, mint a csodálója.

Per i vanitosi tutti gli altri uomini sono degli ammiratori.

— Jó napot! — mondta a kis herceg. — Fura kalapja van uraságodnak.

«Buon giorno», disse il piccolo principe, «che buffo cappello avete!»

— Arra való, hogy megemeljem — felelte a hiú. — Hogy viszonozzam vele az ünneplést. De sajnos, soha nem jár erre senki.

«È per salutare», gli rispose il vanitoso. «È per salutare quando mi acclamano, ma sfortunatamente non passa mai nessuno da queste parti».

— Úgy? — kérdezte a kis herceg, és egy szót sem értett az egészből.

«Ah sì?» disse il piccolo principe che non capiva.

— Csapd össze a tenyeredet — javasolta neki a hiú.

«Batti le mani l’una contro l’altra», consigliò perciò il vanitoso.

A kis herceg összeütötte a két tenyerét. A hiú szerényen megemelte a kalapját.

Il piccolo principe batté le mani l’una contro l’altra e il vanitoso salutò con modestia sollevando il cappello.

„Itt már mulatságosabb, mint az imént a királynál volt” — gondolta a kis herceg, és újra összeverte a tenyerét. A hiú meg újra megemelte a kalapját.

«È più divertente che la visita al re», si disse il piccolo principe, e ricominciò a battere le mani l’una contro l’altra. Il vanitoso ricominciò a salutare sollevando il cappello.

Így ment ez öt percig; akkor a kis herceg elunta az egyhangú játékot.

Dopo cinque minuti di questo esercizio il piccolo principe si stancò della monotonia del gioco:

— Hát ahhoz mit kell csinálni, hogy a kalap leessék? — kérdezte.

«E che cosa bisogna fare», domandò, «perché il cappello caschi?»

A hiú ezt egyszerűen elengedte a füle mellett. Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.

Ma il vanitoso non l’intese. I vanitosi non sentono altro che le lodi.

— Valóban nagyon csodálsz engem? — kérdezte a kis hercegtől.

«Mi ammiri molto, veramente?» domandò al piccolo principe.

— Mit jelent az, hogy csodálni?

«Che cosa vuol dire ammirare?»

— Csodálni annyit jelent, mint elismerni az illetőről, hogy széles e bolygón ő a legszebb, a legjobban öltözött, a leggazdagabb és a legokosabb.

«Ammirare vuol dire riconoscere che io sono l’uomo più bello, più elegante, più ricco e più intelligente di tutto il pianeta».

— De hiszen te egyedül vagy a bolygódon!

«Ma tu sei solo sul tuo pianeta!»

— Azért mégiscsak tedd meg! Azért mégiscsak csodálj!

«Fammi questo piacere. Ammirami lo stesso!»

— Csodállak — mondta a kis herceg, és egy parányit megvonta a vállát. — Csak azt nem értem, mire jó az neked!

«Ti ammiro», disse il piccolo principe, alzando un poco le spalle, «ma tu che te ne fai?»

És sietve odébbállt.

E il piccolo principe se ne andò.

„Szó, ami szó — gondolta útközben —, a fölnőttek nagyon-nagyon furcsák.”

Decisamente i grandi sono ben bizzarri, diceva con semplicità a se stesso, durante il suo viaggio.

ХII

XII

A következő bolygón egy iszákos lakott. Ez a látogatás nagyon rövid ideig tartott, de nagyon elszomorította a kis herceget.

Il pianeta appresso era abitato da un ubriacone. Questa visita fu molto breve, ma immerse il piccolo principe in una grande malinconia.

Ott találta az iszákost egy sor üres meg egy sor teli palack előtt.
— Hát te mit csinálsz itt? — kérdezte tőle.

«Che cosa fai?» chiese all’ubriacone che stava in silenzio davanti a una collezione di bottiglie vuote e a una collezione di bottiglie piene.

— Iszom — felelte gyászos képpel az iszákos.

«Bevo», rispose, in tono lugubre, l’ubriacone.

— Miért iszol? — kérdezte a kis herceg.

«Perché bevi?» domandò il piccolo principe.

— Hogy felejtsek — felelte az iszákos.

«Per dimenticare», rispose l’ubriacone.

— Mit? — tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.

«Per dimenticare che cosa?» s’informò il piccolo principe che cominciava già a compiangerlo.

— Azt, hogy szégyellem magam — felelte az iszákos és lehajtotta a fejét.

«Per dimenticare che ho vergogna», confessò l’ubriacone abbassando la testa.

A kis herceg szeretett volna segíteni rajta.
— Miért szégyelled magad? — kérdezte.

«Vergogna di che?» insistette il piccolo principe che desiderava soccorrerlo.

— Mert iszom — vágta el a további beszélgetést az iszákos, és mélységes hallgatásba süllyedt.

«Vergogna di bere!» e l’ubriacone si chiuse in un silenzio definitivo.

A kis herceg meghökkenve szedelőzködött.

Il piccolo principe se ne andò perplesso.

„Bizony, bizony — gondolta út közben —, a fölnőttek rettentően furcsák.”

I grandi, decisamente, sono molto, molto bizzarri, si disse durante il viaggio.

XIII

XIII

A negyedik bolygó az üzletemberé volt. Ennek annyi dolga volt, hogy még csak föl se nézett, amikor a kis herceg megérkezett.

Il quarto pianeta era abitato da un uomo d’affari. Questo uomo era così occupato che non alzò neppure la testa all’arrivo del piccolo principe.

— Jó napot! — mondta a kis herceg. — Uraságodnak kialudt a cigarettája.

«Buon giorno», gli disse questi. «La vostra sigaretta è spenta».

— Három meg kettő, az öt. Öt meg hét, az tizenkettő. Tizenkettő meg három, az tizenöt. Jó napot! Tizenöt meg hét, az huszonkettő. Huszonkettő meg hat, az huszonnyolc. Nem érek rá újra rágyújtani. Huszonhat meg öt, az harmincegy. Hopp! Tehát összesen ötszázegymillióhatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy.

«Tre più due fa cinque. Cinque più sette: dodici. Dodici più tre: quindici. Buon giorno. Quindici più sette fa ventidue. Ventidue più sei: ventotto. Non ho tempo per riaccenderla. Ventisei più cinque trentuno. Ouf! Dunque fa cinquecento e un milione seicento ventiduemila settecento trentuno».

— Ötszázmillió micsoda?

«Cinquecento milioni di che?»

— Mi az? Még mindig itt vagy? Ötszázmillió izé… már nem is tudom… Annyi dolgom van! Én komoly ember vagyok, én nem fecsérlem léhaságokra az időmet! Kettő meg öt, az hét…

«Hem! Sei sempre li? Cinquecento e un milione di… non lo so più. Ho talmente da fare! Sono un uomo serio, io, non mi diverto con delle frottole! Due più cinque: sette…»

— Ötszázmillió micsoda? — ismételte a kis herceg, mert ha egyszer egy kérdést föltett, nem tágított tőle többé.

«Cinquecento e un milione di che?» ripeté il piccolo principe che mai aveva rinunciato a una domanda una volta che l’aveva espressa.

Az üzletember fölkapta a fejét.

L’uomo d’affari alzò la testa:

— Ötvennégy éve lakom ezen a bolygón, de eddig még csak háromszor zavartak. Először huszonkét éve egy cserebogár; isten tudja, honnét pottyant ide. Iszonyatos zajt csapott, úgyhogy négy hibát is ejtettem a számadásomban.

«Da cinquantaquattro anni che abito in questo pianeta non sono stato disturbato che tre volte. La prima volta è stato ventidue anni fa, da una melolonta che era caduta chissà da dove. Faceva un rumore spaventoso e ho fatto quattro errori in una addizione.

Másodszor tizenegy esztendeje köszvényrohamot kaptam. Keveset mozgok, nincs időm lófrálni; én komoly ember vagyok. Harmadszor pedig: most! Szóval azt mondtam, hogy ötszázegymillió…

La seconda volta è stato undici anni fa per una crisi di reumatismi. Non mi muovo mai, non ho il tempo di girandolare. Sono un uomo serio, io. La terza volta… eccolo! Dicevo dunque cinquecento e un milione».

— Micsoda?

«Milioni di che?»

Az üzletember látta: semmi reménye rá, hogy békén hagyják.

L’uomo d’affari capi che non c’era speranza di pace.

— Olyan kis apróság, amit az égen látni olykor.

«Milioni di quelle piccole cose che si vedono qualche volta nel cielo».

— Légy?

«Di mosche?»

— Dehogy! Olyan kis csillogó.

«Ma no, di piccole cose che brillano».

— Méhek?

«Di api?»

— Dehogy! Azok az aranyos kis izék, amin a semmittevők ábrándozni szoktak. Én azonban komoly ember vagyok! Nekem nincs időm semmiféle ábrándozásra.

«Ma no. Di quelle piccole cose dorate che fanno fantasticare i poltroni. Ma sono un uomo serio, io! Non ho il tempo di fantasticare».

— Ahá! Csillagok.

«Ah! di stelle?»

— Az, az. Csillagok.

«Eccoci. Di stelle».

— És mit csinálsz azzal az ötszázmillió csillaggal?

«E che ne fai di cinquecento milioni di stelle?»

— Ötszázegymillió-hatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy. Komoly ember vagyok, szeretem a pontosságot.

«Cinquecento e un milione seicento ventiduemila settecento trentuno. Sono un uomo serio io, sono un uomo preciso».

— Mit csinálsz ezekkel a csillagokkal?

«E che te ne fai di queste stelle?»

— Hogy mit csinálok velük?

«Che cosa me ne faccio?»

— Igen.

«Sì»

— Semmit. Birtoklom őket.

«Niente. Le possiedo».

— Birtoklod a csillagokat?

«Tu possiedi le stelle?»

— Igen.

«Sì»

— Találkoztam egy királlyal, aki…

«Ma ho già veduto un re che…»

— A királyok nem birtokolnak. A királyok „uralkodnak” valamin. Ez más.

«I re non possiedono. Ci regnano sopra. È molto diverso».

— És mire jó neked, hogy birtoklod a csillagokat?

«E a che ti serve possedere le stelle?»

— Arra, hogy gazdag legyek.

«Mi serve ad essere ricco».

— És mire jó a gazdagságod?

«E a che ti serve essere ricco?»

— Más csillagokat is megvenni, ha történetesen talál valaki.

«A comperare delle altre stelle, se qualcuno ne trova».

„Ez körülbelül olyasformán okoskodik, mint a részegesem” — gondolta a kis herceg;

Questo qui, si disse il piccolo principe, ragiona un po’ come il mio ubriacone.

de azért tovább faggatta:

Ma pure domandò ancora:

— Hogyan lehet birtokolni a csillagokat?

«Come si può possedere le stelle?»

— Kinek a tulajdona? — vágott vissza zsémbesen az üzletember.

«Di chi sono?» rispose facendo stridere i denti l’uomo d’affari.

— Nem tudom. Senkinek.

«Non lo so, di nessuno».