他却不回答我的问题，只是对我说：

De ő nem felelt a kérdésemre. Egyszerűen csak ennyit mondott:

“水对心也是有益处的……”

— Néha a szívnek is jó a víz…

我不懂他的话是什么意思，可我也不做声……我知道不应该去问他。

Nem értettem a válaszát, de nem szóltam többet. Tudtam, hogy őt sosem szabad faggatni.

他累了，他坐下来。我在他身旁坐下。沉默了一会，他又说道：

Elfáradt. Leült. Én melléje ültem. Akkor némi csönd után azt mondta:

“星星是很美的，因为有一朵人们看不到的花……”

— A csillagok szépek. Attól, hogy van rajtuk egy láthatatlan virág…

我回答道：“当然。”而我默默地看着月光下沙漠的褶皱。

Olyasmit feleltem, hogy „persze, persze”, aztán szótlanul bámultam a holdfényben a homok redőit.

“沙漠是美的。”他又说道。

— A sivatag is szép — tette hozzá.

确实如此。我一直很喜欢沙漠。坐在一个沙丘上，什么也看不见、听不见。但是，却有一种说不出的东西在默默地放着光芒……

Igaza volt. Mindig szerettem a sivatagot. Az ember leül egy homokdombra. Nem lát semmit. Nem hall semmit. Valami mégis csöndesen sugárzik…

“使沙漠更加美丽的，就是在某个角落里，藏着一口井……”

— Az teszi széppé a sivatagot — mondta a kis herceg —, hogy valahol egy kutat rejt…

我很惊讶，突然明白了为什么沙漠放着光芒。当我还是一个小孩子的时候，我住在一座古老的房子里，而且传说，这个房子里埋藏着一个宝贝。当然，从来没有任何人能发现这个宝贝，可能，甚至也没有人去寻找过。但是，这个宝贝使整个房子着了魔似的。我家的房子在它的心灵深处隐藏着一个秘密……

Meglepődtem, mert egyszerre megértettem a homoknak ezt a titokzatos sugárzását. Gyerekkoromban egy régi házban laktam; a legenda szerint valahol kincs volt elásva benne. Igaz, soha senki nem jött a nyomára; meglehet, nem is kereste soha senki. Mégis elvarázsolta az egész házat. Titkot rejtett valahol a szíve mélyén…

我对小王子说道：“是的，无论是房子，星星，或是沙漠，使它们美丽的东西是看不见的！”

— Igen — mondtam a kis hercegnek —, akár egy házról van szó, akár a csillagokról, akár a sivatagról: ami széppé teszi őket, az láthatatlan.

“我真高兴，你和我的狐狸的看法一样。”小王子说。

— Örülök neki, hogy egy véleményen vagy a rókámmal — mondta a kis herceg.

小王子睡觉了，我就把他抱在怀里，又重新上路了。我很激动。就好象抱着一个脆弱的宝贝。就好象在地球上没有比这更脆弱的了。

És mert elaludt, a karomba vettem, és úgy folytattam utamat. Meghatottságot éreztem: mintha törékeny kincset vittem volna. Sőt, mintha törékenyebb dolog egyáltalán nem is lett volna a Földön.

我借着月光看着这惨白的面额，这双紧闭的眼睛，这随风飘动的绺绺头发，这时我对自己说道：“我所看到的仅仅是外表。最重要的是看不见的……”

Néztem a holdvilágban ezt a sápadt homlokot, ezt a csukott szempárt, ezeket a szélben meg-megrezdülő aranyfürtöket, és azt gondoltam magamban: „Amit látok, az csak a kéreg. Ami a legfontosabb, az láthatatlan…”

由于看到他稍稍张开的嘴唇露出一丝微笑，我又自言自语地说：“在这个熟睡了的小王子身上，使我非常感动的，是他对他那朵花的忠诚，是在他心中闪烁的那朵玫瑰花的形象。这朵玫瑰花，即使在小王子睡着了的时候，也象一盏灯的火焰一样在他身上闪耀着光辉……”这时，我就感觉到他更加脆弱。应该保护灯焰：一阵风就可能把它吹灭……

S mivel nyitott ajkai körül valami mosolyféle derengett, még ezt is gondoltam: „Ebben az alvó kis hercegben a legjobban a virágjához való hűsége hat meg: egy rózsa képe, mely akkor is úgy ragyog benne, mint egy lámpa lángja, amikor alszik…” És ettől még törékenyebbnek tűnt a szememben. A lámpákra nagyon kell vigyázni: elég egy hirtelen kis szél, hogy kioltsa őket…

于是，就这样走着，我在黎明时发现了水井。

Mentem, mentem, és hajnalban rábukkantam a kútra.

XXV

XXV

“那些人们，他们往快车里拥挤，但是他们却不知道要寻找什么。于是，他们就忙忙碌碌，来回转圈子……”小王子说道。

— Az emberek — mondta a kis herceg — gyorsvonatokon zötykölődnek, de már nem tudják, mit keresnek. Erre elkezdenek ágálni, és csak forognak körbe-körbe…

他接着又说：

Aztán még hozzátette:

“这没有必要……”

— Nem éri meg…

我们终于找到的这口井，不同于撒哈拉的那些井。撒哈拉的井只是沙漠中挖的洞。这口井则很象村子中的井。可是，那里又没有任何村庄，我还以为是在做梦呢。

A kút, amit találtunk, nem hasonlított a szaharai kutakhoz. A szaharai kutak egyszerűen homokba ásott lyukak. Ez meg olyan volt, mint egy falusi kút. Holott falunak nyoma sem volt, úgyhogy azt hittem, káprázik a szemem.

“真怪，”我对小王子说：“一切都是现成的：辘轳、水桶、绳子……”

— Nem furcsa? — mondta a kis herceg. — Minden készen van: csiga, vödör, kötél…

他笑了，拿着绳子，转动着辘轳。辘轳就象是一个长期没有风来吹动的旧风标一样，吱吱作响。

Nevetett, megfogta a kötelet, megmozgatta a csigát. A csiga nyikorgott, mint egy öreg szélkakas, ha hosszú szünet után fölébred a szél.

“你听，”小王子说：“我们唤醒了这口井，它现在唱起歌来了……”

— Hallod? — mondta a kis herceg. — Fölébresztjük a kutat, ő meg énekel…

我不愿让他费劲。

Nem akartam, hogy megerőltesse magát.

我对他说：
“让我来干吧。这活对你太重了。”

— Hagyd, majd én — mondtam. — Neked ez túl nehéz.

我慢慢地把水桶提到井栏上。我把它稳稳地放在那里。我的耳朵里还响着辘轳的歌声。依然还在晃荡的水面上，我看见太阳的影子在跳动。

Lassan fölvontam a vödröt a káváig. Ráállítottam a kávára, jó szilárdan. Fülemben még tartott a csiga éneke; a vödörben még remegett a víz, és benne, láttam, ott remegett a nap.

“我正需要喝这种水。”小王子说：“给我喝点……”

— Éppen erre a vízre szomjazom — mondta a kis herceg. — Adj innom…

这时我才明白了他所要寻找的是什么！

Egyszerre megértettem, hogy mit keresett!

我把水桶提到他的嘴边。他闭着眼睛喝水。就象节日一般舒适愉快。这水远不只是一种饮料，它是披星戴月走了许多路才找到的，是在辘轳的歌声中，经过我双臂的努力得来的。它象是一件礼品慰藉着心田。

Ajkához emelte a vödröt. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez, mint egy ünnep. Ez a víz más volt, több volt puszta italnál. A csillagok alatti vándorlásból született, a csiga énekéből, a karom megfeszített erejéből. Olyan jólesett a szívnek, mint egy ajándék.

在我小的时候，圣诞树的灯光，午夜的弥撒的音乐，甜蜜的微笑，这一切都使圣诞节时我收到的礼品辉映着幸福的光彩。

Mikor gyerek voltam, így aranyozta be a karácsonyi ajándékot a karácsonyfa fénye, az éjféli mise zenéje meg a mosolyok varázsa.

“你这里的人在同一个花园中种植着五千朵玫瑰。”小王子说：“可是，他们却不能从中找到自己所要寻找的东西……”

— Nálatok — mondta a kis herceg — az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.

“他们是找不到的。”我回答道。

— Nem találják meg — mondtam.

“然而，他们所寻找的东西却是可以从一朵玫瑰花或一点儿水中找到的……”

— Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…

“一点不错。”我回答道。

— Minden bizonnyal — feleltem.

小王子又加了一句：

“眼睛是什么也看不见的。应该用心去寻找。”

— Csakhogy a szem vak — tette hozzá a kis herceg. — A szívünkkel kell keresni.

我喝了水。我痛快地呼吸着空气。沙漠在晨曦中泛出蜂蜜的光泽。这蜂蜜般的光泽也使我感到幸福。为什么我要难过……

Én is ittam. Megkönnyebbültem tőle. Mikor a nap fölkel, mézszíne van a homoknak. Most ennek a mézszínnek is örültem. Miért is ért utol aztán a szenvedés…

小王子又重新在我的身边坐下。他温柔地对我说：“你应该实践你的诺言。”

— Meg kell tartanod, amit ígértél — mondta szelíden a kis herceg, és már újra ott ült mellettem.

“什么诺言？”

— Mit ígértem?

“你知道……给我的小羊一个嘴套子……我要对我的花负责的呀！”

— Tudod… szájkosarat a bárányomnak… hiszen felelős vagyok a virágomért!

我从口袋中拿出我的画稿。小王子瞅见了，笑着说：

Előszedtem a zsebemből a rajzaimat. A kis herceg rájuk pillantott, és elnevette magát.

“你画的猴面包树，有点象白菜……”
“啊！”

— Ó, a majomkenyérfáid! — mondta. — Mint a káposztafejek…

我还为我画的猴面包树感到骄傲呢！

— Ugyan! Pedig olyan büszke voltam a majomkenyérfáimra!

“你画的狐狸……它那双耳朵……有点象犄角……而且又太长了！”

— A rókád meg… a fülei… inkább mintha szarvak volnának… meg aztán túl nagyok is!

这时，他又笑了。

És megint nevetett.

“小家伙，你太不公正了。我过去只会画开着肚皮和闭着肚皮的巨蟒。”

— Igazságtalan vagy, barátocskám; megmondtam, hogy nem tudok egyebet rajzolni, mint nyitott meg csukott óriáskígyót.

“啊！这就行了。”他说：“孩子们认得出来。”

— Semmi hiba — mondta. — A gyerekek megértik.

我就用铅笔勾画了一个嘴套。当我把它递给小王子时，我心里很难受：

Rajzoltam hát egy szájkosarat. És elszorult a szívem, ahogy átnyújtottam neki.

“你的打算，我一点也不知道……”

— Neked valami titkos terved van…

但是，他不回答我，他对我说：

Nem felelt. Azt mondta:

“你知道，我落在地球上……到明天就一周年了……”

— Tudod… holnap lesz egy éve, hogy a Földre estem…

接着，沉默了一会儿，他又说道：

Majd némi szünet után:

“我就落在这附近……”

— Egészen közel ide…

此时，他的面颊绯红。

Elpirult.

我不知为什么，又感到一阵莫名其妙的心酸。

S engem, magam sem tudom, miért, elfogott valami sötét szomorúság.

这时，我产生了一个问题：
“一星期以前，我认识你的那天早上，你单独一个人在这旷无人烟的地方走着；这么说，这并不是偶然的了？你是要回到你降落的地方去是吗！”

Egyszerre fölötlött bennem egy kérdés:
— Akkor hát egy hete reggel, amikor megismertelek, nem csak úgy véletlenül kószáltál itt, egyszál-egyedül, ezer mérföldnyire minden lakott helytől? Oda akartál visszamenni, ahová leestél?

小王子的脸又红了。

A kis herceg újra elpirult.

我犹豫不定地又说了一句：

Én pedig habozva hozzátettem:

“可能是因为周年纪念吧？……”

— Csak nem az évforduló miatt?

小王子脸又红了。他从来也不回答这些问题，但是，脸红，就等于说“是的”，是吧？

A kis herceg még jobban elpirult. Felelni nem felelt a kérdéseimre; de ha valaki elpirul, az ugye azt jelenti, hogy „igen”.

“啊！”我对他说：“我有点怕……”

— Ó — mondtam neki —, attól félek…

但他却回答我说：

Azt felelte:

“你现在该工作了。你应该回到你的机器那里去。我在这里等你。你明天晚上再来……”

— Neked most dolgoznod kell. Vissza kell menned a gépedhez. Itt várlak majd, gyere vissza holnap este…

但是，我放心不下。我想起了狐狸的话。如果被人驯服了，就可能会要哭的……

Én azonban nyugtalan maradtam. Eszembe jutott a róka. Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele…

XXVI

XXVI

在井旁边有一堵残缺的石墙。第二天晚上我工作回来的时候，我远远地看见了小王子耷拉着双腿坐在墙上。我听见他在说话：

A kút mellett romladozó kőfal húzódott. Mikor másnap este, munkám után visszajöttem, már messziről észrevettem a kis herceget: lábát lógatva fönt ült a fal tetején. És hallottam, hogy beszél valakivel.

“你怎么不记得了呢？”他说，“绝不是在这儿。”

— Hát nem emlékszel rá? — mondta. — Nem egészen itt volt!

大概还有另一个声音在回答他，因为他答着腔说道：

Erre egy másik hang felelhetett neki valamit, mert ő megint erősködni kezdett:

“没错，没错，日子是对的；但地点不是这里……”

— Igen, igen! A napja ma van, de a helye nem egészen ez…

我继续朝墙走去。我还是看不到，也听不见任何别人。可是小王子又回答道：

Mentem tovább a fal felé. Kívüle még mindig nem láttam, nem hallottam senkit. Ő azonban tovább vitatkozott:

“……那当然。你会在沙上看到我的脚印是从什么地方开始的。你在那里等着我就行了。今天夜里我去那里。”

— …Úgy bizony. Nézd csak meg, hol kezdődik a nyomom a homokban. És csak várj rám. Ma éjszaka ott leszek.

我离墙约有二十米远，可我依然什么也没有看见。

Már csak húszméternyire voltam a faltól, de még most sem láttam semmit.

小王子沉默了一会又说：

A kis herceg egy darabig hallgatott, aztán azt kérdezte:

“你的毒液管用吗？你保证不会使我长时间地痛苦吗？”

— Jó mérged van? Biztos vagy benne, hogy nem fogok sokáig szenvedni?

我焦虑地赶上前去，但我仍然不明白是怎么回事。

Megtorpantam, elszorult a szívem, de még mindig nem értettem a dolgot.

“现在你去吧，我要下来了！……”小王子说。

— Most pedig menj el — mondta a kis herceg. — Le akarok jönni innét!

于是，我也朝墙脚下看去，我吓了一跳。就在那里，一条黄蛇直起身子冲着小王子。这种黄蛇半分钟就能结果你的性命。

Erre magam is a fal tövébe néztem, hirtelen hőköléssel. Mert egy kígyó ágaskodott ott a kis herceg felé, egyike azoknak a sárga kígyóknak, amelyek harminc másodperc alatt végeznek az emberrel.

我一面赶紧掏口袋，拔出手枪，一面跑过去。可是一听到我的脚步声，蛇却象一股干涸了的水柱一样，慢慢钻进沙里去。它不慌不忙地在石头的缝隙中钻动着，发出轻轻的金属般的响声。

Kezemet a zsebembe mélyesztettem, hogy előrántsam a revolveremet, és futni kezdtem feléjük; lépteim zajára azonban a kígyó puhán visszaernyedt a homokba, olyasformán, mint egy szökőkút elhaló sugara, és sietség nélkül, fémes kis nesszel eltűnt a kövek közt.

我到达墙边的时候，正好把我的这位小王子接在我的怀抱中。他的脸色雪一样惨白。

Épp jókor értem a falhoz, hogy a butácska hercegecskét fölfogjam a karomban. Sápadt volt, mint a hó.

“这是搞的什么名堂！你怎么竟然和蛇也谈起心来了！”

— Hát ez meg mi volt? Most már kígyókkal társalkodol?

我解开了他一直带着的金黄色的围脖。我用水渍湿了他的太阳穴，让他喝了点水。这时，我什么也不敢再问他。他严肃地看着我，用双臂搂着我的脖子。我感到他的心就象一只被枪弹击中而濒于死亡的鸟的心脏一样在跳动着。他对我说：

Kibontottam aranyszínű sálját, amit örökké a nyaka köré tekerve hordott. Megnedvesítettem a halántékát, és itattam vele pár kortyot. De kérdezni már nem mertem tőle semmit. Komolyan nézett rám, karját a nyakamba fonta. Éreztem a szívét: úgy vert, mint egy meglőtt madáré.

“我很高兴，你找到了你的机器所缺少的东西。你不久就可以回家去了……”

— Örülök neki, hogy sikerült megjavítanod a gépedet. Most aztán hazatérhetsz…

“你怎么知道的？”

— Honnan tudod?

我正是来告诉他，在没有任何希望的情况下，我成功地完成了修理工作。

Éppen azt akartam elújságolni neki, hogy minden várakozás ellenére mégiscsak zöld ágra vergődtem a munkámmal.

他不回答我的问题，却接着说道：

Nem felelt a kérdésemre. Aztán azt mondta:

“我也一样，今天，要回家去了……”

— Én is hazamegyek ma… —

然后，他忧伤地说：

És szomorkásan hozzátette:

“我回家要远得多……要难得多……”

— De az sokkal messzebb van… és sokkal nehezebb…

我清楚地感到发生了某种不寻常的事。我把他当作小孩一样紧紧抱在怀里，可是我感觉到他径直地向着一个无底深渊沉陷下去，我想法拉住他，却怎么也办不到……

Éreztem, hogy valami rendkívüli dolog történik. Úgy szorítottam a karomba, mint egy gyereket; közben mégis olyan volt, mintha függőlegesen elfolynék valami szakadékba, és én mit sem tehetek, hogy visszatartsam…

他的眼神很严肃，望着遥远的地方。

Tekintete komoly volt, és valahol a messzeségben járt.

“我有你画的羊，羊的箱子和羊的嘴套子……”

— Mim van? A bárányod. Meg a bárány ládája. Meg a szájkosár…

他带着忧伤的神情微笑了。

Szomorúan elmosolyodott.

我等了很长时间，才觉得他身子渐渐暖和起来。

Vártam, hosszan, sokáig. Éreztem, hogy lassacskán átmelegszik.

“小家伙，你受惊了……”

— Kedves kis barátom, te féltél…

他害怕了，这是无疑的！他却温柔地笑着说：

Igen, félt, de még mennyire félt! Hanem azért szelíden fölnevetett.

“今天晚上，我会怕得更厉害……”

— Este sokkal jobban fogok félni…

我再度意识到要发生一件不可弥补的事。我觉得我的心一下子就凉了。这时我才明白：一想到再也不能听到这笑声，我就不能忍受。这笑声对我来说，就好象是沙漠中的甘泉一样。

Megint belém hasított a jóvátehetetlenség fagyasztó érzése. És tűrhetetlennek éreztem már a puszta gondolatát is, hogy nem hallom többet a nevetését. Hiszen olyan volt számomra, mint forrás a sivatagban.