Némi tűnődés után azonban hozzátette:

Chvíli přemýšlel a pak dodal:

— Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?

„Co to znamená ochočit?“

— Te nem vagy idevalósi — mondta a róka. — Mit keresel?

„Ty nejsi zdejší,“ řekla liška, „co tu hledáš?“

— Az embereket keresem — mondta a kis herceg. — Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?

„Hledám lidi,“ odvětil malý princ. „Co to znamená ochočit?“

— Az embereknek — mondta a róka — puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?

„Lidé,“ řekla liška, „mají pušky a loví zvířata. To je hrozně nepříjemné. Pěstují také slepice. Je to jejich jediný zájem. Hledáš slepice?“

— Nem — mondta a kis herceg. — Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?

„Ne,“ řekl malý princ. „Hledám přátele. Co to znamená ochočit?“

— Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek — mondta a róka. — Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

„Je to něco, na co se moc zapomíná,“ odpověděla liška. „Znamená to vytvořit pouta…“

— Kapcsolatokat teremteni?

„Vytvořit pouta?“

— Úgy bizony — mondta a róka. — Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz— meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz— meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…

„Ovšem,“ řekla liška. „Ty jsi pro mne jen malým chlapcem podobným statisícům malých chlapců. Nepotřebuji tě a ty mě také nepotřebuješ. Jsem pro tebe jen liškou podobnou statisícům lišek. Ale když si mě ochočíš, budeme potřebovat jeden druhého. Budeš pro mne jediným na světě a já zase pro tebe jedinou na světě…“

— Kezdem érteni — mondta a kis herceg. — Van egy virág… az, azt hiszem, megszelídített engem…

„Začínám chápat,“ řekl malý princ. „Znám jednu květinu … myslím, že si mě ochočila…“

— Lehet — mondta a róka. — Annyi minden megesik a Földön…

„To je možné,“ dodala liška. „Na Zemi je vidět všelicos…“

— Ó, ez nem a Földön volt — mondta a kis herceg.

„Ó, to není na Zemi,“ řekl malý princ.

A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.

Zdálo se, že to probudilo v lišce velkou zvědavost:

— Egy másik bolygón?

„Na jiné planetě?“

— Igen.

„Ano.“

— Vannak azon a bolygón vadászok?

„Jsou na té planetě lovci?“

— Nincsenek.

„Nejsou.“

— Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?

„Ach, to je zajímavé! A slepice?“

— Nincsenek.

„Také ne.“

— Semmi sem tökéletes — sóhajtott a róka.

„Nic není dokonalé,“ povzdychla si liška.

De aztán visszatért a gondolatára:

Ale vrátila se ke svému nápadu:

— Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.

„Můj život je jednotvárný. Honím slepice a lidé honí mne. Všechny slepice jsou si navzájem podobné a také lidé jsou si podobní. Trochu se proto nudím. Ale když si mě ochočíš, bude můj život jakoby prozářen sluncem. Poznám zvuk kroků, který bude jiný než všechny ostatní. Ostatní kroky mě zahánějí pod zem. Ale tvůj krok mě jako hudba vyláká z doupěte.

Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását…

A pak, podívej se! Vidíš tamhleta obilná pole? Nejím chléb. Obilí je pro mne zbytečné. Obilná pole mi nic nepřipomínají. A to je smutné. Ale ty máš zlaté vlasy. Bude to opravdu nádherné, až si mě ochočíš. Zlaté obilí mi tě bude připomínat. A já budu milovat šumění větru v obilí…“

A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.

Liška umlkla a dlouho se dívala na malého prince.

— Légy szíves, szelídíts meg! — mondta.

„Ochoč si mě, prosím!“ řekla.

— Kész örömest — mondta a kis herceg —, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!

„Velmi rád,“ odvětil malý princ, „ale nemám moc času. Musím objevit přátele a poznat spoustu věcí.“

— Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít — mondta a róka. — Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

„Známe jen ty věci, které si ochočíme,“ řekla liška. Lidé už nemají čas, aby něco poznávali. Kupují u obchodníku věci úplně hotové. Ale poněvadž přátelé nejsou na prodej, nemají přátel. Chceš-li přítele, ochoč si mě!“

— Jó, jó, de hogyan? — kérdezte a kis herceg.

„Co mám dělat?“ zeptal se malý princ.

— Sok-sok türelem kell hozzá — felelte a róka. — Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…

„Musíš být hodně trpělivý,“ odpověděla liška. „Sedneš si nejprve kousek ode mne, takhle do trávy. Já se budu na tebe po očku dívat, ale ty nebudeš nic říkat. Řeč je pramenem nedorozumění. Každý den si však budeš moci sednout trochu blíž…“

Másnap visszajött a kis herceg.

Druhý den přišel malý princ zas.

— Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz — mondta a róka. — Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is.

„Bylo by lépe, kdybys přicházel vždycky ve stejnou hodinu,“ řekla liška. „Přijdeš-li například ve čtyři hodiny odpoledne, již od tří hodin budu šťastná. Čím více čas pokročí, tím budu šťastnější. Ve čtyři hodiny budu už rozechvělá a neklidná; objevím cenu štěstí! Ale budeš-li přicházet v různou dobu, nebudu nikdy vědět, v kterou hodinu vyzdobit své srdce… Je třeba zachovávat řád.“

— Mi az, hogy szertartás? — kérdezte a kis herceg.

„Co to je řád?“ řekl malý princ.

— Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek — mondta a róka. — Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.

„To je také něco moc zapomenutého,“ odpověděla liška, „to, co odlišuje jeden den od druhého, jednu hodinu od druhé. Moji lovci například zachovávají také řád. Tančí každý čtvrtek s děvčaty z vesnice. Každý čtvrtek je tedy nádherný den! Jdu na procházku až do vinice. Kdyby lovci tančili kdykoliv, všechny dny by se podobaly jeden druhému a neměla bych vůbec prázdniny.“

Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

Tak si malý princ ochočil lišku. A tu se přiblížila hodina odchodu.

— Ó! — mondta a róka. — Sírnom kell majd.

„Ach budu plakat,“ řekla liška.

— Te vagy a hibás — mondta a kis herceg. — Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

„To je tvá vina,“ řekl malý princ. „Nepřál jsem ti nic zlého, ale tys chtěla, abych si tě ochočil…“

— Igaz, igaz — mondta a róka.

„Ovšem,“ řekla liška.

— Mégis sírni fogsz! — mondta a kis herceg.

„Ale budeš plakat!“ namítl malý princ.

— Igaz, igaz — mondta a róka.

„Budu plakat,“ řekla liška.

— Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

„Tak tím nic nezískáš!“

— De nyertem — mondta a róka. — A búza színe miatt. —

„Získám, vzpomeň si na tu barvu obilí.“

Majd hozzáfűzte:

A potom dodala:

— Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

„Jdi se podívat ještě jednou na růže. Pochopíš, že ta tvá je jediná na světě. Přijdeš mi dát sbohem a já ti dám dárek — tajemství.“

A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.

Malý princ odběhl podívat se znovu na růže.

— Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz — mondta nekik. — Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz— meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

„Vy se mé růži nepodobáte, vy ještě nic nejste,“ řekl jim. „Nikdo si vás neochočil a vy jste si taky nikoho neochočily. Jste takové, jaká byla má liška. Byla to jen liška podobná statisícům jiných lišek. Ale stala se z ní má přítelkyně a teď je pro mne jediná na světě.“

A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:

A růže byly celé zaražené.

— Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

„Jste krásné, ale jste prázdné,“ pokračoval. „Není možné pro vás umřít. Pravda, o mé růži by si obyčejný chodec myslel, že se vám podobá. Ale ona jediná je důležitější než vy všechny, protože právě ji jsem zaléval. Protože ji jsem dával pod poklop. Protože ji jsem chránil zástěnou. Protože jí jsem pozabíjel housenky (kromě dvou nebo tří, z kterých budou motýli). Protože právě ji jsem poslouchal, jak naříkala nebo se chlubila, nebo dokonce někdy mlčela. Protože je to má růže.“

Azzal visszament a rókához.

A vrátil se k lišce.

— Isten veled — mondta.

„Sbohem…,“ řekl.

— Isten veled — mondta a róka. — Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

„Sbohem,“ řekla liška. „Tady je to mé tajemství, úplně prostinké: správně vidíme jen srdcem. Co je důležité, je očím neviditelné.“

— Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

„Co je důležité, je očím neviditelné,“ opakoval malý princ, aby si to zapamatoval.

— Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

„A pro ten čas, který jsi své růži věnoval, je ta tvá růže tak důležitá.“

— Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

„A pro ten čas, který jsem své růži věnoval…,“ řekl malý princ, aby si to zapamatoval.

— Az emberek elfelejtették ezt az igazságot — mondta a róka. — Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért…

„Lidé zapomněli na tuto pravdu,“ řekla liška. „Ale ty na ni nesmíš zapomenout. Stáváš se navždy zodpovědným za to, cos k sobě připoutal. Jsi zodpovědný za svou růži…“

— Felelős vagyok a rózsámért — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Jsem zodpovědný za svou růži…,“ opakoval malý princ, aby si to zapamatoval.

XXII

XXII — VÝHYBKÁŘ

— Jó napot! — mondta a kis herceg.

„Dobrý den,“ pozdravil malý princ.

— Jó napot! — mondta a váltóőr.

„Dobrý den,“ řekl výhybkář.

— Mit csinálsz te itt? — kérdezte a kis herceg.

„Co tu děláš?“ zeptal se malý princ.

— Rostálom az utasokat, ezresével — mondta a váltóőr. — Hol jobbra küldöm a vonatokat, amik viszik őket, hol meg balra.

„Třídím cestující po tisícových balících,“ řekl výhybkář. „Vypravuji vlaky a ty je odvážejí hned napravo, hned nalevo.“

És egy kivilágított gyorsvonat rázkódtatta meg mennydörgő robajjal a váltóházat.

A osvětlený rychlík, dunící jako hrom, otřásal domkem výhybkáře.

— De sürgős nekik — mondta a kis herceg. — Mit keresnek?

„Mají náramně naspěch,“ řekl malý princ. „Co hledají?“

— Azt maga a mozdonyvezető se tudja — mondta a váltóőr.

„To neví ani člověk na lokomotivě,“ odpověděl výhybkář.

Ellenkező irányból eldübörgött egy másik kivilágított gyorsvonat.

A druhý osvětlený rychlík zaduněl v opačném směru.

— Máris visszajöttek? — kérdezte a kis herceg.

„To se už vracejí?“ ptal se malý princ.

— Ezek nem ugyanazok — mondta a váltóőr. — Ez egy ellenvonat.

„To nejsou oni,“ řekl výhybkář. „To jsou zase jiní.“

— Nem érezték jól magukat ott, ahol voltak?

„Nebyli snad spokojeni tam, kde byli?“

— Az ember sosem érzi jól magát ott, ahol éppen van — mondta a váltóőr.

„Nikde nejsme spokojeni tam, kde jsme,“ vysvětloval výhybkář.

Földübörgött egy harmadik kivilágított gyorsvonat.

A jako hrom zaduněl třetí osvětlený rychlík.

— Ezek az első vonatnak az utasait üldözik? — kérdezte a kis herceg.

„To jedou za těmi prvními cestujícími?“ zeptal se malý princ.

— Egyáltalán nem üldöznek semmit — mondta a váltóőr. — Alusznak odabent vagy ásítoznak. Csak a gyerekek nyomják az orrukat az ablaküveghez.

Nejedou vůbec za ničím,“ řekl výhybkář. „Ve vlaku spí nebo zívají. Jen děti mají nos přitisknutý na okna.“

— Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek — mondta a kis herceg. — Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak…

„Jedině děti vědí, co hledají,“ pravil malý princ. „Ztrácejí čas pro hadrovou panenku, panenka začne být pro ně hrozně důležitá, a když jim ji někdo vezme, pláčou…“

— Könnyű nekik — mondta a váltóőr.

„Mají štěstí,“ řekl výhybkář.

XXIII

XXIII — OBCHODNÍK

— Jó napot! — mondta a kis herceg.

„Dobrý den,“ pozdravil malý princ.

— Jó napot! — mondta a kereskedő.

„Dobrý den,“ řekl obchodník.

Ez a kereskedő szomjúságoltó labdacsokat árult. Aki hetente egyet bevesz, az többé nem is kíván inni.

Byl to obchodník se znamenitými pilulkami utišujícími žízeň. Když člověk polkne jednu týdně, nemusí už pít.

— Hát ezt meg minek árulod? — kérdezte a kis herceg.

„Proč to prodáváš?“ zeptal se malý princ.

— Rengeteg időt lehet megtakarítani vele — felelte a kereskedő. — A tudósok kiszámították: heti ötvenhárom percet!

„Je to velká úspora času,“ odpověděl obchodník. „Znalci to vypočítali. Ušetří se padesát tři minuty za týden.“

— És mit csinál az ember azzal az ötvenhárom perccel?

„A co se udělá s těmito padesáti třemi minutami?“

— Amit akar…

„Co kdo chce…“

„Én — gondolta a kis herceg —, ha nekem ötvenhárom fölösleges percem volna, szépen elindulnék egy forrás felé…”

Kdybych já měl padesát tři minuty nazbyt, řekl si malý princ, šel bych docela pomaloučku ke studánce…

ХXIV

XXIV — POUŤ

A defektemet követő nyolcadik napon voltunk, és úgy hallgattam a kereskedő históriáját, hogy közben vízkészletem utolsó csöppjeit kortyoltam.

Bylo to už osmý den, co se mi na poušti porouchal motor, a když jsem poslouchal historii o obchodníkovi, pil jsem poslední kapku ze své zásoby vody.

— Kétségkívül szépek az emlékeid — mondtam a kis hercegnek —, én azonban még mindig nem javítottam meg a gépemet, viszont innivalóm sincs több, úgyhogy magam is nagyon örülnék neki, ha szépen elindulhatnék egy forrás felé!

„Víš,“ řekl jsem malému princi, „ty tvé vzpomínky jsou moc hezké, ale já jsem ještě neopravil letadlo, nemám už co pít, a byl bych také šťasten, kdybych mohl jít docela pomaloučku ke studánce.“

— Barátom, a róka azt mondta…

„Moje přítelkyně liška…,“ řekl mi.

— Édes kis öregem, hagyd már azt a rókát!

„Človíčku, už nejde o lišku.“

— Miért?

„Proč?“

— Mert rövidesen szomjan halunk…

„Protože umřeme žízní…“

Nem értette az okoskodásomat, azt mondta:

Nepochopil, proč takhle uvažuji a odpověděl mi:

— Jó az embernek, ha volt egy barátja, még ha rövidesen meg is kell halnia. Én a magam részéről nagyon örülök neki, hogy volt egy róka barátom…

„Je dobře, když jsme měli přítele, i když máme umřít. Já jsem hrozně rád, že jsem měl přítelkyni lišku…“

„Képtelen fölfogni a veszélyt — gondoltam. — Nem volt soha se éhes, se szomjas. Beéri egy kis napfénnyel…”

Neuvědomuje si nebezpečí, řekl jsem si. Nemá nikdy hlad ani žízeň. Stačí mu trochu slunce…

Ő azonban rám nézett, úgy felelt a gondolatomra:

Ale podíval se na mne a odpověděl na mou myšlenku:

— Én is szomjas vagyok… Keressünk egy kutat…

„Mám taky žízeň… hledejme studnu…“

Csüggedten legyintettem: képtelen vállalkozás vaktában kutat keresni a határtalan sivatagban. De azért mégis elindultunk.

Mávl jsem unaveně rukou: nemá vůbec smysl hledat studnu nazdařbůh v nekonečné poušti. Přesto jsme se dali na cestu.

Némán vándoroltunk órákon át, aztán leszállt az éjszaka, és sorra fölragyogtak a csillagok. Mintha álomban láttam volna őket: egy kicsit lázas voltam a szomjúságtól. Emlékezetemben ott táncoltak a kis herceg szavai.

Když jsme tak kráčeli celé hodiny mlčky, snesla se noc a začaly se rozžíhat hvězdy. Viděl jsem je jako ve snu, protože jsem měl ze žízně trochu horečku. Slova malého prince mi tančila v mysli.

— Azt mondtad, te is szomjas vagy? — kérdeztem.

„Tak ty máš také žízeň?“ zeptal jsem se ho.