— Ha egy generálisnak azt parancsolnám, szálljon virágról virágra, mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a generális nem hajtaná végre a parancsot, ki lenne a hibás emiatt: ő vagy én?

„Kdybych nařídil generálovi, aby létal od květiny ke květině, jako létá motýl, nebo aby psal tragédii nebo aby se proměnil v mořského ptáka, a generál by rozkaz neprovedl, čí by to byla chyba?“

— Fölséged! — jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal.

„Vaše,“ odpověděl pevně malý princ.

— Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem — mondta a király. — Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.

„Správně. Je třeba žádat od každého to, co může dát,“ odvětil král. „Autorita závisí především na rozumu. Poručíš-li svému lidu, aby šel a vrhl se do moře, vzbouří se. Mám právo vyžadovat poslušnost, protože mé rozkazy jsou rozumné.“

— Akkor mi lesz a naplementémmel? — firtatta a kis herceg, mert ha már föltett egy kérdést, többé nem tágított tőle.

„A co ten můj západ slunce,“ připomněl mu malý princ, který nikdy nezapomínal na otázku, když ji jednou dal.

— Meg fogod kapni a naplementédet. Követelem. De kormányzói bölcsességemben megvárom, hogy kedvezőek legyenek hozzá a körülmények.

„Budeš mít ten svůj západ slunce. Vyžádám si ho. Ale poněvadž umím vládnout, počkám, až k tomu budou příznivé podmínky.“

— És az mikor lesz? — tudakolta a kis herceg.

„A kdy to bude?“ otázal se malý princ.

— Hm… hm… — felelte a király, és böngészni kezdett egy testes naptárban. — Hm… hm… mikor lesz… mikor lesz… ma este, hét óra negyven perc körül. És majd meglátod, milyen híven engedelmeskednek nekem.

„Hm, hm!“ odpověděl král a podíval se nejprve do tlustého kalendáře. „Hm, hm, bude to… bude to dnes večer asi ve tři čtvrti na sedm. A uvidíš, jak jsou mé rozkazy přesně plněny.“

A kis herceg ásított. Sajnálta, hogy oda a napnyugtája. Ráadásul egy kicsit unatkozott is már.

Malý princ zívl. Litoval, že přišel o západ slunce. A také už se trochu nudil.

— Nincs itt semmi dolgom többet — mondta a királynak. — Megyek tovább.

„Nemám tady už co dělat,“ řekl králi. „Zase půjdu!“

— Ne menj! — mondta a király, hiszen olyan büszke volt rá, hogy végre akadt egy alattvalója. — Ne menj el, megteszlek miniszternek.

„Neodcházej,“ zvolal král. Byl přece tak hrdý, že má poddaného. „Neodcházej, jmenuji tě ministrem!“

— Milyen miniszternek?

„A čeho?“

— Hát… igazságügyinek!

„Ministrem… ministrem spravedlnosti!“

— De ha nincs, akinek igazságot szolgáltassak!

„Ale vždyť není koho soudit!“

— Sosem lehet tudni — felelte a király. — Még nem jártam be a királyságomat. Öreg vagyok, hintóra nincs helyem, a gyaloglás meg fáraszt.

„To se neví,“ podotkl král. „Ještě jsem nevykonal objížďku po svém království. Jsem už hodně starý, nemám místo pro kočár a chůze mě unavuje.“

— Ó, hiszen már láttam! — mondta a kis herceg, és előrehajolt, hogy egy pillantást vessen a bolygó túlsó felére. — Ott sincs senki.

„Ó! Ale já jsem už všechno viděl,“ řekl malý princ a nahnul se, aby se ještě jednou podíval na druhou stranu planety. „Tam na druhé straně také nikdo není…“

— Hát akkor ítélkezzél saját magadon — mondta a király. — Ez a legnehezebb. Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.

„Budeš tedy soudit sám sebe,“ odpověděl král. „To je to nejtěžší. Je mnohem nesnadnější soudit sám sebe než někoho jiného. Jestliže se ti to podaří sám sebe dobře soudit, bude to znamenat, že jsi opravdu mudrc.“

— De ítélkezni mindenütt ítélkezhetem magam fölött — jegyezte meg a kis herceg. — Ahhoz nem kell itt laknom.

„Jenže soudit sebe mohu kdekoliv. Na to nemusím bydlet tady.“

— Hm… hm… — mondta a király. — Azt hiszem, van itt valahol a bolygómon egy vén patkány. Éjszaka hallom a motozását. Hát ítélkezzél e fölött a vén patkány fölött. Időről időre halálra ítéled; élete így a te igazságszolgáltatásodtól függ majd. Aztán minden egyes alkalommal megkegyelmezel neki, takarékosságból, mivel csak egy van belőle.

„Hm, hm!“ odvětil král. „Myslím, že na mé planetě je někde stará krysa. Slyším ji vždy v noci. Můžeš soudit tu starou krysu. Občas ji odsoudíš na smrt. Tak bude její život záviset na tvé spravedlnosti. Ale udělíš ji pokaždé milost, abys ji ušetřil. Je to jenom jedna.“

— Nem szeretem a halálos ítéleteket — mondta a kis herceg —, és minden bizonnyal elmegyek.

„Já nemám rád, když se odsuzuje na smrt,“ odpověděl malý princ, „a opravdu myslím, že odejdu.“

— Ne! — mondta a király.

„Ne,“ řekl král.

A kis herceg azonban nekifogott az előkészületeknek, majd, mivel nem akart fájdalmat okozni az öreg uralkodónak, így szólt:

Ale malý princ dokončil přípravy a nechtěl už starého vladaře trápit:

— Ha fölségednek az a kívánsága, hogy pontosan engedelmeskedjenek a parancsainak, nekem is adhatna egy ésszerű parancsot. Megparancsolhatná például, hogy egy percen belül keljek útra. A körülmények, úgy látom, kedvezőek…

„Kdyby si vaše výsost přála, aby se jí přesně uposlechlo, mohla by mi dát rozumný rozkaz. Mohla by mi například nařídit, abych se vzdálil, dříve než uplyne minuta. Zdá se mi, že podmínky jsou příznivé…“

A király nem felelt. A kis herceg először tétovázott, aztán egy sóhajtással mégis útra kelt.

Poněvadž král neodpovídal, malý princ nejprve zaváhal, potom si vzdychl a vydal se na cestu.

— Kinevezlek nagykövetemnek! — kiáltott utána sietve a király.

„Jmenuji tě svým vyslancem,“ volal za ním spěšně král.

Arcáról csak úgy sugárzott a tekintély.

Tvářil se velice pánovitě.

„Hát bizony furcsák a fölnőttek” — gondolta útközben a kis herceg.

Dospělí jsou hrozně zvláštní, pomyslel si cestou malý princ.

XI

XI — DOMÝŠLIVEC

A második bolygón lakott a hiú.

Na druhé planetě bydlil domýšlivec.

— Lám, lám! — kiáltotta már messziről, amikor megpillantotta a kis herceget. — Meglátogat egy csodálóm!

„Á, hleďme, přichází mě navštívit nějaký obdivovatel!“ zvolal zdálky domýšlivec, jakmile malého prince spatřil.

Mert aki hiú, annak az összes többi ember olybá tűnik, mint a csodálója.

Domýšlivci totiž vidí ve všech lidech obdivovatele.

— Jó napot! — mondta a kis herceg. — Fura kalapja van uraságodnak.

„Dobrý den,“ řekl malý princ. „Vy máte ale divný klobouk.“

— Arra való, hogy megemeljem — felelte a hiú. — Hogy viszonozzam vele az ünneplést. De sajnos, soha nem jár erre senki.

„To proto, abych mohl zdravit,“ odpověděl domýšlivec. „Abych mohl zdravit, když mě s jásotem vítají. Bohužel tudy nikdy nikdo nejde.“

— Úgy? — kérdezte a kis herceg, és egy szót sem értett az egészből.

„Tak?“ odvětil malý princ, protože nepochopil.

— Csapd össze a tenyeredet — javasolta neki a hiú.

„Zatleskej,“ poradil mu tedy domýšlivec.

A kis herceg összeütötte a két tenyerét. A hiú szerényen megemelte a kalapját.

Malý princ zatleskal. Domýšlivec pozvedl klobouk a skromně pozdravil.

„Itt már mulatságosabb, mint az imént a királynál volt” — gondolta a kis herceg, és újra összeverte a tenyerét. A hiú meg újra megemelte a kalapját.

To je zábavnější než návštěva u krále, řekl si v duchu malý princ. A začal znovu tleskat. Domýšlivec znovu smekl a zdravil.

Így ment ez öt percig; akkor a kis herceg elunta az egyhangú játékot.

Ale když to tak dělal malý princ pět minut, unavil se jednotvárností hry.

— Hát ahhoz mit kell csinálni, hogy a kalap leessék? — kérdezte.

„A co se musí udělat, aby klobouk spadl?“ zeptal se.

A hiú ezt egyszerűen elengedte a füle mellett. Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.

Domýšlivec ho však neslyšel. Domýšlivci slyší pouze chválu.

— Valóban nagyon csodálsz engem? — kérdezte a kis hercegtől.

„Skutečně se mi hodně obdivuješ?“ zeptal se malého prince.

— Mit jelent az, hogy csodálni?

„Co to znamená obdivovat se?“

— Csodálni annyit jelent, mint elismerni az illetőről, hogy széles e bolygón ő a legszebb, a legjobban öltözött, a leggazdagabb és a legokosabb.

„Obdivovat se znamená uznat, že jsem člověkem nejkrásnějším, nejlépe oblečeným, nejbohatším a nejinteligentnějším na planetě.“

— De hiszen te egyedül vagy a bolygódon!

„Ale vždyť si na planetě sám!“

— Azért mégiscsak tedd meg! Azért mégiscsak csodálj!

„Udělej mi tu radost, a přesto se mi obdivuj!“

— Csodállak — mondta a kis herceg, és egy parányit megvonta a vállát. — Csak azt nem értem, mire jó az neked!

„Obdivuji se ti,“ řekl malý princ a pokrčil trochu rameny. „Ale jak tě to může zajímat?“

És sietve odébbállt.

A malý princ zmizel.

„Szó, ami szó — gondolta útközben —, a fölnőttek nagyon-nagyon furcsák.”

Dospělí jsou hrozně zvláštní, řekl si jen v duchu cestou.

ХII

XII — PIJAN

A következő bolygón egy iszákos lakott. Ez a látogatás nagyon rövid ideig tartott, de nagyon elszomorította a kis herceget.

Na další planetě bydlil pijan. Návštěva u něho byla velice krátká, ale malého prince hodně rozesmutnila.

Ott találta az iszákost egy sor üres meg egy sor teli palack előtt.
— Hát te mit csinálsz itt? — kérdezte tőle.

„Co tady děláš?“ řekl pijanovi, který seděl mlčky před řadou prázdných a řadou plných lahví.

— Iszom — felelte gyászos képpel az iszákos.

„Piji,“ odpověděl pochmurně pijan.

— Miért iszol? — kérdezte a kis herceg.

„A proč piješ?“ zeptal se malý princ.

— Hogy felejtsek — felelte az iszákos.

„Abych zapomněl,“ řekl pijan.

— Mit? — tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.

„Nač abys zapomněl?“ vyzvídal malý princ a užuž ho začínal litovat.

— Azt, hogy szégyellem magam — felelte az iszákos és lehajtotta a fejét.

„Abych zapomněl, že se stydím,“ přiznal se pijan a sklonil hlavu.

A kis herceg szeretett volna segíteni rajta.
— Miért szégyelled magad? — kérdezte.

„A zač se stydíš?“ vyptával se dále malý princ, protože by mu rád pomohl.

— Mert iszom — vágta el a további beszélgetést az iszákos, és mélységes hallgatásba süllyedt.

„Stydím se, že piji!“ dodal pijan a nadobro se odmlčel.

A kis herceg meghökkenve szedelőzködött.

A malý princ zmaten odešel.

„Bizony, bizony — gondolta út közben —, a fölnőttek rettentően furcsák.”

Dospělí jsou rozhodně moc a moc zvláštní, říkal si v duchu cestou.

XIII

XIII — BYZNYSMEN

A negyedik bolygó az üzletemberé volt. Ennek annyi dolga volt, hogy még csak föl se nézett, amikor a kis herceg megérkezett.

Na čtvrté planetě bydlil byznysmen. Byl to člověk tak zaměstnaný, že při příchodu malého prince nezvedl ani hlavu.

— Jó napot! — mondta a kis herceg. — Uraságodnak kialudt a cigarettája.

„Dobrý den,“ pozdravil ho malý princ. „Vyhasla vám cigareta.“

— Három meg kettő, az öt. Öt meg hét, az tizenkettő. Tizenkettő meg három, az tizenöt. Jó napot! Tizenöt meg hét, az huszonkettő. Huszonkettő meg hat, az huszonnyolc. Nem érek rá újra rágyújtani. Huszonhat meg öt, az harmincegy. Hopp! Tehát összesen ötszázegymillióhatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy.

„Tři a dvě je pět. Pět a sedm dvanáct. Dvanáct a tři patnáct. Dobrý den. Patnáct a sedm dvacet dva. Dvacet dva a šest dvacet osm. Nemám čas ji znovu zapálit. Dvacet pět a šest třicet jedna. Uf! Dělá to tedy pět set jeden milión šest set dvacet dva tisíce sedm set třicet jedna.“

— Ötszázmillió micsoda?

„Pět set miliónů čeho?“

— Mi az? Még mindig itt vagy? Ötszázmillió izé… már nem is tudom… Annyi dolgom van! Én komoly ember vagyok, én nem fecsérlem léhaságokra az időmet! Kettő meg öt, az hét…

„Cože? Ty jsi tu ještě? Pět set miliónů… už nevím čeho… mám tolik práce! Já jsem vážný člověk, nebavím se hloupostmi! Dvě a pět je sedm…“

— Ötszázmillió micsoda? — ismételte a kis herceg, mert ha egyszer egy kérdést föltett, nem tágított tőle többé.

„Čeho pět set miliónů?“ opakoval malý princ, protože se nikdy v životě nevzdal otázky, kterou jednou dal.

Az üzletember fölkapta a fejét.

Byznysmen zvedl hlavu:

— Ötvennégy éve lakom ezen a bolygón, de eddig még csak háromszor zavartak. Először huszonkét éve egy cserebogár; isten tudja, honnét pottyant ide. Iszonyatos zajt csapott, úgyhogy négy hibát is ejtettem a számadásomban.

„Za celých čtyřiapadesát let, co bydlím na této planetě, jsem byl vyrušen jen třikrát. Poprvé před dvaadvaceti lety chroustem, který spadl bůhvíodkud. Hrozně hlučel a já jsem se čtyřikrát spletl v sečítání.

Másodszor tizenegy esztendeje köszvényrohamot kaptam. Keveset mozgok, nincs időm lófrálni; én komoly ember vagyok. Harmadszor pedig: most! Szóval azt mondtam, hogy ötszázegymillió…

Podruhé to bylo před jedenácti lety, měl jsem tehdy revmatický záchvat. Chybí mi pohyb. Nemám čas se jen tak potloukat. Jsem přece vážný člověk. A potřetí… zrovna teď. Říkal jsem tedy pět set miliónů…“

— Micsoda?

„Miliónů čeho?“

Az üzletember látta: semmi reménye rá, hogy békén hagyják.

Byznysmen pochopil, že nemá žádnou šanci na klid:

— Olyan kis apróság, amit az égen látni olykor.

„Miliónů hvězdiček, které vidíme někdy na obloze.“

— Légy?

„Much?“

— Dehogy! Olyan kis csillogó.

„Ale ne, věciček, které se třpytí.“

— Méhek?

„Včel?“

— Dehogy! Azok az aranyos kis izék, amin a semmittevők ábrándozni szoktak. Én azonban komoly ember vagyok! Nekem nincs időm semmiféle ábrándozásra.

„Ale ne. Zlatých věciček, o kterých sní lenoši. Jenomže já jsem vážný člověk! Já nemám čas na snění.“

— Ahá! Csillagok.

„Ach ták, hvězd?“

— Az, az. Csillagok.

„Ano, ano, hvězd.“

— És mit csinálsz azzal az ötszázmillió csillaggal?

„A co děláš s pěti sty milióny hvězd?“

— Ötszázegymillió-hatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy. Komoly ember vagyok, szeretem a pontosságot.

„Pět set jeden milión šest set dvacet dva tisíce sedm set třicet jedna. Já jsem vážný člověk, já jsem přesný.“

— Mit csinálsz ezekkel a csillagokkal?

„A co s těmi hvězdami děláš?“

— Hogy mit csinálok velük?

„Co s nimi dělám?“

— Igen.

„Ano.“

— Semmit. Birtoklom őket.

„Nic. Patří mi.“

— Birtoklod a csillagokat?

„Tobě patří hvězdy?“

— Igen.

„Ano.“

— Találkoztam egy királlyal, aki…

„Ale viděl jsem už krále, který…“

— A királyok nem birtokolnak. A királyok „uralkodnak” valamin. Ez más.

„Králové nejsou majiteli. Králové vládnou. A v tom je velký rozdíl.“

— És mire jó neked, hogy birtoklod a csillagokat?

„A co ti to pomůže, že máš hvězdy?“

— Arra, hogy gazdag legyek.

„Jsem bohatý.“

— És mire jó a gazdagságod?

„A co ti to pomůže, že jsi bohatý?“

— Más csillagokat is megvenni, ha történetesen talál valaki.

„Mohu si nakoupit jiné hvězdy, pokud nějaké objeví.“

„Ez körülbelül olyasformán okoskodik, mint a részegesem” — gondolta a kis herceg;

„Tenhle člověk rozumuje trochu jako ten můj opilec, řekl si v duchu malý princ.

de azért tovább faggatta:

Přesto se ptal dál:

— Hogyan lehet birtokolni a csillagokat?

„Jak vám mohou patřit hvězdy?“

— Kinek a tulajdona? — vágott vissza zsémbesen az üzletember.

„A komu patří?“ odsekl mrzutě byznysmen.

— Nem tudom. Senkinek.

„To nevím. Nikomu.“