— Akkor az enyéim, mert nekem jutott eszembe először a birtoklásuk.

„Tak tedy patří mě, neboť já jsem na ně myslel první.“

— És ennyi elég is?

„A to stačí?“

— Természetesen. Ha gyémántot lelsz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha szigetre bukkansz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha kitalálsz valamit, ami még senki másnak nem jutott az eszébe: szabadalmaztatod, és a tiéd. Én pedig a csillagokat birtoklom, mert előttem soha senki nem gondolt rá, hogy birtokolja őket.

„Ovšem. Když najdeš diamant, který nikomu nepatří, je tvůj. Když najdeš ostrov, který nikomu nepatří, je tvůj. Když máš první nějaký nápad, dáš si ho patentovat: je tvůj. A mně patří hvězdy, protože nikdy nikoho přede mnou nenapadlo, že by mu mohly patřit.“

— Hát ez igaz — mondta a kis herceg. — És mit csinálsz velük?

„To je pravda,“ řekl malý princ. „A co s nimi děláš?“

— Kezelem őket. Megszámolom, aztán újraszámolom — felelte az üzletember. — Nehéz dolog. De én komoly ember vagyok.

„Spravuji je. Počítám a přepočítávám je,“ vysvětloval byznysmen. „Není to zrovna snadné. Ale já jsem vážný člověk!“

A kis herceg azonban még ezzel sem érte be.

Malému princi to ještě nestačilo:

— Nekem, ha van egy selyemsálam, a nyakam köré tekerhetem, és magammal vihetem. Vagy ha van egy virágom, leszedhetem, és szintén magammal vihetem. De te nem szedheted le a csillagaidat!

„Patří-li vám hedvábný šátek, mohu si ho dát na krk a odnést si ho. Patří-li mi květina, mohu ji utrhnout a odnést. Ale ty nemůžeš utrhnout hvězdy.“

— Azt nem. De bankba tehetem őket.

„Ne, ovšem mohu je dát do banky.“

— Az meg mit jelent?

„Co to znamená?“

— Azt jelenti, hogy fölírom egy darabka papirosra a csillagaim számát; aztán ezt a papírdarabkát bezárom egy fiókba.

„To znamená, že napíšu na papírek počet svých hvězd. A potom zamknu ten papír do zásuvky.“

— Ennyi az egész?

„A nic víc?“

— Mi kell több?

„To stačí!“

„Érdekes — gondolta a kis herceg. — Sőt költői. Csak éppen komolynak nem valami komoly.”

To je zábavné, pomyslil si malý princ. Je to dost poetické, ale ne moc seriózní.

A kis hercegnek ugyanis egészen más fogalmai voltak a komoly dolgokról, mint a fölnőtteknek.

Malý princ měl o vážných věcech představy hodně odlišné od představ, jaké mají dospělí.

— Nekem — mondta — van egy virágom, azt naponta megöntözöm. Van három vulkánom, azokat hetente kipucolom; mert azt is kipucolom, amelyik kialudt. Sosem lehet tudni. A vulkánjaimnak is meg a virágomnak is hasznukra válik, hogy birtoklom őket. Te azonban nem vagy hasznukra a csillagoknak.

„Já mám květinu,“ řekl ještě, „a každý den ji zalévám. Mám tři sopky a ty vymetám každý týden. Vymetám totiž i tu vyhaslou. Člověk nikdy neví. Pro mé sopky i pro mou květinu je užitečné, že mi patří. Ale ty nejsi hvězdám užitečný…“

Az üzletember eltátotta a száját, de felelni egy mukkot sem tudott, a kis herceg pedig szedte a sátorfáját, és ment tovább.

Byznysmen otevřel ústa překvapením, nevěděl však, co odpovědět. A malý princ zmizel.

„Szó, ami szó: ezek a fölnőttek fölöttébb furcsák” — gondolta útközben.

Dospělí jsou rozhodně podivní, řekl si jen v duchu cestou.

XIV

XIV — LAMPÁŘ

Az ötödik bolygó nagyon érdekes bolygó volt. Ez volt valamennyi közt a legkisebb. Éppen csak akkorka, hogy egy lámpa meg egy lámpagyújtogató elfért rajta.

Pátá planeta byla velmi zvláštní. A ze všech nejmenší. Bylo tu právě tak dost místa, aby se sem vešla pouliční svítilna a lampář.

A kis herceg el sem tudta képzelni, mi értelme lehet valahol az égbolton egy bolygón — amelyiken se ház nincs, se emberek nem laknak — egy lámpának meg egy lámpagyújtogatónak. Mégis azt gondolta magában:

Malý princ si nedovedl vysvětlit, k čemu může být někde na planetě bez domů a bez lidí svítilna a lampář. Přesto si v duchu řekl:

„Lehet, hogy ez az ember itt: merő képtelenség. Mégis kevésbé képtelen, mint a király, a hiú, az üzletember meg az iszákos. Az ő munkájának legalább van valami értelme. Ha meggyújtja a lámpáját, mintha egy csillagot segítene világra vagy egy virágot. Ha eloltja a lámpáját: elaltatja vele a virágot vagy a csillagot. Szép foglalkozás. És mert szép, valóban hasznos is.”

Možná je ten člověk zbytečný. A přece je méně zbytečný než král, než domýšlivec, než byznysmen a než pijan. Jeho práce má alespoň smysl. Když rozsvítí svítilnu, jako by se zrodilo o hvězdu nebo o květinu víc. Když zhasne květinu, jako by květina nebo hvězda šly spát. Je to moc hezké zaměstnání. A opravdu užitečné, protože je hezké.

Amikor a bolygó közelébe ért, tisztelettel köszöntötte a lámpagyújtogatót:

Když přišel na planetu, pozdravil uctivě lampáře:

— Jó napot kívánok! Miért oltottad el a lámpádat?

„Dobrý den. Proč jsi právě zhasl svítilnu?“

— Mert ez a parancs — felelte a lámpagyújtogató. — Jó napot!

„To je příkaz,“ odpověděl lampář. „Dobrý den.“

— Mi a parancs?

„Co to znamená příkaz?“

— Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét!

„No, to znamená, že musím zhasnout svítilnu. Dobrý večer.“

Azzal meggyújtotta a lámpát.

A zase ji rozsvítil.

— De hát akkor miért gyújtottad meg újra?

„Ale proč jsi ji právě rozžal?“

— Mert ez a parancs — felelte a lámpagyújtogató.

„To je příkaz,“ odpověděl lampář.

— Nem értem — jegyezte meg a kis herceg.

„Nerozumím,“ odvětil malý princ.

— Nincs is mit érteni rajta — mondta a lámpagyújtogató. — A parancs: parancs. Jó napot!

„Není čemu rozumět,“ řekl lampář. „Příkaz je příkaz. Dobrý den.“

És eloltotta a lámpát.

A zhasl svítilnu.

Aztán egy piros kockás zsebkendővel törölgetni kezdte a homlokát.

Potom si otřel čelo červeně kostkovaným kapesníkem.

— Szörnyű mesterség ez! Valaha régen nagyon értelmes volt. Este meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát. Aztán reggeltől estig pihenhettem, és estétől reggelig alhattam.

„Je to hrozné zaměstnání. Kdysi to vyhovovalo. Zhášel jsem ráno a rozžínal večer. Zbývající část dne jsem si mohl odpočinout a zbytek noci spát…“

— Azóta megváltozott a parancs?

„A od té doby se příkaz změnil?“

— A parancs nem változott — mondta a lámpagyújtogató. — Éppen ez a baj! A bolygó évről évre gyorsabban forgott, a parancs viszont maradt a régi.

„Příkaz se nezměnil,“ řekl lampář. „To je právě to strašné! Planeta se rok od roku točila rychleji, a příkaz se nezměnil!“

— És? — kérdezte a kis herceg.

„No a?“ divil se malý princ.

— És most, hogy percenként fordul egyet a tengelye körül, nincs egy másodpercnyi nyugalmam! Percenként oltok meg gyújtok.

„No a teď se otočí jednou za minutu a já nemám ani vteřinku klidu. Rozsvěcuji a zháším jednou za minutu.“

— Mulatságos! — mondta a kis herceg. — Egy nap egy percig tart nálad.

„To je divné! Dny u tebe trvají minutu!“

— Egyáltalán nem mulatságos — mondta a lámpagyújtogató. — Tudod, mióta beszélgetünk itt egymással? Egy hónapja!

„To není vůbec divné,“ řekl lampář. „Už je tomu měsíc, co spolu hovoříme.“

— Egy hónapja?

„Měsíc?“

— Úgy bizony. Harminc perce. Az harminc nap! Jó estét!

„Ano. Třicet minut. Třicet dní. Dobrý večer.“

És meggyújtotta megint a lámpáját.

A zase rozsvítil svou svítilnu.

A kis herceg meg csak nézte, és megszerette ezt a lámpagyújtogatót, aki olyan híven ragaszkodik a parancshoz.

Malý princ ho pozoroval a zamiloval si toho lampáře, který byl tolik věrný příkazu.

Eszébe jutott, hogyan kereste annak idején a napnyugtákat, hogyan húzta odébb a székét. Szeretett volna segíteni a barátján.

Vzpomněl si na západy slunce, které kdysi pozoroval tak, že posunoval židli. Chtěl svému příteli pomoci:

— Figyelj csak ide… Tudok egy módot rá, hogy pihenhess, amikor csak akarsz.

„Víš… já znám prostředek, jak si můžeš odpočinout, když budeš chtít.“

— Vagyis mindig — jegyezte meg a lámpagyújtogató.

„Samozřejmě že chci,“ řekl lampář.

Mert lehet valaki egyszerre hűséges is meg lusta is.

Vždyť člověk může být věrný příkazu a přitom trošku pohodlný.

— A te bolygód — folytatta a kis herceg — olyan kicsi, hogy három lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a napvilágon maradj, egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így aztán, ha pihenni akarsz, elkezdesz járni… és a nappal addig fog tartani, ameddig kívánod.

Malý princ pokračoval:
„Tvá planeta je tak malá, že ji obejdeš třemi kroky. Stačí, když půjdeš dost pomalu, abys zůstával stále na slunci. Když si budeš chtít odpočinout, půjdeš… a den bude trvat tak dlouho, jak budeš chtít.“

— Ezzel nem sokra megyek — felelte a lámpagyújtogató. — Világéletemben egyet szerettem: aludni.

„To mi moc nepomůže,“ řekl lampář. „Já rád spím.“

— Öreg hiba — mondta a kis herceg.

— Öreg hiba — mondta a lámpagyújtogató. — Jó napot!

„To je smůla,“ řekl lampář. „Dobrý den.“

És eloltotta a lámpáját.

A zhasl svítilnu.

„Ezt — gondolta a kis herceg, ahogy továbbment —, ezt a többiek mind megvetnék: a király is, a hiú is, az iszákos is, az üzletember is. Pedig szerintem ő az egyetlen, aki nem nevetséges. Talán mert mással törődik, nem saját magával.”

Tímto člověkem by všichni pohrdali, král, domýšlivec, pijan a byznysmen, řekl si malý princ a šel dál svou cestou. A přece on jediný mi nepřipadá směšný. Snad proto, že se zabývá něčím jiným než sám sebou.

És sajnálkozva sóhajtott egyet.

Lítostivě si povzdechl a řekl si ještě:

„Ő az egyetlen — folytatta gondolatait —, akivel meg tudnék barátkozni. Csakhogy igazán túl kicsi a bolygója. Nem férnek el rajta ketten…”

Je to jediný člověk, s kterým bych se mohl spřátelit. Ale jeho planeta je opravdu moc malá. Není tam místo pro dva…

Magának sem merte bevallani, hogy legkivált a napi ezernégyszáznegyven napnyugtájáért sajnálja ezt az áldott bolygót.

Malý princ se však neodvažoval přiznat si, že litoval této nešťastné planety zvláště pro těch tisíc čtyři sta čtyřicet západů slunce za dvacet čtyři hodiny!

XV

XV — ZEMĚPISEC

A hatodik bolygó tízszerte nagyobb volt. Egy öregúr lakott rajta, és óriási könyveket írt.

Šestá planeta byla desetkrát větší. Bydlil na ní starý pán a spisovatel obrovské knihy.

— Hohó! Itt egy kutató! — kiáltott föl, amikor megpillantotta a kis herceget.

„Ale hleďme, badatel!“ zvolal, když spatřil malého prince.

A kis herceg leült az íróasztal szélére. Egy kicsit lihegett. Annyit utazott már!

Malý princ se posadil na stůl a byl trochu udýchán. Tolik se už nacestoval!

— Honnét jössz? — kérdezte tőle az öregúr.

„Odkud přicházíš?“ zeptal se ho starý pán.

— Mi ez a nagy könyv? — kérdezte a kis herceg. — Mit csinál itt uraságod?

„Co to je za tlustou knihu?“ řekl malý princ. „Co tu děláte?“

— Geográfus vagyok — felelte az öregúr.

„Jsem zeměpisec,“ odpověděl starý pán.

— Mi az, hogy geográfus?

„Co je to zeměpisec?“

— Tudós, aki tudja, hol vannak a tengerek, folyamok, városok, hegyek és sivatagok.

„To je vědec, který ví, kde jsou moře, veletoky, města, hory a pouště.“

— Ó, ez nagyon érdekes — mondta a kis herceg. — Végre egy igazi mesterség!

„Opravdu moc zajímavé,“ řekl malý princ. „Konečně opravdové zaměstnání!“

Körülpillantott a geográfus bolygóján. Ilyen fölséges bolygót még sosem látott.

A rozhlédl se kolem sebe po zeměpiscově planetě. Ještě nikdy neviděl tak vznešenou planetu.

— Hát ez nagyon szép — mondta. — Óceánok is vannak rajta?

„Vaše planeta je moc hezká. Jsou tu oceány?“

— Azt én nem tudhatom — felelte a geográfus.

„To nemohu vědět,“ řekl zeměpisec.

— Ó! — mondta a kis herceg csalódottan. — És hegységek?

„Ach!“ (Malý princ byl zklamán.) „A hory?“

— Azt én nem tudhatom — ismételte a geográfus.

„To nemohu vědět,“ odpověděl zeměpisec.

— És városok és folyamok és sivatagok?

„A města a řeky a pouště?“

— Azt szintén nem tudhatom — felelte a geográfus.

„To také nemohu vědět,“ řekl zeměpisec.

— De ha egyszer geográfus!

„Vždyť jste zeměpisec!“

— Az igaz — felelte a földrajztudós —, viszont nem vagyok kutató. Kutatóim, sajnos, egyáltalán nincsenek. Hogy jönne egy földrajztudós ahhoz, hogy elinduljon, és számba vegye a városokat és folyamokat, hegységeket és tengereket, óceánokat és sivatagokat?

„Ovšem,“ řekl zeměpisec, „ale nejsem badatel. A nemám žádné badatele. Zeměpisec nikdy nepočítá města, řeky, hory, moře, oceány a pouště.

A geográfus sokkal fontosabb ember annál, semhogy ide-oda kószáljon a világban. Ül a dolgozószobájában, és fogadja a kutatókat. Kikérdezi őket, és lejegyzi emlékeiket. Aztán ha valamelyiknek az emlékeit érdekesnek találja, vizsgálatot indíttat az illető kutató erkölcsi megbízhatóságát illetőleg.

Zeměpisec je příliš důležitý, než aby se mohl toulat… Neopouští svůj psací stůl, ale přijímá návštěvy badatelů. Vyptává se jich a zapisuje jejich vzpomínky. A když se zdají vzpomínky některého nich zajímavé, dá vyšetřit mravní úroveň toho badatele.“

— Hát azt meg miért?

„Nač to?“

— Azért, mert ha egy kutató hazudnék, annak végzetes következményei lennének a földrajzkönyvekben. Valamint annak is, ha egy kutató többet innék a kelleténél.

„Protože badatel, který by lhal, způsobil by v zeměpisných knihách hotové katastrofy. A také badatel, který by příliš pil.“

— Miért? — érdeklődött tovább a kis herceg.

„Jak to?“ zeptal se malý princ.

— Mert aki részeg, az duplán lát. Így a földrajztudós két hegyet tüntetne föl ott, ahol a valóságban csak egy van.

„Protože opilci vidí dvojmo. Zeměpisec by pak mohl zaznamenat dvě hory, kde je jen jedna.“

— Ismerek valakit — mondta a kis herceg —, akiből nagyon rossz kutató lenne.

„Znám někoho,“ řekl malý princ, „kdo by byl špatným badatelem.“

— Lehet. Nos, ha a kutató erkölcsisége kifogástalannak bizonyul, következik fölfedezésének a megvizsgálása.

„To je možné. Když se tedy zdá mravní úroveň badatele dobrá, jeho objev se přezkouší.“

— Elmennek megnézni?

„Jde se tam někdo podívat?“

— Nem, nem. Az túl bonyodalmas lenne. Hanem fölszólítják a kutatót, hogy szolgáltasson bizonyítékokat. Ha például egy nagy hegy fölfedezéséről van szó, megkívánják tőle, hogy mutatóba szép, nagy köveket hozzon belőle.

„Ne, to je příliš složité. Ale požaduje se od badatele, aby podal důkazy. Objeví-li například nějakou velkou horu, musí odtamtud přinést velké kameny.“

Hirtelen izgalom vett erőt a geográfuson.

Zeměpisec se náhle rozohnil.

— De te, te nagyon messziről jöttél! Te kutató vagy! Írd le nekem a bolygódat!

„Ale ty přicházíš zdaleka! Ty jsi badatel! Popiš mi svou planetu!“

Azzal fölütötte lajstromkönyvét, és hegyezni kezdte a ceruzáját. A kutatók elbeszéléseit ugyanis először ceruzával jegyzik le. Megvárják, míg bizonyítékokat szolgáltat, és csak akkor következik a tintával való lejegyzés.

A zeměpisec si rozevřel knihu záznamů a ořezal tužku. Vypravování badatelů se zaznamenávají nejprve tužkou. Inkoustem se zapíší, teprve až badatel podá důkazy.

— Nos? — kérdezte a tudós.

„Tak povídej!“ vyzval ho zeměpisec.

— Ó! — mondta a kis herceg. — Az én bolygóm egészen apró, nincs rajta semmi különös. Van három vulkánom; kettő működik, egy kialudt. Bár sosem lehet tudni.

„Ó, u mne doma to není moc zajímavé,“ řekl malý princ, „je to tam docela malinké. Mám tři sopky. Dvě jsou v činnosti a jedna je vyhaslá. Ale člověk nikdy neví.“

— Sosem lehet tudni — mondta a geográfus.

„Člověk nikdy neví,“ opakoval zeměpisec.

— Egy virágom is van.

„Mám také květinu.“

— A virágokat nem jegyezzük föl — mondta a geográfus.

„My nezaznamenáváme květiny,“ řekl zeměpisec.

— Miért nem? Hiszen az a legszebb rajta!

„A proč? To je to nejhezčí!“

— Mert a virágok múlékonyak.

„Protože květiny jsou pomíjející.“

— Mit jelent az, hogy „múlékony”?

„Co to znamená pomíjející?“

— A földrajzkönyvek — mondta a földrajztudós — a világ legértékesebb könyvei. Nem avulnak el soha. Fölöttébb ritkán fordul elő, hogy egy hegy megváltoztassa a helyét. Fölöttébb ritka dolog az is, hogy egy óceánnak kiapadjon a vize. Mi csak örök dolgokat írunk le.

„Zeměpisné knihy jsou nejcennější ze všech knih,“ řekl zeměpisec. „Nikdy nevyjdou z módy. Stane se velmi zřídka, aby hora změnila místo. Velmi zřídka také vyschne oceán. Píšeme o věcech trvajících věčně.“

— De a kialudt vulkán egyszer csak működni kezdhet — szólt közbe a kis herceg. — Mit jelent az, hogy „múlékony”?

„Ale vyhaslé sopky se mohou probudit k činnosti,“ přerušil ho malý princ. „Co to znamená pomíjející?“