— Számunkra teljességgel mindegy, hogy egy vulkán kialudt-e, vagy működik — felelte a geográfus. — Nekünk csak a hegy számít. Az pedig nem változik.

„To je nám jedno, jsou-li sopky vyhaslé nebo činné,“ řekl zeměpisec. „Pro nás je důležitá hora. Ta se nemění.“

— De mit jelent az, hogy „múlékony”? — makacskodott a kis herceg, mert ha egyszer föltett egy kérdést, nem tágított tőle soha többet.

„Ale co to znamená pomíjející?“ opakoval malý princ, neboť se jakživ nevzdal otázky, když ji jednou dal.

— Azt jelenti, hogy előbb-utóbb megsemmisül.

„To znamená něco, čemu hrozí blízký zánik.“

— Az én virágom előbb-utóbb megsemmisül?

„Mé květině hrozí blízký zánik?“

— Úgy bizony.

„Ovšem.“

„Múlékony a virágom — gondolta a kis herceg —, s mindössze négy tüskéje van, hogy a világtól védekezzék! És én magára hagytam otthon!”

Má květina je pomíjející, řekl si malý princ, a má jen čtyři trny na obranu proti světu. A já jsem ji nechal doma úplně samotnou!

Most érzett először valami lelkifurdalás-félét. De nyomban összeszedte magát.

Tu se v něm poprvé ozvala lítost. Ale znovu si dodal odvahy.

— Mit tanácsol uraságod? — kérdezte. — Milyen bolygót látogassak meg!

„Co mi radíte, abych teď navštívil?“ zeptal se.

— A Földet — felelte a földrajztudós. — Jó híre van…

„Planetu Zemi,“ odpověděl zeměpisec. „Má dobrou pověst…“

A kis herceg útra kelt, de közben egyre a virágjára gondolt.

Malý princ odešel a myslel na svou květinu.

XVI

XVI — ZEMĚ

A hetedik bolygó tehát a Föld volt.

Sedmá planeta byla tedy Země.

Ez a Föld nem akármilyen bolygó ám! Van rajta száztizenegy király (beleszámítva természetesen a néger királyokat is), hétezer geográfus, kilencszázezer üzletember, hét és fél millió részeges, háromszáztizenegymillió hiú, vagyis körülbelül kétmilliárd fölnőtt.

Země není jen tak ledajaká planeta! Jsou na ní asi dvě miliardy dospělých. A mezi nimi je sto jedenáct králů (počítáme-li ovšem i černošské krále), sedm tisíc zeměpisců, devět set tisíc byznysmenů, sedm a půl miliónu opilců a tři sta jedenáct miliónů domýšlivců.

Hogy valami fogalmunk legyen a Föld nagyságáról, gondoljuk meg, hogy az elektromosság fölfedezése előtt a hat kontinensen egész hadseregnyi lámpagyújtogatót kellett alkalmazni, szám szerint négyszázhetvenkétezer-ötszáztizenegyet.

Abyste si dovedli představit poměry Země, řeknu vám, že před vynálezem elektřiny bylo třeba na všech šesti pevninách vydržovat celou armádu čtyř set šedesáti dvou tisíc pěti set jedenácti lampářů.

Kissé távolabbról nézve mindez pompás látványt nyújtott. A hadmozdulatok éppolyan szabályozottan folytak, mint egy balett mozgása egy opera színpadán.

Na toho, kdo viděl Zemi trochu z dálky, dělalo to ohromný dojem. Pohyby této armády byly řízeny jako operní balet.

Kezdték az új-zélandi és az ausztráliai lámpagyújtogatók. Meggyújtották a lampionjaikat, aztán aludni mentek. Utána beléptek a táncba a kínai meg a szibériai lámpagyújtogatók; majd ők is eltűntek a kulisszák mögött.

Nejprve přišli na řadu lampáři na Novém Zélandě a v Austrálii. A ti, když rozžali lampy, šli spát. Po nich nastoupili do toho reje lampáři v Číně a na Sibiři. Potom také oni obratně zmizeli za kulisami.

Most került sor az oroszországi és indiai lámpagyújtogatókra. Utánuk az európaiakra és az afrikaiakra. Aztán a dél-amerikaiakra. Aztán az észak-amerikaiakra.

Tu nastoupili lampáři ruští a indičtí. Potom afričtí a evropští. Nato jihoameričtí a pak severoameričtí.

És sosem vétették el színre lépésük rendjét. Nagyszerű volt!

A nikdy se nezmýlili v pořadí nástupu na scénu. Bylo to velkolepé.

Mindössze két lámpagyújtogató élt henyén és nemtörődöm módra: az Északi-sark egyetlen lámpájának gyújtogatója, valamint kartársa, a Déli-sark egyetlen lámpájáé. Ők évente csupán kétszer dolgoztak.

Pouze lampář jediné svítilny na severním pólu a jeho kolega na jižním pólu vedli lenivý a bezstarostný život: Pracovali dvakrát do roka.

ХVII

XVII — HAD

Ha az ember mindenáron szellemes akar lenni, megesik, hogy egy kicsit elveti a sulykot. Én sem voltam egészen szavahihető, amikor a lámpagyújtogatókról beszéltem. Így aztán félő, hogy hamis fogalmat adok bolygónkról azoknak, akik nem ismerik. Az emberek ugyanis igenigen kevéske helyet foglalnak el a Földön.

Když chce být člověk vtipný, stane se, že si někdy trochu zalže. Nebyl jsem moc poctivý, když jsem vám vyprávěl o tom lampáři. Riskuji, že vyvolám špatnou představu o naší planetě u těch, kdo ji neznají. Lidé zabírají na Zemi velice málo místa.

Ha a Föld kétmilliárd lakosa kissé szorosabban egymás mellé állna, olyasformán, mint például egy futballmeccsen, könnyen elférne egy húszezer négyzetméternyi téren. Az egész emberiséget össze lehetne zsúfolni a Csendes-óceán legparányibb kis szigetére.

Kdyby ty dvě miliardy obyvatel, kteří zalidňují Zemi, stály trochu stlačeny jako na táboru lidu, vešly by se snadno na náměstí dvacet mil dlouhé a dvacet mil široké. Mohli bychom vtěsnat lidstvo na nejnepatrnější ostrůvek v tichém oceánu.

A fölnőttek ezt persze nem hinnék el. Ők igen nagy helyet tulajdonítanak maguknak. Azt képzelik magukról, hogy tekintélyesek, akár a majomkenyérfák. Föl lehet szólítani őket: tessék, számoljanak. Ez tetszeni fog nekik, mert imádják a számokat. De ne vesztegessétek az időtöket ilyen föladatra. Fölösleges. Inkább higgyetek nekem.

Dospělí vám ovšem nebudou věřit. Myslí si, že zabírají mnoho místa. Připadají si důležití jako baobaby. Poraďte jim tedy, aby se počítali. Zbožňují číslice, bude se jim to líbit. Ale vy neztrácejte čas takovou ohavnou úlohou. Je to zbytečné. Přece mi důvěřujete.

A kis herceg tehát, amint földet ért, alaposan meglepődött, hogy egy teremtett lelket sem lát. Már-már attól félt, elvétette a bolygót, amikor a homokban megmozdult előtte egy holdszínű gyűrű.

Když byl tedy malý princ na Zemi, byl velice překvapen, že nikoho nevidí. Už měl strach, že si popletl planetu, když tu nějaký kroužek barvy měsíce se pohnul v písku.

— Jó éjszakát! — mondta a kis herceg, csak úgy találomra.

„Dobrou noc,“ řekl malý princ jen tak nazdařbůh.

— Jó éjszakát! — felelte a kígyó.

„Dobrou noc,“ odpověděl had.

— Melyik bolygóra estem? — kérdezte a kis herceg.

„Na kterou planetu jsem to spadl?“ zeptal se malý princ.

— A Földre, Afrikában — felelte a kígyó.

„Na Zemi, do Afriky,“ odpověděl had.

— Ó… Hát senki sincs a Földön?

„Ach! … A na Zemi nikdo není?“

— Ez itt a sivatag. A sivatagban nincs senki. De a Föld nagy — mondta a kígyó.

„Tady je poušť. A na pouštích nikdo není. Země je veliká,“ řekl had.

A kis herceg leült egy kőre, és szemét az égre emelte.

Malý princ si sedl na kámen, pohlédl k obloze a pravil:

— Nem tudom — mondta —, nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét. Nézd csak, az ott az én bolygóm. Éppen fölöttünk… De milyen messze van!

„Tak si říkám, jestli hvězdy září proto, aby každý mohl jednoho dne najít tu svou. Podívej se na mou planetu. Je právě nad námi… Ale jak daleko!“

— Szép csillag — mondta a kígyó. — Mit keresel itt?

„Je krásná,“ řekl had. „Proč jsi sem přišel?“

— Nézeteltérésem támadt egy virággal — mondta a kis herceg.

„Mám trampoty s jednou květinou,“ odpověděl malý princ.

— Hajaj! — mondta a kígyó.

„Tak?“ řekl had.

És sokáig hallgattak.

Odmlčeli se.

— Hol vannak az emberek? — kérdezte később a kis herceg. — Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.

„Kde jsou lidé?“ zeptal se zase malý princ. „V poušti je každý trochu osamělý…“

— Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem — mondta a kígyó.

„Osamělí jsme i mezi lidmi,“ namítl had.

A kis herceg hosszasan szemügyre vette.

Malý princ se na něj dlouze zadíval.

— Furcsa jószág vagy, vékony, mint az ujjam…

„Ty jsi podivné zvíře,“ řekl mu konečně, „tenké jako prst…“

— De bármilyen király ujjánál hatalmasabb — mondta a kígyó.

„Ale jsem mocnější než prst krále,“ řekl had.

A kis herceg elmosolyodott.

Malý princ se usmál:

— Nem mondhatnám, hogy nagyon hatalmas vagy, hiszen még lábad sincs… utazni se tudsz.

„No, příliš mocný nejsi… Nemáš ani nožky… Ani cestovat nemůžeš…“

— De nincs az a hajó, amelyik messzebbre bírna vinni, mint én — mondta a kígyó.

„Mohu tě unést dál než loď,“ řekl had.

Azzal, mint egy aranypánt, a kis herceg bokájára tekeredett.

Stočil se okolo kotníku malého prince jako zlatý náramek.

— Akit én megérintek, azt visszaadom a földnek, ahonnét származik — mondta. — Te azonban tiszta vagy, és egy csillagról jöttél.

„Koho se dotknu, vrátím ho zemi, ze které vyšel,“ řekl ještě. „Ale ty jsi čistý a přicházíš z hvězdy…“

A kis herceg nem felelt.

Malý princ neodpověděl.

— Olyan gyönge vagy ezen a gránit Földön, hogy megesik rajtad a szívem. Ha egy szép napon majd nagyon visszavágyol a bolygódra, segíthetek rajtad. Mert én…

„Je mi tě líto, když tě vidím tak slabého na této Zemi ze žuly. Mohu ti jednoho dne pomoci, bude-li se ti příliš stýskat po tvé planetě. Mohu…“

— Ó! — mondta a kis herceg. — Értem, nagyon is értem. De miért beszélsz mindig rejtélyekben?

„Ó, já jsem ti dobře rozuměl,“ řekl malý princ. „Ale proč mluvíš stále v hádankách?“

— Valamennyit megfejtem — mondta a kígyó.

„Já je všechny rozluštím,“ odpověděl had.

És hallgattak utána tovább.

A umlkli.

XVIII

XVIII — POUŠŤ

A kis herceg nekivágott a sivatagnak, de nem találkozott, csak egy virággal. Egy háromszirmú, semmi kis virággal.

Malý princ přešel poušť a setkal se jen s jedinou květinou. Byla to květina s třemi okvětními plátky. Úplně bezvýznamná květina…

— Jó napot! — mondta a kis herceg.

„Dobrý den,“ řekl malý princ.

— Jó napot! — mondta a virág.

„Dobrý den,“ řekla květina.

— Hol vannak az emberek? — kérdezte udvariasan a kis herceg.

„Kde jsou lidé?“ zeptal se zdvořile malý princ.

A virág látott egyszer egy bandukoló karavánt.

Květina viděla jednoho dne přijít nějakou karavanu:

— Az emberek? Van belőlük, azt hiszem, hat vagy hét. Évekkel ezelőtt láttam őket. De sosem lehet tudni, hol-merre vannak. Viszi, sodorja őket a szél. Nagy baj nekik, hogy nincs gyökerük.

„Lidé? Je jich myslím šest nebo sedm. Je tomu již mnoho let, co jsem je spatřila. Kdo ví, kde asi jsou. Vítr jimi povívá. Nemají kořeny a to jim velice vadí.“

— Viszontlátásra — mondta a kis herceg.

„Sbohem,“ řekl malý princ.

— Viszontlátásra — mondta a virág.

„Sbohem,“ odpověděla květina.

XIX

XIX — OZVĚNA

A kis herceg fölkapaszkodott egy hegyre. Életében nem látott még más hegyet, mint a három vulkánját, de azok éppen csak a térdéig értek. A kialudt vulkánját zsámolynak használta. „Egy ekkora hegyről — gondolta — egyetlen szempillantással látni fogom az egész bolygót meg az összes embert.” De nem látott egyebet, mint tűhegyes sziklacsúcsokat.

Malý princ vystoupil na vysokou horu. Jediné hory, které kdy poznal, byly tři sopky, a ty mu sahaly po kolena. A vyhaslé sopky používal jako stoličky. Z téhle vysoké hory, pomyslil si, uvidím naráz celou planetu a všechny lidi… Ale spatřil jen hrotovité špičky skal.

— Jó napot! — mondta találomra.

„Dobrý den,“ zvolal nazdařbůh.

— Jó napot!… Jó napot!… Jó napot!… — válaszolta a visszhang.

„Dobrý den… Dobrý den… Dobrý den…,“ opakovala ozvěna.

— Ki vagy? — kérdezte a kis herceg.

„Kdo jste?“ řekl malý princ.

— Ki vagy… ki vagy… ki vagy… — felelte a visszhang.

„Kdo jste?… Kdo jste?… Kdo jste?“ odpovídala ozvěna.

— Légy a barátom, olyan egyedül vagyok — mondta.

„Buďme přátelé, jsem tak sám,“ řekl.

— Egyedül vagyok… egyedül vagyok… egyedül vagyok — felelte a visszhang.

„Jsem tak sám… Jsem tak sám… Jsem tak sám…,“ opakovala ozvěna.

„Milyen furcsa bolygó! — gondolta a kis herceg. — Milyen száraz, milyen hegyes, milyen sós.

Pomyslil si tedy: To je nějaká divná planeta! Je celá vyprahlá, celá zašpičatělá a slaná.

És az embereknek nincs semmi képzelőtehetségük. Folyton csak azt szajkózzák, amit mondanak nekik… Nekem otthon volt egy virágom: mindig ő kezdte a beszélgetést…”

A lidé nemají představivost. Opakují, co se jim řekne… Doma jsem měl květinu a ta mluvila vždycky první…

ХX

XX — RŮŽE

Egy szép napon aztán, miután sokáig vándorolt homokon, sziklákon, havon keresztül, a kis herceg végre rábukkant egy útra. És az utak mind az emberekhez vezetnek.

Ale když tak malý princ šel dlouho pískem, skalinami a sněhem, stalo se, že objevil konečně cestu. A všechny cesty vedou k lidem.

— Jó napot! — mondta.

„Dobrý den,“ řekl.

Virágzó rózsakert előtt állt.

Byla to zahrada plná růží.

— Jó napot! — mondták a rózsák.

„Dobrý den,“ odpověděly růže.

A kis herceg csak nézte őket. Mind olyanok voltak, mint a virágja.

Malý princ se na ně zadíval. Všechny se podobaly jeho květině.

— Kik vagytok? — kérdezte meghökkenten.

„Kdo jste?“ zeptal se jich užasle.

— Rózsák vagyunk — felelték a rózsák.

„Jsme růže,“ řekly růže.

— Ó! — mondta a kis herceg.

„Ó,“ řekl malý princ…

És nagyon boldogtalannak érezte magát. Neki a virágja azt mesélte, hogy sehol a világon nincsen párja; és most ott volt előtte ötezer, szakasztott ugyanolyan, egyetlen kertben!

A cítil se hrozně nešťastný. Jeho květina mu vypravovala, že je jediná svého druhu ve vesmíru. A tady jich bylo pět tisíc v jediné zahradě, jedna jako druhá!

„Hogy bosszankodnék, ha látná! — gondolta. — Iszonyatosan köhécselne, és úgy tenne, mint aki a halálán van, csak hogy nevetségessé ne váljék. Nekem pedig úgy kellene tennem, mintha ápolnám; különben még valóban meghalna, csak hogy megszégyenítsen…”

Strašně by ji to mrzelo, řekl si, kdyby to viděla… Moc by kašlala a předstírala by, že umírá, jen aby nebyla směšná. A musel bych dělat, že o ni pečuji, neboť jinak by raději opravdu umřela, jen aby mě taky pokořila…

És utána még ezt gondolta: „Azt hittem, gazdag vagyok, van egy párjanincs virágom; és lám, nincs, csak egy közönséges rózsám. Ezzel meg a három térdig érő vulkánommal, melyek közül az egyik talán egyszer s mindenkorra kialudt, igazán nem vagyok valami híres nagy herceg…”

Potom si ještě řekl: Myslil jsem, že jsem bohatý, že mám jedinečnou květinu, a zatím mám jen obyčejnou růži. Ta růže a mé tři sopky, které mi sahají po kolena a z nichž jedna je možná navždy vyhaslá, nedělají ze mne moc velikého prince…

Lefeküdt a fűbe, és sírni kezdett.

A lehl si do trávy a plakal.

XXI

XXI — LIŠKA

Akkor jelent meg a róka.

Tu se objevila liška.

— Jó napot! — mondta a róka.

„Dobrý den,“ řekla.

— Jó napot! — felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.

„Dobrý den“, zdvořile odpověděl malý princ. Obrátil se, ale nic neviděl.

— Itt vagyok az almafa alatt — mondta a hang.

„Jsem tady, pod jabloní…,“ řekl ten hlas.

— Ki vagy? — kérdezte a kis herceg. — Csinosnak csinos vagy…

„Kdo jsi?“ zeptal se malý princ. „Jsi moc hezká…“

— Én vagyok a róka — mondta a róka.

„Jsem liška,“ řekla liška.

— Gyere, játsszál velem — javasolta a kis herceg. — Olyan szomorú vagyok…

„Pojď si se mnou hrát,“ navrhl jí malý princ. „Jsem tak smutný…“

— Nem játszhatom veled — mondta a róka. — Nem vagyok megszelídítve.

„Nemohu si s tebou hrát,“ namítla liška. Nejsem ochočena.

— Ó, bocsánat! — mondta a kis herceg.

„Ó promiň,“ řekl malý princ.