LUCIFER
În tine tu n-o simți?

LUCIFER
Hát nem érzed-e?

ADAM
Eu simt și văd că de când Dumnezeu
M-a părăsit, așa cu mâna goală,
Nu-l mai cunosc. Trăiesc de-acum cu mine
Și singur eu sunt dumnezeul meu.
Iar munca mea o să-mi rodească mie.
Vezi, asta mi-e puterea și mândria.

ÁDÁM
Érzem, hogy Isten amint elhagyott,
Üres kézzel taszítván a magányba,
Elhagytam én is. Önmagam levék
Enistenemmé, és amit kivívok,
Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem.

LUCIFER (Aparte.)
Sărman năuc! Azi mic îți pare cerul,
Să te vedem când fulgeră și tună!

LUCIFER (félre)
Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek,
Meglátjuk szíved, villámok ha égnek.

EVA
Mândrie, da, atâta am și eu:
Întreaga lume să mă cheme mamă.

ÉVA
Nekem meg büszkeségem az csupán,
Hogy a világnak anyja én leszek.

LUCIFER (Aparte.)
Frumoasă țintă-n inima femeii:
Să-nveșnicești și chinul și păcatul.

LUCIFER (félre)
Dicső eszmény, mit e nő szíve hord,
Megörökítni a bűnös nyomort.

ADAM
Cu ce i-aș fi dator Lui? Că exist?
Doar firea mea, de-i vrednică de greul
Ce-l pot purta, e roada ostenelii,
Căci voluptatea dulce-a băuturii,
Cu chinul setei, tot eu mi-o câștig.
Un schimb e tot. Și prețul sărutării
E-n înșelarea care vine-n urmă.
Dar dacă astăzi lanțul providenții
S-a rupt și-n schimb am dobândit puterea
De-a-mi făuri ori de-a-mi strica eu soarta,
Cu mintea mea purtată-n pipăire,
Puterea mea era-ndestulătoare
Și brațul tău nu-mi aducea folos.
Tu nu m-ai smuls din grelele obezi
Ce m-au legat cu trupul de țărână
Și simt, deși nu știu ce e anume,
Un fir de păr, mai nevoiaș, se poate,
Ce-mi stăvilește vrerea fără margini.
Aș vrea să sar, să zbor, dar trupu-mi cade,
Urechea, ochii nu-mi ascultă gândul
Când vreau să știu misterul depărtării.
Și sufletul de-n alte lumi mă poartă,
Iar mă silește foamea bădărană
Să mă cobor la moartele materii.

ÁDÁM
Mit is köszönjek néki? puszta létem?
Hisz ez a lét, ha érdemes leszen
Terhére, csak fáradságom gyümölcse.
A kéjet, amit egy ital viz ád,
Szomjam hevével kell kiérdemelnem,
A csók mézének ára ott vagyon —
Amely nyomán jár — a lehangolásban.
De hogyha a hálának csatja mind
Le is hullt rólam, bár szabad levék
Alkotni sorsom és újból lerontni,
Tapogatózva, amit tervezék —
Ahhoz segélyed sem kellett talán,
Megbírta volna azt saját erőm.
S te nem mentél meg a súlyos bilincstől,
Mellyel testem por földéhez csatol.
Érzem, bár nem tudom nevét, mi az,
Talán egy hajszál — annál szégyenebb, —
Mi korlátozza büszke lelkemet.
Nézd, ugranám, és testem visszahull,
Szemem, fülem lemond szolgálatáról,
Ha a távolnak kémlem titkait;
S ha képzetem magasb körökbe von,
Az éhség kényszerít, hunyászkodottan
Leszállni ismét a tiprott anyaghoz.

LUCIFER
Ăst fir, ce spui, mai tare e ca mine…

LUCIFER
Ezen kötél erősb, mint én vagyok.

ADAM
Așa? Atunci ești duh neputincios,
Când pânza asta de paianjen, mică,
Acest nimic, ce mii și milioane
Nu-l văd, puterea să ți-o-înfrâne poate.
Ăst văl ascuns împrejmuie mulțimea
Ce îmbătată tropote pământul,
Crezând năucă-n basmul libertății
Și prea puțini îi simt abia rețeaua.

ÁDÁM
Ah, úgy te gyönge szellem vagy igen,
Ha e láthatlan pókháló, e semmi,
Mit százezer lény észre sem veszen,
S hálója közt szabadság érzetével
Fickándozik, mit csak nehány kivált
Magasb szellem sejt, még dacol veled.

LUCIFER
Aceasta e ce-n cale mi se pune,
Căci duh cu mine deopotrivă este;
Ori tu socoți că stăruind în taină
E slabă doar’? A, nu! În umbră șade
Cel ce frământ-o lume și zidește.
În fața lui ai ameți! Căci numai
Fapt omenesc străluce și dă zgomot…
Hotarul lui e măsurat cu palma.

LUCIFER
S csakis ez az, mi velem bír dacolni,
Mert szellem, mint én. Vagy tán azt hiszed,
Hogy, mert elrejtve munkál s zajtalan,
Nem is erős? — Ne hidd, homályban ül,
Mi egy világot rendít és teremt,
Mert látásától megszédülne a fej.
Csak ember műve csillog és zörög,
Melynek határa egy arasznyi lét.

ADAM
Mă știi, sunt tare! Toată-nvălmășala
Arată-mi-o o clipă! Vreau să văd
S-atinge oare rostul firii mele,
Ce despărțit și singuratec sunt!

ÁDÁM
Hagyd megtekintnem hát e működést
- Egy percre csak, keblem, tudod, erős —,
Mely rám befolyhat, aki enmagamban
Olyan különvált és egész vagyok.

LUCIFER
Cuvânt nebun e sunt. Ai fost, vei fi.
Viața e o trecere eternă,
Privește-n jur cu ochii luminați.

LUCIFER
,,Vagyok” — bolond szó. Voltál és leszesz.
Örök levés s enyészet minden élet.
De nézz körűl és láss szellem-szemekkel. —

ADAM (Tot ce spune Adam în cele următoare apare pe rând.)
Ce suflu simt în jurul meu? Se zbate,
Din înălțimi s-avântă, se desface
În două părți și capetele lumii
Ca viforul le saltă-n drum.

ÁDÁM (Amit a következőkben mond, mind láthatóvá is lesz.)
Mi áradat buzog fel így körűlem
Magasba törve szakadatlanul
Hol kétfelé vál, s a földsarkokig
Vihar gyanánt rohan.

LUCIFER
Căldura-i
Ce-ntinerește țările de gheață.

LUCIFER
Az a melegség,
Mely életet visz a jegek honába.

ADAM
Dar aste două râuri de văpaie,
Ce-alături urlă-n goană de pierzare,
De când le văd o groază simt în mine
Și viață simt… Răspunde-mi, cum le cheamă?

ÁDÁM
Hát e két lángfolyam, mely zúgva fut
Mellettem el, hogy félek, elsodor,
És mégis érzem éltető hatását:
Mi az, mi az? elkábulok belé.

LUCIFER
E magnetismul…

LUCIFER
Ez a delej.

ADAM
Tremură pământul,
Tot ce-am crezut nețărmurit, vârtos,
S-a prefăcut materie ce fierbe;
Urmându-și calea ei nebiruită,
Cere cuvânt și cere întrupare
Ici in cristal și dincolo în mugur.
Unde va fi în zarva asta mare
Ființa mea în mine îngrădită?
Tu, trupul meu, vânjos tu mi-ai părut,
Cu gând nebun unealtă te credeam
Dorințelor și planurilor mele…
Tu, trupul meu, în ce-o să te prefaci?
Tu, răsfățat copil aducător
De zile dulci, de patimi și necazuri,
Te va cuprinde-o mână de țărână,
Când alte părți, și apa și suflarea
Ce-au îmbrăcat viața firii mele,
S-or răzleți în norii de azur…
Cuvânt și gând, orice idee-n creier
Din rostul meu o parte cheltuiește
Și mă topesc… iar focul ce mă arde
L-a întărit vreun duh cu-a lui suflare,
Peirea mea lui împăcare dându-i…
Ăst chip e-amar, ăst chip mă nebunește!
Înconjurat, în lupta ta stângace,
Să stai pe veci de mii de brațe tari,
Să lupți cu sute luptă ne-nțeleasă…
Grozav! De ce? De ce cu ușurință
Am râs atunci de arma providenții,
Ce mi-o punea pe-ascuns în mâini instinctul,
Și n-o știam… Dar azi că-s treaz și-o văd
Și-o simt, și-o cer și… totuși… e în zadar!

ÁDÁM
Alattam ing a föld.
Amit szilárdnak és alaktalannak
Tartottam eddig, forrongó anyag lőn,
Ellentállhatlan, melly alak után tör,
Életre küzd. Amarra mint jegec,
Emerre mint rügy. Óh, e zűr között
Hová lesz énem zárt egyénisége,
Mivé leszesz testem, melyben szilárd
Eszköz gyanánt oly dőrén megbizám
Nagy terveimben és nagy vágyaimban.
Te elkényeztetett gyermek, ki bajt
S gyönyört szerezsz számomra egyiránt,
Nehány marok porrá sülyedsz-e csak,
Míg többi lényed víz és tünde lég,
Mely még imént piroslott és örült,
S legott voltammal a felhőbe gőzölt.
Minden szavam, agyamban minden eszme
Lényemnek egy-egy részét költi el,
Elégek! — és a vészhozó tüzet
Talán rejtélyes szellem szítogatja,
Hogy melegedjék hamvadásomon. —
El e látással, mert megőrülök.
Ily harcban állni száz elem között
Az elhagyottság kínos érzetével,
Mi szörnyü, szörnyü! — Óh, miért lökém el
Magamtól azt a gondviseletet,
Mit ösztönöm sejtett, de nem becsült,
S tudásom óhajt — óh, de hasztalan.

EVA
Așa-i! Tot astfel simt și eu,
Când tu luptând cu fiarele-n pădure,
Eu ostenită voi plivi grădina,
Mă voi uita în lumea asta largă,
Pământul, cerul nu ne vor cunoaște
Și-om fi străini, lipsiți de-apărător!
Era altfél în vremile mai bune!

ÉVA
Úgy-é, úgy-é, hasonlót érzek én is.
Ha majd te harcolsz a fenevadakkal,
Vagy én lankadva kertünk ápolom,
Körültekintek a széles világon,
És égen-földön nem lesz egy rokon,
Nem egy barát, ki biztasson vagy óvjon.
Nem így volt ám ez egykor, szebb időben.

LUCIFER (Ironic.)
Ei fie! Dacă sufletul pitic,
Neâncălzit de alții, se-nfioară,
Căutându-și lui pe veci slugărnicia,
Vă plăsmuiesc eu vouă Dumnezeu,
Mai blând ca-n cer moșneagul încruntat.
Peste pământ domnește acest duh —
Un blând copil din ceata cea de îngeri.
Te-arată, duh, te-arată!
Îți poruncesc venirea.
Mai tare sunt ca tine,
Căci sunt tăgăduirea!

LUCIFER (gúnyosan)
Hiszen, ha oly kicsínyes lelketek,
Hogy fáztok ápoló gond s kéz ne’kűl,
S alárendeltség oly szükségetek:
Idézek én fel Istent számotokra,
Ki nyájasabb lesz, mint a zord öreg:
E földnek szellemét, ismérem őt
Az égi karból, szép szerény fiú. —
Jelenjél meg szellem,
Látod, nem bírsz velem,
Az ősi tagadás
Hív, hisz nem merne más.

(Din pământ țâșnesc limbi de foc, un curcubeu răsare deasupra unui nor negru, gros. Tunete înfricoșate.)

(A földből lángok csapnak föl, tömör fekete felhő képződik szivárvánnyal, iszonyúan menny¬dörögve.)

LUCIFER (Pășind înapoi.)
Tu cine ești, vedenie grozavă?
Căci spiritul pământului e blând.

LUCIFER (hátralépve)
Ki vagy te, rém — nem téged hívtalak,
A föld nemtője gyönge és szelíd.

SPIRITUL PĂMÂNTULUI
Cel ce era smerit sus între îngeri,
În cercul său, puternic e și mare.
Azi am venit, căci glasul unui duh
L-am ascultat, dar te vestesc să știi
Că vorba ta poruncă n-o să-mi fie.
A tulbura și-a porunci e alta!
Când îmi îmbrac eu chipul meu, tu piei,
Iar ăști doi viermi striviți cad la pământ.

A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
Mit gyöngeül látál az égi karban,
Az önkörében végtelen, erős. —
Im, itt vagyok, mert a szellem szavának
Engednem kelle, ámde megjegyezd,
Hogy fölzaklatni s kormányozni más.
Ha felveszem saját képem, leroskadsz,
S eme két féreg itt megsemmisül.

LUCIFER
Dar spune-mi tu, primindu-te stăpân,
Cum te-a găsi pe tine omul, spune!

LUCIFER
Mondd hát, hogyan fér büszke közeledbe
Az ember, hogyha istenül fogad?

SPIRITUL PĂMÂNTULUI
Voi fi-mpărțit în ape, nori și câmpuri,
În orice loc își va purta privirea
Cu gând înalt, cu sufletul cucernic.

A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
Elrészletezve vízben, fellegekben,
Ligetben, mindenütt, hová benéz
Erős vágyakkal és emelt kebellel.

(Dispare.)

(Eltűnik.)

(Săltând ușor, nimfe vin să împrejmuie lunca și izvorul.)

(A ligetet, forrást tünde játszi nimfák népesítik.)

EVA
Privește-aceste fețe de surori,
Cu drag le văd uitându-se la noi.
S-au dus de-acum urâtul și necazul,
Și fericire-asupră-ne coboară!
Cuvânt dau ele blând nădăjduirii
Si îndoielii sfaturi bune dau.

ÉVA
Ah, nézd e kedves testvér-arcokat,
Nézd, nézd, mi bájosan köszöntenek,
Nincs többé elhagyottság, rengeteg,
A boldogság szállott közénk velek.
Ők adnak búnkban biztató szavat,
A kétkedésben jó tanácsokat.

LUCIFER
Adevărat e gândul tău, femeie!
Când mintea voastră va dori povață
Rugați-vă acestor arătări?
Răspunsul lor la fel e cu-ntrebarea.
Privesc zâmbind spre inima curată
Și groază-s celui deznădăjduit.
În mii de forme-n drum vă vor petrece,
În mii de fețe și-or schimba vestmântul…
Vor fi mieroase umbre la-nțelepți
Si tinerelor inimi ideal…

LUCIFER
Nem is kérhettek jobb helyütt tanácsot —
Kik, amint kértek, már határozátok —
Mint épp e kedves tünde alakoktól,
Kik úgy felelnek, mint kérdésetek szól:
A tiszta szívre mosolyogva néznek,
Ijesztő rémül a kétségbesőnek;
Ők kísérendnek végig száz alakban,
Százféleképpen átalváltozottan,
A fürkésző bölcsésznek üde árnya
S örökifjú sziveknek ideálja.

ADAM
Eu nu pricep întreaga jucărie,
De ce lucește-n fața mea? De ce?
Cu un mister mai mult eu m-am ales.
A fost destul! Nu mă-nșela, Lucífer,
Arată-mi tot, să-ți văd făgăduința!

ÁDÁM
Mit ér, mit ér e játék csillogása,
Előttem mely foly, nem hatok belé. —
S nekem csak egy rejtéllyel több jutott. —
Ne hitegess, Lucifer, ne tovább,
Hagyj tudnom mindent, úgy, mint megfogadtad.

LUCIFER (Aparte.)
Amarnică ți-a fost odat’ știința,
Neștirea ta o vei cerși din nou…
(Tare) Răbdare! Clipa oricărei plăceri,
Cu brațul tău luptând tu ți-o câștigi…
La mulți să-nveți, cu multe înșelări,
Pân’ mintea ta va înțelege totul…

LUCIFER
(félre) Keserves lesz még egykor e tudásod,
S tudatlanságért fogsz epedni vissza.
(fent) De tűrelem. Tudod, hogy a gyönyör
Percét is harccal kell kiérdemelned;
Sok iskolát kell még addig kijárnod,
Sokat csalódnod, míg mindent megértesz.

ADAM
Tu poți ușor vorbi despre răbdare,
Căci mintea ta străbate-o veșnicie,
Dar eu din pomul vieții n-am gustat,
Deci pripă cere traiul măsurat.

ÁDÁM
Könnyű neked beszélni tűrelemről,
Előtted egy öröklét van kitárva,
De én az élet fájából nem ettem,
Arasznyi lét, mi sietésre int.

LUCIFER
Egală e măsura viețuirii
La viermi de-o zi, la cedrul secular,
Trăiește, crede, luptă și-apoi cade
Când e-mplinită munca de ziler!
Nu vremea trece: noi călătorim!
Un veac, o zi, măsura-i deopotrivă!
Și ținta ta, tu ai s-o vezi ajunsă,
Dar să nu crezi că-n trupul de țărână
Încătușat e rostul tău de om!
Nu vezi furnica, roiul de albine,
Năuci aleargă mii de muncitori
Ce-orbecăind grăbesc și cad și pier…
Dar neamul lor eternități trăi-va
Și într-un duh s-a zbate mai departe,
Cu repezi pași înaintând spre țintă…
Și haina ta de lut va cade astfel,
Dar primenit din nou te vei renaște.
Nevoie n-ai a-ncepe luptă nouă,
Căci de-ai greșit, ți-a ispăși copilul
Păcatele din nopți de tinerețe.
Ce vezi și simți și-nveți din lumea largă
Pe mii de ani cărările-ți îndrumă…

LUCIFER
Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is,
Csak azt ne hidd, hogy e sártestbe van
Szorítva az ember egyénisége.
Látád a hangyát és a méherajt:
Ezer munkás jár dőrén össze-vissza
Vakon cselekszik, téved, elbukik,
De az egész, mint állandó egyén,
Együttleges szellemben él, cselekszik,
Kitűzött tervét bizton létesíti,
Mig eljön a vég, s az egész eláll. —
Portested is széthulland így, igaz,
De száz alakban újolag felélsz,
És nem kell újra semmit kezdened:
Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl,
Köszvényedet őbenne folytatod,
Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.

ADAM
Acesta-i glasul minții de moșneag.
Dar pieptu-mi tânăr alt dor ocrotește:
În viitor să-mi adâncesc privirea,
Să văd la ce mi-e truda și necazul…

ÁDÁM
Ez visszapillantása az öregnek.
De ifju keblem forró vágya más:
Jövőmbe vetni egy tekintetet.
Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek.

EVA
Și eu să văd, eterna primenire
Nu-mi va răpi, nu-mi va fura din farmec?

ÉVA
Hadd lássam én is, e sok újulásban
Nem lankad-é el, nem veszít-e bájam.

LUCIFER
Să fie, deci! În văl vrăjit îmbrac
Întregul rost al celor viitoare,
În chip de vis cu jocuri și icoane…
Când veți vedea zădărnicia țintei,
Când grele munci vă vor opri în cale,
Ca-nfricoșați să nu fugiți din luptă,
Cu sufletul gonit de deznădejde,
O rază las asupra lumii voastre,
Citind din ea — un joc apare totul!…
O arătare… Dau speranța vouă!

LUCIFER
Legyen. Bübájat szállítok reátok,
És a jövőnek végeig beláttok
Tünékeny álom képei alatt;
De hogyha látjátok, mi dőre a cél,
Mi súlyos a harc, melybe útatok tér;
Hogy csüggedés ne érjen emiatt,
És a csatától meg ne fussatok:
Egére egy kicsiny sugárt adok,
Mely biztatand, hogy csalfa tűnemény
Egész látás — s e súgár a remény. —

(Între timp conduce pe Adam și Eva în colibioară, unde ei ațipesc.)

(Ezalatt Ádámot és Évát a kalibába vezeti, kik ott elszunnyadnak.)

Tabloul IV — În Egipt

NEGYEDIK SZÍN

(În Egipt. Peristilul unui palat. Adam ca faraon tânăr, pe tron. Lucifer, ministrul lui. La distanță, gardă strălucitoare. În fund sclavii muncesc la ridicarea unei piramide, sub supravegherea zbirilor care țin ordinea cu biciul. Zi limpede.)

(Egyiptomban. Elöl nyílt csarnok. Ádám mint fáraó, fiatalon, trónon ülve. Lucifer mint minisztere; tiszteletteljes távolban fényes kíséret. A háttérben rabszolgák egy gúla építésén dolgoznak, korbáccsal rendet tartó felügyelők alatt. Tiszta nap.)

LUCIFER
Mărite Domn, norodul îngrijat,
Ce fericit s-ar stinge pentru tine,
Se-ntreabă azi ce taină-ți întristează
Slăvitul chip pe tronul tău de aur.
De ce jertfești al zilei dulce farmec,
Al nopților molatec joc de vise,
Și nu lași grija planurilor tale
Pe umerii de sclav, cum se cuvine?
Când ale tale sunt pe lumea asta
Întreagă slava, cinstea și domnia
Și desfătarea omului supusă.
Stăpâne-ți zic comori din țări o mie
Și florile potirul ți-l deschid
Și roada lor bogată ți-o aduc…
Oftatul dulce ție ți-l trimite
Plăpândul sân a sute de fecioare,
Chipul bălai cu ochi rătăcitori,
Pierduți, duioși, o blândă arătare
Și oacheșa cu buza încleștată,
Cu patima păgână-n ochi aprinsă
Sunt ale tale…-n ochii tăi li-e soarta
Și simt și cred că-și împlinesc chemarea
Vreo două clipe-odată-nseninându-ți…

LUCIFER
Felséges úr! aggódva kérdi néped,
Mely elvérezni boldog lenne érted,
Vajon mi az, mi a nagy fáraót
Nem hagyja trónja vánkosán pihenni?
Mért áldozod fel a nap kéjeit,
Az éjnek édes álomképeit,
És nem bizod gondját nagy terveidnek
A rabszolgára, akit az megillet,
Midőn már úgyis a széles világon
Minden dicsőség, úralom tiéd
S a kéj, mit ember elviselni bír. —
Száz tartomány bő kincse mond urának,
Neked nyit kelyhet illatos virága,
S édes gyümölcsöt csak neked növel.
Ezer hölgy keble sóhajtoz feléd:
A szőke szépség, lankadó szemével,
Finom, gyöngéd, mint játszi tünemény,
A barna lányka, lihegő ajakkal,
Égő szemében őrült szenvedéllyel —
Mind a tiéid. Sorsuk egy szeszélyed,
Mind érzi, hogy betölté hívatását,
Ha néhány perced fűszerezni tudta.

ADAM
În pieptul meu nu le găsesc răspunsul,
De silă-mi vin, o poruncită dare…
Nu brațul meu, nu lupta mea le-aduce.
Dar opera aceasta ce se-nalță
Socot acum că va deschide calea
Măririi mele, gloriei eterne…
I-a proslăvi și firea măiestria
Și mii de ani îmi vor purta cuvântul!
Azi omul e ca Domnul mai puternic.

ÁDÁM
Mindennek nincsen szűmre ingere.
Mint kénytelen adó jő, nem csatázok
Érette, nem köszönhetem magamnak.
De itt e művel, mellyet alkotok,
Azt tartom, hogy megleltem az utat,
Mely a valódi nagysághoz vezet.
Művészetét a természet csodálja
S évezredekre hirdeti nevem.
Nincs földindúlás, nincs vész, mely ledöntse:
Erősebb lett az ember, mint az Isten.

LUCIFER
Și totuși, astăzi inima nu-ți spune
Că acest gând te fericește, Doamne?

LUCIFER
S óh, fáraó, mégis boldog vagy-é
E képzeletben? tedd kezed szivedre.

ADAM
În inimă? Nemărginit mi-e golul,
Dar taina mea norodul să n-o știe —
Nu m-ar slăvi în clipa când m-ar plânge.

ÁDÁM
Nem én. Űrt érzek, mondhatatlan űrt.
De mindegy, hisz nem boldogságot esdtem,
Dicsőséget csak, s az megnyílt előttem.
Csak a tömeg ne sejtse kínomat —
Ha sajnálhatna, nem imádna többé.

LUCIFER
Dar dac-odat’ vei înțelege însuți
Că gloria-i un joc deșert, de-o clipă?

LUCIFER
Hát hogyha egykor átlátod magad,
Hogy a dicsőség percnyi dőre játék?

ADAM
Nu cred!

ÁDÁM
Az nem lehet.

LUCIFER
Dar dacă?

LUCIFER
S ha mégis?

ADAM
— Atunci m-aș prăpădi,
Blestemul meu lăsându-l moștenire.

ÁDÁM
Halni térnék,
Megátkozván utánam a világot.

LUCIFER
Va fi așa, dar tu nu vei muri:
Începi din nou cu vechea ta ispravă.

LUCIFER
Nem fogsz meghalni, bár átlátod egyszer,
Sőt újra kezdesz, régi sikereddel.

(Pe unul din sclavii care muncesc, supraveghetorii îl bat așa de mult, încât acesta, văicărindu-se și urmărit de zbiri, fuge până înaintea tronului, unde se prăbușește.)

(A dolgozó rabszolgák közül egyet a felügyelők annyira vernek, hogy az jajveszékelve és üldözötten egész a nyílt csarnokba fut, s a trón előtt összerogy.)

SCLAVUL
Ajută-mi, Doamne!

A RABSZOLGA
Uram, segíts!

(Dintre muncitori se smulge Eva, nevasta sclavului, și cu un țipăt îndurerat se apleacă asupra bărbatului ei.)

(A munkások közül Éva, mint a rabszolga neje, kibontakozik, s fájdalmas sikoltással férjére borul.)

EVA
Ruga ți-e-n zadar!
Durerii noastre el n-a fost părtaș.
Nu înțelege! Prea e slab oftatul
Și tronu-nalt! Pe mine să mă chemi!
Cu trupul meu te-acopăr eu, iubite!

ÉVA
Hiába kéred azt,
Ki kínjainknak nem volt részese,
Nem ért, nem ért! — Halk a jajnak szava,
S a trón magas. Mért nem hívsz engemet,
Ki eltakarlak, s testemmel fogok fel
Minden csapást.

ADAM
(Către slugile care năvălesc și vor să-l târască afară pe sclav cu nevasta lui.)
În lături, voi! Lăsați-l și plecați!
(Slugile pleacă.)
În inimă necunoscut fior
Mi-a străbătut. Femeia asta cine-i?
Ce-i farmecul ce sufletul mi-l leagă
De chipul ei căzut în praf? Răspunde!
(Se ridică)

ÁDÁM (A betóduló felügyelőkhöz, kik a rabszolgát s nejét ki akarják hurcolni.)
Hagyjátok ott. El innét.
(A felügyelők el.)
Mi ismeretlen érzés száll szivembe,
Ki e nő, és mi bűve-bája van,
Mellyel, mint lánccal, a nagy fáraót
Lerántja porban fetrengő magához? — (Felkél.)

LUCIFER
Mai smulgi un fir din tortul de paianjeni
Cu cari glumind te-a-mprejmuit stăpânul,
Să-ți vie-n minte soarta de omidă
Când încrezut ca flutur vrei să zbori.
Dar firu-acesta subțirel, e tare,
Tu l-ai văzut, mi-alunecă din mână,
Nu pot să-l rup…

LUCIFER
Ez ismét a szálaknak egyike,
Melyekkel gúnyul vett körűl urad,
Eszedbe hozni hernyó voltodat,
Ha önhitedben lepkeként csapongsz.
E vékony szál, láttad már, milly erős,
Kisiklik ujjainkból, és azért
Nem téphetem szét.

ADAM (Coboară pe treptele tronului.)
Nici să n-o faci! Nu vreau.
Mă doare, dar obida lui e dulce.

ÁDÁM (lejőve a trón lépcsőin)
Azt ne is müveld.
Amillyen sértő, éppoly kellemes.

LUCIFER
Dar nu-i cu rost un rege,-un înțelept
Să-i fie sclav…

LUCIFER
De illetlen, hogy egy bölcs és király
Alatta nyögjön.

ADAM
Deci, spune-mi ce să fac?

ÁDÁM
Mit tegyek hát?

LUCIFER (Ironic.)
Tăgăduirea minții tale limpezi
Să-nfrunte taina firului ascuns,
Materia să râdă și puterea!

LUCIFER (gúnnyal)
Nincsen más hátra, mint hogy a tudás
Tagadja létét e rejtett fonálnak:
S kacagja durván az erő s anyag.

ADAM
Nu pot să râd, nici să tăgăduiesc.

ÁDÁM
Én nem birom kacagni, sem tagadni.

EVA
Stai să-ți opresc șiroaiele de sânge,
Iubitul meu! Ți-e greu? Te doare? Spune-mi!

ÉVA
Ah, kedvesem, véred csorogva foly,
Megállitom; fáj, úgyebár, nagyon?

SCLAVUL
Mi-e grea viața, pătimirea scurtă…

A RABSZOLGA
Az élet fáj csak, már nem fáj soká.

EVA
A, nu! Atunci pân’ azi de ce-ai trăit,
Acum să mori, în ceasul întâlnirii?

ÉVA
Nem úgy, nem úgy, mért éltél volna eddig,
Ha most halnál meg, amint föllelél.

SCLAVUL
La ce bun traiul omului sărac?
Să care pietre-n braț la piramidă,
Să dea urmaș de jug viitorimii
Ș-apoi să moară: mia pentru unul…

A RABSZOLGA
Mért él a pór? — a gúlához követ
Hord az erősnek, s állítván utódot
Jármába, meghal. — Milljók egy miatt.

ADAM
A, Lucifer, ce grai înfricoșat.

ÁDÁM
Ah, Lucifer, mi rettentő beszéd ez!

LUCIFER
E aiurarea omului când moare.

LUCIFER
A haldokló hagymázos őrülése.

ADAM
Dar, ce spune?

ÁDÁM
Mit is beszélt?

LUCIFER
A, Faraon, ce-ți pasă?
În adevăr, pot zice, e-o minune
Că-n lume azi un sclav e mai puțin!

LUCIFER
Nagy fáraó, mi bánt?
No, mondhatom, hogy nagyszerű dolog:
Egy rabszolgával a földön kevesb van.

EVA
Tu pierzi un sclav, dar mie-o lume-mi moare…
De-acuma spune-mi cin’ mă va iubi?

ÉVA
Neked silány szám, nékem egy világ,
Óh, jaj, ki fog majd engemet szeretni? —

SCLAVUL
Eu nu! Pe veci mă poți uita, femeie!

A RABSZOLGA
Én többé nem. — Felejts el, nő, örökre.

(Moare.)

(Meghal.)

ADAM
Te voi iubi eu! Duceți-l pe mort!
(Duc cadavrul.)
Sus, Doamna mea, pe tron cu mine-alături,
Tot astfel ești regina frumuseții,
Cum al puterii Domn sunt eu. Vreodată
Tot ne-ntâlneam…

ÁDÁM
Majd foglak én. El innen a halottal.
(A hullát felveszik.)
Fel, hölgyem, e trón pamlagán helyed:
A bájnak éppen úgy fejdelme vagy,
Mint az erőnek én — meg kelle lelnünk
Egymást akárhol.

EVA
O știu, mărite Doamne!
Destinul meu e glasul gurii Tale.
Te-ascult! Te-ascult! Dar dă-mi răgaz o clipă
Ș-apoi supusă-ți împlinesc porunca.

ÉVA
Óh, nagy fáraó,
Tudom, parancsod a pór végzete,
Nem is szabódom, csak kevés időt
Engedj magamnak, azután parancsolj.

ADAM
Las’ ăst cuvânt! Împărăția mea
Nicicând n-o trece marginea poruncii?

ÁDÁM
Ne többször e szót. Óh, hát bírodalmam
Sohsem megy-é túl a parancs szaván?

EVA
Greșești, acum porunca nu mă doare.
Dar, rogu-te, îngăduie-mi să plâng
Întâia clipă-a morții-acestui om!
Ce mort frumos, ce mort frumos e, Doamne!

ÉVA
Elég, ha egyelőre a parancs
Nem illet fájva — óh, ne írigyeld
Ez első percben könnyem a halottól. —
Mi szép halott, óh, Istenem, mi szép!

(Se apleacă asupra mortului.)

(Ráborul.)

ADAM
Frumos și mort. Ce-mpotrivire crudă.
Pornirii noastre pacea lui un râs e,
Încrederii, un zâmbet dureros.

ÁDÁM
Szép és halott; mi ellentétel ez:
Törekvésinkre gúny e nyúgalom,
Vagy hívságukra szánalmas mosoly.

LUCIFER
Un sclav fugit, vezi, nu te mai ascultă
Și zice-acum: de jugul tău nu-mi pasă.

LUCIFER
Szökött rabszolga, ki veled dacol,
Mondván: erősebb lettem láncaidnál.

ADAM
Cu pace morții. Viii cu norocul…
El nu mai simte lacrimile tale,
Iar eu nu pot fără surâsul tău.
(Îl duc pe mort. Adam o conduce pe Eva pe tron.)
Te-așează, deci, la dreapta mea, femeie!
Odihna, simt, la sânul tău e dulce.
(Vaier între muncitori. Eva tresare.)
Ce s-a-ntâmplat?

ÁDÁM
A holtnak béke, az élőnek üdv.
Amaz könyed nem érzi, mosolyod
Nélkülöznöm kín.
(A halottat kiviszik, Ádám Évát a trónra vezeti.)
Oldalomra, nő!
Ah, millyen édes kebleden pihenni.
(Jajveszékelés a munkások közt; Éva összerezzen.)
Mi lelt, szerelmem?

EVA
Vai, nu-l auzi, stăpâne?
Poporul plânge.

ÉVA
Óh, nem hallod-e
A nép jaját?

ADAM
Întâi acum aud.
Nu-i muzică frumoasă, s-o lăsăm.
Sărută-mă și uită lumea-ntreagă.
(Lui Lucifer.)
Tu amuțește vaierul de-afară!

ÁDÁM
Először vettem észre.
Nem szép zene, igaz: de ne ügyelj rá,
Csókolj meg, és feledd el a világot.
Te meg némítsd el azt a jajgatást.

LUCIFER
Nu pot! Nu pot! Îl are-n drept prostimea,
L-a moștenit cu jugul împreună!

LUCIFER
Azt nem birom, ez már a nép joga,
Együtt öröklé az igával azt.

(Din nou vaier prelung. Eva țipă. Adam se ridică.)

(Ismét jajszó. Éva felsikolt, Ádám fölemelkedik.)

ADAM
Tu suferi greu, nici nu știam, femeie!
Cum să-ți ajut? Prin inima ta trece
Și-n creier simt ca fulgerul ăst vaier,
Ș-aud că lumea-mi strigă ajutor!

ÁDÁM
Hölgyem, te szenvedsz, s nem tudom, miként
Segítsek rajta. Szíveden keresztül
A jajszó, mint villám, fejembe csap
S úgy érzem, a világ kiált segélyt.

EVA
A, Faraon, zdrobește-mă, dar iartă-mi
Când strigătul poporului mă doare.
Eu bine știu că sclavă-ți sunt eternă
Și ca să-ți plac e ținta vieții mele,
Deci totul uit ce-n jurul meu se zbate:
Amar, mărire, vis… frumosul mort…
Ca să zâmbească buza mea-n văpaie.
Dar când ăst neam — un trup cu mii de brațe —
Se vaieră cu șalele zdrobite,
Eu, fata lui — sărmanul schingiuit —
În mine simt durerea lui întreagă.

ÉVA
Óh, fáraó, zúzz el, de megbocsáss,
Ha a nép jaja nem hágy megnyugodni,
Ládd, jól tudom, hogy szolgálód vagyok,
Hogy éltem célja tégedet mulatni,
Felejtek mindent, kívülem mi van:
Nyomort, nagyságot, ábrándot, halottat,
Hogy mosolyom üdv, ajkam láng legyen;
De hogyha a nép, e milljókarú lény,
Korbácsolt háttal jajgat odakint:
Mint fájó testnek kisded porcikája,
Én, én, a népnek elszakadt leánya,
Szivemben érzem szintén mind e kínt.

ADAM
O simt și eu: — «o mie pentru unul…»
Așa zicea!

ÁDÁM
És én veled. — A milljók egy miatt —
Mondá a holt is. —

EVA
Mărite Faraon!
Ești trist acum și eu te-am supărat,
Alungă-mă, ori, dacă poți, mă-nvață
Să asurzesc…

ÉVA
Óh, nagy fáraó!
Komor levél, és én vagyok oka,
Űzz el magadtól, vagy taníts, miként kell
Siketté lennem.

ADAM
Mi-ai fost mai bun maestru,
Căci plânsul lor tu m-ai făcut s-aud,
Să nu-l mai vreau! De-acu-nainte-i slobod
Cel ce-a slugit… La ce e slava mea,
S-o simt, s-o văd de-a pururi înfrățită
Cu plângerea a mii și milioane,
Să plâng-o mie, unul să zâmbească,
Un frate bun al celor asupriți?
De mii de ori mai mare mi-e durerea!

ÁDÁM
Jobb mester valál te,
Mert megtanítál a jajt hallanom. —
Ne halljam többé. — Ím, legyen szabad
A szolganép. Mit is ér a dicsőség,
Mit egy személyben ér utól az ember
Milljók vesztével és milljók jajával,
Kikben szintén az az ember lehel;
Milljószor érzem a kínt, egyszer a kéjt.

LUCIFER
Prea te-nfierbânți; mulțimea, Faraoane,
E-un cal de ham bătut de legea firii
Să tragă-n șir la carul tuturora.
Alt rost nu are! Dă-i azi libertatea
Ce tu arunci, lui de câștig nu-i este,
Își va căuta ca mâine alt stăpân.
Ori socotești că-i apăsai grumazul
De găzduia în piept o constiință?

LUCIFER
Ah, fáraó, rajongsz; hisz a tömeg
A végzet arra ítélt állata,
Mely minden rendnek malmán húzni fog,
Mert arra van teremtve. Már ma mentsd fel:
Amit te eldobsz, ő meg nem nyeri,
És új urat keres holnap magának.
Vagy azt hiszed, hogy ülhetnél nyakán,
Ha a gazdának szükségét nem érzi?
Ha kebelében öntudat lakik?

ADAM
De ce atunci se vaietă de parcă
O doare-amar că-i cer să mă slujească?

ÁDÁM
Miért jajgat hát, mintha fájna néki
A szolgaság?

LUCIFER
O doare! Da! Deși nu știe ce,
Căci orice om râvnește stăpânirea.
Ăst simț e vechiul îndreptar al lumii
Ce-mpinge spre drapelul libertății
Mulțimile… Nu-i nicidecum frăția…
El se trezește vag ca presimțirea,
Se zbate făr-a fi o conștiință
Și-i sbiciuit de noutăți ce sunt
Tăgăduirea celor ce există,
Așa, văd eu, nădăjduiește vulgul
O întrupare visurilor sale.
Poporul, da, e o adâncă mare —
Nu orice rază-i trece printre valuri,
Adâncul ei rămâne-n întuneric…
Lucește-un val la suprafața apei,
Și valu-acum din întâmplare tu ești…

LUCIFER
Fáj, bár nem tudja, mi.
Mert minden ember uralomra vágy,
Ez érzet az, s nem a testvériség,
Mi a szabadság zászlajához űzi
A nagy tömeget — ámbár öntudattá
Nem ébred benne, és csak sejtelemkint
Zaklatja minden olyasért, mi új,
S mi tagadása a már meglevőnek;
Abban remélvén testesülve látni
A boldogságról képzett álmait.
Pedig mély tenger a nép: bármi napfény
Sem hatja át tömét; sötét leend az,
Csak a hullám ragyog, mit színe fölvet,
És mely hullám esetleg épp te vagy.

ADAM
De ce chiar eu?

ÁDÁM
S mért éppen én?

LUCIFER
Ori altul dintr-ai tăi
Ce, întrupând instinctul popular,
Ca un erou al sfintei libertăți,
Se va urca pe tronul tău de aur;
Pe când cei mulți nimic n-au să câștige,
Ei schimb-un nume, despotul rămâne.

LUCIFER
Vagy más, veled rokon,
Kiben tudattá vált a népi ösztön,
S ki a szabadság bámult bajnokául
Fényes helyedre tolakodni mer.
Mig a tömeg, nem nyerve semmit is,
Nevet cserél, a gazda megmarad.

ADAM
Ce uliță cu multe ascunzișuri
E mintea ta! Din ea nu pot să scap.

ÁDÁM
Mi végtelen körút okoskodásod,
Melyből menekvés nincsen is talán.

LUCIFER
Scăpare e! La câțiva muritori,
Ce-i vezi aici, tu dă-le jucării,
Un lanț le dă, sau, dacă vrei, inele,
Și zi-le lor: Pe voi v-am ridicat
Peste mulțime, voi să fiți aleșii.
Vor crede ei disprețuind poporul
Și vor tăcea când tu-i disprețuiești.

LUCIFER
Vagyon menekvés. Adj ezen nehány
Kivált egyénnek láncot és gyürűt,
Adj más játékszert, s mondd: im, a tömeg
Fölébe tollak, ez teszen nemesbbé —
És elhiszik, és a népet lenézvén
Elszívelik, hogy őket is lenézd.

ADAM
Nu mă momi cu ispitiri deșerte!
Slugi nu mai vreau! Cu toți să fie liberi,
Tu spune-le… Le dă degrabă vestea,
Să-ntârziu cu părerea mea de rău.

ÁDÁM
Ne kísérts ily csábító álokokkal.
El a szolgákkal! légyen mind szabad.
Hirdesd ki nékik, ámde jól siess,
Hogy, míg megbánom, késő is legyen már.

LUCIFER (Aparte.)
Pe drumul tău de-ncredere, te du,
Și crezi că mergi, când te răpește valul…

LUCIFER
(félre) Előre csak önhitten útadon,
Hidd, hogy te mégy, ha a sors árja von.

(Pleacă.)

(Kimegy.)

ADAM
Iar acest dâmb neisprăvit să steie,
Un hârb pe veci aducător aminte
Celor ce bat la porțile măririi —
Al slăbiciunii semn și al puterii…
(Afară — zgomot și veselie. Muncitorii se răzlețesc. Lucifer revine.)
Te bucură, prostime! Fără silă,
Ți s-a-nchinat mărirea…

ÁDÁM
E mű meg álljon bévégzetlenül,
Intő rom annak, aki nagyra tör,
Erőnk s gyöngénknek nagy kérdőjele.
(Kint nagy örömzaj, a munkások eloszolnak. Lucifer visszatér.)
Örülj pór, a nagyság hogy meghajolt
Előtted. Csak ne hidd, hogy kényszerítve.

EVA
Dragul meu,
Împacă-te! Ce-i slava înghețată,
Ce ca un șarpe se târăște-aproape?

ÉVA
Vigasztalódjál, óh, én kedvesem,
Úgyis mit ér az a rideg dicsőség,
Hideg kigyóként, mely közénkbe csúsz.

ADAM
Dar mare e!…

ÁDÁM
De nagy, de nagy.

EVA
Noi s-o uităm! Nu simți?
E plânsul mut! Seninul clipei noastre
Nu-l tulbură… Ce dor mai ai acum
La sânul meu când te-odihnești…

ÉVA
El véle; látod, a jaj
Elnémult, üdvünket meg nem szakasztja,
Mi vágyad más, ha keblemen pihensz?

ADAM
Femeie!
Cât de deșert și-ngust îți e hotarul,
Și poate chiar aceasta-i vraja care
Înlănțuie mândria de bărbat.
Puterea, vezi, iubește slăbiciunea,
Părintele, din fii, pe cel mai crud
Îl mângâie cu braț ocrotitor.

ÁDÁM
Óh, nő, mi szűk, mi gyarló látköröd.
S a büszke férfit épp ez vonzza hozzád —
Csak gyöngeség, mit az erő szerethet.
Mint a védő szülő gyámoltalan
Voltát karolja leghőbben fiának.