RUDOLF
Trecând o dată timpul climateric
Începem iarăși opera cea mare,
Ce n-am putut îndeplini deunăzi.
Am răsfoit în Hermes Trismagistus,
Synesius, Albertus, Paracelsus…
În Solomon cu cheia lui, și alte,
Pân-am găsit greșeala ce făcusem.
Când noi topeam pe-mbătrânitul rege,
S-a arătat și leul roș, și corbul.
Din influența celor doi planeți
A răsărit Mercur în două fețe.
S-a cufundat deci piatra-nțelepciunii…
Dar am greșit noi focu-acest jilav
Și apa seacă, — vezi de ce n-a fost
Logodna sfântă, marea iscodire,
Ce-ntinerește vinele bătrâne,
Nobilitând metalul sur la față.

RUDOLF
Ha majd e klimaktérikus napok
Elmúltak, a nagy műt is újrakezdjük,
Mely a minap sikertelen maradt.
Átnéztem újra Hermes Trismagistust,
Synesiust, Albertust, Paracelsust,
Salamon kulcsát és más műveket,
Mig rátaláltam az ejtett hibára.
Amint izzasztók a vénhedt királyt,
Feltűnt a holló s a veres oroszlány,
Utánuk a kettes merkur kifejlett
A két planéta egyesült hatásán,
S leszállt az ércek bölcseletsava.
De elhibáztuk a nedves tüzet,
Száraz vizet, s azért nem létesült
A szent menyegző, a dicső eredmény,
Mely ifjuságot önt az agg erébe,
Nemességet visz át a szürke ércbe.

ADAM
Pricep, măria-ta!

ÁDÁM
Értem, felséges úr.

RUDOLF
Mai am o vorbă!
Vești rele-aud la curte,-n jurul tău.
C-ai fi supus unor doctrine noi.
Că dogmele bisericii le judeci,
Și chiar acum, când mama ta, știi bine,
E-n temniță sub grea învinuire
De-a fi strigoaie, cazi în bănuială.
De câte ori cu încăpățânare
În orice zi te străduiești s-o scapi.

RUDOLF
Egy szóra még.
Rossz hír kering az udvarban felőled,
Hogy új tanoknak híveül szegődtél,
Rostálod a szentegyház téteit;
Sőt most, midőn anyád mint rút boszorkány
Legsúlyosb vád alatt börtönben ül,
Méltó gyanúba jössz te is, midőn
Olyan nyakasan s ernyedetlenül
Igyekszel őt kiszabadítani.

ADAM
Măria-ta! Doar sunt copilul ei.

ÁDÁM
Felséges úr! hiszen fia vagyok.

RUDOLF
Biserica e mama-adevărată.
Tu lasă lumea, fiule, cum este.
Neputincios, nu te gândi s-o schimbi.
Nu te-am umplut de-atâtea bunătăți?
Știi, tatăl tău era crâșmar, și eu
Cu mare greu putut-am boieria
Să ți-o desfac de orice îndoială.
Te-am înălțat la tronul meu și ástfel
La mâna albă a Barbarei Müller,
Deci, dragul meu, ia seama cum te porți.

RUDOLF
A szentegyház, fiam, igazb anyád.
Hagyd a világot, jól van az, miként van,
Ne kívánd kontárul javítani. —
Nem halmozálak-é kegyekkel el,
Atyád, tudod jól, korcsmáros vala
S nemességed kétség fölül helyeztem,
Pedig bizony elég bajomba telt.
Fölemelélek trónomhoz, s csak így
Jutál Müller Borbála szép kezéhez.
Azért, ismétlem, légy, fiam, vigyázó.

(El.)

(Adam, dus pe gânduri, se oprește la treptele estradei. Doi curteni trec în față.)

(Ádám gondolatokba merülve erkélyének lépcsőinél megáll. Két udvaronc az előtérbe érve.)

AL TREILEA CURTEAN
Te uită, iar visează astronomul.

HARMADIK UDVARONC
Nézd, mint mereng ismét a csillagász.

AL PATRULEA CURTEAN
Nu-i dă odihnă gelozia, bietul.
Ce vrei, nu poate-n cercul nou de azi
Să-și potrivească firea de țăran.

NEGYEDIK UDVARONC
A féltés bántja szüntelen szegényt,
Hiába, nem tud új körébe szokni,
Kirí belőle mindig a paraszt.

AL TREILEA CURTEAN
El nu-nțelege că un cavaler,
Deși adoră ca pe-un sfânt femeia,
Ar fi în stare sângele să-și verse
O vorbă rea când i-ar umbri virtutea;
El alte ținte vede-n adorare.

HARMADIK UDVARONC
Nem fogja fel, hogy az igaz lovag,
Bár istenség gyanánt imádja a nőt,
Vérét odadni volna érte kész,
Ha rágalom érintené erényét; —
Ő hódolásban mellékcélt gyanít.

(Eva, cu un alt grup, se alătură la cei doi curteni, și, râzând, lovește cu evantaliul umărul curteanului al doilea.)
EVA
Taci, cavalere! Pentru Dumnezeu!
Cu gluma ta mă faci să râd de moarte.
Vezi ăști doi domni ce cumpătați sunt! Spuneți,
Nu sunteți cumva molipsiți de duhul
Cel blestemat al înnoirii? Nu pot
Să văd rebeli întunecați
Ce-ar dărâma o lume strălucită,
Ca-n locul ei să puie alta nouă.

ÉVA (Más csoporttal a két udvaronchoz csatlakozik, s nevetve legyezőjével a második udva¬ronc vállára ver.)
Ah, menj, lovag — az istenért, kegyelmezz,
Tréfáidon halálra kell nevetnem. —
Nézd, itt e két úr mily szörnyű komoly. —
Talán megszállott már titeket is
Az újitásnak átkos szelleme?
Úgy el szememből! Nem szenvedhetem
E fajt, mely olly epés, bús felfogással
Megírigyelte ezt a csillogó
Nyugodt világot tőlünk s újat eszmél.

AL TREILEA CURTEAN
Dar, scumpă Doamnă, nu ne-ating pe noi
Aceste vorbe grele. Cine oare,
În cercul vostru ar dori schimbare?

HARMADIK UDVARONC
Minket nem illet e vád, drága hölgy,
Ki vágyna illyen körben változásra.

PRIMUI. CURTEAN
Dar văd acolo, dacă nu mă-nșel,
Un gânditor cu fruntea-ntunecată.

ELSŐ UDVARONC
De, hogyha nem csalódom, ottan áll
Egy férfi, arcán e sötét jelek.

EVA
E soțul meu, sărmanul. Domnilor,
Vă rog să mi-l scutiți de bănuieli,
Stiți doar unirea sfântă ce ne leagă!
El e bolnav, da, greu bolnav.

ÉVA
Férjem szegény? — az istenért, urak,
Kiméljétek meg őt az ily gyanútól
Előttem, kit hozzá szent kötelék
Csatol. — Hisz ő beteg — nagyon beteg.

AL DOILEA CURTEAN
Bolnavul
Acestor ochi strălucitori.

MÁSODIK UDVARONC
Betegje tán e súgárzó szemeknek?

AL TREILEA CURTEAN
Eu spun
Că, dacă dânsul ar avea-ndrăzneală
Din gelozie-un greu cuvânt să-ți zică,
Te-aș apăra cavalerește și
I-aș arunca mănușa mea în față.
(Ajung la Adam.)
Ce bine e că ne-ntâlnim, maestre!
Tocmai voiam să plec acum la țară:
O profeție-aș vrea, de ploaie.

HARMADIK UDVARONC
Valóban, amit senki nem merészel,
Ő sértne-é meg féltékeny gyanúval? —
Óh, bár lehetne lovagod gyanánt
Szemébe kesztyűt dobnom a merésznek.
(Ezalatt Ádámhoz érnek.)
Ah, mester! épp jó, hogy találkozunk,
Jószágaimra kívánnék utazni,
Időjóslást szeretnék!

PRIMUL CURTEAN
Eu
Am un copil, aș vrea să-i știu planeta,
Azi-noapte-n miez de noapte s-a născut!

ELSŐ UDVARONC
Én pedig
Fiamnak vágynám csillagát kitudni.
Éjfél után, múlt éjjel jött világra.

ADAM
V-așteaptă dimineață amândouă.

ÁDÁM
Reggel mindkettő készen vár, urak.

AL PATRULEA CURTEAN
Se-mprăștie cu toții, mergem și noi.

NEGYEDIK UDVARONC
A társaság oszol, menjünk mi is.

AL TREILEA CURTEAN
Aici e scara, noapte bună, Doamnă!
(Șoptind.)
Deci peste-un ceas.

HARMADIK UDVARONC
Lépcsője itt van — jó éjt, asszonyom.
(súgva)
Egy óra múlva.

EVA (Șoptind.)
La dreapta,-n chioșc.
(Tare.)
Deci, somn ușor! Vin, dragul meu, Ioane!

ÉVA
(súgva) Jobbra, a lugosban.
(fent) Jó éjt, urak. — Jőj, kedves Jánosom.

(Pleacă toți. Adam și Eva pe estradă. Adam se așează în jețul lui. Eva lângă el. Se întunecă tot mai mult.)

(Mind elmennek. Ádám és Éva az erkélyre. Ádám zsöllyeszékbe dűl. Éva előtte áll. Mind¬inkább besötétedik.)

EVA
Ioane, am nevoie de parale.

ÉVA
János, nekem szükségem volna pénzre.

ADAM
N-am nici un ban. Toți câți au fost, i-ai luat.

ÁDÁM
Egy fillérem sincs, mind elhordtad immár.

EVA
Să sufăr deci mizerie de-a pururi…
Femeile la curte, ca păunii
În strălucire, toate mă privesc…
Mă rușinez să mă arăt, iar dacă
Vreun curtezan s-apleacă și, zâmbind,
Îmi spune că eu sunt regina serii,
Atunci rușinea ta o simt, că ăstfel
Poți înzestra la curte pe-o regină.

ÉVA
Örök szükséget tűrjek-é tehát?
Az udvarhölgyek pávaként ragyognak,
Szintúgy szégyellek köztük megjelenni.
Valóban, hogyha egy-egy udvaronc
Felém hajolva, mosolyogva mond,
Hogy a királyné köztük én vagyok,
Szégyenkezem miattad, aki a
Királynét így állítod udvarába.

ADAM
Nu ostenesc eu zi și noaptea-ntreagă,
Știința mea nu pentru tine-o vând
Și-o otrăvesc cu vorbe de nimic?
Vezi, horoscop alcătuiesc, ascund
Ce sufletul mi-arată și vestesc
Cuvânt ce-l știu aievea mincinos.
Mi-e îndemnat obrazul să roșească,
C-am întrecut Sibilele în rele;
Ele credeau în profeția lor,
Dar eu nu cred… De dragul tău fac totul,
Căci unde pun eu plata vinovată?
Doar eu nimic nu vreau din lumea asta
Decât întinsul nopții înstelate
Și tăinuita armonie-a sferei.
Iar celelalte-a tale sunt… Dar, uite,
E visteria-mpărătească goală,
Plătește greu, cu multă rugăminte.
Ai tăi vor fi toți, dimineața, banii…
Și tot ești rea… De-aceea, vezi, mă doare.

ÁDÁM
Nem fáradok-e éjet és napot,
Elárulom tudásomat miattad,
Megfertőzöm, midőn haszontalan
Időjóslást, horoszkópot csinálok,
Eltitkolom, mit lelkem felfogott,
És hirdetem, mit jól tudok, hamis.
Pirulnom kell, mert rosszabbá levék,
Mint a szibillák, kik hivének abban,
Amit jósoltak, míg én nem hiszek.
De megteszem, hogy leljem kedvedet.
Hová teszem, mit bűndijul kapok?
Hisz nékem nem kell semmi a világon,
Csak az éj és tündöklő csillaga,
Csak a szférák titkos harmóniája
Tiéd a többi. — Ámde ládd, ha a
Császár pénztára többnyire üres
Sok kérelemre rendetlen fizetnek.
Tiéd lesz most is, mit reggel kapok,
S te hálátlan vagy, ládd, ez fáj nekem.

EVA (Plângând.)
Mi-arunci în ochi jertfirea ce mi-o faci,
Dar, spune tu, eu n-am jertfit destul,
Când eu, mlădița casei boierești,
Mi-am alipit de rangu-ți îndoielnic
Tot viitorul, astfel c-ai ajuns
Și tu-ntre nobili? Poți tăgădui?

ÉVA (sírva)
Szememre hányod, hogy mit áldozasz,
S nem áldozék-e én is eleget,
Miattad? én, nemes háznak leánya,
Midőn kétséges rangodhoz csatoltam
Jövőmet, és nem általam jutál-e
Jobb társaságba? Hálátlan, tagadd el. —

ADAM
Știința e de îndoielnic rang?
De-o naștere de rând e oare raza
Care din cer s-a coborât pe-o frunte?
În adevăr, mai nobil tu ce știi?
Ce astfel voi numiți e trecător,
Păpușă de țărână fără duh;
Puterea mea e-n tinerețe veșnic!
Femeie, tu de m-ai putea-nțelege
Și sufletul ți-ar fi-nrudit cu-al meu,
Cum te credeam la-ntâia sărutare,
Tu te-ai mândri cu mine, n-ai căuta
Din alte părți să-ți vie fericirea.
Tu n-ai da lumii tot ce dulce ai
Și casei tale n-ai spori amarul!
Cât te-am iubit, Barbara! Astăzi încă
Tot dragă-mi ești, dar este otrăvit
Nectaru-n care inima se scaldă.
Mi-e greu când văd ce mare-ai putea fi,
De-ai fi femeie! Ți-e-mpotrivă vremea,
Ea vede-n tine idolul-păpușă,
Cum cavalerii te-au visat, demult,
Dumnezeire, căci în vremea lor
Credeau ce spun, azi nu mai crede nimeni…
E-atât de mic în fața mea prezentul:
Păcat ascunde idolul-păpușă.
Te-aș părăsi și inima mi-aș smulge,
Deși cu greu aș fi mai împăcat
Și tu ai fi cu mult mai fericită.
Dar ne oprește vechea rânduială,
Biserica cu glasul de poruncă…
Deci, s-așteptăm pân’ ne desparte groapa.

ÁDÁM
Kétséges rang-e hát szellem, tudás?
Homályos származás-e a sugár,
Amelly az égből homlokomra szállt?
Hol van nemesség, más ezen kivül?
Amit ti úgy neveztek, porlatag
Hanyatló báb, mit lelke elhagyott,
De az enyém örökifjú, erős. —
Óh, nő, ha te meg bírnál érteni,
Ha volna lelked oly rokon velem,
Minőnek első csókodnál hivém,
Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd
Kivűl a boldogságot körömön,
Nem hordanál mindent, mi benned édes,
Világ elé s mindent, mi keserű,
Nem tartanál fel házi tűzhelyednek. —
Óh, nő, mi végtelen szerettelek.
Szeretlek most is, ah, de keserűen
Fulánkos a méz, mely szivembe szállt.
Fáj látnom, mily nemessé lenne szűd,
Ha nő lehetnél; a sors semmivé tett,
Mely a nőt báb-istenként tartja még,
Mint istenűl tartotta a lovagkor,
De akkor hittek benne, nagy idő volt,
Most senki sem hisz, törpe az idő,
S a báb-istenség csak vétket takar. —
Elválnék tőled, szívemet kitépném,
Ha fájna is, tán nyúgodtabb lehetnék,
S te is nélkűlem boldogabb lehetnél;
De ott van újra a már meglevő rend:
Az a tekintély — egyházunk szava;
S együtt kell tűrnünk, míg a sír felold.

(Își ia capul între palme. Eva, înduioșată, îl mângâie.)

(Fejét kezébe hajtja, Éva meghatva simogatja.)

EVA
Nu te-ntrista, Ioane, prea te-ntuneci
Când spun așa o vorbă, câteodată…
N-aș vrea de loc ca să te supăr. Dar,
La curte, știi, e lume-așa ciudată —
Cocoanele ironice și mândre —
Pot oare eu să stau în calea lor?
Așa-i că ți-a trecut?… Deci, noapte bună!
Să nu uiți mâine banii…

ÉVA
No, Jánosom, oly gyászosan ne vedd,
Ha mondok is egyet-mást néha-néha,
Nem akarálak búba ejteni.
De ládd, az udvar oly csodálatos,
És hölgyei oly büszkék, gúnyosak,
Mit kezdjek én dacolni ellenök?
Nincs már közöttünk, úgyebár, harag,
Jó éjt — reggelre ne feledd a pénzt.

(Coboară treptele spre grădină.)

(Lemegy a lépcsőn a kertbe.)

ADAM
Ce amestec
Nebănuit de miere și otravă…
De ce te-atrage? Binele e-al ei,
Păcatul e al vremii ce-a născut-o.
Hei, famulus!

ÁDÁM
Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.
Hej, famulus!

(Lucifer vine cu lampa și-o așează pe masă.)

(Lucifer jő lámpával, s az asztalra teszi.)

LUCIFER
Porunca ta, maestre!

LUCIFER
Parancsolsz, mesterem?

ADAM
Nativitate și rețeta vremii
Îmi trebuie! Prepară-mi-le tu!

ÁDÁM
Időjóslatra és nativitásra
Vagyon szükségem, készíts íziben.

LUCIFER
Strălucitoare, se-nțelege! Cine
Ar cumpăra azi adevărul crud?

LUCIFER
Természetes, csillámlót, fényeset;
Ki venne pénzeért rideg valót.

ADAM
N-o face chiar de tot peste putință.

ÁDÁM
De ne olyant, mely szinte képtelen.

LUCIFER
Nici n-aș putea să iscodesc ceva
Ce-ar supăra părinții… Fiecare
Vede-un Mesía-n noul lui născut,
Un astru luminos în căsnicie,
Abia târziu devine un nemernic.

LUCIFER
Olyat nem is bírnék tán feltalálni,
Min megbotránkoznának a szülők,
Nem messiás-é minden újszülött,
Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak,
S csak későbben fejlik szokott pimasszá. (Ír.)

(Eva, între timp, a ajuns la chioșc, de unde iese al treilea curtean.)

(Éva ezalatt a lugoshoz ért, a harmadik udvaronc elébe lép.)

AL TREILEA CURTEAN
Ești o tirană! Prea mă faci s-aștept.

HARMADIK UDVARONC
Mi rég epesztesz itten, óh, kegyetlen.

EVA
Cum? Ți se pare mare jertfa ta
În vântul rece-al serii șă aștepți
Când eu înșel un om atât de vrednic
Și-atrag asupră-mi blestemul din cer
Și judecata lumii pentru tine?

ÉVA
Talán neked nagy már az áldozat
Az éj hüvös szelét kiállani,
Mig én egy jó, nemes férjet csalok meg,
Az ég átkát, világ itéletét
Vonom magamra éretted, lovag?

AL TREILEA CURTEAN
A, vorba lumii, blestemul din cer,
În taina noastră-aice nu pătrund.

[HARMADIK] UDVARONC
Ah, az ég átka, a világitélet
Nem hat titkába e sötét lugosnak.

ADAM (Pe gânduri.)
O vreme-am vrut ce-ntru nimic nu luptă,
Când nimeni nu-i, prejudecata veche,
Orânduiala urmelor bătute
S-o zdruncine… când pașnic și pe buză
Cu zâmbetul senin al nepăsării
Pot vindecarea ranelor s-aștept.
Dar în zadar rotit-a vremea, dacă
În piept trăiește sufletul și-acum,
Această sfântă moștenire tristă
Din cer căzută omului nătâng,
Ce luptă vrea și pacea ta o fură
Frângând, năvalnic, lenea voluptății…
Hei, famulus! Dă-mi vin! Dă-mi vin, că tremur
Vreau foc acum în lumea mea de gheață;
Doar ástfel pot să mă mai smulg arare
Din mlaștina prezentului pitic…

ÁDÁM (merengve)
Kivántam kort, mely nem küzd semmiért,
Hol a társas rend megszokott nyomát,
E megszentelt előitéletet
Nem bántja senki, hol nyugodhatom,
És egykedvű mosollyal hagyhatom
Hegedni hosszu harcaim sebét. —
Megjött a kor, s mit ér, ha e kebelben
A lélek él — e kínos szent örökség,
Mit az egekből nyert a dőre ember —,
Mely tenni vágyik, mely nem hágy nyugodni,
S csatára kél a renyhe élvezettel. —
Hej, famulus! hozz bort, úgy reszketek,
Fagyos világ ez, kell, hogy feltüzeljem.
E törpe korban így kell lelkesülni
És elszakadni mocskoló porától. —

(Lucifer aduce vin, Adam bea.)

(Lucifer bort hoz, Ádám a szín végéig iddogál.)

Deschide, o, nemărginită boltă,
Sfințita carte înaintea mea!
Când legea ta încep s-o pot pătrunde,
Prezentul uit și toate câte sunt…
Tu ești eternă, vremea-i trecătoare,
Tu ne înalți, ea ne coboară-n praf…

Óh, tárd ki, tárd ki, végtelen nagy ég,
Rejtélyes és szent könyvedet előttem;
Törvényidet ha már-már ellesém,
Felejtem a kort és mindent körűlem.
Te örökös vagy, míg az mind mulandó,
Te felmagasztalsz, míg amaz lesújt. —

CURTEAN
De s-ar putea să fii a mea, Barbara,
Pe el l-ar duce Dumnezeu la dânsul,
I-ar da prilej să cerceteze cerul…
Cum o viață-ntreagă s-a trudit…

[HARMADIK] UDVARONC
Borbála, óh, ha az enyém lehetnél!
Ha Isten elszólítná férjedet,
Hogy az eget jobban fel bírja fogni,
Miért éltében mindig fáradott.

EVA
Taci, cavalere! Prea l-aș plânge mult.
De lacrimi n-aș putea să te sărut.

ÉVA
Hallgass, lovag, úgy sajnálnám szegényt,
Hogy könnyeim közt csók nem jutna néked.

CURTEAN
De ce glumești?

[HARMADIK] UDVARONC
Te tréfát űzesz.

EVA
Spun purul adevăr.

ÉVA
Sőt, valót beszélek.

CURTEANUL
Ce suflet tainic! Cine să-l priceapă?
Barbara, poate, nici nu mă iubești.
Ori, spune-mi tu, de mă găseai pribeag,
Trăind sărac… atunci m-ai fi iubit?

[HARMADIK] UDVARONC
Ki érti ezt a rejtélyes kedélyt?
Borbála! hisz te így nem is szeretsz.
Vagy mondd, ha volnék számüzött, szegény,
Mit volnál képes tenni hívedért? —

EVA
Adevărat că n-aș putea răspunde!

ÉVA
Valóban, azt mostan nem tudhatom.

ADAM
Veni-va timp când gheața amorțirii
Se va topi și duhul mare-al vremii,
Întinerit de vlaga înnoirii,
Ca un județ, cu brațul hotărât
Va întrupa o așezare nouă!
(Se ridică și, împleticindu-se, pășește pe marginea estradei.)
Și ne-mpăcat găsi-va noi mijloace
Rostind cuvântul cel de mult ascuns,
Ce-asemeni unui vânt înfricoșat
Va pustii în calea lui ursită,
Zdrobindu-l chiar pe rostitorul lui.
(În depărtare răsună Marseileza.)
Auzi! Cântarea vremii viitoare,
Iată cuvântul, talismanul care
Va-ntineri pământul meu moșneag.

ÁDÁM
Óh, jő-e kor, mely e rideg közönyt
Leolvasztandja, s mely új tetterővel
Szemébe néz az elavult lomoknak,
Biróúl lép fel, büntet és emel,
(Felkél, és tántorogva az erkély szélére lép.)
Nem retten vissza a nagy eszközöktől,
Nem fél a rejtett szót kimondani,
Mely majd hatalmas görgeteg gyanánt
Haladni fog a végzetes uton,
S lezúzza tán azt is, ki őt kimondta.
(A Marseillaise dallama hallik.)
Óh, hallom, hallom a jövő dalát,
Megleltem a szót, azt a nagy talizmánt,
Mely a vén földet ifjuvá teszi:

Tabloul IX — La Paris

KILENCEDIK SZÍN

(Scena se schimbă repede în piața Grève din Paris. Balconul se transformă în estrada unei ghilotine, masa de scris în ghilotină, lângă care stă Lucifer, călău. Adam, ca Danton, vorbește mulțimii, de pe marginea estradei. În sunet de tobe, se apropie o ceată de recruți zdrențăroși și defilează în fața lui. Ziua.)

(A nézőhely hirtelen Párizs Greve-piacává változik. Az erkély egy guillotine-emelvénnyé, az íróasztal nyaktilóvá, mely mellett Lucifer mint bakó áll. Ádám mint Danton az emelvény széléről zajgó néptömegnek szónokol. — Dobszó mellett igen rongyos újonchad jelenik meg, és az állványnál sorakozik. Fényes nap.)

ADAM (Continuând.)
Egalitate, frăție, libertate!

ÁDÁM (folytatva)
Egyenlőség, testvériség, szabadság! —

MULȚIMEA
Să moară cei ce nu vor recunoaște!

NÉPTÖMEG
Halál reá, ki el nem ismeri!

ADAM
La fel zic și eu. Două vorbe scapă
Ideea mare azi primejduită.
Avem una pe seama celor buni:
— „E patria-n pericol”, și-i trezim.
Cu ceialaltă înfierăm păcatul:
— „Să tremurați!”, și ei rămân zdrobiți.
S-au răsculat asupra noastră regii,
Noi la al nostru i-am retezat capul,
Și popii toți s-au răsculat; atunci
Noi fulgerul din mâna lor am smuls
Și-am pus pe tron iar prigonita minte.
Dar n-am vorbit nici celor buni zadarnic,
Căci glasul țării ascultat a fost.
Avem armate-n luptă unsprezece
Și vin pe rând flăcăi să ni se-mbie
Să umple locul celor morți. Au cine
Mai spune că o furie de sânge
Va decima națiunea? Dacă fierbi
Metalul, zgura rea se dă la fund,
Rămâne-arama rumenă deasupra…
Dar chiar setoși de sânge să ne zică,
Și fiare lumea să ne socotească,
Noi patria vrem liberă și mare!

ÁDÁM
Azt mondom én is. — Két szó menti meg
A mindenünnen megtámadt nagy eszmét,
A jók számára mondjuk egyikét:
,,Veszélyben a hon” és ők ébredeznek.
A másikát a bűnre mennydörögjük,
E szó: ,,reszkessetek!” — s megsemmisülnek. —
Felkeltek a királyok ellenünk,
S eléjök dobtuk fejdelmünk fejét,
Felkeltek a papok, s villámukat
Kicsavarók kezökből, visszatéve
Trónjára az észt, e rég üldözöttet.
De a másik szózat sem hangzik el,
Mit a jobbakhoz intézett honunk.
Tizenegy hadsereg küzd a határon,
S mi hő ifjúság tódul szüntelen
Az elhullott hősök helyét kitöltni.
Ki mondja, hogy vérengző őrület
A nemzetet meg fogja tizedelni?
Ha forr az érc, a rossz salak kihull,
De a nemesb rész tisztán megmarad.
És hogyha mindjárt vérengzők vagyunk is,
Tekintsenek bár szörnyeteg gyanánt,
Nem gondolok nevemmel, légyen átkos,
Csak a haza legyen nagy és szabad. —

RECRUȚII
Noi arme vrem și comandant!

ÚJONCOK
Fegyvert nekünk, csak fegyvert és vezért!

ADAM
E drept!
Voi numai arme cereți, când atât
Amar de lipsuri duceți fără grijă,
Vi-e haina zdrențe și sunteți desculți,
Dar vi le-aduce toate baioneta.
Veți birui! E neânvins poporul.
Acum am dus un general la moarte,
Ce-având soldați și stând în fruntea lor
A fost bătut.

ÁDÁM
Helyes, helyes! Ti csak fegyvert kivántok,
Míg annyi tárgyban szenvedtek hiányt,
Ruhátok foszlik, lábatok mezetlen,
Hanem szuronnyal mind kiszerzitek,
Mert győzni fogtok. A nép győzhetetlen.
Most hulla vére egy tábornokunknak,
Ki katonáink élén meg hagyá
Magát veretni.

MULȚIMEA
A, trădătorul!

NÉPTÖMEG
Óh, az áruló! —

ADAM
Da!
Poporul are-o singură comoară:
E sângele ce-l varsă pentru țară
Cu-atât prisos de dragoste — și când
Un om comoara asta stăpânește
Fără să poată cuceri o lume:
E trădător!

ÁDÁM
Helyesen mondod. Nincs más kincse a
Népnek, mint a vér, mellyet oly pazar
Nagylelküséggel áldoz a hazának. —
S ki egy népnek szent kincsével parancsol,
Nem bírván meghódítni a világot,
Az áruló. —

(Dintre recruți iese în față un ofițer.)

(Az újoncok közül egy tiszt kilép.)

OFIȚERUL
Mă pune-n locul lui
Să șterg rușinea, cetățene, eu!

A TISZT
Tégy engemet helyébe,
Polgár, s letörlöm a gyalázatot.

ADAM
Înerederea ți-e vrednică de laudă,
Dar mai întâi pe câmpul de bătaie
Dă-ne-un temei că-ți împlinești cuvântul.

ÁDÁM
Dicséretes, barátom, önbizalmad,
De biztosítást, hogy szavadnak állsz,
Előbb a harcok színhelyén szerezz.

OFIȚERUL
Port chezășia-n suflet! Ei, și-apoi
Am și eu cap, ce poate că plătește
Mai mult ca cel căzut la ghilotină.

A TISZT
A biztosíték lelkemben lakik,
Aztán imé! van nékem is fejem,
Mely többet ér tán, mint az a lehullott.

ADAM
Și cine-mi spune că mi-l dai?

ÁDÁM
S ki a kezes, hogy elhozod, ha kérem.

OFIȚERUL
Eu spun!
Nu e de-ajuns această chezășie,
Când nici un preț pe viața mea nu pun?

A TISZT
S kell-é kezes jobb, mint magam vagyok,
Ki életem nem nézem semmibe?

ADAM
Nu ástfel se gândește tinerețea.

ÁDÁM
Az ifjuság nem úgy gondolkodik.

OFIȚERUL
Te mai întreb o dată, cetățene!

A TISZT
Polgár, még egyszer felszólítalak. —

ADAM
Răbdare! Scopul poți să ți-l ajungi.

ÁDÁM
Türelem még, a cél el nem marad.

OFIȚERUL
Văd, cetățene, că nu-mi crezi! Învață
Să ai păreri mai bune despre mine.

A TISZT
Nem bízol bennem, látom, hát tanulj
Felőlem jobban vélekedni, polgár. —

(Se împușcă.)

(Főbe lövi magát.)

ADAM
Păcat de el… Căci ar fi meritat
Un plumb dușman. Haid’, duceți-l, prieteni!
La revedere, după biruință.
(Pleacă recruții.)
De-aș împărți și eu ursita voastră…
Dar lupta mea e luptă fără slavă!
Nu dúșmani vrednici mi-au ieșit în față,
Ci viclenii ce-și țes în taină mreaja
Asupra mea și-a scumpei noastre patrii.

ÁDÁM
Kár érte, egy ellenséges golyót
Megérdemelt. Vigyétek el, barátim. —
Viszontlátásig, győzelem után.
(Az újonchad elléptet.)
Óh, bár oszthatnám én is sorsotok. —
De nékem harc jutott csak, nem dicsőség,
Nem ellenség, mely által esni is dísz,
De mely rejtekből orvul leskedik
Fondorlatával rám s a szent hazára. —

MULȚIMEA
Arată-ni-i cu degetul și-s morți!

NÉPTÖMEG
Mutasd meg ujjal, és halál reá!

ADAM
E mort acel pe care vreau s-arăt.

ÁDÁM
Akit mutatni bírok, az meg is halt.

MULȚIMEA
Dar bănuiții? Și cel bănuit
E vinovat, căci l-a pecetluit,
Cu simțul lui, poporul, un profet
Ce nu dă greș! La moarte-aristocrații!
La pușcării — să facem judecată,
Căci legile poporului sunt sfinte.

NÉPTÖMEG
Hát a gyanúsak? — Hisz aki gyanús,
Már bűnös is, megbélyegezte a
Népérzület, ez a nem tévedő jós. —
Halál, halál az arisztokratákra! —
Jerünk, jerünk a börtönüregekbe,
Tegyünk törvényt, a nép törvénye szent.

(Mulțimea pornește spre închisori.)

(A néptömeg indul a börtönökbe.)

ADAM
Acolo nu! Căci lacătul e tare
Și-apoi mirosul greu care-i omoară
E aliatul vostru de demult.
Trădarea stă cu fruntea ridicată
Sus la Convent, pe banca lui și-ascute
Cuțitul ei!

ÁDÁM
Nem ott van a vész, a retesz erős,
A bűzhödt lég, mely elmét, izmot öl,
Szövetségestek úgyis, hagyjuk őket.
Az árulás emelt fővel kacag,
S tőrt élesít a Konvent padjain.

MULȚIMEA
Deci, la Convent cu toții,
Să-l primenim, că nu-i de-ajuns! Dar haideți
La temniță mai întâi să facem școală.
Tu până-atunci înseamnă trădătorii,
Danton, pe toți!

NÉPTÖMEG
Fel a Konventre hát, nincs még eléggé
Átválogatva. — A Konventre később,
Gyakorlatúl előbb a börtönökbe. —
Addig szedd össze minden áruló
Nevét, Danton.

(Mulțimea pleacă amenințătoare. În acest timp câțiva sansculoți târăsc în fața estradei pe un tânăr marchiz și pe sora lui, Eva.)

(A néptömeg fenyegetve el. Ezalatt néhány sans-culotte egy ifjú márkit és Évát mint ennek testvérét hurcolja az állvány elé.)

UN SANSCULOT
Îți mai aducem doi.
Aristocrați! Te uită, mutra lor
E trufașă, și haina scumpă, albă!
Păcatul lor e limpede ca ziua.

EGY SANS-CULOTTE
Imé, itten hozunk
Ismét két ifju arisztokratát,
E büszke arc, finom fehér ruha
Világosan mutatja bűnöket!

ADAM
Veniți aici! Ce nobilă pereche!

ÁDÁM
Milyen nemes pár. Jőjetek fel, ifjak.

SANSCULOTUL
Tovarăși, noi la treabă, înainte!
Mai sunt atâția trădători! La moarte!

A SANS-CULOTTE
Mi meg jerünk bajtársaink után,
Hol munka vár ránk, s vész az árulókra.

(Sansculoții pleacă cu mulțimea. Cei doi tineri urcă pe estradă, mai rămân împrejur câțiva gardiști.)

(A sans-culotte-ok elmennek a többi néppel, az ifjak az állványra lépnek. Az állvány körül csak néhány őr marad.)

ADAM
Eu nu-nțeleg ce simpatii m-atrag
Spre voi. Vă scap cu propriul meu pericol.

ÁDÁM
Nem értem, mily rokonszenv vonz felétek,
De önveszélyemmel megmentelek.

MARCHIZUL
Nu, Danton! Nu! De suntem vinovați,
Vinzi patria când nu ne judeci, — iar
Dacă nu suntem, mila ți-o respingem.

A MÁRKI
Nem, Danton, hogyha bűnösök vagyunk,
Elárulod a hont, ha el nem ítélsz;
Ha nem vagyunk, nem kell hiú kegyelmed.

ADAM
Cine ești tu, de-așa vorbești cu Danton?

ÁDÁM
Ki vagy te, hogy Dantonnal így beszélsz? —

MARCHIZUL
Eu sunt marchiz.

A MÁRKI
Márki vagyok. —

ADAM
Oprește-te! Nu știi
Că unic titlu azi e: „cetățean”?

ÁDÁM
Megállj — vagy nem tudod,
Hogy ,,polgáron” kivül nincs cím egyéb?

MARCHIZUL
N-am auzit că regele-ar fi șters
Vreun titlu.

A MÁRKI
Nem hallottam, hogy eltörlé királyom
A címeket.

ADAM
Taci! Nenorocit ce ești!
Intră-n armată, calea ți-e deschisă.

ÁDÁM
Szerencsétlen, ne folytasd,
E guillotine is szinte hallgatózik. —
Lépj sergeinkbe, s pályád nyitva áll.

MARCHIZUL
N-am voie de la rege, cetățene,
În altă oaste să servesc.

A MÁRKI
Nincs engedélyem, polgár, a királytól,
Hogy idegen seregbe léphetek.

ADAM
Deci mori!

ÁDÁM
Úgy meg fogsz halni.

MARCHIZUL
Din casa mea va fi mai mult cu unul
Ce moare pentru rege!

A MÁRKI
Eggyel több leend
Családomból, ki meghalt a királyért.

ADAM
Spune tu,
De ce te-azvârli-așa în gura morții?

ÁDÁM
Miért rohansz ily vakmerőn halálba?

MARCHIZUL
Nu cumva crezi c-acesta-i privilegiul
Numai al vostru, oameni din popor?

A MÁRKI
S azt véled-é, hogy e nemes előjog
Csak titeket illet, népemberek? —

ADAM
Ești îndărătnic? Bine, sunt și eu!
Care-i mai tare? Contra ta te apăr,
Și cred că poate-un viitor mai pașnic,
În care-i stinsă patima-nvrăjbirii,
Mă va lăuda că te-am păstrat. Gardiști!
La mine-l duceți. Pentru el răspundeți!

ÁDÁM
Dacolsz velem, jó, hát én is fogok.
Ki lesz erősb? megmentlek ellenedre,
S e jellemért egy higgadtabb jövő,
Melyben kihamvadt a pártszenvedély,
Hálát fog adni nékem. — Nemzetőrök!
Lakomra véle. Ti feleltek érte.

(Nehány fegyveres nemzetőr a márkit elkíséri.)

EVA
Fii tare, nene dragă!

ÉVA
Bátyám, erős légy!

MARCHIZUL
Surioară!
Te aibă Domnu-n paza lui.
(Pleacă.)

A MÁRKI
Húgom, óvjon Isten. — (El.)