701
Tragedia omului / Az ember tragédiája — на румынскай і венгерскай мовах. Старонка 8

Румынска-венгерская кніга-білінгва

Imre Madách

Tragedia omului

Imre Madách

Az ember tragédiája

EVA
Privește!
Mai este-un cap. Madame Roland ar zice
Că nu-i mai rău decât al ei!

ÉVA
Itt is van egy fő, nem roszabb Rolandnál.

ADAM
Îmi pare
Prea aspru glas pe buze-atât de blânde.

ÁDÁM
Ne ily kemény szót e gyöngéd ajakról.

EVA
La eșafod, glas blând nu se cuvine.

ÉVA
A vérpadon gyöngédebb szó nem illik.

ADAM
Sunt lumea mea aceste scânduri roșii.
Când te-ai ivit pe ele,-un colț de rai
S-a coborât, și-altarul lui mă cheamă.

ÁDÁM
Az én világom e szörnyű emelvény.
Midőn ráléptél, véled egy darab
Menyország szállt le, s szentélyébe zár.

EVA
De mielul care-i gata pentru jertfă,
În drumul lui, preoții nu-și bat joc.

ÉVA
Az áldozatra szentelt állatot
Sem gúnyolák útjában a papok.

ADAM
A, crede: jertfa eu sunt singur, eu,
Deși atâți râvnesc puterea mea!
Disprețuind și moartea și viața,
Eu trist privesc spre scaunu-mi regal;
S-au prăbușit atâția de pe dânsul
Și eu aștept… aștept să-mi vie rândul.
Mă Chinuie de mult singurătatea
Și gândul vechi: cum poate fi iubirea?
Femeie, tu, o zi de-ai vrea măcar
Să mă înveți știința asta sfântă,
A doua zi eu, împăcat cu soarta,
Mi-aș așeza grumazul sub săcure.

ÁDÁM
Az áldozat, hidd el, magam vagyok.
S ha írigyelve nézik is hatalmam,
Örömtelen, megvetve életet
Meg a halált, nézem királyi székem,
Melyről mellőlem hullnak el naponkint,
S várom, mikor jő már reám a sor. —
E vér közt úgy gyötör az egyedüllét,
A sejtelem, mi jó lehet szeretni. —
Óh, nő, csak egy napig tanítanál
Ez égi tudományra — második nap
Nyugodtan hajtnám bárd alá fejem. —

EVA
Iubire vrei în lumea ta păgână
Și nu te mustră conștiința? Spune!

ÉVA
S e rémvilágban még szeretni vágysz,
Nem rettent-é a lelkiösmeret? —

ADAM
Mulțimea poartă-n suflet conștiința.
Cel dus în drum de valul sorții, crede-mi,
Răgaz nu are-n juru-i să se uite.
Cine ți-a spus că s-a oprit vreodată,
În goana lui, înfricoșatul vifor,
Ca să nu smulgă-un gingaș trandafir?
Cine-ar putea să judece pe drept
Pe purtătorul trebilor obștești?
Pe veci ascuns e firul care duce
În calea lui pe-un Brut, pe-un Catilina…
Ori, cel luat pe aripile faimei,
Socoți tu doar că nu mai este om,
Că-i o făptură suprapământeană
De care fug necazurile vieții
Și gândurile zilnice de jos?
Greșești! Pe tron doar inima nu moare
Și-n Caesar, da, amanta lui vedea
Atâta doar: un bun băiat; nicicând
Prin minte ei nu i-a trecut măcar
Că glasul lui cutremură pământul.
Și dac-așa e rostul firii? Spune,
De ce n-ai vrea să mă iubești? De ce?
Nu sunt bărbat, nu ești femeie tu?
Spun toți că noi aducem moștenire
În inimă ori ura, ori iubirea…
Eu inima mi-o simt cu-a ta-nrudită,
Cuvântul ei de ce să nu-l pricepi?

ÁDÁM
A lelkiösmeret a közvilág
Előjoga; kit a végzés vezet,
Az rá nem ér körültekinteni. —
Hol hallád a viharról, hogy megállt,
Ha gyönge rózsa hajlong útain? —
S aztán ki lenne vakmerő eléggé,
Itélni a közélet emberéről?
Ki látja a szálat, mely színpadán
Egy Catilínát, egy Brutust vezet?
Vagy azt hiszik, kiről a hír beszél,
Megszűnt egyúttal ember lenni, és
Oly földfeletti lénnyé változott,
Kit a lenézett apró száz viszony,
Mindennapos gond mitsem érdekel. —
Óh, jaj, ne hidd — a trónon is ver a szív,
S Caesarnak, hogyha volt szerelmese,
Ez őt talán csupán úgy ismeré,
Mint jó fiút, s nem volt sejtelme sem,
Hogy retteg tőle s megrendűl a föld. —
S ha így van ez, mondd, mondd, mért nem szeretnél?
Nem nő vagy-é, s én nemde férfiú?
Mondják, hogy a szív gyűlöl vagy szeret,
Amint magával hozza e világra:
Én érzem, e szív hogy rokon tiéddel,
S te ezt a szót, hölgy, meg nem értenéd? —

EVA
Si dacă da? La ce? Alt Dumnezeu
Te poartă-n drum… Eu altuia mă-nchin.
Nu ne-am putea-nțelege niciodată!

ÉVA
S ha meg? Mi haszna. Más Isten vezet,
Mint akit én szivemben hordozok.
Nem érthetjük meg így egymást soha. —

ADAM
Credințele-nvechite alungă-le;
Azi zeii tăi sunt surghiuniți cu toții.
Pentru femeie unul e altarul
Cel veșnic tânăr: inima se cheamă!

ÁDÁM
Hagyd el tehát avult eszményidet,
Mit áldozol száműzött isteneknek?
A nőt ugyis oly oltár illeti
Csupán, mely mindig ifju — és ez a szív.

EVA
Dar poate-avea și templul părăsit
Martiri, Danton! Și mult e mai curat
Să îngenunchi pe vechile ruine,
Decât s-alergi spre-un soare ce răsare.
Menirea-aceasta e femeii dată.

ÉVA
Az elhagyott oltárnak is lehet
Mártírja. Óh, Danton, magasztosabb
Kegyelettel megóvni a romot,
Mint üdvözölni a felkelt hatalmat;
S e hívatás nőt legjobban megillet.

ADAM
Muiat de dor n-am fost văzut de nimeni.
Dacă-ar simți azi, prieten sau dușman,
Că cel împins de soartă să răzbată
Ca viforul, spălând în drum pământul,
Azi s-a oprit la eșafod și ochii
Îi tremură de dragul unei fete,
Mi-ar proroci: Danton se prăbușește;
M-ar râde toți fără un strop de teamă.
Și totuși cer o rază de speranță!

ÁDÁM
Nem látott ember még érzelgeni,
S ha látna most, ellenség, jóbarát,
Hogy az, kit a sors korbácsolt tova,
Vihar gyanánt tisztítni a világot,
Mostan megáll a vérpadon, szeretni
Egy kisleánynál, és köny ég szemében:
Megjóslaná, hogy Danton elbukik,
Kacagna, és nem félne senki többé. —
S mégis könyörgök egy reménysugárt. —

EVA
Se poate, cândva… dincolo de groapă,
Când sufletul va dezbrăca țărina
Acestor vremi însângerate…

ÉVA
Ha síron túl kibékélt szellemed
Levetkezi a kor véres porát,
Talán —

ADAM
Nu!
Destul! Destul! Oprește-te, copilă,
Nu cred în viață dincolo de groapă.
Cu soarta lupt, deci, fără de nădejde!

ÁDÁM
Ne mondd, ne mondd, leány, tovább,
Én azt a túlvilágot nem hiszem,
Reménytelen csatázok végzetemmel. —

(Mulțimea înarmată revine sălbăticită, purtând în vârf de lănci câteva capete însângerate. Câțiva pătrund sus pe estradă.)

(A néptömeg véres fegyverekkel, lándzsákon nehány véres főt hurcolva, vadul visszatér. Nehánya az állványra hat.)

MULȚIMEA
Ne-am răzbunat! Ce trufaș neam de oameni!

NÉPTÖMEG
Igazságot tevénk. — Mi büszke faj volt.

UN SANSCULOT (Întinzând un inel lui Danton.)
Primește-acest inel pe-altarul țării.
Mi l-a vârât în palmă un nemernic,
Când îi țineam la gât cuțitul. Cred
Acești trufași că noi suntem tâlhari.
Tu tot trăiești? La drum, cu frații tăi!

EGY SANS-CULOTTE (gyűrűt adva Dantonnak)
Imé, e gyűrü a hon zsámolyára.
Kezembe nyomta az egyik cudar,
Midőn nyakának tartám késemet.
Azt tartja e faj, hogy rablók vagyunk. —
Hát még te élsz? — kövesd testvéridet. —

(Străpunge pe Eva, care cade în fundul estradei.)

(Évát leszúrja, ki az állvány hátrészén lebukik.)

ADAM (Acoperindu-și ochii.)
Vai, s-a sfârșit! A, soartă, cine poate
Să-ți stea-mpotrivă!

ÁDÁM (szemét elfödve)
Jaj, vége hát. — Óh, sors, ki bír veled?

MULȚIMEA
Haideți la Convent!
Te pune-acuma-n frunte, cetățene,
Ca să ne spui pe nume trădătorii!

NÉPTÖMEG
Most a Konventbe. Polgártárs, vezess. —
Kiszedted-é az árulók nevét? —

(Poporul coboară de pe estradă. Eva, în zdrențe, țărancă cu fața aprinsă, se desface din mulțime și aleargă spre Danton, într-o mână cu un cuțit, în cealaltă cu un cap însângerat.)

(A nép letakarodik az állványról. Éva mint rongyos, felgerjedt pórnő kibontakozik a soka¬ságból, és egyik kezében tőrrel, másikban egy véres fejjel Dantonhoz rohan.)

EVA
Danton! Te uită! Un conspirator!
Voia să te omoare! L-am dat gata!

ÉVA
Danton! tekints ez összeesküvőre,
Téged kivánt megölni, én ölém meg.

ADAM
Dacă era mai bun în locul meu,
Rău ai făcut. Iar dacă nu, un bine!

ÁDÁM
Ha e helyet jobban megállta volna,
Roszul tevél; ha nem, tetted helyes. —

EVA
Un bine, da! Mare bărbat al țării,
Petreci cu mine-o noapte drept răsplată.

ÉVA
Tettem helyes, s jutalmamat kivánom:
Tölts vélem egy éjet, nagy férfiú.

ADAM
Astfel de sân, ce îmbieri să-mi nască?
La o tigresă, gingășia ce-i?

ÁDÁM
Minő rokonszenv kelhet ily kebelben?
Mi gyöngéd érzés a nőtigrisé?

EVA
Adevărat! Se pare, cetățene,
Te-ai dat și tu cu-aristocrații — ori
Vorbești în friguri vorbe înflorite?
Tu ești bărbat, eu, tânără femeie,
Și cinstea ta de mare om m-atrage.

ÉVA
Valóban, polgár, úgy látszik, te is
Kékvér arisztokrataul szegődtél,
Vagy hagymázban szólsz ily regényesen. —
Te férfi vagy, én ifju s nő vagyok,
Bámúlatom hozzád vezet, nagy ember.

ADAM (Aparte.)
Întorc privirea. Simt că mă cutremur.
Mă înfioară groaznica-arătare.
Ce minunată asemănare! — Acel
Ce-a cunoscut în calea lui un înger
Și l-a zărit căzând, acela poate
A mai văzut asemenea-ntrupare!
Același chip, făptură, grai același…
Un fir de păr, ce nu se poate spune,
Lipsește doar, și-ntreagă e schimbată…
Pe cea dintâi eu mi-o doream zadarnic,
O-mprejmuia mărirea ei curată,
De ceialaltă mă desparte iadul…

ÁDÁM
(félre)Végigborzongat; elfordul szemem.
Nem bírom e szörnyű káprázatot.
Minő csodás hasonlat! — Aki az
Angyalt ismérte, s látta azután,
Hogy elbukott, az látott tán hasonlót.
Azon vonások, termet és beszéd,
Minden, csak egy kicsinyke semmiség,
Amit leírni sem lehet, hiányzik,
S minő egészen más lön az egész! —
Azt nem bírhattam, védte glóriája,
Ettől pokolnak gőze undorít el. —

EVA
Ce bălmăjești acolo?

ÉVA
Mit is beszélsz magadban?

ADAM
Eu, femeie,
Am numărat, și n-am atâtea nopți
Câți trădători se mai găsesc în țară!

ÁDÁM
Számolom,
Asszony, hogy nincsen annyi éjszakám,
Ahány árúló van még a hazában.

MULȚIMEA
Sus la Convent, dar spune-ni-i pe nume!

NÉPTÖMEG
Fel a Konventre, csak nevezd meg őket.

(Între timp, Robespierre, Saint-Just și alți membri ai Conventului, cu-o nouă masă de popor, vin și se așează pe-o altă estradă improvizată.)

(Ezalatt Robespierre, Saint-Just s más konvent-tagok új néptömeggel jőnek, s egy rögtönzött emelvényre állnak.)

SAINT-JUST
Cum să vi-i spuie? El, doar, e capul lor!

SAINT-JUST
Hogyan nevezné, ő főcinkosuk. —

(Poporul murmură.)

(A nép zúg.)

ADAM
Tu îndrăznești să mă acuzi, Saint-Just?
Poate-ai uitat cât sunt eu de puternic?

ÁDÁM
Vádolni mersz, Saint-Just, nem ismered,
Minő erős vagyok? —

SAINT-JUST
Ai fost odat’! Dar e-nțelept poporul,
Te.știe azi! Ce-a hotărât Conventul,
Va întări cu glasul lui acum.

SAINT-JUST
Voltál előbb,
A népben. Ámde a nép bölcs, megismert,
S a Konvent végzését megszentesíti.

ADAM
Poporul e, alt jude nu cunosc
Asupra mea! Și prieten mi-e poporul.

ÁDÁM
Nem ismerek birót magam felett
Mást, mint a nép, s a nép, tudom, barátom.


(Ismét zúgás a nép között.)

SAINT-JUST
Cel ce ți-e prieten, țării e dușman.
Să judece poporul suveran!
Te-nvinuiesc ca vânzător de țară:
Contrabandist cu-averile de stat,
Ai simpatii între aristocrați,
Și în ascuns râvnești la tiranie!

SAINT-JUST
Barátod az, ki a hon ellene.
A felséges nép majd itél fölötted,
Előtte vádollak, honáruló:
Csempészetért az állami javakban,
Rokonszenvért az arisztokratákkal,
Vágyódásért a zsarnok úralomra.

ADAM
Saint-Just! Ia seama! Spui minciuni! Degrabă
Le spulberă cuvântul meu când tună!

ÁDÁM
Saint-Just, vigyázz, lemennydörög szavam.
Vádad hamis. —

ROBESPIERRE
Nu-i dați cuvânt! Nu-l ascultați! Îl știți,
Ca vipera el neted e la limbă!
Haid’ prindeți-l! Ni-l cere libertatea!

ROBESPIERRE
Ne hagyjátok beszélni,
Tudjátok, nyelve síma, mint kigyó.
Fogjátok el, szabadságunk nevében. —

MULȚIMEA
Nu-l ascultăm! Nu-l ascultăm! Să moară!

NÉPTÖMEG
Ne halljuk őt, ne halljuk, vesszen el.

(Îl înconjură și-l prind.)

(Körülveszik s elfogják.)

ADAM
Nu m-ascultați, nici eu nu vreau s-aud
Minciuna voastră! Vorba e-n zadar.
Dar nici cu fapta nu m-ați biruit!
Robespierre! m-ai prevenit numai,
Atât e tot! Nu poți să te mândrești!
A fost destul! Eu las din mână arma.
Dar îți ordon: În trei luni să-mi urmezi!
Călăule, azi pierzi un uriaș!

ÁDÁM
Ne halljatok hát, ámde én se halljam
A hitvány vádat. Nem győzzük meg egymást
Beszéddel. Sőt tettel sem győztetek le.
Robespierre, megelőztél csupán,
Ez az egész, ne kérkedjél vele.
Magam teszem le a fegyvert — elég volt. —
De ím, ezennel felszólítalak,
Hogy három hó alatt kövess ez úton. —
Bakó, ügyes légy — órjást vesztesz el.

(Își așează capul sub ghilotină.)

(Fejét a nyaktiló alá hajtja.)

Tabloul X — La Praga

TIZEDIK SZÍN

(Scena se transformă deodată în decorul tabloului VIII. Adam, din nou Kepler, apare cu capul plecat pe masă. Lucifer, famulul lui, stă alături de el și-l atinge pe umăr. Mijește dimineața.)

(Az egész hirtelen olyanná változik vissza, mint a nyolcadik színben volt. Ádám ismét mint Kepler, íróasztalára hajtott fővel látszik, Lucifer mint famulus mellette áll s vállára üt. A reg szürkül.)

LUCIFER
De astă dat’ rămâne ghilotina.

LUCIFER
Ezúttal a nyakazás elmarad. —

ADAM (Ridicându-se.)
A, unde sunt, și visurile unde-s?

ÁDÁM (felemelkedve)
Óh, hol vagyok, hol vannak álmaim?

LUCIFER
S-au risipit cu farmecul beției.

LUCIFER
Elszálltak a mámorral, mesterem.

ADAM
Numai beția,-n vremea mea pitică,
De mai înaltă-mbătrânitul suflet…
Ce chip măreț îmi luminase ochii!
E orb acel ce nu poate să vadă
Dumnezeiasca cerului scânteie,
Oricât a fost cu sânge și noroi.
Măreț i-a fost păcatul și virtutea,
Și amândouă-atât de minunate,
Căci drumul lor îl despica puterea.
De ce? De ce m-am mai trezit din somn,
Ca să-nțeleg nimicnicia vremii,
Să-i văd păcatu-nvăluit în zâmbet,
Cu tot convoiul de minciuni în urmă.

ÁDÁM
E hitvány korban, megvénült kebelnek
Csak a mámor teremt-e hát nagyot?
Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek!
Vak, aki Isten szikráját nem érti,
Ha vérrel és sárral volt is befenve.
Mi óriás volt bűne és erénye,
És mind a kettő mily bámúlatos.
Mert az erő nyomá rá bélyegét. —
Óh, mért ébredtem? hogy körültekintve,
Jobban megértsem e kor törpeségét,
Mosolygó arc alá rejtett bünével,
S a megszokás hazug erényivel. —

LUCIFER
Cunosc și eu amărăciunea asta:
A doua zi după beție vine.

LUCIFER
Ismérem én az ily lehangolást,
Mely a mámornak reggelén köszön be.

EVA (Ieșind din chioșc.)
Te du! Te du! Mi-e dreaptă bănuiala!
Îmi ceri să-mi omor soțul, — îndrăznești
Să crezi că poate fi și ucigașă
Femeia care minți că-i idealul
Ce ți-ai ales?

ÉVA (a lugosból kilépve)
El tőlem, el — nem csalt tehát gyanúm,
Fel mersz szólítni férjem gyilkosául.
Ily ocsmány tettre képesnek hiszed,
Kit szíved ideáljaul hazudsz.

CURTEANUL
Domol, vai, scumpa mea,
Te liniștește, pentru Dumnezeu;
Dacă ne văd, putem păți rușine.

AZ UDVARONC
Az istenért, nyugodtan, kedvesem,
Ha észrevesznek, még botrányt okozsz.

ADAM
A fost deci vis femeile-amândouă,
Sau — ce vorbesc? — tot una-n două chipuri.
Schimbându-se cu valul sorții mele,
Ce azi străluce, mâine-n beznă moare.

ÁDÁM
S az a két nő is álom volt-e csak?
De mit beszélek, egy nő, két alakban,
Változva sorsom zajgó végzetével,
Mint a hab, mely most fénylik, most sötét.

EVA
Rușinea! Da! De-atâta-ți pasă ție,
Nu de păcatul care-l porți în taină,
Neprihănite cavaler al cinstei!
Voi până-atunci batjocoriți femeia
Până-amintirea vechei feciorii,
Ca pe-un eres, fără dispreț o calcă.
Atunci vedeți cu zâmbet de batjocuri
În ea unealta propriilor crime…
Te du! De-acum nu vreau să te mai văd.

ÉVA
Ah, úgy, a botrány nálad fődolog,
Mit érdekelne a bűn, rejtekében,
Te megrovást nem szenvedő lovag! —
Óh, jaj, ti addig gúnyoljátok a nőt,
Míg szűz erénye ősi hagyományát
Előitéletként ledobja, s akkor
Kicsínyelő mosollyal nézitek
Önbűnötöknek aljas eszközéül. —
El tőlem, el, ne lássalak ezentúl.

CURTEANUL
Ce vorbe mari! Atunci suntem de râs
Când îmbrăcăm în port de sărbătoare
O întâmplare-atât de-obișnuită.
Deci ne vedem ca mai de mult. Vor fi
Din nou aceleași glume și surâsuri,
De tot ce-a fost nimic nu ne mai spunem.
La revedere, Doamnă.

AZ UDVARONC
Ez ismét túlzás. Gúnytárgyul leszünk
Ily ünnepélyes színben nézve e
Hétköznapos ügyet. — Mi látjuk egymást
Ezentúl is, mosolygva és enyelgve,
S arról, mi történt, szót sem ejtve többé.
Jó reggelt, asszonyom. —

(Pleacă.)

(El.)

EVA
Ce nemernic!
Iată-mă iar cu lacrimile mele
Și cu păcate-n suflet…

ÉVA
A nyomorult! —
Im, itt vagyok, bünömmel s könnyeimmel.

(Pleacă.)

(El.)

ADAM
Deci a fost
Totul un vis și s-a sfârșit acum…
Nu tot! Nu tot! Ideile înving
Materia ce poate fi înfrântă
De-un braț dușman! Dar ele-n veci trăiesc!
Le văd cum cresc credințele sfințite,
Cum, primenite-n calea lor măreață,
Încet întreaga lume o cuprind.

ÁDÁM
Tehát csak álom volt, és vége van.
De nem mindennek. Az eszmék erősbek
A rossz anyagnál. Ezt ledöntheti
Erőszak, az örökre élni fog.
S fejlődni látom szent eszméimet,
Tisztulva mindig, méltóságosan,
Míg, lassan bár, betöltik a világot.

LUCIFER
Cum trece vremea, meștere! E ceasul…
Nerăbdător se-adună tineretul,
Să prindă taina-nțelepciunii tale…

LUCIFER
A nap halad, mester, vár a tanóra,
Az ifjuság már nyugtalan gyülekszik,
Bölcsességedből elleshetni egy szót.

(Trage clopoțelul atârnat în turnul observatorului.)

(A csillagász-toronyra alkalmazott csengetőn csenget.)

ADAM
Vrei să-ți bați joc de-mi amintești știința?
De lauda asta trebui’ să roșesc.

ÁDÁM
Ne gúnyolj, óh, ne gúnyolj a tudással,
Pirulnom kell, ha dicsérnek ezért.

LUCIFER
Nu-nveți atâta tineret ales?

LUCIFER
Nem oktatsz-é oly sok jeles fiút?

ADAM
Eu nu-i învăț! Îi pregătesc numai…
După cuvinte fără de-nțeles,
Ce nu pricep, le dau povața mea
Să facă una, sau să facă alta.
Neghiobul, vezi, se miră și socoate
Că este duh în vorbele frumoase…
Un meșteșug, atâta e: s-ascunzi,
După putință, tragerea pe sfoară.

ÁDÁM
Nem oktatom, csak idomítom őket,
Szavak szerint, miket nem értenek,
De értelmök sincs, ezt vagy azt csinálni.
Az oktalan bámúl, és azt hiszi,
E szép szavakkal szellemet idézünk,
Pedig fogás csak az egész, takarni
A szemfényvesztés mesterségeit.

(Vine un discipol, cu pași repezi, și urcă pe balcon.)

(Egy tanítvány gyors léptekkel jő s az erkélyre megy.)

DISCIPOLUL
Te-ai îndurat, maestre, să mă chemi,
Ca să-mi alini și setea de știință,
Și să-mi îngădui să privesc în lucruri
Mult mai adânc decât pe alții crezi
Că e cu cale…

TANÍTVÁNY
Kegyes voltál magadhoz hívni, mester,
Igérvén, hogy tudvágyamat betöltöd,
S mélyebben engedsz a dolgokba néznem,
Mint másra célszerűnek tartod azt.

ADAM
Da! Adevărat!
Ți-e străduința-atât de mare, că
Ți se cuvine dreptul ce mi-l ceri!

ÁDÁM
Igaz, igaz, szorgalmad oly kitűnő,
Hogy ez előnyre méltán tart jogot.

DISCIPOLUL
Aici sunt! Mi-arde sufletul de dor
Să pot pătrunde-n tainele naturii…
Să le-nțeleg pe toate, bucuros
Că peste ele mintea stăpânește:
Materie și spirit deopotrivă!

TANÍTVÁNY
Im, itt vagyok, lelkem vágytól remeg,
Belátni a természet műhelyébe.
Felfogni mindent és élvezni jobban,
Uralkodván felsőbbség érzetével
Anyag- s szellemvilágban egyaránt.

ADAM
Îmi ceri prea mult. Tu, un atom al lumii,
Cum ai vedea mărețul ei întreg?
Domnie ceri, știință și plăceri…
Povara lor de nu ți-ar strivi pieptul
Și tot ai ști… un Dumnezeu ai fi.
Cere puțin și poate se-mplinește.

ÁDÁM
Sokat kivánsz. Paránya a világnak,
Hogy lássad át a nagyszerű egészet? —
Uralmat kérsz, élvet kérsz és tudást.
Ha súlyától nem dűlne össze kebled,
S mindezt elérnéd, Istenné leendnél. —
Kevesbet óhajts, s tán elérheted.

DISCIPOLUL
Dezleagă-mi, deci, o taină din știință,
Oricare vrei, sunt în câștig cu ea,
Căci, meștere, eu nu-nțeleg nimic!

TANÍTVÁNY
Bármely titkát fejtsd hát meg a tudásnak,
Nagy férfiú, én csak nyerek vele,
Mert érezem, semmit fel nem fogok.

ADAM
Ei bine, deci, văd că ești vrednic. Iată,
Am să-ți arăt cel mai ascuns altar.
Cum îl văd eu, să-l vezi tu: adevărul.
Dar, uită-te, nu ne pândește oare
Vreun nechemat, căci e grozav cuvântul:
Aduce moarte-n lume și cutremur,
Dacă străbate în popor… Odată
Veni-va vremea — vai! de-ar fi aici! —
Când au să-l strige și pe uliți, dar
Atunci poporul n-o mai fi copil…
Dă-mi mâna, deci, și spune-mi că nu vinzi
Ce-ai înțeles… Așa! Acum ascultă!

ÁDÁM
Jól van tehát, látom, te érdemes vagy,
S a legrejtettebb szentélyig beviszlek,
Lásd a valót, mint én látom magam.
De nem les-é avatlan hallgató, mert
Az az igazság rettentő, halálos,
Ha nép közé megy a mai világban.
Majd jő idő, óh, bár itt lenne már,
Midőn utcákon fogják azt beszélni,
De akkor a nép sem lesz kiskorú. —
Most adj kezet, hogy el nem árulod,
Amit megértesz. — Így — halljad tehát. —

DISCIPOLUL
Cum tremur de dorință și de frică!

TANÍTVÁNY
Mint reszketek vágytól és félelemtől —

ADAM
Cum ai fost zis mai adineauri? Spune!

ÁDÁM
Mit is mondtál előbb, fiam, nekem?

DISCIPOLUL
Din rostul lumii nu-nțeleg nimic!

TANÍTVÁNY
Hogy lényegében semmit nem fogok fel.

ADAM (Cu băgare de seamă.)
Ei vezi, nici eu! Și, crede-mi, nimeni altul:
Filozofia-i numai poezia
Acelora de care n-avem știre.
Și, între alte-nvățături, aceasta
E cea mai blândă, căci de capul ei
Petrece-n lume de-arătări și visuri.
Dar are încă-o droaie de tovarăși
Ce scriu pe prund, cu fruntea încrețită;
O linie prăpastie se cheamă,
Altar e cercul — cât pe-aci să râzi
Ce veselă e comedia, când
Pricepi că gluma e grozav de tristă,
Căci câtă vreme sufletu-n cutremur
Încónjură tot jocul din țărână,
Jur-împrejur sunt curse fără nume
Și gheara lor înhață pe-ndrăznețul
Ce-ar cuteza hotarul lor să-l treacă.
Vezi, nebunia pusă-n calea noastră,
Ce-apare drept o sfântă pietate,
Cum stă păzind puterea-nțelenită.

ÁDÁM (vigyázattal)
No, látod, én sem — s hidd el, senki más.
A bölcselet csupán költészete
Azoknak, mikről még nincsen fogalmunk. —
S egyéb tanok közt ez legjámborabb még.
Mert csak magában múlat csendesen,
Agyrémekkel hímzett világa közt.
De számtalan egyéb oly társa van,
Mely fontos arccal rajzol a porondban,
Egyik vonalt örvénynek mondogatja,
Szentélynek a kört, hogy már-már kacagsz
A vígjátékon, amidőn belátod,
Mi rettentő komoly csiny az egész.
Mert míg szorult kebellel és remegve
Kerűli minden a porrajzokat,
Itt-ott kelepce áll, s a vakmerőt,
Ki általlépi, véresen megejti.
Ily dőreség áll, látod, szüntelen
Utunkba, szentséges kegyeletül
Védő a már megalakult hatalmat. —

DISCIPOLUL
Pricep… pricep… Și-n veci va fi tot astfel?

TANÍTVÁNY
Ah, értlek, értlek, s így lesz-é örökre?

ADAM
Asupra lor va râde viitorul,
Pe-omul de stat, crezut de noi azi mare,
Pe ortodoxul cărui ne-nchinăm
L-or porecli urmașii saltimbanc!
Când va veni lumina de aievea,
Bărbatul vrednic, simplu și firesc,
Ce sare-atunci când groapă vede-n cale
Și-și taie drum pe plaiuri largi, atunci
Doctrina, care duce azi de-a dreptul,
Cu ceața ei, la casa de nebuni,
Neânvățată toți o vor pricepe.

ÁDÁM
Egykor nevetni fognak az egészen.
Az államférfit, kit nagynak neveztünk,
Az ortodoxot, akit bámulánk —
Komédiásnak nézi az utókor,
Ha a valódi nagyság lép helyébe,
Az egyszerű és a természetes,
Mely ott ugrat csupán, ahol gödör van,
Ottan hagy útat, ahol nyílt a tér.
S a tant, mely most őrültséghez vezet
Szövevényes voltával, akkoron
Bár nem tanulja senki, minden érti.

DISCIPOLUL
Aceasta-i limba ce-o vorbeau odată
Apostolii, la toți pe înțeles?
Dar dacă toate-s zdrențe fără rost,
Credința mea în artă să n-o iei,
Iar ca s-o-nvăț doar, totuși, legi vor fi.
Vreau să le știu.

TANÍTVÁNY
Ez a nyelv hát az a megérthető,
Melyen beszéltek az apostolok. —
De hogyha minden más merő lom is,
Ne vedd el a müvészetben hitem.
S azt bétanulni mégiscsak szabály kell.

ADAM
Da, tinere, șí arta
Atunci e mai desăvârșită când
S-ascunde astfel să n-o vadă nimeni.

ÁDÁM
A művészetnek is legfőbb tökélye,
Ha úgy elbú, hogy észre nem veszik.

DISCIPOLUL
Să mă opresc la adevărul crud?
Nu e veșmântu-nchipuirii care
Însuflețește operele noastre?

TANÍTVÁNY
Hát a rideg valónál álljak-é meg?
Eszményesítés ad művünkbe lelket.

ADAM
E drept, e drept. Cu duh astfél se-mbracă.
Astfel ajung egale cu natura,
Întruchipări cu suflet veșnic viu,
Căci altfel sunt păpuși neputincioase.
Să nu te temi că-nchipuirea ta
Trece hotarul larg al firii noastre,
Căci nu-s porunci și lege nu-i în artă!
Acel ce poartă-un Dumnezeu în suflet,
Va cuvânta, ori va săpa în piatră,
Va-nfiripa cântări neauzite,
Va plânge-amar când oasele îl dor
Și va zâmbi-n beția voluptății.
Taie drum nou, și își ajunge ținta.
Legi noi aduce întruparea lui,
Dar va rămâne pururi abstracțiunea,
Pentru pitici, o stavilă mai mult,
Fără să prindă áripi…

ÁDÁM
Igaz, igaz, az önt rá szellemet,
A természettel, mely egyenjogúvá
Teszi s teremtett lénnyé érleli,
Mi anélkül csupán halott csinálmány.
Attól ne tarts, hogy míg eszményesítsz,
Kifogsz az élő nagy természeten.
De a szabályt, a mintát hagyd pihenni.
Kiben erő van és Isten lakik,
Az szónokolni fog, vés vagy dalol,
Ha lelke fáj, szívrázóan zokog,
Mosolyg, ha a kéj mámorát alussza.
S bár új utat tör, bizton célra ér. —
Müvéből fog készítni új szabályt,
Nyűgül talán, de szárnyakul soha
Egy törpe fajnak az absztrakció. —

DISCIPOLUL
Meștere!
Învață-mă deci ce să fac! Răspunde!
Atâtea nopți eu am jertfit științei,
Ca să devin acum egal cu proștii?
Atâta trudă în zadar pierdută?

TANÍTVÁNY
Óh, mit tegyek hát, mester, mondd nekem.
Ki annyi éjt szenteltem a tudásnak,
Csak a butával lettem-é egyenlő,
És mind e munka elveszett hiába? —

ADAM
Pierdută nu-i! Câștigi îndreptățirea
Ispita ei disprețului s-o dai.
Cel ce n-a stat nicicând pierzării-n față,
E laș când dă-napoi! Viteazul însă
Poate privi o harță trecătoare;
Curajul lui înfrânge bănuiala.
Aruncă deci ăst vraf de pergamente,
Ăst mucegai de foi îngălbenite,
Le-aruncă-n foc! De veci zădărnicit-au
Statornicirea minții noastre limpezi,
Cruțându-ne de sarcina gândirii.
Din slova lor purced prejudecăți
Și rădăcină prind în lumea nouă
Păcatele atâtor veacuri moarte.
Le-aruncă-n foc! Și ieși în larg! Afară!
Din cărți să-nveți tu rostul unui cântec?
Și cum e codrul? pân’ viața trece
Între păreții prăfuiți și reci?
Ori socotești viața ta prea lungă,
De tot culegi la teorii din cărți?
Deodat’ să zicem școalei bun rămas, —
Pe tine-n cale tinerețea mândră.
Spre soare și spre cântec să te poarte.
Iar tu,-ndoielnic păzitor de suflet,
Mă du în lumea nouă ce s-a naște
Din crezul mare-al unui om, și când
În slobod zbor se va roti gândirea
Peste molozul vremii blestemate…

ÁDÁM
El nem veszett, mert épp ez ád jogot,
Most már megvetni minden csábjait.
Ki még nem nézett a vésznek szemébe,
Ha hátrál, gyáva. A próbált vitéz
Bátran mellőzi a kötekedőt,
Bátorságához nem férhet gyanú. —
Fogd hát e sárgult pergamenteket,
E fóliánsokat, miken penész ül,
Dobd tűzre mind. Ezek feledtetik
Saját lábunkon a járást velünk,
És megkimélnek a gondolkodástól.
Ezek viszik múlt századok hibáit
Előitéletűl az új világba.
A tűzre vélök! és ki a szabadba.
Miért tanulnád mindig, hogy mi a dal,
Minő az erdő, míg az élet elfoly,
Örömtelen poros szobafalak közt.
Hosszúnak nézed-é az életet,
Hogy sírodig teóriát tanulsz?
Együtt mondunk bucsút az iskolának,
Téged vezessen rózsás ifjuságod
Örömhozó napsúgár- és dalokhoz;
Engem vezess te, kétes szellemőr,
Az új világba, mely fejlődni fog,
Ha egy nagy ember eszméit megérti,
S szabad szót ád a rejlő gondolatnak,
Ledűlt romoknak átkozott porán. —

Tabloul XI — La Londra

TIZENEGYEDIK SZÍN

(În Londra. Bâlci între Tamisa și Tower. Mulțime pestriță se mișcă, în valuri, cu mult zgomot. Adam, ca un bărbat matur, stă cu Lucifer pe unul din bastioanele Towerului. Către seară.)

(Londonban. A Tower és a Temze közt vásár. Tarka sokaság hullámzik, zajong. Ádám mint élemedett férfiú Luciferrel a Tower egyik bástyáján áll. Estve felé.)

COR
(Contopindu-se cu murmurul mulțimii zgomotoase, acompaniat de-o muzică domoală.)
Urlă valurile vieții,
Lume nouă-i orice undă,
Cui ce-i pasă de se-nalță,
Ce te temi de se scufundă?
Azi ți-e teamă că mulțimea
Pe alesul ți-l înghite,
Mâine crezi că sfarmă insul
Milioane răzvrătite.
Azi știința, poezia
Vine mâine să te cheme.
Vrei să-ncercui lumi de valuri
În îngustele sisteme?
Truda veșnic îți rămâne
Fără rost și-nfiripare,
Și cu murmur lung de ape
Râde neânvinsa mare.
Lasă-i valul! Viața însăși
Are legi îngrăditoare.
Toate-n lupta ei eternă
Sunt pe veci dăinuitoare.
Toate-s vechi și nouă toate
În vrăjita ei cântare!

KAR
(a zsibongó sokaság morajából eggyéolvadva, s halk zenétől kísérve)
Zúg az élet tengerárja,
Mindenik hab új világ,
Mit szánod, ha elmerűl ez,
Mit félsz, az ha feljebb hág? —
Majd attól félsz, az egyént hogy
Elnyelendi a tömeg,
Majd, hogy a kiváló egyes
A milljót semmíti meg.
Rettegsz a költészetért ma,
Holnap a tudás miatt,
S szűk rendszernek mértekébe
Zárod a hullámokat,
S bármint küzdesz, bármint fáradsz,
Nem merítsz mást, mint vizet,
A méltóságos tenger zúg,
Zajg tovább is és nevet.
Hagyd zajongni, majd az élet
Korlátozza önmagát.
Nem vesz el harcában semmi,
Mindég új s mindég a régi.
Halld csak igéző dalát.

ADAM
Iată-ntrupată vechea mea dorință,
Pân’azi mi-a fost o rătăcire calea,
Acum stă viața-n fața mea întreagă
Și-atâtea-ndemnuri îmi trezește-n suflet
Întinsa ei întrecere de glasuri.

ÁDÁM
Ez az, ez az, miért mindég epedtem,
Pályám mindeddig tömkeleg vala,
Az élet áll most teljesen előttem,
Mi szép, mi buzdító versenydala.

LUCIFER
Din înălțime-i mândră și asemeni
Unei cântări de liturghie… Toate:
Suspin și vaier, glasuri răgușite,
Până se urcă-n cântec, se topesc.
La Dumnezeu în chipul ăst ajunge,
De-aceea el e-ncredințat cu totul
Că-i fără greș alcătuirea lui.
Dar jos se schimbă armonia, jos
O tulbură a inimii bătaie.

LUCIFER
Szép a magasból, mint a templomének,
Bármily rekedt hang, jajszó és sohaj
Dallamba olvad össze, míg fölér. —
Így hallja azt az Isten is, azért
Hiszi, hogy jól csinálta e világot.
De odalent másképpen hallanók,
Hol közbeszól a szív verése is.

ADAM
Duh îndoielnic, lumea asta, spune,
Nu-i mai frumoasă decât cea de ieri,
Cu tot amarul rătăcirii mele?
S-au prăbușit mucegăite ziduri,
S-au risipit înfricoșați strigoi,
Pe cari trecutu-n glorie, sfințiți,
Ca pe-un blestem viitorimii-i lasă.
Azi e tărâmul liberei întreceri,
Azi nu sunt robi să-nalțe piramide.

ÁDÁM
Te, kétkedő gúny, hát nem szebb világ ez,
Mint mindaz, amin eddig átgyötörtél?
Ledűltek a mohos korlátfalak,
Eltűntek a rémes kisértetek,
Miket a múlt megszentelt glóriával
Hagy a jövőre, kínzó átokul.
Szabad versenytér nyílt meg a kebelnek,
Rabszolgákkal gulát ma nem emelnek. —

LUCIFER
Nici în Egipt nu s-ar fi auzit
În înălțime gemătul de sclavi,
Fără de care fapta lor e mare!
Ori în Atena, n-a lucrat cuminte
Poporul suveran, n-a fost în drept,
Când și-a jertfit pe omul cel mai scump,
Ca patria să-și scape de primejdii?
Când vezi de sus, atuncea nu te-ncurcă
Plâns de femei, sau alte nebunii.

LUCIFER
Egyiptomban sem hallott volna fel
Ilyen magasra a rabok nyögése,
S mi istenik enélkül művei!
Vagy Athenében nem cselekszik-é
A felséges nép méltón, nagyszerűen,
Feláldozván nagy s kedves emberét,
Mivel a hon forog máskint veszélyben,
Ha ily magasról nézzük, s nem zavarnak
Nőkönnyek és egyéb hitvány fogalmak.

ADAM
Destul, destul, eternule sofist!

ÁDÁM
Hallgass, hallgass, te, örökös szofista.

LUCIFER
Si dacă astăzi vaierul e mort,
În schimb sunt toate reci și fără lustru.
Unde-i înaltul, sufletul să-ți cheme,
Ori adâncimea, să te înfioare?
A vieții dulce-mpestrițare unde-i?
Nu mai e valul mării care luptă —
Sunt mlaștini azi, orăcăit de broaște.

LUCIFER
De bárha áll is, a jaj hogy kihalt,
Helyette minden úgy el van lapulva. —
Hol a magas, mi vonz? a mély, mi rettent?
Hol életünknek édes tarkasága?
Többé nem tenger küzdő fényes árja,
Sima mocsár csak, békával tele. —

ADAM
Mă-mpacă gândul binelui obștesc.

ÁDÁM
Kárpótol a közjólét érzete.

LUCIFER
Și tu, o, vezi din jilțul tău înalt
Viața care-ți strigă la picioare,
Ca un rapsod al zilelor apuse.
N-aude vaier, glasuri răgușite.
Ce-nseamnă el, e-un cântec de demult…

LUCIFER
Ugy ítélsz, ládd, te is nagy polcodon
Az életről, mely lábadnál mozog,
Mint a múltakról a história.
Nem hallja a jajszót, rekedt beszédet;
Mit feljegyez, a múltnak csak dala.

ADAM
A devenit romantic și Satana,
Ori doctrinar… Câștig sunt amândouă.

ÁDÁM
Ah, már a sátán is romantizál,
Vagy doktrinér lesz; vívmány ez s amaz.

LUCIFER (Arătând spre Tower.)
Nu-i de mirat, când azi stăm pe ruine
De vremuri vechi și jos e-o lume nouă…

LUCIFER (a Towerre mutatván)
Az nem csoda, midőn az ősidők
Kisértetén állunk, egy új világ közt.

ADAM
Temeiul tău eu ruginit îl cred
Și ne-nfricat cobor în lumea nouă!
N-am teamă că ideea, poezia,
În valul ei din nou să n-o găsesc.
Nu va fi poate întrupată-acum
În strămoșeasca luptă de titani,
Dar și-a clădit în cercul ei blajin
O lume mult mai binecuvântată.

ÁDÁM
E korhadt álláspont se kell nekem,
Az új világba elszántan leszállok,
S nem félek, a költészetet, nagy eszmét
Hullámi közt, hogy újra ne találjam. —
Lehet, hogy többé nem nyilatkozik
Eget megrázó ős titáni harcban,
De annál ígézőbb, áldásosabb
Világot alkotand szerény körében.

LUCIFER
Nici să n-o temi, căci până este încă
Materie, și forța mea trăiește,
Luptând cu ea ca o tăgadă, și
Pân’ va mai bate-o inimă de om,
Pân’ creierul trezește-o conștiință,
Pân’ stăvilar va pune-orânduiala
Atâtor doruri ce răsar în suflet,
Vor dăinui în lumea mea de duhuri:
Idee, artă, drept tăgăduire.
Dar spune-mi tu în ce fel de vestmânt
Vom coborâ jos în vârtej, căci astfel
Numai aici putem sta, unde vălul
Iluziilor vechi ne înconjoară.

LUCIFER
Haszontalan aggódás is leendne
Azt féltened. Míg létez az anyag,
Mindaddig áll az én hatalmam is,
Tagadásul, mely véle harcban áll.
S mig emberszív van, míg eszmél az agy,
S fenálló rend a vágynak gátat ír,
Szintén fog élni a szellemvilágban
Tagadásul költészet és nagy eszme.
De mondd, mi alakot vegyünk magunkra,
Midőn leszállunk a zajgó tömegbe,
Mert így csak e helyen birunk megállni,
Hol múlt idők ábrándja leng körül.

ADAM
În orice fel! Din voia sorții, azi
Aleși nu sunt! Ca să vedem ce este
În pătura poporului cea largă,
Să coborâm!

ÁDÁM
Akárminőt. Hisz nincsen már kiváló,
Hálá a sorsnak. Hogy tudjuk, mit érez:
Le kell szállnunk a nép nagy rétegéhez.

Рэклама