A kis herceg / Malý princ — czytaj online. Strona 9

Węgiersko-słowacka dwujęzyczna książka

Antoine de Saint-Exupéry

A kis herceg

Antoine de Saint-Exupéry

Malý princ

— Kis barátom, hallani akarom még a nevetésedet…

— Chlapček môj, chcem ešte počuť, ako sa smeješ…

De ő azt mondta:

Ale on mi povedal:

— Ma éjszaka éppen egy éve. Ma éjjel a csillagom pontosan a fölött a hely fölött lesz, ahol egy esztendeje földre hullottam…

— Túto noc to bude rok. Moja hviezda sa ocitne práve nad miestom, kam som vlani spadol…

— Kedves kis barátom, ugye, ez az egész csak rossz álom, ez a kígyóhistória, ez a találkozó, ez a csillagmese…

— Chlapček môj, však je tá historka o hadovi, o schôdzke s ním a o hviezde len zlým snom?

Erre a kérdésre azonban nem válaszolt.

Ale on mi neodpovedal na túto otázku.

Azt mondta:
— Ami fontos, azt nem lehet látni…

Povedal:
— To, čo je dôležité, je neviditeľné…

— Persze…

— Pravdaže…

— A virágokkal is így van. Ha szeretsz egy virágot, valahol egy csillagon, jólesik éjszaka fölnézned az égre. Minden csillagon van egy virág.

— Je to ako s tou kvetinou. Ak máš rád jednu kvetinu, ktorá je na nejakej hviezde, je veľmi príjemné hľadieť v noci na nebo. Všetky hviezdy zakvitnú.

— Persze…

— Pravdaže…

— És a vízzel is így van. Amit innom adtál, olyan volt, mint a muzsika, a csiga meg a kötél miatt… Emlékszel?… Nagyon jó volt.

— Je to ako s tou vodou. Tá, z ktorej si sa mi dal napiť, bola ako hudba, vďaka hriadeľu a povrazu… spomínaš si… bola dobrá.

— Persze…

— Pravdaže…

— Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd… Mind a barátod lesz. Azonfölül egy ajándékot is adok neked.

— V noci sa budeš dívať na hviezdy. Tá moja je primalá, aby som ti mohol ukázať, kde je. Je to tak lepšie. Moja hviezda bude pre teba jedna z mnohých hviezd. Budeš sa teda rád dívať na všetky hviezdy… Všetky budú tvojimi priateľkami. A ešte ti dám darček…

Megint nevetett.

Opäť sa zasmial.

— Ó, kedves kis barátom, hogy szeretem hallani a nevetésedet!

— Ach, chlapček, chlapček môj, tak rád počúvam tento smiech!

— Éppen ez lesz az ajándékom… olyasforma, mint a víz…

— Práve to bude môj darček… bude to ako s tou vodou…

— Mit akarsz ezzel mondani?

— Čo tým chceš povedať?

— Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak…

— Ľudia majú svoje hviezdy, ale ony neznamenajú pre všetkých to isté. Pre jedných, čo cestujú, sú hviezdy sprievodcami. Pre druhých sú iba malými svetielkami. Pre iných, čo sú učencami, znamenajú problémy. Pre môj ho biznismena boli zo zlata. Ale všetky tie hviezdy mlčia. Ty budeš mať také hviezdy, aké nemá nikto…

— Hogyhogy?

— Čo tým chceš povedať?

— Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak!

— Keď budeš v noci hľadieť na nebo, bude sa ti zdať, akoby sa všetky hviezdy smiali, pretože ja budem bývať na jednej z nich, pretože ja sa budem na jednej z nich smiať. Ty budeš mať hviezdy, ktoré sa vedia smiať.

És megint nevetett.

A znova sa zasmial.

— S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből…

— A keď sa utešíš (človek sa vždy uteší), budeš rád, že si ma poznal. Budeš navždy mojím priateľom. Budeš mať chuť smiať sa spolu so mnou. A zavše otvoríš oblok iba tak pre potešenie…

És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: „Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!” Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz…

A tvoji priatelia budú veľmi prekvapení, že ťa vidia, ako sa pri pohľade na nebo smeješ. Vtedy im povieš: „Áno, hviezdy ma vždy rozosmejú.“ A oni si budú myslieť, že si sa zbláznil. Vyvediem ti tak pekný kúsok…

És nevetett újra.

A znovu sa zasmial.

— Mintha a csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem…

— Bude to, akoby som ti dal namiesto hviezd množstvo malých zvončekov, čo sa vedia smiať…

És újból nevetett. De aztán elkomolyodott.

A opäť sa zasmial. Potom zvážnel.

— Ma éjszaka… tudod… ne gyere el.

— Vieš… túto noc… nepríď.

— Nem hagylak magadra.

— Neopustím ťa.

— Olyan leszek majd, mintha valami bajom volna… egy kicsit olyan, mintha meghalnék. Úgy bizony. Ne gyere el, semmi szükség rá, hogy végignézd… Nem éri meg…

— Budem vyzerať, akoby ma niečo bolelo… budem trochu vyzerať, akoby som umieral. Tak to býva. Nepríď sa na to pozerať, nie je to potrebné…

— Nem hagylak magadra.

— Neopustím ťa.

Ő szemlátomást gondterhelt volt.

Ale jemu to robilo starosti.

— Azért mondom… a kígyó miatt. Nehogy esetleg téged is megmarjon… A kígyók komiszak. Puszta kedvtelésből is marnak…

— Vravím ti to… aj pre toho hada. Nesmie ťa uštipnúť… Hady sú zlé. Môžu uštipnúť len pre potešenie…

— Nem hagylak magadra.

— Neopustím ťa.

De valami megnyugtatta.

Ale čosi ho upokojilo.

— Igaz, második marásra már nem marad mérgük…

— Je pravda, že na druhé uštipnutie už jed nemajú…

Azon az éjszakán észre sem vettem, mikor kelt útra. Nesztelenül megszökött. Mikor végre utolértem, elszántan, gyors léptekkel menetelt. Csak ennyit mondott:

Tú noc som nezbadal, kedy sa vydal na cestu. Tichučko sa vytratil. Keď sa mi ho podarilo dohoniť, odhodlane, rýchlo kráčal dopredu. Povedal mi iba:

— Ó, hát itt vagy…

— Ach! Ty si tu…

És kézen fogott. De még mindig bántotta valami.

A chytil sa ma za ruku. Ale znova ho to začalo trápiť.

— Nem jól tetted. Fájni fog neked. Olyan lesz, mintha meghaltam volna, pedig nem is igaz…

— Neurobil si dobre. Spôsobí ti to bolesť. Budem vyzerať ako mŕtvy, a nebude to pravda…

Én csak hallgattam.

Mlčal som.

— Ugye, érted? Nagyon messze van. Nem vihetem magammal ezt a testet. Túl nehéz.

— Pochop, je to veľmi ďaleko. Nemôžem vziať so sebou toto telo. Je veľmi ťažké.

Hallgattam.

Mlčal som.

— Olyan lesz, mint egy levetett, régi kéreg. Mért volna szomorú egy levetett kéreg?…

— Ale to bude len ako stará opustená škrupina. A staré škrupiny, to nie je nič smutné.

Hallgattam.

Mlčal som.

Egy kicsit elbátortalanodott. De aztán újra összeszedte magát.

Stratil trochu odvahu. Ale pozbieral ešte všetky sily:

— Tudod, milyen jó lesz? Én is nézem majd a csillagokat. Minden egyes csillag kút lesz, rozsdás csigával. És mind innom ad majd.

— Vieš, bude to pekné. Aj ja sa budem dívať na hviezdy. Všetky hviezdy budú studne so zhrdzaveným hriadeľom. Všetky hviezdy mi budú nalievať vodu…

Hallgattam.

Mlčal som.

— Olyan mulatságos lesz! Neked ötszázmillió csengettyűd lesz, nekem ötszázmillió forrásom…

— Bude to také zábavné! Ty budeš mať päťsto miliónov malých zvončekov, ja budem mať päťsto miliónov studničiek…

És most már ő is elhallgatott, mert sírt…

A zmĺkol aj on, pretože plakal…

— Helyben vagyunk. Most hadd menjek pár lépést egyedül.

— Tu je to. Nechaj ma urobiť jeden krok samého.

De leült, mert fél.

A sadol si, lebo sa bál.

Aztán azt mondta:

Ešte dodal:

— Tudod… a virágom… felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék…

— Vieš… moja ruža… som za ňu zodpovedný! Je taká slabá! A taká naivná! Má iba štyri naničsúce tŕne, a tie ju majú chrániť proti svetu…

Leültem én is, mert nem bírtam tovább állva maradni.

Aj ja som si sadol, pretože som už nevládal stáť. Povedal:

— Hát igen — mondta. — Ennyi az egész.

— Tak… To je všetko…

Egy kicsit még tétovázott, aztán fölállt. Lépett egyet. Én moccanni se bírtam.

Ešte trochu váhal, potom vstal. Urobil krok. Ja som sa nemohol ani pohnúť.

Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt.

Pri jeho členku sa iba mihol žltý záblesk. Chvíľu nehybne stál. Nevykríkol. Padal pomaly, ako padá strom. Dokonca to na piesku nespôsobilo nijaký hluk.

XXVII

XXVII

És ennek bizony immár hat éve. S én még soha senkinek sem meséltem el ezt a történetet. Bajtársaim, mikor viszontláttak, örültek, hogy élve látnak. Én szomorú voltam, de azt mondtam: „Azért, mert nagyon fáradt vagyok…”

A odvtedy už veru prešlo šesť rokov… Nikdy som ešte tento príbeh nikomu nerozprával. Keď som sa znova stretol s priateľmi, boli veľmi radi, že ma vidia živého. Bol som smutný, ale vravel som im: „To je z únavy…“

Most már egy kicsit megvigasztalódtam. Azaz… mégsem egészen. De tudom, hogy visszatért a bolygójára, mert mikor fölkelt a nap, nem találtam ott a testét. Annyira mégsem volt nehéz… És szeretem a csillagokat hallgatni éjszakánként. Mintha ötszázmillió csengettyű volna…

Už som sa trošku utešil. To znamená.., nie celkom. Ale dobre viem, že sa vrátil na svoju planétu, pretože na svitaní som jeho telo nenašiel. Nebolo to až také ťažké telo… V noci rád počúvam hviezdy. Je to ako päťsto miliónov zvončekov…

De lám csak, van itt egy rendkívüli kérdés! A szájkosárról, amit a kis hercegnek rajzoltam, lefelejtettem a bőrszíjat! Sose tudhatja fölcsatolni a bárányára. S én azt kérdezem magamban: „Mi történt a bolygón? Lehet, hogy a bárány megette a virágot…”

Ale stala sa mimoriadna vec. K náhubku, čo som nakreslil Malému princovi, zabudol som pripojiť kožený remienok! Nikdy ho nemohol ovečke priviazať. A tak sa pýtam: „Čo sa asi stalo na jeho planéte? Je veru možné, že ovečka zožrala ružu…“

Egyszer azt gondolom: „Nem, semmiképpen sem! A kis herceg mindig üvegbura alá teszi éjszakára a virágját, és éberen vigyáz a bárányára…” Ilyenkor boldog vagyok, és a csillagok mind kedvesen nevetnek.

Raz si poviem: „Určite nie! Malý princ ju každú noc zakrýva skleným zvonom a ovečku si dobre stráži…“ Vtedy som šťastný. A všetky hviezdy sa tichučko smejú.

Másszor meg ezt gondolom: „Az ember olykor-olykor figyelmetlen, és máris kész a baj! Egy este elfelejti föltenni az üvegburát, vagy éjszaka nesztelenül kiszökik a bárány…” És ilyenkor a csengettyűk mind csupa könnyé változnak.

Raz si zasa poviem: „Niekedy je človek roztržitý, a to stačí! Jedného večera Malý princ možno zabudol na sklený zvon, alebo sa ovečka v noci ticho vykradla…“ Vtedy sa mi všetky zvončeky menia na slzy…!

Nagy rejtelem ez. Mert ti szeretitek a kis herceget, nektek se mindegy, mint ahogy nem mindegy nekem sem, hogy valahol a mindenségben, ki tudja, hol, ki tudja, merre, egy bárány, akit nem is ismerünk, lelegelt-e egy rózsát, vagy sem…

Je to naozaj veľká záhada. Pre vás, čo máte radi Malého princa, práve tak ako pre mňa nebude vesmír rovnaký ako predtým, ak niekde, nevie sa kde, ovečka, ktorú nepoznáme, zožrala, možno áno, možno nie, jednu ružu…

Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem, meglátjátok, egyszerre megváltozik minden…

Zahľaďte sa na nebo. Pýtajte sa: zožrala ovečka ružu — áno, alebo nie? A uvidíte, ako sa všetko zmení…

És soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos!

A nijaký dospelý nikdy nepochopí, že je to také dôležité!

Számomra ez itt a világ legszebb és legszomorúbb tája. Ugyanaz a táj, mint az előző lapon, de még egyszer lerajzoltam, hogy jól lássátok. Itt jelent meg a Földön, s aztán itt tűnt el róla a kis herceg.

Toto je pre mňa tá najkrajšia a najsmutnejšia krajina na svete. Je to tá istá krajina ako na predchádzajúcej strane, ale nakreslil som ju ešte raz, aby som vám ju dobre ukázal. Tu sa Malý princ zjavil na Zemi, potom zmizol.

Tanulmányozzátok figyelmesen, hogy biztosan ráismerjetek, ha egyszer Afrikában utaztok, a sivatagban. S ha netalán arra visz az utatok, kérve kérlek, ne siessetek, időzzetek el egy kicsit ott, pontosan a csillag alatt.

Zahľaďte sa pozorne na túto krajinu, aby ste si boli istí, že ju spoznáte, keď budete jedného dňa cestovať v Afrike po púšti. A keď tadiaľ náhodou budete prechádzať, naliehavo vás prosím, neponáhľajte sa, čakajte chvíľu tesne pod hviezdou!

Ha akkor egy gyerek lép hozzátok, és nevet, és aranyhaja van, és nem felel, ha kérdezik: nyilván kitaláljátok, ki az. S akkor aztán legyetek kedvesek, és ne hagyjátok, hogy tovább szomorkodjam: írjátok meg nekem, hogy visszajött…

Ak potom príde k vám dieťa, ak sa bude smiať, ak bude mať zlaté vlasy, ak nebude odpovedať, keď sa ho budete pýtať, ľahko uhádnete, kto to je. Buďte potom ku mne láskaví! Nenechávajte ma takého zarmúteného: rýchlo mi napíšte, že sa vrátil...

1943

1943