— Тогава са мои, защото аз пръв съм помислил за тях.

— Akkor az enyéim, mert nekem jutott eszembe először a birtoklásuk.

— Това стига ли?

— És ennyi elég is?

— Разбира се. Когато намериш някой диамант, който не е на никого, той е твой. Когато намериш някой остров, който не е на никого, той е твой. Когато на тебе пръв хрумне някоя идея, ти вземаш патент за нея — и тя е твоя. И тъй като никой преди мене не е помислял да притежава звездите — аз ги притежавам.

— Természetesen. Ha gyémántot lelsz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha szigetre bukkansz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha kitalálsz valamit, ami még senki másnak nem jutott az eszébe: szabadalmaztatod, és a tiéd. Én pedig a csillagokat birtoklom, mert előttem soha senki nem gondolt rá, hogy birtokolja őket.

— Вярно е — рече малкият принц. — А какво ги правиш?

— Hát ez igaz — mondta a kis herceg. — És mit csinálsz velük?

— Аз се разпореждам с тях. Броя ги, втори път ги броя — каза бизнесменът. — Това е мъчно. Но аз съм сериозен човек.

— Kezelem őket. Megszámolom, aztán újraszámolom — felelte az üzletember. — Nehéz dolog. De én komoly ember vagyok.

Малкият принц още не бе задоволен.

A kis herceg azonban még ezzel sem érte be.

— Аз пък, ако притежавам шалче, мога да го сложа на шията си и да си го нося. Ако притежавам някое цвете, мога да откъсна моето цвете и да си го отнеса. Но ти не можеш да обереш звездите!

— Nekem, ha van egy selyemsálam, a nyakam köré tekerhetem, és magammal vihetem. Vagy ha van egy virágom, leszedhetem, és szintén magammal vihetem. De te nem szedheted le a csillagaidat!

— Не, но мога да ги туря в банката.

— Azt nem. De bankba tehetem őket.

— Какво значи това?

— Az meg mit jelent?

— Това значи, че написвам на късче хартия броя на моите звезди. И след това заключвам в едно чекмедже тая хартийка.

— Azt jelenti, hogy fölírom egy darabka papirosra a csillagaim számát; aztán ezt a papírdarabkát bezárom egy fiókba.

— И това ли е всичко?

— Ennyi az egész?

— Това стига.

— Mi kell több?

„Това е интересно — помисли малкият принц. — То е доста поетично. Но не е много сериозно.“

„Érdekes — gondolta a kis herceg. — Sőt költői. Csak éppen komolynak nem valami komoly.”

Малкият принц смяташе за сериозни неща не тия, които възрастните смятат.

A kis hercegnek ugyanis egészen más fogalmai voltak a komoly dolgokról, mint a fölnőtteknek.

— Аз — продължи той — притежавам едно цветче, което поливам всеки ден. Притежавам, три вулкана, които чистя всяка седмица. Чистя също тъй и угасналия. Човек никога не знае какво може да се случи. За моите вулкани и за моето цветче е полезно, че аз ги притежавам. Но ти не си полезен за звездите…

— Nekem — mondta — van egy virágom, azt naponta megöntözöm. Van három vulkánom, azokat hetente kipucolom; mert azt is kipucolom, amelyik kialudt. Sosem lehet tudni. A vulkánjaimnak is meg a virágomnak is hasznukra válik, hogy birtoklom őket. Te azonban nem vagy hasznukra a csillagoknak.

Бизнесменът отвори уста, но не можа да отговори нищо и малкият принц си отиде.

Az üzletember eltátotta a száját, de felelni egy mukkot sem tudott, a kis herceg pedig szedte a sátorfáját, és ment tovább.

„Възрастните хора са наистина необикновени“ — си каза скромно той през време на пътуването.

„Szó, ami szó: ezek a fölnőttek fölöttébb furcsák” — gondolta útközben.

XIV

XIV

Петата планета беше много чудновата. Тя беше най-малката от всички. В нея имаше място само за един уличен фенер и за един фенерджия.

Az ötödik bolygó nagyon érdekes bolygó volt. Ez volt valamennyi közt a legkisebb. Éppen csak akkorka, hogy egy lámpa meg egy lámpagyújtogató elfért rajta.

Малкият принц не проумя за какво можеха да служат един уличен фенер и един фенерджия някъде си в небето, на една планета, дето нямаше нито къщи, нито население. Все пак той си каза:

A kis herceg el sem tudta képzelni, mi értelme lehet valahol az égbolton egy bolygón — amelyiken se ház nincs, se emberek nem laknak — egy lámpának meg egy lámpagyújtogatónak. Mégis azt gondolta magában:

— Може би тоя човек наистина е смешен. Все пак той е по-малко смешен от царя, от суетния, от бизнесмена и от пияницата. Неговата работа поне има смисъл. Когато запалва своя фенер, той като че създава една нова звезда или едно цветче, угаси ли фенера си — приспива цветето или звездата. Това занятие е много хубаво. То е истински полезно, защото е хубаво.

„Lehet, hogy ez az ember itt: merő képtelenség. Mégis kevésbé képtelen, mint a király, a hiú, az üzletember meg az iszákos. Az ő munkájának legalább van valami értelme. Ha meggyújtja a lámpáját, mintha egy csillagot segítene világra vagy egy virágot. Ha eloltja a lámpáját: elaltatja vele a virágot vagy a csillagot. Szép foglalkozás. És mert szép, valóban hasznos is.”

Когато стъпи на планетата, той почтително поздрави фенерджията:

Amikor a bolygó közelébe ért, tisztelettel köszöntötte a lámpagyújtogatót:

— Добър ден. Защо угаси преди малко фенера?

— Jó napot kívánok! Miért oltottad el a lámpádat?

— Такова е нареждането — рече фенерджията. — Добър ден.

— Mert ez a parancs — felelte a lámpagyújtogató. — Jó napot!

— Какво е нареждането?

— Mi a parancs?

— Да угасям фенера. Добър вечер.

— Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét!

И отново го запали.

Azzal meggyújtotta a lámpát.

— Но защо пък сега го запали?

— De hát akkor miért gyújtottad meg újra?

— Такова е нареждането — отговори фенерджията.

— Mert ez a parancs — felelte a lámpagyújtogató.

— Не мога да разбера — каза малкият принц.

— Nem értem — jegyezte meg a kis herceg.

— Няма какво да се разбира — рече фенерджията. — Нареждането си е нареждане. Добър ден.

— Nincs is mit érteni rajta — mondta a lámpagyújtogató. — A parancs: parancs. Jó napot!

И угаси фенера.

És eloltotta a lámpát.

Сетне избърса чело с една кърпа на червени квадрати.

Aztán egy piros kockás zsebkendővel törölgetni kezdte a homlokát.

— Ужасен е моят занаят тук. По-рано това имаше смисъл. Угасях фенера сутрин, а вечер отново го запалвах. През останалото време на деня можех да си почивам, а през останалото време на нощта — да си поспивам…

— Szörnyű mesterség ez! Valaha régen nagyon értelmes volt. Este meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát. Aztán reggeltől estig pihenhettem, és estétől reggelig alhattam.

— Промени ли се нареждането след това?

— Azóta megváltozott a parancs?

— Нареждането не се промени — каза фенерджията. — Тъкмо в това е нещастието! От година на година моята планета се върти все по-бързо, а нареждането не се промени!

— A parancs nem változott — mondta a lámpagyújtogató. — Éppen ez a baj! A bolygó évről évre gyorsabban forgott, a parancs viszont maradt a régi.

— Тогава? — рече малкият принц.

— És? — kérdezte a kis herceg.

— Тогава — щом тя се завърта веднъж в минутата, аз нямам и една секунда почивка. Запалвам и угасям веднъж на всяка минута!

— És most, hogy percenként fordul egyet a tengelye körül, nincs egy másodpercnyi nyugalmam! Percenként oltok meg gyújtok.

— Гледай колко е чудно! Значи на твоята планета дните са по една минута!

— Mulatságos! — mondta a kis herceg. — Egy nap egy percig tart nálad.

— Нищо чудно няма — рече фенерджията. — Откак приказваме, изтече вече цял месец.

— Egyáltalán nem mulatságos — mondta a lámpagyújtogató. — Tudod, mióta beszélgetünk itt egymással? Egy hónapja!

— Месец ли?

— Egy hónapja?

— Да. Тридесет минути. Тридесет дни! Добър вечер.

— Úgy bizony. Harminc perce. Az harminc nap! Jó estét!

И отново запали фенера.

És meggyújtotta megint a lámpáját.

Малкият принц го погледна и обикна тоя фенерджия, който тъй добросъвестно спазваше нареждането.

A kis herceg meg csak nézte, és megszerette ezt a lámpagyújtogatót, aki olyan híven ragaszkodik a parancshoz.

Спомни си слънчевите залези, които самият той ходеше по-рано да гледа, като местеше стола си. И поиска да помогне на своя приятел:

Eszébe jutott, hogyan kereste annak idején a napnyugtákat, hogyan húzta odébb a székét. Szeretett volna segíteni a barátján.

— Виж какво… аз знам едно средство, за да си почиваш, когато искаш…

— Figyelj csak ide… Tudok egy módot rá, hogy pihenhess, amikor csak akarsz.

— Аз постоянно искам да почивам — рече фенерджията.

— Vagyis mindig — jegyezte meg a lámpagyújtogató.

Защото човек може в едно и също време да бъде добросъвестен и мързелив.

Mert lehet valaki egyszerre hűséges is meg lusta is.

Малкият принц продължи:
— Твоята планета е толкова малка, че ти с три крачки можеш да я обиколиш. Трябва само да вървиш много бавно, за да бъдеш винаги на слънце. Когато поискаш да си починеш — ще тръгнеш… и денят ще продължи толкова, колкото искаш.

— A te bolygód — folytatta a kis herceg — olyan kicsi, hogy három lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a napvilágon maradj, egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így aztán, ha pihenni akarsz, elkezdesz járni… és a nappal addig fog tartani, ameddig kívánod.

— Нямам голяма полза от това — каза фенерджията. — Аз най-много обичам да спя.

— Ezzel nem sokra megyek — felelte a lámpagyújtogató. — Világéletemben egyet szerettem: aludni.

— Не ти върви — каза малкият принц.

— Öreg hiba — mondta a kis herceg.

— Не ми върви — каза фенерджията. — Добър ден.

— Öreg hiba — mondta a lámpagyújtogató. — Jó napot!

И угаси фенера.

És eloltotta a lámpáját.

— Този човек — каза си малкият принц, продължавайки пътешествието си — би бил презиран от всички други — от царя, от суетния, от пияницата, от бизнесмена. Ала той е единственият, който не ми се вижда смешен. Може би защото се занимава с друго нещо — не със себе си.

„Ezt — gondolta a kis herceg, ahogy továbbment —, ezt a többiek mind megvetnék: a király is, a hiú is, az iszákos is, az üzletember is. Pedig szerintem ő az egyetlen, aki nem nevetséges. Talán mert mással törődik, nem saját magával.”

Той въздъхна със съжаление и продължи:

És sajnálkozva sóhajtott egyet.

— Той е единственият, когото бих избрал за приятел. Но неговата планета наистина е много малка. Няма място за двамина…

„Ő az egyetlen — folytatta gondolatait —, akivel meg tudnék barátkozni. Csakhogy igazán túl kicsi a bolygója. Nem férnek el rajta ketten…”

Ала имаше нещо, което малкият принц не се решаваше да си признае — то беше, че той съжаляваше за тая благословена планета най-много заради хиляда четиристотин и четиридесетте слънчеви залези през двадесетте и четири часа.

Magának sem merte bevallani, hogy legkivált a napi ezernégyszáznegyven napnyugtájáért sajnálja ezt az áldott bolygót.

XV

XV

Шестата планета беше десет пъти по-голяма. В нея живееше един стар господин, който пишеше грамадни книги.

A hatodik bolygó tízszerte nagyobb volt. Egy öregúr lakott rajta, és óriási könyveket írt.

— Я, гледай! Един изследовател! — извика той, когато съзря малкия принц.

— Hohó! Itt egy kutató! — kiáltott föl, amikor megpillantotta a kis herceget.

Малкият принц седна на масата и въздъхна леко. Той толкова дълго бе пътувал!

A kis herceg leült az íróasztal szélére. Egy kicsit lihegett. Annyit utazott már!

— Отде идеш? — каза му старият господин.

— Honnét jössz? — kérdezte tőle az öregúr.

— Каква е тая дебела книга? — рече малкият принц. — Какво правите тук?

— Mi ez a nagy könyv? — kérdezte a kis herceg. — Mit csinál itt uraságod?

— Аз съм географ — каза старият господин.

— Geográfus vagyok — felelte az öregúr.

— Какво е това — географ?

— Mi az, hogy geográfus?

— Географът е учен, който знае де са моретата, реките, градовете, планините и пустините.

— Tudós, aki tudja, hol vannak a tengerek, folyamok, városok, hegyek és sivatagok.

— Това е много интересно — рече малкият принц. — Най-сетне това е един истински занаят!

— Ó, ez nagyon érdekes — mondta a kis herceg. — Végre egy igazi mesterség!

И хвърли поглед наоколо си по планетата на географа. Никога не бе виждал по-величествена планета.

Körülpillantott a geográfus bolygóján. Ilyen fölséges bolygót még sosem látott.

— Вашата планета е много хубава. Има ли океани?

— Hát ez nagyon szép — mondta. — Óceánok is vannak rajta?

— Не мога да зная това — каза географът.

— Azt én nem tudhatom — felelte a geográfus.

— Ах! (Малкият принц бе разочарован.) Ами планини?

— Ó! — mondta a kis herceg csalódottan. — És hegységek?

— Не мога да зная това — каза географът.

— Azt én nem tudhatom — ismételte a geográfus.

— А градове и реки, и пустини?

— És városok és folyamok és sivatagok?

— И това не мога да зная — каза географът.

— Azt szintén nem tudhatom — felelte a geográfus.

— Ами нали сте географ?!

— De ha egyszer geográfus!

— Точно тъй — отвърна географът, но не съм изследовател. Нямам никакви изследователи. Географът не брои градовете, реките, планините, океаните и пустините.

— Az igaz — felelte a földrajztudós —, viszont nem vagyok kutató. Kutatóim, sajnos, egyáltalán nincsenek. Hogy jönne egy földrajztudós ahhoz, hogy elinduljon, és számba vegye a városokat és folyamokat, hegységeket és tengereket, óceánokat és sivatagokat?

Географът е много важен човек и не скита. Той не излиза от работната си стая. Но приема там изследователите. Той ги разпитва и си записва техните спомени. И ако спомените на някого от тях му се сторят интересни, географът нарежда да се направи анкета за нравствеността на изследователя.

A geográfus sokkal fontosabb ember annál, semhogy ide-oda kószáljon a világban. Ül a dolgozószobájában, és fogadja a kutatókat. Kikérdezi őket, és lejegyzi emlékeiket. Aztán ha valamelyiknek az emlékeit érdekesnek találja, vizsgálatot indíttat az illető kutató erkölcsi megbízhatóságát illetőleg.

— Защо?

— Hát azt meg miért?

— Защото изследовател, който лъже, би предизвикал катастрофи в книгите по география. Също тъй и изследовател, който много пие.

— Azért, mert ha egy kutató hazudnék, annak végzetes következményei lennének a földrajzkönyvekben. Valamint annak is, ha egy kutató többet innék a kelleténél.

— Защо? — каза малкият принц.

— Miért? — érdeklődött tovább a kis herceg.

— Защото пияниците виждат двойно. И географът би отбелязал две планини там, дето има само една.

— Mert aki részeg, az duplán lát. Így a földrajztudós két hegyet tüntetne föl ott, ahol a valóságban csak egy van.

— Познавам едного — рече малкият принц, — който би бил лош изследовател.

— Ismerek valakit — mondta a kis herceg —, akiből nagyon rossz kutató lenne.

— Възможно е. Та, когато нравственият образ на изследователя изглежда добър, прави се анкета за неговото откритие.

— Lehet. Nos, ha a kutató erkölcsisége kifogástalannak bizonyul, következik fölfedezésének a megvizsgálása.

— Отиват да видят ли?

— Elmennek megnézni?

— Не. Това е много сложна работа. Но изискват от изследователя да представи доказателства. Ако се отнася например за откриване на някоя голяма планина, искат му да донесе от нея големи камъни.

— Nem, nem. Az túl bonyodalmas lenne. Hanem fölszólítják a kutatót, hogy szolgáltasson bizonyítékokat. Ha például egy nagy hegy fölfedezéséről van szó, megkívánják tőle, hogy mutatóba szép, nagy köveket hozzon belőle.

Изведнъж географът се развълнува.

Hirtelen izgalom vett erőt a geográfuson.

— Но ти, ти идеш отдалеч! Ти си изследовател! Ти ще ми опишеш своята планета!

— De te, te nagyon messziről jöttél! Te kutató vagy! Írd le nekem a bolygódat!

И като разтвори своя списък, географът наостри молива си. Бележките на изследователите се записват първо с молив. Едва след като изследователят представи доказателства, записват ги с мастило.

Azzal fölütötte lajstromkönyvét, és hegyezni kezdte a ceruzáját. A kutatók elbeszéléseit ugyanis először ceruzával jegyzik le. Megvárják, míg bizonyítékokat szolgáltat, és csak akkor következik a tintával való lejegyzés.

— Е? — рече въпросително географът.

— Nos? — kérdezte a tudós.

— О! — каза малкият принц. — У мене не е много интересно, там всичко е съвсем мъничко. Имам три вулкана. Двата — действуващи, единият — угаснал. Но човек никога не знае какво може да се случи.

— Ó! — mondta a kis herceg. — Az én bolygóm egészen apró, nincs rajta semmi különös. Van három vulkánom; kettő működik, egy kialudt. Bár sosem lehet tudni.

— Човек никога не знае какво може да се случи — рече географът.

— Sosem lehet tudni — mondta a geográfus.

— Имам също така и едно цвете.

— Egy virágom is van.

— Ние не записваме цветята — каза географът.

— A virágokat nem jegyezzük föl — mondta a geográfus.

— Че защо? Те са най-хубавото нещо!

— Miért nem? Hiszen az a legszebb rajta!

— Защото цветята са ефемерни.

— Mert a virágok múlékonyak.

— Какво значи „ефемерно“?

— Mit jelent az, hogy „múlékony”?

— Географиите — каза географът — са най-ценните измежду всички книги. Те никога не овехтяват. Много рядко някоя планина променя мястото си. Много рядко някой океан остава без вода. Ние пишем за вечни неща.

— A földrajzkönyvek — mondta a földrajztudós — a világ legértékesebb könyvei. Nem avulnak el soha. Fölöttébb ritkán fordul elő, hogy egy hegy megváltoztassa a helyét. Fölöttébb ritka dolog az is, hogy egy óceánnak kiapadjon a vize. Mi csak örök dolgokat írunk le.

— Но угасналите вулкани могат да почнат отново да действуват — прекъсна го малкият принц. — Какво значи „ефемерно“?

— De a kialudt vulkán egyszer csak működni kezdhet — szólt közbe a kis herceg. — Mit jelent az, hogy „múlékony”?