— Nu tad zvaigznes pieder man, jo es pirmais par tām iedomājos.

— Akkor az enyéim, mert nekem jutott eszembe először a birtoklásuk.

— Vai ar to pieliek?

— És ennyi elég is?

— Protams. Ja tu atrodi dimantu, kam nav īpašnieka, tas ir tavs. Ja tu atklāj kādu salu, kurai nav īpašnieka, tā ir tava. Ja tev pirmajam rodas kāda doma, tu liec to patentēt — tā ir tava. Bet man pieder zvaigznes, jo līdz šim neviens nav iedomājies, ka arī tās var piederēt.

— Természetesen. Ha gyémántot lelsz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha szigetre bukkansz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha kitalálsz valamit, ami még senki másnak nem jutott az eszébe: szabadalmaztatod, és a tiéd. Én pedig a csillagokat birtoklom, mert előttem soha senki nem gondolt rá, hogy birtokolja őket.

— Tas tiesa, — sacīja mazais princis. — Un ko tu dari ar tām?

— Hát ez igaz — mondta a kis herceg. — És mit csinálsz velük?

— Es tās pārvaldu. Es tās saskaitu un atkal pārskaitu, — atteica biznesmenis. — Tas ir grūti. Bet es esmu nopietns cilvēks!

— Kezelem őket. Megszámolom, aztán újraszámolom — felelte az üzletember. — Nehéz dolog. De én komoly ember vagyok.

Mazais princis vēl nebija apmierināts.

A kis herceg azonban még ezzel sem érte be.

— Ja man pieder, piemēram, kāds kaklauts, es varu to aplikt ap kaklu un aiznest projām. Ja man pieder kāda puķe, es varu to noplūkt un paņemt līdz. Bet tu taču nevari noplūkt savas zvaigznes.

— Nekem, ha van egy selyemsálam, a nyakam köré tekerhetem, és magammal vihetem. Vagy ha van egy virágom, leszedhetem, és szintén magammal vihetem. De te nem szedheted le a csillagaidat!

— Nē, bet es varu tās ielikt bankā.

— Azt nem. De bankba tehetem őket.

— Ko tas nozīmē?

— Az meg mit jelent?

— Tas nozīmē, ka es uzrakstu uz maza papīrīša zvaigžņu skaitu. Un pēc tam šo papīru ieslēdzu atvilktnē.

— Azt jelenti, hogy fölírom egy darabka papirosra a csillagaim számát; aztán ezt a papírdarabkát bezárom egy fiókba.

— Un tas ir viss?

— Ennyi az egész?

— Ar to pietiek!

— Mi kell több?

“Tas ir jocīgi,” mazais princis nodomāja. “Tas ir pat dzejiski. Tomēr nav sevišķi nopietni.”

„Érdekes — gondolta a kis herceg. — Sőt költői. Csak éppen komolynak nem valami komoly.”

Mazajam princim par to, kas ir nopietns, bija savas domas, kuras ļoti atšķīrās no pieaugušo cilvēku domām.

A kis hercegnek ugyanis egészen más fogalmai voltak a komoly dolgokról, mint a fölnőtteknek.

— Man, — viņš piebilda, — pieder kāda puķe, ko es katru dienu aplaistu. Man ir trīs vulkāni, kurus es tīru katru nedēļu. Jo es tīru arī izdzisušo. Nekad nevar būt drošs. Tas, ka viņi man pieder, ir derīgi kā maniem vulkāniem, tā manai puķei. Bet tu neesi derīgs zvaigznēm…

— Nekem — mondta — van egy virágom, azt naponta megöntözöm. Van három vulkánom, azokat hetente kipucolom; mert azt is kipucolom, amelyik kialudt. Sosem lehet tudni. A vulkánjaimnak is meg a virágomnak is hasznukra válik, hogy birtoklom őket. Te azonban nem vagy hasznukra a csillagoknak.

Biznesmenis atvēra muti, bet neatrada nekā , ko atbildēt, un mazais princis devās projām.

Az üzletember eltátotta a száját, de felelni egy mukkot sem tudott, a kis herceg pedig szedte a sátorfáját, és ment tovább.

“Pieaugušie nudien ir ārkārtīgi dīvaini,” viņš teica sev, ceļodams tālāk.

„Szó, ami szó: ezek a fölnőttek fölöttébb furcsák” — gondolta útközben.

XIV

XIV

Piektā planēta bija pavisam savāda. Tā bija pati mazākā no visām. Tur bija tieši tik daudz vietas, lai novietotu vienu laternu un vienu laternu iededzinātāju.

Az ötödik bolygó nagyon érdekes bolygó volt. Ez volt valamennyi közt a legkisebb. Éppen csak akkorka, hogy egy lámpa meg egy lámpagyújtogató elfért rajta.

Mazais princis nekādi nevarēja saprast, kam varētu noderēt kaut kur debesīs, uz planētas, kur nav ne māju, ne iedzīvotāju, tāda laterna un tāds laternu iededzinātājs. Taču viņš nodomāja:

A kis herceg el sem tudta képzelni, mi értelme lehet valahol az égbolton egy bolygón — amelyiken se ház nincs, se emberek nem laknak — egy lámpának meg egy lámpagyújtogatónak. Mégis azt gondolta magában:

“Var jau būt, ka šis cilvēks ir absurds. Tomēr viņš nav tik bezjēdzīgs kā karalis, kā godkārīgais, kā biznesmenis un kā dzērājs. Viņa darbam vismaz ir kāda jēga. Kad viņš aizdedzina savu laternu, tad šķiet, it kā viņš liktu rasties vēl vienai zvaigznei vai puķei. Kad viņš izdzēš savu laternu, viņš iemidzina savu puķi vai zvaigzni. Tā ir ļoti skaista nodarbošanās. Tā patiešām ir derīga, jo tā ir skaista.”

„Lehet, hogy ez az ember itt: merő képtelenség. Mégis kevésbé képtelen, mint a király, a hiú, az üzletember meg az iszákos. Az ő munkájának legalább van valami értelme. Ha meggyújtja a lámpáját, mintha egy csillagot segítene világra vagy egy virágot. Ha eloltja a lámpáját: elaltatja vele a virágot vagy a csillagot. Szép foglalkozás. És mert szép, valóban hasznos is.”

Sasniedzis planētu, mazais princis goddevīgi sveicināja laternu iededzinātāju:

Amikor a bolygó közelébe ért, tisztelettel köszöntötte a lámpagyújtogatót:

— Labdien. Kādēļ tu nupat izdzēsi savu laternu?

— Jó napot kívánok! Miért oltottad el a lámpádat?

— Tāda ir pavēle, — atbildēja laternu iededzinātājs. — Labdien.

— Mert ez a parancs — felelte a lámpagyújtogató. — Jó napot!

— Kāda tad ir pavēle?

— Mi a parancs?

— Izdzēst laternu. Labvakar.

— Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét!

Un viņš to izdzēsa.

Azzal meggyújtotta a lámpát.

— Bet kālab tu to atkal aizdedzini?

— De hát akkor miért gyújtottad meg újra?

— Tāda ir pavēle, — atbildēja laternu iededzinātājs.

— Mert ez a parancs — felelte a lámpagyújtogató.

— Es nesaprotu, — teica mazais princis.

— Nem értem — jegyezte meg a kis herceg.

— Tur nav nekā ko nesaprast, — sacīja laternu iededzinātājs. — Pavēle paliek pavēle. Labdien.

— Nincs is mit érteni rajta — mondta a lámpagyújtogató. — A parancs: parancs. Jó napot!

Un viņš izdzēsa savu laternu.

És eloltotta a lámpát.

Pēc tam viņš noslaucīja no pieres sviedrus ar sārti rūtotu kabatas lakatiņu.

Aztán egy piros kockás zsebkendővel törölgetni kezdte a homlokát.

— Man ir briesmīgs amats. Senāk tas bija jēdzīgāks. No rīta izdzēsu laternu un vakarā to aizdedzināju. Man bija laiks dienu atpūsties un nakti gulēt…

— Szörnyű mesterség ez! Valaha régen nagyon értelmes volt. Este meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát. Aztán reggeltől estig pihenhettem, és estétől reggelig alhattam.

— Vai tad pavēle kopš tā laika mainīta?

— Azóta megváltozott a parancs?

— Pavēle nav mainīta, — paskaidroja laternu iededzinātājs. Tā jau ir mana nelaime! Gadu no gada planēta griežas aizvien ātrāk, bet pavēle palikusi tā pati.

— A parancs nem változott — mondta a lámpagyújtogató. — Éppen ez a baj! A bolygó évről évre gyorsabban forgott, a parancs viszont maradt a régi.

— Un kā ir tagad? — vaicāja mazais princis.

— És? — kérdezte a kis herceg.

— Tagad, kad planēta apgriežas reizi minūtē, man vairs nav ne mirkļa atpūtas. Es aizdedzinu un izdzēšu laternu reizi minūtē!

— És most, hogy percenként fordul egyet a tengelye körül, nincs egy másodpercnyi nyugalmam! Percenként oltok meg gyújtok.

— Tas nu gan ir jocīgi! Dienas pie tevis ilgst vienu minūti!

— Mulatságos! — mondta a kis herceg. — Egy nap egy percig tart nálad.

— Tas nemaz nav jocīgi, — atteica laternu iededzinātājs. — Pagājis jau vesels mēnesis, kopš mēs sarunājamies.

— Egyáltalán nem mulatságos — mondta a lámpagyújtogató. — Tudod, mióta beszélgetünk itt egymással? Egy hónapja!

— Vesels mēnesis?

— Egy hónapja?

— Jā. Trīsdesmit minūtes. Trīsdesmit dienu! Labvakar.

— Úgy bizony. Harminc perce. Az harminc nap! Jó estét!

Un viņš atkal aizdedzināja savu laternu.

És meggyújtotta megint a lámpáját.

Mazajam princim aizvien vairāk iepatikās šis laternu iededzinātājs, kas bija tik uzticīgs pavēlei.

A kis herceg meg csak nézte, és megszerette ezt a lámpagyújtogatót, aki olyan híven ragaszkodik a parancshoz.

Viņš atcerējās, kā pats kādreiz bija meklējis saulrietus, pārbīdīdams krēslu. Viņš gribēja palīdzēt savam draugam.

Eszébe jutott, hogyan kereste annak idején a napnyugtákat, hogyan húzta odébb a székét. Szeretett volna segíteni a barátján.

— Paklau… es zinu kādu līdzekli, kā tu varētu atpūsties, kad vien gribētu…

— Figyelj csak ide… Tudok egy módot rá, hogy pihenhess, amikor csak akarsz.

— Es jau sen to gribu, — sacīja laternu iededzinātājs.

— Vagyis mindig — jegyezte meg a lámpagyújtogató.

Jo var taču turēt doto vārdu un tai pašā laikā slinkot. Mazais princis turpināja:

Mert lehet valaki egyszerre hűséges is meg lusta is.

— Tava planēta ir tik maziņa, ka tu vari to apstaigāt trīs soļos. Tev tikai jāiet pavisam lēnam, lai tu arvien atrastos saulē. Kad tu gribēsi atpūsties, tu soļosi… un diena būs tik gara, cik tu to vēlēsies…

— A te bolygód — folytatta a kis herceg — olyan kicsi, hogy három lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a napvilágon maradj, egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így aztán, ha pihenni akarsz, elkezdesz járni… és a nappal addig fog tartani, ameddig kívánod.

— Nekāda labuma no tā nav, — noteica laternu iededzinātājs. Par visu vairāk dzīvē man tīk gulēt.

— Ezzel nem sokra megyek — felelte a lámpagyújtogató. — Világéletemben egyet szerettem: aludni.

— Tad ir slikti, — sacīja mazais princis.

— Öreg hiba — mondta a kis herceg.

— Tad ir slikti, — apliecināja laternu iededzinātājs. — Labdien. —

— Öreg hiba — mondta a lámpagyújtogató. — Jó napot!

Un viņš izdzēsa savu laternu.

És eloltotta a lámpáját.

“Šo cilvēku,” mazais princis nodomāja, turpinot ceļojumu, “šo cilvēku visi pārējie nicinās, ir karalis, ir godkārīgais, ir dzērājs, ir biznesmenis. Tomēr vienīgi viņš man neliekas smieklīgs. Varbūt tādēļ, ka viņš nodarbojas ar kaut ko citu, nevis pats ar sevi.”

„Ezt — gondolta a kis herceg, ahogy továbbment —, ezt a többiek mind megvetnék: a király is, a hiú is, az iszákos is, az üzletember is. Pedig szerintem ő az egyetlen, aki nem nevetséges. Talán mert mással törődik, nem saját magával.”

Tad mazais princis smagi nopūtās:

És sajnálkozva sóhajtott egyet.

“Vienīgi viņš varētu būt mans draugs. Bet viņa planēta patiesi ir pārāk maza. Tur nav vietas diviem…”

„Ő az egyetlen — folytatta gondolatait —, akivel meg tudnék barátkozni. Csakhogy igazán túl kicsi a bolygója. Nem férnek el rajta ketten…”

Mazais princis neuzdrošinājās atzīties, ka viņš skumst pēc šīs brīnumainās planētas, it īpaši tādēļ, ka tur divdesmit četrās stundās var redzēt tūkstoš četri simti četrdesmit saulrietu.

Magának sem merte bevallani, hogy legkivált a napi ezernégyszáznegyven napnyugtájáért sajnálja ezt az áldott bolygót.

XV

XV

Sestā planēta bija desmitreiz lielāka. Tur dzīvoja kāds vecs kungs, kas rakstīja milzīgas grāmatas.

A hatodik bolygó tízszerte nagyobb volt. Egy öregúr lakott rajta, és óriási könyveket írt.

— Skat! Pētnieks! — viņš iesaucās, kad ieraudzīja mazo princi.

— Hohó! Itt egy kutató! — kiáltott föl, amikor megpillantotta a kis herceget.

Mazais princis apsēdās uz galda un mazliet atvilka elpu. Viņš jau bija tik ilgi ceļojis!

A kis herceg leült az íróasztal szélére. Egy kicsit lihegett. Annyit utazott már!

— No kurienes tu nāc? — vaicāja vecais kungs.

— Honnét jössz? — kérdezte tőle az öregúr.

— Kas ir šī lielā grāmata? — jautāja mazais princis. — Ko jūs še darāt?

— Mi ez a nagy könyv? — kérdezte a kis herceg. — Mit csinál itt uraságod?

— Es esmu ģeogrāfs, — atbildēja vecais kungs.

— Geográfus vagyok — felelte az öregúr.

— Kas tas ir — ģeogrāfs?

— Mi az, hogy geográfus?

— Tas ir zinātnieks, kas zina, kur atrodas jūras, upes, pilsētas, kalni un tuksneši.

— Tudós, aki tudja, hol vannak a tengerek, folyamok, városok, hegyek és sivatagok.

— Tas ir ļoti interesanti, — sacīja mazais princis. — Tā beidzot patiesi ir īsta profesija! —

— Ó, ez nagyon érdekes — mondta a kis herceg. — Végre egy igazi mesterség!

Un viņš pārlaida skatienu ģeogrāfa planētai. Viņš vēl nekad nebija redzējis tik diženu planētu.

Körülpillantott a geográfus bolygóján. Ilyen fölséges bolygót még sosem látott.

— Jūsu planēta ir ļoti skaista. Vai še ir okeāni? 

— Hát ez nagyon szép — mondta. — Óceánok is vannak rajta?

— To es nevaru zināt, — sacīja ģeogrāfs. 

— Azt én nem tudhatom — felelte a geográfus.

— Ā! — Mazais princis bija vīlies. — Un kalni?

— Ó! — mondta a kis herceg csalódottan. — És hegységek?

— To es nevaru zināt, — atteica ģeogrāfs.

— Azt én nem tudhatom — ismételte a geográfus.

— Un pilsētas un upes, un tuksneši?

— És városok és folyamok és sivatagok?

—Arī to es nevaru zināt, — atteica ģeogrāfs.

— Azt szintén nem tudhatom — felelte a geográfus.

— Bet jūs taču esat ģeogrāfs!

— De ha egyszer geográfus!

— Tas tiesa, — sacīja ģeogrāfs, — bet es neesmu pētnieks. Man ļoti vajadzīgi pētnieki. Ģeogrāfs pats neuzskaita pilsētas, upes, kalnus, jūras, okeānus un tuksnešus.

— Az igaz — felelte a földrajztudós —, viszont nem vagyok kutató. Kutatóim, sajnos, egyáltalán nincsenek. Hogy jönne egy földrajztudós ahhoz, hogy elinduljon, és számba vegye a városokat és folyamokat, hegységeket és tengereket, óceánokat és sivatagokat?

Ģeogrāfs ir pārāk svarīga persona, lai klaiņotu apkārt. Viņš neatstāj savu biroju. Toties viņš pieņem pētniekus. Viņš tos izjautā un pieraksta viņu atmiņas. Ja kāda pētnieka atmiņas viņam šķiet interesantas, ģeogrāfs liek aizpildīt anketu par pētnieka tikumību.

A geográfus sokkal fontosabb ember annál, semhogy ide-oda kószáljon a világban. Ül a dolgozószobájában, és fogadja a kutatókat. Kikérdezi őket, és lejegyzi emlékeiket. Aztán ha valamelyiknek az emlékeit érdekesnek találja, vizsgálatot indíttat az illető kutató erkölcsi megbízhatóságát illetőleg.

— Hát azt meg miért?

— Azért, mert ha egy kutató hazudnék, annak végzetes következményei lennének a földrajzkönyvekben. Valamint annak is, ha egy kutató többet innék a kelleténél.

— Kādēļ tā? — vaicāja mazais princis.

— Miért? — érdeklődött tovább a kis herceg.

— Tādēļ, ka dzērājiem viss rādās dubulti. Un tad ģeogrāfs atzīmētu divus kalnus tur, kur ir tikai viens.

— Mert aki részeg, az duplán lát. Így a földrajztudós két hegyet tüntetne föl ott, ahol a valóságban csak egy van.

— Es pazīstu kādu, kas būtu slikts pētnieks, — teica mazais princis.

— Ismerek valakit — mondta a kis herceg —, akiből nagyon rossz kutató lenne.

— Tas ir iespējams. Tātad, ja pētnieka tikumība izrādās nevainojama, mēs uzrakstām anketu par viņa atklājumu.

— Lehet. Nos, ha a kutató erkölcsisége kifogástalannak bizonyul, következik fölfedezésének a megvizsgálása.

— Vai atklājumu dodas apskatīt?

— Elmennek megnézni?

— Nē. Tas būtu pārāk sarežģīti. Mēs pieprasām, lai pētnieks sagādā pierādījumus. Ja ir runa, piemēram, par kāda liela kalna atklāšanu, mēs pieprasām, lai viņš atnes no tā lielus akmeņus.

— Nem, nem. Az túl bonyodalmas lenne. Hanem fölszólítják a kutatót, hogy szolgáltasson bizonyítékokat. Ha például egy nagy hegy fölfedezéséről van szó, megkívánják tőle, hogy mutatóba szép, nagy köveket hozzon belőle.

Ģeogrāfs pēkšņi kļuva nemierīgs.

Hirtelen izgalom vett erőt a geográfuson.

— Bet tu taču nāc no tālienes! Tu esi pētnieks! Tu man aprakstīsi savu planētu!

— De te, te nagyon messziről jöttél! Te kutató vagy! Írd le nekem a bolygódat!

Un ģeogrāfs, atvēris savu grāmatu, noasināja zīmuli. Pētnieku stāstus vispirms pieraksta ar zīmuli. Tikai pēc tam, kad pētnieks sagādājis pierādījumus, atklājums tiek ierakstīts ar tinti.

Azzal fölütötte lajstromkönyvét, és hegyezni kezdte a ceruzáját. A kutatók elbeszéléseit ugyanis először ceruzával jegyzik le. Megvárják, míg bizonyítékokat szolgáltat, és csak akkor következik a tintával való lejegyzés.

— Es klausos, — ģeogrāfs teica.

— Nos? — kérdezte a tudós.

— Manās mājās nav sevišķi interesanti, — mazais princis iesāka. — Tur viss ir tik mazs! Man ir trīs vulkāni. Divi degoši un viens apdzisis. Bet nekad jau nevar būt drošs.

— Ó! — mondta a kis herceg. — Az én bolygóm egészen apró, nincs rajta semmi különös. Van három vulkánom; kettő működik, egy kialudt. Bár sosem lehet tudni.

— Nekad jau nevar būt drošs, — ģeogrāfs atkārtoja.

— Sosem lehet tudni — mondta a geográfus.

— Man ir arī puķe.

— Egy virágom is van.

— Puķes mēs neatzīmējam, — teica ģeogrāfs.

— A virágokat nem jegyezzük föl — mondta a geográfus.

— Kādēļ gan ne? Tās ir visskaistākās!

— Miért nem? Hiszen az a legszebb rajta!

— Tādēļ, ka puķes ir īslaicīgas.

— Mert a virágok múlékonyak.

— Ko nozīmē “īslaicīgas”?

— Mit jelent az, hogy „múlékony”?

— Ģeogrāfijas grāmatas, — sacīja ģeogrāfs, — ir pašas vērtīgākās no visām grāmatām. Tās nekad nenoveco. Ļoti reti atgadās, ka kalns mainītu savu vietu. Ārkārtīgi reti kāds okeāns izsīkst. Mēs aprakstām mūžīgas lietas.

— A földrajzkönyvek — mondta a földrajztudós — a világ legértékesebb könyvei. Nem avulnak el soha. Fölöttébb ritkán fordul elő, hogy egy hegy megváltoztassa a helyét. Fölöttébb ritka dolog az is, hogy egy óceánnak kiapadjon a vize. Mi csak örök dolgokat írunk le.

— Bet izdzisuši vulkāni var sākt darboties,— viņu pārtrauca mazais princis. — Ko nozīmē “īslaicīgs”?

— De a kialudt vulkán egyszer csak működni kezdhet — szólt közbe a kis herceg. — Mit jelent az, hogy „múlékony”?