Biraz düşündükten sonra ekledi:

Némi tűnődés után azonban hozzátette:

“Evcil ne demek?”

— Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?

“Buralı değilsin besbelli. Ne arıyorsun burada?”

— Te nem vagy idevalósi — mondta a róka. — Mit keresel?

“İnsanları arıyorum. Evcil ne demek?”

— Az embereket keresem — mondta a kis herceg. — Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?

“İnsanlar,” dedi tilki, “insanların tüfekleri vardır. Ava çıkarlar. Hepimizin rahatını kaçırırlar. Bir de kümeslerde tavuk beslerler. Başka dertleri yoktur. Yoksa piliç mi arıyorsun?”

— Az embereknek — mondta a róka — puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?

“Hayır, dost arıyorum. Evcil ne demek?”

— Nem — mondta a kis herceg. — Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?

“Artık kimselerin umursamadığı bir geleneğin gereği. Bağlar kurmak demektir.”

— Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek — mondta a róka. — Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

“Bağlar kurmak mı?”

— Kapcsolatokat teremteni?

“Evet. Sözgelimi sen benim için şimdi yüz binlerce oğlan çocuğundan birisin. Ne senin bana bir gereksinmen var ne de benim sana. Ben de senin için yüz binlerce tilkiden biriyim. Ama beni evcilleştirirsen birbirimize gereksinme duyarız. Sen benim için dünyada bir tane olursun, ben de senin için.”

— Úgy bizony — mondta a róka. — Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz— meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz— meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…

“Biraz biraz anlıyorum,” dedi Küçük Prens, “bir çiçek var… Galiba beni evcilleştirdi.”

— Kezdem érteni — mondta a kis herceg. — Van egy virág… az, azt hiszem, megszelídített engem…

“Olabilir,” dedi tilki, “dünyada neler olmuyor ki?”

— Lehet — mondta a róka. — Annyi minden megesik a Földön…

“Ama bu dediğim Dünya’da olmadı!”

— Ó, ez nem a Földön volt — mondta a kis herceg.

Tilki şaşırmış, meraklanmıştı:

A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.

“Yoksa başka bir gezegende mi?”

— Egy másik bolygón?

“Evet.”

— Igen.

“O gezegende avcı var mıdır?”

— Vannak azon a bolygón vadászok?

“Yok.”

— Nincsenek.

“Bak bu çok ilginç. Peki, ya piliç?”

— Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?

“Yok.”

— Nincsenek.

“Hiçbir şey tam istendiği gibi olmuyor,” dedi tilki içini çekerek:

— Semmi sem tökéletes — sóhajtott a róka.

Ama hemen konuya döndü:

De aztán visszatért a gondolatára:

“Hayatımda hiç değişiklik yoktur. Ben piliçleri avlarım, insanlar beni avlar. Bütün piliçler birbirine benzer, bütün insanlar da. Doğrusu epey sıkıcı. Ama beni bir evcilleştirsen hayatım günlük güneşlik oluverir. Öteki ayak seslerinden apayrı bir ayak sesi tanırım. O sesler korkuyla kovuğuma kaçırtır beni, seninkiyse tatlı bir ezgi gibi yeraltından çağıracaktır.

— Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.

Bak, öteki buğday tarlalarını görüyor musun? Ben ekmek yemem. Buğdayın önemi yok benim için. Buğday tarlaları bana bir şey demiyor. Bu çok acı ama senin saçın altın renginde. Beni evcilleştirsen ne iyi olurdu, bir düşün! Altın rengindeki başaklar seni anımsatacak artık. Başaklardaki rüzgârı dinlemeye can atacağım.”

Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását…

Tilki sustu ve uzun bir süre Küçük Prens’i süzdü:

A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.

“Ne olursun evcilleştir beni,” dedi.

— Légy szíves, szelídíts meg! — mondta.

“Çok isterdim ama vaktim az. Dostlar edinmeli, yeni şeyler tanımalıyım.”

— Kész örömest — mondta a kis herceg —, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!

“Yalnız evcilleştirdiğin şeyleri tanıyabilirsin,” dedi tilki, “insanların tanımaya ayıracak zamanları yok artık. Aldıklarını hazır alıyorlar dükkânlardan. Ama dost satan dükkânlar olmadığı için dostsuz kalıyorlar. Dost istiyorsan beni evcilleştir işte…”

— Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít — mondta a róka. — Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

“Evcilleştirmek için ne yapmalıyım?”

— Jó, jó, de hogyan? — kérdezte a kis herceg.

“Çok sabırlı olmalısın. Önce benden biraz ötede çimenlerin arasında oturacaksın. Şöyle. Ben seni göz ucuyla süzeceğim, sen ağzını açmayacaksın. Çünkü sözcükler, yanlış anlama kaynağıdır. Her gün biraz daha yakınımda oturursun…”

— Sok-sok türelem kell hozzá — felelte a róka. — Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…

Ertesi gün Küçük Prens yine geldi.

Másnap visszajött a kis herceg.

“Hep aynı saatte gelsen daha iyi olur,” dedi tilki, “sözgelimi öğleden sonra saat dörtte gelecek olsan ben saat üçte mutlu olmaya başlarım. Her geçen dakika mutluluğum artar. Saat dört dedi mi meraktan yerimde duramaz olurum. Mutluluğumun armağanını veririm sana. Ama gelişigüzel gelirsen içimi sana hangi saatte hazırlayacağımı bilemem. Ayinsiz olmuyor.”

— Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz — mondta a róka. — Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is.

“Ayin nedir?”

— Mi az, hogy szertartás? — kérdezte a kis herceg.

“O da artık kimsenin umursamadığı bir gelenek. Bir günü öbür günlerden, bir saati öbür saatlerden ayırır. Sözgelimi peşimdeki avcıların bir ayinleri var. Her perşembe köylü kızlarla dans ederler. Bu yüzden perşembe benim için eşsiz bir gündür! O gün bağlara kadar uzanırım. Avcılar belirsiz günlerde dans etselerdi, bütün günler birbirine benzeyecek, ben de hiç keyif çatamayacaktım.”

— Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek — mondta a róka. — Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.

Küçük Prens tilkiyi evcilleştirdi. Ayrılık saati yaklaşınca tilki:

Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

“Ah,” dedi “gözyaşlarımı tutamayacağım.”

— Ó! — mondta a róka. — Sírnom kell majd.

“Suç sende,” dedi Küçük Prens. “Sana kötülük etmeyi düşünmemiştim, kendin istedin evcilleşmeyi.”

— Te vagy a hibás — mondta a kis herceg. — Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

“Orası öyle.”

— Igaz, igaz — mondta a róka.

“Şimdi de gözyaşlarını tutamıyorsun.”

— Mégis sírni fogsz! — mondta a kis herceg.

“Orası öyle.”

— Igaz, igaz — mondta a róka.

“Öyleyse bundan bir kazancın olmadı!”

— Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

“Oldu, oldu,” dedi tilki, “başak tarlaları meselesi…”

— De nyertem — mondta a róka. — A búza színe miatt. —

Sonra ekledi:

Majd hozzáfűzte:

“Git, bir daha bak güllere. Seninkinin eşsiz olduğunu anlayacaksın. Sonra gel, helalleşelim; sana bir sır vereceğim.”

— Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

Küçük Prens, güllere bir daha bakmaya gitti:

A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.

“Siz benim gülüme hiç mi hiç benzemiyorsunuz. Şimdilik değersizsiniz. Ne sizi evcilleştiren olmuş ne de siz kimseyi evcilleştirmişsiniz. Tilkim eskiden nasıldı, öylesiniz. O da önceleri tilkilerden bir tilkiydi ama ben onu dost edindim, şimdi dünyada bir tane.”

— Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz — mondta nekik. — Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz— meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

Güller güç duruma düşmüşlerdi.

A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:

“Güzelsiniz ama boşsunuz,” diye ekledi. “Kimse sizin için canını vermez. Buradan geçen herhangi bir yolcu benim gülümün size benzediğini sansa bile o tek başına topunuzdan önemlidir. Çünkü üstünü fanusla örttüğüm odur, rüzgârdan koruduğum odur, kelebek olsunlar diye bıraktığımız birkaç tanenin dışında bütün tırtılları uğrunda öldürdüğüm odur. Yakınmasına, böbürlenmesine hatta susmasına kulak verdiğim odur. Çünkü benim gülümdür o.”

— Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

Sonra tilkiyle buluşmaya gitti:

Azzal visszament a rókához.

“Hoşça kal,” dedi.

— Isten veled — mondta.

“Hoşça git,” dedi tilki. “Vereceğim sır çok basit: İnsan ancak yüreğiyle baktığı zaman doğruyu görebilir. Gerçeğin mayası gözle görülmez.”

— Isten veled — mondta a róka. — Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

Küçük Prens unutmamak için tekrarladı:
“Gerçeğin mayası gözle görülmez.”

— Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

“Gülünü bunca önemli kılan, uğrunda harcadığın zamandır.”

— Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

Küçük Prens unutmamak için tekrarladı:
“Uğrunda harcadığım zamandır.”

— Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

“İnsanlar bu gerçeği unuttular, sen unutmamalısın. Evcilleştirdiğin şeyden her zaman sen sorumlusun. Gülünden sen sorumlusun…”

— Az emberek elfelejtették ezt az igazságot — mondta a róka. — Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért…

Küçük Prens unutmamak için tekrarladı:
“Gülümden ben sorumluyum…”

— Felelős vagyok a rózsámért — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

XXII

XXII

“Günaydın,” dedi Küçük Prens.

— Jó napot! — mondta a kis herceg.

“Günaydın,” dedi demiryolu makasçısı.

— Jó napot! — mondta a váltóőr.

“Ne yapıyorsun burada?”

— Mit csinálsz te itt? — kérdezte a kis herceg.

“Yolcuları bölük bölük ayırıyorum. Onları taşıyan trenleri bazen sağa yolluyorum, bazen sola.”

— Rostálom az utasokat, ezresével — mondta a váltóőr. — Hol jobbra küldöm a vonatokat, amik viszik őket, hol meg balra.

Birden göz kamaştıran ışıklarıyla bir tren fırtına gibi geçerek makasçının kulübesini sarstı.

És egy kivilágított gyorsvonat rázkódtatta meg mennydörgő robajjal a váltóházat.

“Acele ediyorlar,” dedi Küçük Prens, “neden acaba?”

— De sürgős nekik — mondta a kis herceg. — Mit keresnek?

“Makiniste sorsan o da bilmez.”

— Azt maga a mozdonyvezető se tudja — mondta a váltóőr.

O sırada ters yönden göz alıcı ışıklarla ikinci bir tren fırtına gibi geçti.

Ellenkező irányból eldübörgött egy másik kivilágított gyorsvonat.

“Ne çabuk döndüler?”

— Máris visszajöttek? — kérdezte a kis herceg.

“Bunlar onlar değil,” dedi makasçı, “bu karşıdan gelen tren.”

— Ezek nem ugyanazok — mondta a váltóőr. — Ez egy ellenvonat.

“Bulundukları yerden memnun kalmamışlar herhalde.”

— Nem érezték jól magukat ott, ahol voltak?

“Kimse yerinden memnun değildir,” dedi makasçı.

— Az ember sosem érzi jól magát ott, ahol éppen van — mondta a váltóőr.

Bir üçüncü trenin göz alıcı ışıklar içinde fırtına gibi geçişini duydular.

Földübörgött egy harmadik kivilágított gyorsvonat.

“Bunlar da birinci trendeki yolcuların peşinde mi?”

— Ezek az első vonatnak az utasait üldözik? — kérdezte a kis herceg.

“Kimsenin peşinde değiller. Ya uyuyorlar ya da esniyorlardır şimdi… Yalnız çocuklar burunlarını cama yapıştırmışlardır.”

— Egyáltalán nem üldöznek semmit — mondta a váltóőr. — Alusznak odabent vagy ásítoznak. Csak a gyerekek nyomják az orrukat az ablaküveghez.

“Zaten yalnız çocuklar ne aradıklarını bilirler,” dedi Küçük Prens. “Bezden bir bebeğe bütün zamanlarını verirler, varsa yoksa o bebektir; ellerinden alınsa ağlarlar.”

— Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek — mondta a kis herceg. — Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak…

“Ne mutlu onlara,” dedi makasçı.

— Könnyű nekik — mondta a váltóőr.

XXIII

XXIII

“Günaydın,” dedi Küçük Prens.

— Jó napot! — mondta a kis herceg.

“Günaydın,” dedi satıcı.

— Jó napot! — mondta a kereskedő.

Susuzluk giderici haplar satan bir adamdı bu. Haftada bir hap içtiniz mi artık içecek bir şey aramıyordunuz.

Ez a kereskedő szomjúságoltó labdacsokat árult. Aki hetente egyet bevesz, az többé nem is kíván inni.

“Bunları neden satıyorsun?” diye sordu Küçük Prens.

— Hát ezt meg minek árulod? — kérdezte a kis herceg.

“Zamanın boş yere harcanmasını önlemek için. Uzmanların hesabına göre bu haplar alınınca haftada elli üç dakika kazanılıyor.”

— Rengeteg időt lehet megtakarítani vele — felelte a kereskedő. — A tudósok kiszámították: heti ötvenhárom percet!

“Peki, bu elli üç dakikada ne yapacağız?”

— És mit csinál az ember azzal az ötvenhárom perccel?

“Canın ne isterse.”

— Amit akar…

“Keyfimce harcayacak elli üç dakikam olsaydı ağır ağır bir çeşmeye doğru yürürdüm,” dedi Küçük Prens.

„Én — gondolta a kis herceg —, ha nekem ötvenhárom fölösleges percem volna, szépen elindulnék egy forrás felé…”

XXIV

ХXIV

Uçağımın çölde bozuluşundan sekiz gün sonraydı, yedek içme suyumun son damlasını içerken satıcının öyküsünü anlatmıştı bana.

A defektemet követő nyolcadik napon voltunk, és úgy hallgattam a kereskedő históriáját, hogy közben vízkészletem utolsó csöppjeit kortyoltam.

“Anıların çok güzel,” dedim Küçük Prens’e, “ama ben daha uçağımı onaramadım. İçecek suyum da kalmadı. Ben de bir çeşmeye doğru ağır ağır yürüyebilseydim mutlu olurdum!”

— Kétségkívül szépek az emlékeid — mondtam a kis hercegnek —, én azonban még mindig nem javítottam meg a gépemet, viszont innivalóm sincs több, úgyhogy magam is nagyon örülnék neki, ha szépen elindulhatnék egy forrás felé!

“Dostum tilki,” diye söze başladı.

— Barátom, a róka azt mondta…

“Sevgili küçüğüm, tilkinin bu konuyla ne ilgisi var?”

— Édes kis öregem, hagyd már azt a rókát!

“Neden olmasın?”

— Miért?

“Ama susuzluktan öleceğim nerdeyse.”

— Mert rövidesen szomjan halunk…

Mantığımı kavrayamamıştı.

Nem értette az okoskodásomat, azt mondta:

“İnsan susuzluktan ölecek olsa bile bir dostu olması içini serinletiyor. Sözgelimi ben, bir tilki dostum var diye çok sevinçliyim…”

— Jó az embernek, ha volt egy barátja, még ha rövidesen meg is kell halnia. Én a magam részéről nagyon örülök neki, hogy volt egy róka barátom…

“İçinde bulunduğum tehlikeyi yeterince anlayamıyor,” dedim kendi kendime, “açlık, susuzluk görmemiş. Birazcık güneş yetiyor ona.”

„Képtelen fölfogni a veszélyt — gondoltam. — Nem volt soha se éhes, se szomjas. Beéri egy kis napfénnyel…”

Bana baktı bir süre, düşüncelerimi okudu:

Ő azonban rám nézett, úgy felelt a gondolatomra:

“Ben de susadım. Bir kuyu arasak…”

— Én is szomjas vagyok… Keressünk egy kutat…

Bitkince elimi salladım. Uçsuz bucaksız çölde şansa güvenerek bir kuyu aramak serüven olurdu. Yine de yürüdük.

Csüggedten legyintettem: képtelen vállalkozás vaktában kutat keresni a határtalan sivatagban. De azért mégis elindultunk.

Biz saatlerce konuşmadan yürüyeduralım, karanlık çökmüş, yıldızlar parıldamaya başlamıştı. Susuzluktan yanıyordum, düşteymiş gibi görüyordum yıldızları. Küçük Prens’in sözleri belleğimde dönüp duruyordu.

Némán vándoroltunk órákon át, aztán leszállt az éjszaka, és sorra fölragyogtak a csillagok. Mintha álomban láttam volna őket: egy kicsit lázas voltam a szomjúságtól. Emlékezetemben ott táncoltak a kis herceg szavai.

“Demek sen de susadın,” dedim.

— Azt mondtad, te is szomjas vagy? — kérdeztem.