“Yanardağlar sönmüş olsa da olmasa da bizim için değişmez. Bizim gözümüzde yanardağ değil, dağ önemlidir. O hiç değişmez.”

— Számunkra teljességgel mindegy, hogy egy vulkán kialudt-e, vagy működik — felelte a geográfus. — Nekünk csak a hegy számít. Az pedig nem változik.

Bir soru sordu mu karşılığını alıncaya kadar susmayan Küçük Prens üsteledi: “Geçici ne demek?”

— De mit jelent az, hogy „múlékony”? — makacskodott a kis herceg, mert ha egyszer föltett egy kérdést, nem tágított tőle soha többet.

“Yakın bir gelecekte yok olacağı düşünülebilen şey demektir.”

— Azt jelenti, hogy előbb-utóbb megsemmisül.

“Öyleyse çiçeğimin yakın bir gelecekte yok olacağı düşünülebilir.”

— Az én virágom előbb-utóbb megsemmisül?

“Elbette.”

— Úgy bizony.

“Çiçeğim geçiciymiş,” diye düşündü Küçük Prens, “hem kendini savunmak için dört dikeninden başka silahı yok. Bense onu gezegende bir başına bırakıp geldim.”

„Múlékony a virágom — gondolta a kis herceg —, s mindössze négy tüskéje van, hogy a világtól védekezzék! És én magára hagytam otthon!”

İlk kez acı çökmüştü içine. Ne var ki kendini çabuk toparladı.

Most érzett először valami lelkifurdalás-félét. De nyomban összeszedte magát.

“Şimdi nereye gitmemi öğütlersiniz?” diye sordu.

— Mit tanácsol uraságod? — kérdezte. — Milyen bolygót látogassak meg!

“Dünya adlı gezegene. İyi ün kazanmış bir gezegendir.”

— A Földet — felelte a földrajztudós. — Jó híre van…

Küçük Prens çiçeğini düşüne düşüne yola koyuldu.

A kis herceg útra kelt, de közben egyre a virágjára gondolt.

XVI

XVI

Yedinci gezegen Dünya’ydı.

A hetedik bolygó tehát a Föld volt.

Dünya başka gezegenlere benzemez! Orada yüz on bir kral (zenci kralları da sayarsak) yedi bin coğrafyacı, dokuz yüz bin işadamı, yedi buçuk milyon sarhoş, üç yüz bir milyon kendini beğenmiş yani aşağı yukarı iki milyar büyük yaşamaktadır.

Ez a Föld nem akármilyen bolygó ám! Van rajta száztizenegy király (beleszámítva természetesen a néger királyokat is), hétezer geográfus, kilencszázezer üzletember, hét és fél millió részeges, háromszáztizenegymillió hiú, vagyis körülbelül kétmilliárd fölnőtt.

Size dünyanın genişliği üstüne bir fikir vermek için şu örneği gösterebilirim: Elektriğin bulunmadığı çağlarda, bu gezegenin altı kıtasında dört yüz altmış iki bin beş yüz on bir kişilik bir bekçi ordusu, her akşam sokak fenerlerini yakmakla görevliydi.

Hogy valami fogalmunk legyen a Föld nagyságáról, gondoljuk meg, hogy az elektromosság fölfedezése előtt a hat kontinensen egész hadseregnyi lámpagyújtogatót kellett alkalmazni, szám szerint négyszázhetvenkétezer-ötszáztizenegyet.

Bu orduya uzaktan bakmaya doyum olmazdı. Hareketleri bir opera balesi kadar düzenliydi.

Kissé távolabbról nézve mindez pompás látványt nyújtott. A hadmozdulatok éppolyan szabályozottan folytak, mint egy balett mozgása egy opera színpadán.

Önce Yeni Zelandalı ve Avustralyalı bekçiler görünürdü. Bunlar fenerlerini yaktıktan sonra gider uykuya dalarlardı. Bu kez sıra Çinli ve Sibiryalı bekçilere gelirdi. Onlar da yerlerine çekilince Rus ve Hintli bekçiler ortaya çıkardı.

Kezdték az új-zélandi és az ausztráliai lámpagyújtogatók. Meggyújtották a lampionjaikat, aztán aludni mentek. Utána beléptek a táncba a kínai meg a szibériai lámpagyújtogatók; majd ők is eltűntek a kulisszák mögött.

Sonra Afrikalı ve Avrupalılar, sonra Güney Amerikalılar, en sonra da Kuzey Amerikalılar.

Most került sor az oroszországi és indiai lámpagyújtogatókra. Utánuk az európaiakra és az afrikaiakra. Aztán a dél-amerikaiakra. Aztán az észak-amerikaiakra.

Sahneye giriş sırası hiçbir zaman bozulmazdı. Görülecek şeydi hakçası.

És sosem vétették el színre lépésük rendjét. Nagyszerű volt!

Yalnız Kuzey Kutbu’ndaki tek fener bekçisiyle kafadarı Güney Kutbu bekçisi boş gezerlerdi; yılda iki kez iş düşerdi onlara.

Mindössze két lámpagyújtogató élt henyén és nemtörődöm módra: az Északi-sark egyetlen lámpájának gyújtogatója, valamint kartársa, a Déli-sark egyetlen lámpájáé. Ők évente csupán kétszer dolgoztak.

XVII

ХVII

İnsan zekâ oyununa kalkınca biraz yalan söylüyor. Ben de fener bekçilerinden söz ederken tam tamına doğrucu davranmadım, gezegenimizi bilmeyenlerde yanlış izlenimler uyandırabilecek bir yola saptım. İnsanların, Dünya’nın yüzeyinde kapladıkları yer çok küçüktür.

Ha az ember mindenáron szellemes akar lenni, megesik, hogy egy kicsit elveti a sulykot. Én sem voltam egészen szavahihető, amikor a lámpagyújtogatókról beszéltem. Így aztán félő, hogy hamis fogalmat adok bolygónkról azoknak, akik nem ismerik. Az emberek ugyanis igenigen kevéske helyet foglalnak el a Földön.

Dünya’da yaşayan iki milyar insan, mitinglerdeki gibi sıkışık bir şekilde yanyana dursalar, yirmi mil uzunluğunda ve yirmi mil genişliğindeki bir alana kolaylıkla sığarlardı. Yani Dünya’nın bütün insanları en küçük Pasifik adasına yerleştirilebilir.

Ha a Föld kétmilliárd lakosa kissé szorosabban egymás mellé állna, olyasformán, mint például egy futballmeccsen, könnyen elférne egy húszezer négyzetméternyi téren. Az egész emberiséget össze lehetne zsúfolni a Csendes-óceán legparányibb kis szigetére.

Bunu büyüklere söyleseniz size inanmayacaklardır. Kendilerinin büyük yer kapladıkları kanısındadırlar çünkü. Kendilerini baobablar kadar önemli görürler. İyisi mi söyleyin hesabını yapsınlar. Sayılara bayılırlar; hesap işlemleri hoşlarına gider. Ama siz vaktinizi bu gereksizliklerle neden öldüreceksiniz? Bilirim, bana güvenirsiniz.

A fölnőttek ezt persze nem hinnék el. Ők igen nagy helyet tulajdonítanak maguknak. Azt képzelik magukról, hogy tekintélyesek, akár a majomkenyérfák. Föl lehet szólítani őket: tessék, számoljanak. Ez tetszeni fog nekik, mert imádják a számokat. De ne vesztegessétek az időtöket ilyen föladatra. Fölösleges. Inkább higgyetek nekem.

Küçük Prens, Dünya’ya indiğinde hiç kimseye rastlamayınca şaşırmıştı. Tam yanlış gezegene geldiğine inanacaktı ki sarı bir halkanın kumda kımıldadığını gördü.

A kis herceg tehát, amint földet ért, alaposan meglepődött, hogy egy teremtett lelket sem lát. Már-már attól félt, elvétette a bolygót, amikor a homokban megmozdult előtte egy holdszínű gyűrű.

“İyi geceler,” dedi Küçük Prens saygıyla.

— Jó éjszakát! — mondta a kis herceg, csak úgy találomra.

“İyi geceler,” dedi yılan.

— Jó éjszakát! — felelte a kígyó.

“Hangi gezegende bulunuyorum acaba?”

— Melyik bolygóra estem? — kérdezte a kis herceg.

“Dünya’da, Afrika’da.”

— A Földre, Afrikában — felelte a kígyó.

“Demek Dünya’da hiç insan yok?”

— Ó… Hát senki sincs a Földön?

“Burası çöldür. Çöllerde kimsecikler olmaz. Dünya büyüktür,” dedi yılan.

— Ez itt a sivatag. A sivatagban nincs senki. De a Föld nagy — mondta a kígyó.

Küçük Prens bir taşın üstüne oturarak gözlerini göğe dikti.

A kis herceg leült egy kőre, és szemét az égre emelte.

“Acaba,” dedi, “bir gün hepimiz kendi yıldızımızı yeniden bulalım diye mi yıldızlar böyle parlıyor? Gezegenimi görüyor musun? Tam tepemizde ama nasıl da uzaklarda!”

— Nem tudom — mondta —, nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét. Nézd csak, az ott az én bolygóm. Éppen fölöttünk… De milyen messze van!

“Güzelmiş,” dedi yılan. “Ne yapmaya geldin buraya?”

— Szép csillag — mondta a kígyó. — Mit keresel itt?

“Bir çiçekle başım dertte de.”

— Nézeteltérésem támadt egy virággal — mondta a kis herceg.

“Ya!” dedi yılan.

— Hajaj! — mondta a kígyó.

Bir sessizlik oldu.

És sokáig hallgattak.

Küçük Prens yine konuşmaya başladı:
“İnsanlar nerede? Çölde biraz yalnızlık duyuyor kişi…”

— Hol vannak az emberek? — kérdezte később a kis herceg. — Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.

“İnsanların arasında da yalnızlık duyulur,” dedi yılan.

— Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem — mondta a kígyó.

Küçük Prens uzun süre yılanı inceledi.

A kis herceg hosszasan szemügyre vette.

“Sen de garip bir hayvansın,” dedi. “Parmak kadar kalınlığın var.”

— Furcsa jószág vagy, vékony, mint az ujjam…

“Ama bir kral parmağından daha güçlüyümdür.”

— De bármilyen király ujjánál hatalmasabb — mondta a kígyó.

Küçük Prens gülümsedi:

A kis herceg elmosolyodott.

“Çok güçlü olamazsın. Hem ayakların da yok. Yolculuk bile edemezsin.”

— Nem mondhatnám, hogy nagyon hatalmas vagy, hiszen még lábad sincs… utazni se tudsz.

“Seni gemilerin gidemeyeceği kadar uzağa götürebilirim.”

— De nincs az a hajó, amelyik messzebbre bírna vinni, mint én — mondta a kígyó.

Küçük Prens’in ayak bileğine altın bir bilezik gibi dolandı.

Azzal, mint egy aranypánt, a kis herceg bokájára tekeredett.

“Dokunduğum her yaratığı geldiği yere, toprağa yollarım. Ama sen tertemizsin ve bir yıldızdan geliyorsun…”

— Akit én megérintek, azt visszaadom a földnek, ahonnét származik — mondta. — Te azonban tiszta vagy, és egy csillagról jöttél.

Küçük Prens susuyordu:

A kis herceg nem felelt.

“Şu kaskatı dünyada böylesine güçsüz oluşun acıma duygusu uyandırıyor içimde. Sana yardım edebilirim. Günün birinde gezegeninin özlemine dayanamazsan benim…”

— Olyan gyönge vagy ezen a gránit Földön, hogy megesik rajtad a szívem. Ha egy szép napon majd nagyon visszavágyol a bolygódra, segíthetek rajtad. Mert én…

“Seni çok iyi anlıyorum,” dedi Küçük Prens, “yalnız niye öyle bilmece gibi konuşuyorsun?”

— Ó! — mondta a kis herceg. — Értem, nagyon is értem. De miért beszélsz mindig rejtélyekben?

“Benim için çözülmeyecek bilmece yoktur,” dedi yılan.

— Valamennyit megfejtem — mondta a kígyó.

Ve sustular.

És hallgattak utána tovább.

XVIII

XVIII

Küçük Prens çölü geçerken bir çiçeğe rastladı yalnızca. Üç taçyapraklı, sıradan bir çiçekti bu.

A kis herceg nekivágott a sivatagnak, de nem találkozott, csak egy virággal. Egy háromszirmú, semmi kis virággal.

“Günaydın,” dedi Küçük Prens.

— Jó napot! — mondta a kis herceg.

“Günaydın,” dedi çiçek.

— Jó napot! — mondta a virág.

“İnsanlar nerede?” diye kibarca sordu Küçük Prens.

— Hol vannak az emberek? — kérdezte udvariasan a kis herceg.

Çiçek, eskiden bir kervan görmüştü.

A virág látott egyszer egy bandukoló karavánt.

“İnsanlar mı?” diye tekrarladı. “Galiba altı yedi insan var. Yıllar önce görmüştüm. Ama kim bilir şimdi neredeler? Rüzgârla sürüklenmişlerdir. Kökleri yok, yaşamları güç oluyor bu yüzden.”

— Az emberek? Van belőlük, azt hiszem, hat vagy hét. Évekkel ezelőtt láttam őket. De sosem lehet tudni, hol-merre vannak. Viszi, sodorja őket a szél. Nagy baj nekik, hogy nincs gyökerük.

“Hoşça kal,” dedi Küçük Prens.

— Viszontlátásra — mondta a kis herceg.

— Viszontlátásra — mondta a virág.

XIX

XIX

Küçük Prens yüce bir dağa tırmandı. Dağ olarak şimdiye kadar yalnız kendi gezegenindeki üç yanardağı görmüştü; onlar da ancak dizlerine geliyordu. Hatta sönmüş yanardağı tabure olarak kullanırdı. Kendi kendine, “Bu yükseklikteki bir dağdan bir bakışta bütün dünyayı ve bütün insanları görebilirim,” diye düşündü. Ama sipsivri tepelerden başka hiçbir şey ilişmedi gözüne:

A kis herceg fölkapaszkodott egy hegyre. Életében nem látott még más hegyet, mint a három vulkánját, de azok éppen csak a térdéig értek. A kialudt vulkánját zsámolynak használta. „Egy ekkora hegyről — gondolta — egyetlen szempillantással látni fogom az egész bolygót meg az összes embert.” De nem látott egyebet, mint tűhegyes sziklacsúcsokat.

“Günaydın,” dedi usulca.

— Jó napot! — mondta találomra.

“Günaydın… Günaydın… Günaydın…” diye karşılık verdi yankı.

— Jó napot!… Jó napot!… Jó napot!… — válaszolta a visszhang.

“Kimsiniz?”

— Ki vagy? — kérdezte a kis herceg.

“Kimsiniz? Kimsiniz? Kimsiniz?”

— Ki vagy… ki vagy… ki vagy… — felelte a visszhang.

“Hepiniz dostum olun. Yapayalnızım.”

— Légy a barátom, olyan egyedül vagyok — mondta.

“Yapayalnızım… Yapayalnızım…”

— Egyedül vagyok… egyedül vagyok… egyedül vagyok — felelte a visszhang.

“Ne tuhaf bir gezegen!” diye düşündü Küçük Prens. “Her yer kuru, her yer sivri, her yer sert ve acımasız.

„Milyen furcsa bolygó! — gondolta a kis herceg. — Milyen száraz, milyen hegyes, milyen sós.

İnsanlarda da düş kurabilme gücü hiç yokmuş. Ne söylerseniz onu tekrarlıyorlar. Benim gezegenimde bir çiçeğim vardı, söze ilk o başlardı…”

És az embereknek nincs semmi képzelőtehetségük. Folyton csak azt szajkózzák, amit mondanak nekik… Nekem otthon volt egy virágom: mindig ő kezdte a beszélgetést…”

XX

ХX

Küçük Prens uzun süre kumlar, kayalar, karlar arasında düşe kalka yürüdükten sonra bir yola ulaştı. Yollar eninde sonunda insanların oturduğu yerlere çıkar.

Egy szép napon aztán, miután sokáig vándorolt homokon, sziklákon, havon keresztül, a kis herceg végre rábukkant egy útra. És az utak mind az emberekhez vezetnek.

“Günaydın,” dedi.

— Jó napot! — mondta.

Baştan başa gül açmış bir bahçenin önünde duruyordu.

Virágzó rózsakert előtt állt.

Güller bir ağızdan:
“Günaydın,” dediler.

— Jó napot! — mondták a rózsák.

Küçük Prens onlara baktı. Hepsi de kendi çiçeğine benziyordu:

A kis herceg csak nézte őket. Mind olyanok voltak, mint a virágja.

“Kimsiniz?” diye sordu; şaşırmıştı.

— Kik vagytok? — kérdezte meghökkenten.

“Bizler gülleriz,” dediler güller.

— Rózsák vagyunk — felelték a rózsák.

“Ah!” dedi Küçük Prens.

— Ó! — mondta a kis herceg.

Yüreği üzüntüyle doldu. Çiçeği evrende bir eşi daha bulunmadığını söylemişti. Oysa işte bir tek bahçede bile ona tıpatıp benzeyen beş bin çiçek vardı!

És nagyon boldogtalannak érezte magát. Neki a virágja azt mesélte, hogy sehol a világon nincsen párja; és most ott volt előtte ötezer, szakasztott ugyanolyan, egyetlen kertben!

“Ne tuhaf bir gezegen. Her yer kuru, her yer sivri.”
“Görse ne kızardı,” dedi kendi kendine.
“Kim bilir nasıl öksürür kendine gülünmesin diye ölüyormuş gibi yapardı. Ben de ölmemesi için seve seve ona bakıyormuşum gibi yapardım. Çünkü aşağıdan almazsam gerçekten ölmeye kalkardı.”

„Hogy bosszankodnék, ha látná! — gondolta. — Iszonyatosan köhécselne, és úgy tenne, mint aki a halálán van, csak hogy nevetségessé ne váljék. Nekem pedig úgy kellene tennem, mintha ápolnám; különben még valóban meghalna, csak hogy megszégyenítsen…”

Sonra da şunlar geldi aklına, “Eşsiz bir çiçeğim var diye kendimi zengin sanırdım. Oysa sıradan bir güle sahipmişim. Sıradan bir gül, ancak dizlerime yükselen biri belki hepten sönmüş üç yanardağ… Demek hiç de büyük bir prens değilmişim.”

És utána még ezt gondolta: „Azt hittem, gazdag vagyok, van egy párjanincs virágom; és lám, nincs, csak egy közönséges rózsám. Ezzel meg a három térdig érő vulkánommal, melyek közül az egyik talán egyszer s mindenkorra kialudt, igazán nem vagyok valami híres nagy herceg…”

Lefeküdt a fűbe, és sírni kezdett.

XXI

XXI

İşte o sırada tilki geldi.

Akkor jelent meg a róka.

“Günaydın,” dedi.

— Jó napot! — mondta a róka.

Çevresine bakınıp kimseyi göremeyen Küçük Prens: “Günaydın,” dedi tatlı bir sesle.

— Jó napot! — felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.

“Buradayım,” dedi ses, “elma ağacının altında.”

— Itt vagyok az almafa alatt — mondta a hang.

“Kimsin sen?” dedi Küçük Prens. “Güzelliğine diyecek yok.”

— Ki vagy? — kérdezte a kis herceg. — Csinosnak csinos vagy…

“Ben tilkiyim.”

— Én vagyok a róka — mondta a róka.

“Gel oynayalım. Canım çok sıkılıyor.”

— Gyere, játsszál velem — javasolta a kis herceg. — Olyan szomorú vagyok…

“Seninle oynayamam, evcil değilim.”

— Nem játszhatom veled — mondta a róka. — Nem vagyok megszelídítve.

“Kusuruma bakma,” dedi Küçük Prens.

— Ó, bocsánat! — mondta a kis herceg.