Némi tűnődés után azonban hozzátette:

Biraz düşündükten sonra ekledi:

— Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?

“Evcil ne demek?”

— Te nem vagy idevalósi — mondta a róka. — Mit keresel?

“Buralı değilsin besbelli. Ne arıyorsun burada?”

— Az embereket keresem — mondta a kis herceg. — Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?

“İnsanları arıyorum. Evcil ne demek?”

— Az embereknek — mondta a róka — puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?

“İnsanlar,” dedi tilki, “insanların tüfekleri vardır. Ava çıkarlar. Hepimizin rahatını kaçırırlar. Bir de kümeslerde tavuk beslerler. Başka dertleri yoktur. Yoksa piliç mi arıyorsun?”

— Nem — mondta a kis herceg. — Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy „megszelídíteni”?

“Hayır, dost arıyorum. Evcil ne demek?”

— Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek — mondta a róka. — Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

“Artık kimselerin umursamadığı bir geleneğin gereği. Bağlar kurmak demektir.”

— Kapcsolatokat teremteni?

“Bağlar kurmak mı?”

— Úgy bizony — mondta a róka. — Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz— meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz— meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…

“Evet. Sözgelimi sen benim için şimdi yüz binlerce oğlan çocuğundan birisin. Ne senin bana bir gereksinmen var ne de benim sana. Ben de senin için yüz binlerce tilkiden biriyim. Ama beni evcilleştirirsen birbirimize gereksinme duyarız. Sen benim için dünyada bir tane olursun, ben de senin için.”

— Kezdem érteni — mondta a kis herceg. — Van egy virág… az, azt hiszem, megszelídített engem…

“Biraz biraz anlıyorum,” dedi Küçük Prens, “bir çiçek var… Galiba beni evcilleştirdi.”

— Lehet — mondta a róka. — Annyi minden megesik a Földön…

“Olabilir,” dedi tilki, “dünyada neler olmuyor ki?”

— Ó, ez nem a Földön volt — mondta a kis herceg.

“Ama bu dediğim Dünya’da olmadı!”

A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.

Tilki şaşırmış, meraklanmıştı:

— Egy másik bolygón?

“Yoksa başka bir gezegende mi?”

— Igen.

“Evet.”

— Vannak azon a bolygón vadászok?

“O gezegende avcı var mıdır?”

— Nincsenek.

“Yok.”

— Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?

“Bak bu çok ilginç. Peki, ya piliç?”

— Nincsenek.

“Yok.”

— Semmi sem tökéletes — sóhajtott a róka.

“Hiçbir şey tam istendiği gibi olmuyor,” dedi tilki içini çekerek:

De aztán visszatért a gondolatára:

Ama hemen konuya döndü:

— Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból.

“Hayatımda hiç değişiklik yoktur. Ben piliçleri avlarım, insanlar beni avlar. Bütün piliçler birbirine benzer, bütün insanlar da. Doğrusu epey sıkıcı. Ama beni bir evcilleştirsen hayatım günlük güneşlik oluverir. Öteki ayak seslerinden apayrı bir ayak sesi tanırım. O sesler korkuyla kovuğuma kaçırtır beni, seninkiyse tatlı bir ezgi gibi yeraltından çağıracaktır.

Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását…

Bak, öteki buğday tarlalarını görüyor musun? Ben ekmek yemem. Buğdayın önemi yok benim için. Buğday tarlaları bana bir şey demiyor. Bu çok acı ama senin saçın altın renginde. Beni evcilleştirsen ne iyi olurdu, bir düşün! Altın rengindeki başaklar seni anımsatacak artık. Başaklardaki rüzgârı dinlemeye can atacağım.”

A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.

Tilki sustu ve uzun bir süre Küçük Prens’i süzdü:

— Légy szíves, szelídíts meg! — mondta.

“Ne olursun evcilleştir beni,” dedi.

— Kész örömest — mondta a kis herceg —, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!

“Çok isterdim ama vaktim az. Dostlar edinmeli, yeni şeyler tanımalıyım.”

— Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít — mondta a róka. — Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

“Yalnız evcilleştirdiğin şeyleri tanıyabilirsin,” dedi tilki, “insanların tanımaya ayıracak zamanları yok artık. Aldıklarını hazır alıyorlar dükkânlardan. Ama dost satan dükkânlar olmadığı için dostsuz kalıyorlar. Dost istiyorsan beni evcilleştir işte…”

— Jó, jó, de hogyan? — kérdezte a kis herceg.

“Evcilleştirmek için ne yapmalıyım?”

— Sok-sok türelem kell hozzá — felelte a róka. — Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…

“Çok sabırlı olmalısın. Önce benden biraz ötede çimenlerin arasında oturacaksın. Şöyle. Ben seni göz ucuyla süzeceğim, sen ağzını açmayacaksın. Çünkü sözcükler, yanlış anlama kaynağıdır. Her gün biraz daha yakınımda oturursun…”

Másnap visszajött a kis herceg.

Ertesi gün Küçük Prens yine geldi.

— Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz — mondta a róka. — Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is.

“Hep aynı saatte gelsen daha iyi olur,” dedi tilki, “sözgelimi öğleden sonra saat dörtte gelecek olsan ben saat üçte mutlu olmaya başlarım. Her geçen dakika mutluluğum artar. Saat dört dedi mi meraktan yerimde duramaz olurum. Mutluluğumun armağanını veririm sana. Ama gelişigüzel gelirsen içimi sana hangi saatte hazırlayacağımı bilemem. Ayinsiz olmuyor.”

— Mi az, hogy szertartás? — kérdezte a kis herceg.

“Ayin nedir?”

— Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek — mondta a róka. — Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.

“O da artık kimsenin umursamadığı bir gelenek. Bir günü öbür günlerden, bir saati öbür saatlerden ayırır. Sözgelimi peşimdeki avcıların bir ayinleri var. Her perşembe köylü kızlarla dans ederler. Bu yüzden perşembe benim için eşsiz bir gündür! O gün bağlara kadar uzanırım. Avcılar belirsiz günlerde dans etselerdi, bütün günler birbirine benzeyecek, ben de hiç keyif çatamayacaktım.”

Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

Küçük Prens tilkiyi evcilleştirdi. Ayrılık saati yaklaşınca tilki:

— Ó! — mondta a róka. — Sírnom kell majd.

“Ah,” dedi “gözyaşlarımı tutamayacağım.”

— Te vagy a hibás — mondta a kis herceg. — Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

“Suç sende,” dedi Küçük Prens. “Sana kötülük etmeyi düşünmemiştim, kendin istedin evcilleşmeyi.”

— Igaz, igaz — mondta a róka.

“Orası öyle.”

— Mégis sírni fogsz! — mondta a kis herceg.

“Şimdi de gözyaşlarını tutamıyorsun.”

— Igaz, igaz — mondta a róka.

“Orası öyle.”

— Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

“Öyleyse bundan bir kazancın olmadı!”

— De nyertem — mondta a róka. — A búza színe miatt. —

“Oldu, oldu,” dedi tilki, “başak tarlaları meselesi…”

Majd hozzáfűzte:

Sonra ekledi:

— Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

“Git, bir daha bak güllere. Seninkinin eşsiz olduğunu anlayacaksın. Sonra gel, helalleşelim; sana bir sır vereceğim.”

A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.

Küçük Prens, güllere bir daha bakmaya gitti:

— Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz — mondta nekik. — Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz— meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

“Siz benim gülüme hiç mi hiç benzemiyorsunuz. Şimdilik değersizsiniz. Ne sizi evcilleştiren olmuş ne de siz kimseyi evcilleştirmişsiniz. Tilkim eskiden nasıldı, öylesiniz. O da önceleri tilkilerden bir tilkiydi ama ben onu dost edindim, şimdi dünyada bir tane.”

A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:

Güller güç duruma düşmüşlerdi.

— Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

“Güzelsiniz ama boşsunuz,” diye ekledi. “Kimse sizin için canını vermez. Buradan geçen herhangi bir yolcu benim gülümün size benzediğini sansa bile o tek başına topunuzdan önemlidir. Çünkü üstünü fanusla örttüğüm odur, rüzgârdan koruduğum odur, kelebek olsunlar diye bıraktığımız birkaç tanenin dışında bütün tırtılları uğrunda öldürdüğüm odur. Yakınmasına, böbürlenmesine hatta susmasına kulak verdiğim odur. Çünkü benim gülümdür o.”

Azzal visszament a rókához.

Sonra tilkiyle buluşmaya gitti:

— Isten veled — mondta.

“Hoşça kal,” dedi.

— Isten veled — mondta a róka. — Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

“Hoşça git,” dedi tilki. “Vereceğim sır çok basit: İnsan ancak yüreğiyle baktığı zaman doğruyu görebilir. Gerçeğin mayası gözle görülmez.”

— Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Küçük Prens unutmamak için tekrarladı:
“Gerçeğin mayası gözle görülmez.”

— Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

“Gülünü bunca önemli kılan, uğrunda harcadığın zamandır.”

— Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Küçük Prens unutmamak için tekrarladı:
“Uğrunda harcadığım zamandır.”

— Az emberek elfelejtették ezt az igazságot — mondta a róka. — Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért…

“İnsanlar bu gerçeği unuttular, sen unutmamalısın. Evcilleştirdiğin şeyden her zaman sen sorumlusun. Gülünden sen sorumlusun…”

— Felelős vagyok a rózsámért — ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Küçük Prens unutmamak için tekrarladı:
“Gülümden ben sorumluyum…”

XXII

XXII

— Jó napot! — mondta a kis herceg.

“Günaydın,” dedi Küçük Prens.

— Jó napot! — mondta a váltóőr.

“Günaydın,” dedi demiryolu makasçısı.

— Mit csinálsz te itt? — kérdezte a kis herceg.

“Ne yapıyorsun burada?”

— Rostálom az utasokat, ezresével — mondta a váltóőr. — Hol jobbra küldöm a vonatokat, amik viszik őket, hol meg balra.

“Yolcuları bölük bölük ayırıyorum. Onları taşıyan trenleri bazen sağa yolluyorum, bazen sola.”

És egy kivilágított gyorsvonat rázkódtatta meg mennydörgő robajjal a váltóházat.

Birden göz kamaştıran ışıklarıyla bir tren fırtına gibi geçerek makasçının kulübesini sarstı.

— De sürgős nekik — mondta a kis herceg. — Mit keresnek?

“Acele ediyorlar,” dedi Küçük Prens, “neden acaba?”

— Azt maga a mozdonyvezető se tudja — mondta a váltóőr.

“Makiniste sorsan o da bilmez.”

Ellenkező irányból eldübörgött egy másik kivilágított gyorsvonat.

O sırada ters yönden göz alıcı ışıklarla ikinci bir tren fırtına gibi geçti.

— Máris visszajöttek? — kérdezte a kis herceg.

“Ne çabuk döndüler?”

— Ezek nem ugyanazok — mondta a váltóőr. — Ez egy ellenvonat.

“Bunlar onlar değil,” dedi makasçı, “bu karşıdan gelen tren.”

— Nem érezték jól magukat ott, ahol voltak?

“Bulundukları yerden memnun kalmamışlar herhalde.”

— Az ember sosem érzi jól magát ott, ahol éppen van — mondta a váltóőr.

“Kimse yerinden memnun değildir,” dedi makasçı.

Földübörgött egy harmadik kivilágított gyorsvonat.

Bir üçüncü trenin göz alıcı ışıklar içinde fırtına gibi geçişini duydular.

— Ezek az első vonatnak az utasait üldözik? — kérdezte a kis herceg.

“Bunlar da birinci trendeki yolcuların peşinde mi?”

— Egyáltalán nem üldöznek semmit — mondta a váltóőr. — Alusznak odabent vagy ásítoznak. Csak a gyerekek nyomják az orrukat az ablaküveghez.

“Kimsenin peşinde değiller. Ya uyuyorlar ya da esniyorlardır şimdi… Yalnız çocuklar burunlarını cama yapıştırmışlardır.”

— Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek — mondta a kis herceg. — Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak…

“Zaten yalnız çocuklar ne aradıklarını bilirler,” dedi Küçük Prens. “Bezden bir bebeğe bütün zamanlarını verirler, varsa yoksa o bebektir; ellerinden alınsa ağlarlar.”

— Könnyű nekik — mondta a váltóőr.

“Ne mutlu onlara,” dedi makasçı.

XXIII

XXIII

— Jó napot! — mondta a kis herceg.

“Günaydın,” dedi Küçük Prens.

— Jó napot! — mondta a kereskedő.

“Günaydın,” dedi satıcı.

Ez a kereskedő szomjúságoltó labdacsokat árult. Aki hetente egyet bevesz, az többé nem is kíván inni.

Susuzluk giderici haplar satan bir adamdı bu. Haftada bir hap içtiniz mi artık içecek bir şey aramıyordunuz.

— Hát ezt meg minek árulod? — kérdezte a kis herceg.

“Bunları neden satıyorsun?” diye sordu Küçük Prens.

— Rengeteg időt lehet megtakarítani vele — felelte a kereskedő. — A tudósok kiszámították: heti ötvenhárom percet!

“Zamanın boş yere harcanmasını önlemek için. Uzmanların hesabına göre bu haplar alınınca haftada elli üç dakika kazanılıyor.”

— És mit csinál az ember azzal az ötvenhárom perccel?

“Peki, bu elli üç dakikada ne yapacağız?”

— Amit akar…

“Canın ne isterse.”

„Én — gondolta a kis herceg —, ha nekem ötvenhárom fölösleges percem volna, szépen elindulnék egy forrás felé…”

“Keyfimce harcayacak elli üç dakikam olsaydı ağır ağır bir çeşmeye doğru yürürdüm,” dedi Küçük Prens.

ХXIV

XXIV

A defektemet követő nyolcadik napon voltunk, és úgy hallgattam a kereskedő históriáját, hogy közben vízkészletem utolsó csöppjeit kortyoltam.

Uçağımın çölde bozuluşundan sekiz gün sonraydı, yedek içme suyumun son damlasını içerken satıcının öyküsünü anlatmıştı bana.

— Kétségkívül szépek az emlékeid — mondtam a kis hercegnek —, én azonban még mindig nem javítottam meg a gépemet, viszont innivalóm sincs több, úgyhogy magam is nagyon örülnék neki, ha szépen elindulhatnék egy forrás felé!

“Anıların çok güzel,” dedim Küçük Prens’e, “ama ben daha uçağımı onaramadım. İçecek suyum da kalmadı. Ben de bir çeşmeye doğru ağır ağır yürüyebilseydim mutlu olurdum!”

— Barátom, a róka azt mondta…

“Dostum tilki,” diye söze başladı.

— Édes kis öregem, hagyd már azt a rókát!

“Sevgili küçüğüm, tilkinin bu konuyla ne ilgisi var?”

— Miért?

“Neden olmasın?”

— Mert rövidesen szomjan halunk…

“Ama susuzluktan öleceğim nerdeyse.”

Nem értette az okoskodásomat, azt mondta:

Mantığımı kavrayamamıştı.

— Jó az embernek, ha volt egy barátja, még ha rövidesen meg is kell halnia. Én a magam részéről nagyon örülök neki, hogy volt egy róka barátom…

“İnsan susuzluktan ölecek olsa bile bir dostu olması içini serinletiyor. Sözgelimi ben, bir tilki dostum var diye çok sevinçliyim…”

„Képtelen fölfogni a veszélyt — gondoltam. — Nem volt soha se éhes, se szomjas. Beéri egy kis napfénnyel…”

“İçinde bulunduğum tehlikeyi yeterince anlayamıyor,” dedim kendi kendime, “açlık, susuzluk görmemiş. Birazcık güneş yetiyor ona.”

Ő azonban rám nézett, úgy felelt a gondolatomra:

Bana baktı bir süre, düşüncelerimi okudu:

— Én is szomjas vagyok… Keressünk egy kutat…

“Ben de susadım. Bir kuyu arasak…”

Csüggedten legyintettem: képtelen vállalkozás vaktában kutat keresni a határtalan sivatagban. De azért mégis elindultunk.

Bitkince elimi salladım. Uçsuz bucaksız çölde şansa güvenerek bir kuyu aramak serüven olurdu. Yine de yürüdük.

Némán vándoroltunk órákon át, aztán leszállt az éjszaka, és sorra fölragyogtak a csillagok. Mintha álomban láttam volna őket: egy kicsit lázas voltam a szomjúságtól. Emlékezetemben ott táncoltak a kis herceg szavai.

Biz saatlerce konuşmadan yürüyeduralım, karanlık çökmüş, yıldızlar parıldamaya başlamıştı. Susuzluktan yanıyordum, düşteymiş gibi görüyordum yıldızları. Küçük Prens’in sözleri belleğimde dönüp duruyordu.

— Azt mondtad, te is szomjas vagy? — kérdeztem.

“Demek sen de susadın,” dedim.