— Ha egy generálisnak azt parancsolnám, szálljon virágról virágra, mint egy lepke, vagy írjon egy tragédiát, vagy változzék tengeri madárrá, és a generális nem hajtaná végre a parancsot, ki lenne a hibás emiatt: ő vagy én?

— Se eu ordenasse a meu general voar de uma flor a outra como borboleta, ou escrever uma tragédia, ou transformar-se numa gaivota, e o general não executasse a ordem recebida, quem, ele ou eu, estaria errado?

— Fölséged! — jelentette ki a kis herceg nagy határozottsággal.

— Vós, respondeu com firmeza o principezinho.

— Látod. Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem — mondta a király. — Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.

— Exato. É preciso exigir de cada um o que cada um pode dar — replicou o rei. — A autoridade se baseia na razão. Se ordenares a teu povo que ele se lance ao mar, todos se rebelarão. Eu tenho o direito de exigir obediência porque minhas ordens são razoáveis.

— Akkor mi lesz a naplementémmel? — firtatta a kis herceg, mert ha már föltett egy kérdést, többé nem tágított tőle.

— E meu pôr do sol? — lembrou o pequeno príncipe, que nunca esquecia uma pergunta que tivesse feito.

— Meg fogod kapni a naplementédet. Követelem. De kormányzói bölcsességemben megvárom, hogy kedvezőek legyenek hozzá a körülmények.

— Teu pôr do sol, tu o terás. Eu o exigirei. Mas eu esperarei, na minha sabedoria de governante, que as condições sejam favoráveis.

— És az mikor lesz? — tudakolta a kis herceg.

— Quando serão? — indagou o príncipe.

— Hm… hm… — felelte a király, és böngészni kezdett egy testes naptárban. — Hm… hm… mikor lesz… mikor lesz… ma este, hét óra negyven perc körül. És majd meglátod, milyen híven engedelmeskednek nekem.

— Hum! Hum! — respondeu o rei, que consultou inicialmente um enorme calendário. — Hum! Hum! Será lá por volta de… por volta de sete e quarenta, esta noite! E tu verás como sou bem obedecido.

A kis herceg ásított. Sajnálta, hogy oda a napnyugtája. Ráadásul egy kicsit unatkozott is már.

O principezinho bocejou. Sentia falta de seu pôr do sol. E, também, já estava começando a se aborrecer!

— Nincs itt semmi dolgom többet — mondta a királynak. — Megyek tovább.

— Não tenho mais nada que fazer aqui — disse ao rei. — Vou prosseguir minha viagem.

— Ne menj! — mondta a király, hiszen olyan büszke volt rá, hogy végre akadt egy alattvalója. — Ne menj el, megteszlek miniszternek.

— Não partas — retrucou o rei, que estava orgulhoso de ter um súdito. — Não partas; eu te faço ministro!

— Milyen miniszternek?

— Ministro de quê?

— Hát… igazságügyinek!

— Da… da justiça!

— De ha nincs, akinek igazságot szolgáltassak!

— Mas não há ninguém para julgar!

— Sosem lehet tudni — felelte a király. — Még nem jártam be a királyságomat. Öreg vagyok, hintóra nincs helyem, a gyaloglás meg fáraszt.

— Nunca se sabe — disse o rei. — Ainda não vi todo o meu reino. Estou muito velho, não tenho espaço para uma carruagem, e andar cansa-me muito.

— Ó, hiszen már láttam! — mondta a kis herceg, és előrehajolt, hogy egy pillantást vessen a bolygó túlsó felére. — Ott sincs senki.

— Oh! Mas eu já vi — disse o pequeno príncipe, que se inclinou para dar ainda uma olhadela no outro lado do planeta. — Não consigo ver ninguém…

— Hát akkor ítélkezzél saját magadon — mondta a király. — Ez a legnehezebb. Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.

— Tu julgarás a ti mesmo — respondeu-lhe o rei. — É o mais difícil. É bem mais difícil julgar a si mesmo que julgar os outros. Se consegues fazer um bom julgamento de ti, és um verdadeiro sábio.

— De ítélkezni mindenütt ítélkezhetem magam fölött — jegyezte meg a kis herceg. — Ahhoz nem kell itt laknom.

— Mas eu posso julgar a mim mesmo em qualquer lugar — replicou o principezinho. — Não preciso, para isso, ficar morando aqui.

— Hm… hm… — mondta a király. — Azt hiszem, van itt valahol a bolygómon egy vén patkány. Éjszaka hallom a motozását. Hát ítélkezzél e fölött a vén patkány fölött. Időről időre halálra ítéled; élete így a te igazságszolgáltatásodtól függ majd. Aztán minden egyes alkalommal megkegyelmezel neki, takarékosságból, mivel csak egy van belőle.

— Ah! — disse o rei — eu tenho quase certeza de que há um velho rato no meu planeta. Eu o escuto à noite. Tu poderás julgar esse rato. Tu o condenarás à morte de vez em quando. Assim, a vida dele dependerá da tua justiça. Mas tu o perdoarás sempre, para poupá-lo. Pois só temos um.

— Nem szeretem a halálos ítéleteket — mondta a kis herceg —, és minden bizonnyal elmegyek.

— Eu… — respondeu o pequeno príncipe — eu não gosto de condenar à morte, e acho que vou mesmo embora.

— Ne! — mondta a király.

— Não! — disse o rei.

A kis herceg azonban nekifogott az előkészületeknek, majd, mivel nem akart fájdalmat okozni az öreg uralkodónak, így szólt:

Mas o principezinho, tendo terminado os preparativos, não quis afligir o velho monarca:

— Ha fölségednek az a kívánsága, hogy pontosan engedelmeskedjenek a parancsainak, nekem is adhatna egy ésszerű parancsot. Megparancsolhatná például, hogy egy percen belül keljek útra. A körülmények, úgy látom, kedvezőek…

— Se Vossa Majestade deseja ser prontamente obedecido, poderá dar-me uma ordem razoável. Poderia ordenar-me, por exemplo, que partisse em menos de um minuto. Parece-me que as condições são favoráveis…

A király nem felelt. A kis herceg először tétovázott, aztán egy sóhajtással mégis útra kelt.

Como o rei não disse nada, o príncipe hesitou um pouco, depois suspirou e partiu.

— Kinevezlek nagykövetemnek! — kiáltott utána sietve a király.

— Eu te faço meu embaixador — apressou-se o rei em gritar.

Arcáról csak úgy sugárzott a tekintély.

Tinha um ar de grande autoridade.

„Hát bizony furcsák a fölnőttek” — gondolta útközben a kis herceg.

“As pessoas grandes são muito esquisitas”, pensava o pequeno príncipe durante a viagem.

XI

CAPÍTULO XI

A második bolygón lakott a hiú.

O segundo planeta era habitado por um vaidoso.

— Lám, lám! — kiáltotta már messziről, amikor megpillantotta a kis herceget. — Meglátogat egy csodálóm!

— Ah! Ah! Um admirador vem visitar-me! — exclamou à distância o vaidoso, mal avistara o principezinho.

Mert aki hiú, annak az összes többi ember olybá tűnik, mint a csodálója.

Porque, para os vaidosos, os outros homens são seus admiradores.

— Jó napot! — mondta a kis herceg. — Fura kalapja van uraságodnak.

— Bom dia — disse o pequeno príncipe. — Tu tens um chapéu engraçado.

— Arra való, hogy megemeljem — felelte a hiú. — Hogy viszonozzam vele az ünneplést. De sajnos, soha nem jár erre senki.

— É para agradecer — exclamou o vaidoso. — Para agradecer quando me aclamam. Infelizmente não passa ninguém por aqui.

— Úgy? — kérdezte a kis herceg, és egy szót sem értett az egészből.

— Ah, é? — disse o pequeno príncipe sem compreender.

— Csapd össze a tenyeredet — javasolta neki a hiú.

— Bate tuas mãos uma na outra — sugeriu o vaidoso.

A kis herceg összeütötte a két tenyerét. A hiú szerényen megemelte a kalapját.

O principezinho bateu as mãos uma na outra. O vaidoso agradeceu modestamente, erguendo o chapéu.

„Itt már mulatságosabb, mint az imént a királynál volt” — gondolta a kis herceg, és újra összeverte a tenyerét. A hiú meg újra megemelte a kalapját.

“Ah, isso é mais divertido que a visita ao rei”, disse a si mesmo. E recomeçou a bater as mãos uma na outra. O vaidoso tornou a agradecer, tirando o chapéu.

Így ment ez öt percig; akkor a kis herceg elunta az egyhangú játékot.

Após cinco minutos de exercício, o principezinho cansou-se com a monotonia daquele jogo:

— Hát ahhoz mit kell csinálni, hogy a kalap leessék? — kérdezte.

— E para o chapéu cair — perguntou ele —, que é preciso fazer?

A hiú ezt egyszerűen elengedte a füle mellett. Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.

Mas o vaidoso não ouviu. Os vaidosos só ouvem os elogios.

— Valóban nagyon csodálsz engem? — kérdezte a kis hercegtől.

— Não é verdade que tu me admiras muito? — perguntou ele ao pequeno príncipe.

— Mit jelent az, hogy csodálni?

— Que quer dizer “admirar”?

— Csodálni annyit jelent, mint elismerni az illetőről, hogy széles e bolygón ő a legszebb, a legjobban öltözött, a leggazdagabb és a legokosabb.

— “Admirar” significa reconhecer que eu sou o homem mais belo, mais bem-vestido, mais rico e mais inteligente de todo o planeta.

— De hiszen te egyedül vagy a bolygódon!

— Mas só tu moras no teu planeta!

— Azért mégiscsak tedd meg! Azért mégiscsak csodálj!

— Dá-me esse prazer. Admira-me assim mesmo!

— Csodállak — mondta a kis herceg, és egy parányit megvonta a vállát. — Csak azt nem értem, mire jó az neked!

— Eu te admiro — disse o principezinho, dando de ombros. — Mas de que te serve isso?

És sietve odébbállt.

E o pequeno príncipe foi-se embora.

„Szó, ami szó — gondolta útközben —, a fölnőttek nagyon-nagyon furcsák.”

“As pessoas grandes são de fato muito estranhas”, pensou ele, continuando sua viagem.

ХII

CAPÍTULO XII

A következő bolygón egy iszákos lakott. Ez a látogatás nagyon rövid ideig tartott, de nagyon elszomorította a kis herceget.

O planeta seguinte era habitado por um bêbado. Esta visita foi muito curta, mas deixou o principezinho mergulhado numa profunda tristeza.

Ott találta az iszákost egy sor üres meg egy sor teli palack előtt.
— Hát te mit csinálsz itt? — kérdezte tőle.

— Que fazes aí? — perguntou ele ao bêbado, que se encontrava silenciosamente acomodado diante de inúmeras garrafas vazias e diversas garrafas cheias.

— Iszom — felelte gyászos képpel az iszákos.

— Eu bebo — respondeu o bêbado, com ar triste.

— Miért iszol? — kérdezte a kis herceg.

— Por que bebes? — perguntou-lhe o pequeno príncipe.

— Hogy felejtsek — felelte az iszákos.

— Para esquecer — respondeu o beberrão.

— Mit? — tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.

— Esquecer o quê? — indagou o principezinho, que já começava a sentir pena dele.

— Azt, hogy szégyellem magam — felelte az iszákos és lehajtotta a fejét.

— Esquecer que eu tenho vergonha — confessou o bêbado, baixando a cabeça.

A kis herceg szeretett volna segíteni rajta.
— Miért szégyelled magad? — kérdezte.

— Vergonha de quê? — perguntou o príncipe, que desejava socorrê-lo.

— Mert iszom — vágta el a további beszélgetést az iszákos, és mélységes hallgatásba süllyedt.

— Vergonha de beber! — concluiu o beberrão, encerrando-se definitivamente no seu silêncio.

A kis herceg meghökkenve szedelőzködött.

E o pequeno príncipe foi-se embora, perplexo.

„Bizony, bizony — gondolta út közben —, a fölnőttek rettentően furcsák.”

“As pessoas grandes são decididamente estranhas, muito estranhas”, dizia a si mesmo, durante a viagem.

XIII

CAPÍTULO XIII

A negyedik bolygó az üzletemberé volt. Ennek annyi dolga volt, hogy még csak föl se nézett, amikor a kis herceg megérkezett.

O quarto planeta era o do empresário. Estava tão ocupado que nem sequer levantou a cabeça à chegada do pequeno príncipe.

— Jó napot! — mondta a kis herceg. — Uraságodnak kialudt a cigarettája.

— Bom dia — disse-lhe este. — O teu cigarro está apagado.

— Három meg kettő, az öt. Öt meg hét, az tizenkettő. Tizenkettő meg három, az tizenöt. Jó napot! Tizenöt meg hét, az huszonkettő. Huszonkettő meg hat, az huszonnyolc. Nem érek rá újra rágyújtani. Huszonhat meg öt, az harmincegy. Hopp! Tehát összesen ötszázegymillióhatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy.

— Três e dois são cinco. Cinco e sete, doze. Doze e três, quinze. Bom dia. Quinze e sete, vinte e dois. Vinte e dois e seis, vinte e oito. Não tenho tempo para acendê-lo de novo. Vinte e seis e cinco, trinta e um. Ufa! São quinhentos e um milhões, seiscentos e vinte e dois mil, setecentos e trinta e um.

— Ötszázmillió micsoda?

— Quinhentos milhões de quê?

— Mi az? Még mindig itt vagy? Ötszázmillió izé… már nem is tudom… Annyi dolgom van! Én komoly ember vagyok, én nem fecsérlem léhaságokra az időmet! Kettő meg öt, az hét…

— Hein? Ainda estás aí? Quinhentos e um milhões de… eu não sei mais… Tenho tanto trabalho. Sou um sujeito sério, não me preocupo com futilidades! Dois e cinco, sete…

— Ötszázmillió micsoda? — ismételte a kis herceg, mert ha egyszer egy kérdést föltett, nem tágított tőle többé.

— Quinhentos milhões de quê? — repetiu o principezinho, que nunca na vida desistira de uma pergunta uma vez que a tivesse feito.

Az üzletember fölkapta a fejét.

O homem de negócios levantou a cabeça:

— Ötvennégy éve lakom ezen a bolygón, de eddig még csak háromszor zavartak. Először huszonkét éve egy cserebogár; isten tudja, honnét pottyant ide. Iszonyatos zajt csapott, úgyhogy négy hibát is ejtettem a számadásomban.

— Há cinquenta e quatro anos habito este planeta, e só fui incomodado três vezes. A primeira vez foi há vinte e dois anos, por um besouro que veio não sei de onde. Fazia um barulho terrível, e cometi quatro erros na soma.

Másodszor tizenegy esztendeje köszvényrohamot kaptam. Keveset mozgok, nincs időm lófrálni; én komoly ember vagyok. Harmadszor pedig: most! Szóval azt mondtam, hogy ötszázegymillió…

A segunda foi há onze anos, quando tive uma crise de reumatismo. Por falta de exercício. Não tenho tempo para passear. Sou um sujeito sério. A terceira… é esta! Eu dizia, portanto, quinhentos e um milhões…

— Micsoda?

— Milhões de quê?

Az üzletember látta: semmi reménye rá, hogy békén hagyják.

O empresário compreendeu que não havia chance de ter paz:

— Olyan kis apróság, amit az égen látni olykor.

— Milhões dessas coisinhas que se veem às vezes no céu.

— Légy?

— Moscas?

— Dehogy! Olyan kis csillogó.

— Não, não. Essas coisinhas que brilham.

— Méhek?

— Vaga-lumes?

— Dehogy! Azok az aranyos kis izék, amin a semmittevők ábrándozni szoktak. Én azonban komoly ember vagyok! Nekem nincs időm semmiféle ábrándozásra.

— Também não. Essas coisinhas douradas que fazem sonhar os preguiçosos. Mas eu sou uma pessoa séria. Não tenho tempo para divagações.

— Ahá! Csillagok.

— Ah! estrelas?

— Az, az. Csillagok.

— Isso mesmo. Estrelas.

— És mit csinálsz azzal az ötszázmillió csillaggal?

— E que fazes com quinhentos milhões de estrelas?

— Ötszázegymillió-hatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy. Komoly ember vagyok, szeretem a pontosságot.

— Quinhentos e um milhões, seiscentos e vinte e duas mil, setecentos e trinta e uma. Eu sou um sujeito sério. Gosto de exatidão.

— Mit csinálsz ezekkel a csillagokkal?

— O que fazes com essas estrelas?

— Hogy mit csinálok velük?

— O que faço com elas?

— Igen.

— Sim.

— Semmit. Birtoklom őket.

— Nada. Eu as possuo.

— Birtoklod a csillagokat?

— Tu possuis as estrelas?

— Igen.

— Sim.

— Találkoztam egy királlyal, aki…

— Mas eu já vi um rei que…

— A királyok nem birtokolnak. A királyok „uralkodnak” valamin. Ez más.

— Os reis não possuem. Eles “reinam” sobre. É muito diferente.

— És mire jó neked, hogy birtoklod a csillagokat?

— E de que te serves possuir as estrelas?

— Arra, hogy gazdag legyek.

— Servem-me para ser rico.

— És mire jó a gazdagságod?

— E de que te serves ser rico?

— Más csillagokat is megvenni, ha történetesen talál valaki.

— Para comprar outras estrelas, se alguém achar.

„Ez körülbelül olyasformán okoskodik, mint a részegesem” — gondolta a kis herceg;

Esse aí, disse o principezinho para si mesmo, raciocina um pouco como o bêbado.

de azért tovább faggatta:

No entanto, fez ainda algumas perguntas.

— Hogyan lehet birtokolni a csillagokat?

— Como pode a gente possuir as estrelas?

— Kinek a tulajdona? — vágott vissza zsémbesen az üzletember.

— De quem são elas? — respondeu, exaltado, o empresário.

— Nem tudom. Senkinek.

— Eu não sei. De ninguém.