Malý princ / A kis herceg — czytaj online. Strona 2

Słowacko-węgierska dwujęzyczna książka

Antoine de Saint-Exupéry

Malý princ

Antoine de Saint-Exupéry

A kis herceg

IV

IV

Tak som sa dozvedel druhú veľmi dôležitú vec: že jeho rodná planéta je sotva väčšia ako dom!

Így tudtam meg egy másik fontos dolgot: hogy a bolygó, ahonnét jött, alig nagyobb egy háznál.

To ma nemohlo veľmi prekvapiť. Dobre som vedel, že okrem veľkých planét, ako je Zem, Jupiter, Mars, Venuša, ktorým ľudia dali meno, jestvujú ešte stovky iných, a niektoré sú také malé, že sa iba horko-ťažko dajú spozorovať hvezdárskym ďalekohľadom.

Ezen nem is kellett különösebben csodálkoznom. Hiszen tudtam, hogy a nagy bolygókon kívül, amilyen a Föld, a Jupiter, a Mars, a Vénusz, s aminek mind megvan a maga neve, van még száz és száz más bolygó is, és köztük egyik-másik olyan parányi, hogy távcsövön is csak alig-alig lehet kivenni.

Keď nejaký hvezdár niektorú z nich objaví, namiesto mena jej dá číslo. Nazve ju napríklad: „asteroid 3251“.

Ha egy csillagász fölfedezi valamelyiket, név helyett egyszerűen számot ad neki. Például elkereszteli „a 3251. kisbolygó”-nak.

Mám vážne dôvody domnievať sa, že planéta, odkiaľ prišiel Malý princ, je asteroid B 612. Tento asteroid iba jediný raz spozoroval v teleskope v roku 1909 akýsi turecký hvezdár.

Minden okom megvan rá, hogy azt higgyem: a bolygó, ahonnét a kis herceg jött, a B-612-es kisbolygó.

Podal vtedy obšírny a názorný výklad o svojom objave na medzinárodnom astronomickom kongrese. No nikto mu neveril, a zavinilo to jeho oblečenie. Dospelí sú už takí.

Távcsövön ezt a csillagocskát csak egyetlenegyszer észlelték: 1909-ben egy török csillagász.

Našťastie pre dobrú povesť asteroidu B 612 jeden turecký diktátor nariadil svojmu národu pod trestom smrti, aby sa obliekal po európsky. Hvezdár zopakoval svoj názorný výklad v roku 1920 vo veľmi elegantnom fraku. A tentoraz všetci prijali jeho názor.

Fölfedezéséről akkor nagy előadást tartott a Nemzetközi Csillagászati Kongresszuson. Öltözéke miatt azonban nem hitt neki senki. Mert ilyenek a fölnőttek.


A B-612-es kisbolygó hírnevének nagy szerencséjére azonban egy török diktátor utóbb halálbüntetés terhe mellett megparancsolta népének, hogy öltözködjék európai módra.


A csillagász 1920-ban megismételte előadását, ezúttal fölöttébb elegáns öltönyben. És ezúttal egyet is értett vele mindenki.

Ak som vám porozprával tieto podrobnosti o asteroide B 612 a prezradil jeho číslo, bolo to iba kvôli dospelým. Dospelí majú záľubu v číslach.

Csak a fölnőttek miatt mesélem el ezeket a részleteket a B-612-es kisbolygóról, és a számát is csak miattuk árultam el; a fölnőttek ugyanis szeretik a számokat.

Keď im rozprávate o nejakom novom priateľovi, nikdy sa vás nespýtajú na podstatné veci. Nikdy vám nepovedia: „Aký má hlas?“ „Ako sa najradšej zabáva?“ „Zbiera motýle?“

Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: „Milyen a hangja?” „Mik a kedves játékai?” „Szokott-e lepkét gyűjteni?”

Spýtajú sa vás: „Koľko má rokov?“ „Koľko má bratov?“ „Koľko váži?“ „Koľko zarobí jeho otec?“ Až potom si myslia, že vedia, aký je.

Ehelyett azt tudakolják: „Hány éves?” „Hány testvére van?” „Hány kiló?” „Mennyi jövedelme van a papájának?” És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik.

Ak dospelým poviete: „Videl som pekný dom z červených tehál, s muškátmi v oblokoch a s holubmi na streche…“ nevedia si ten dom predstaviť. Treba im povedať: „Videl som dom za stotisíc frankov.“ Vtedy vykríknu: „To je krásne!“

Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: „Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok…” — sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Erre aztán fölkiáltanak: „Ó, milyen szép!”

Ak im teda poviete: „Dôkazom, že Malý princ jestvoval, je to, že bol očarujúci, že sa smial a že chcel ovečku. Keď niekto chce ovečku, je to dôkaz, že jestvuje,“ pohodia plecom a názvu vás dieťaťom.

Ugyanígy, ha azt mondanánk nekik: „Íme a bizonyság arról, hogy a kis herceg létezett: elragadó teremtés volt, és nevetett, és egy bárányt akart; s ha valaki bárányt akar, akkor ez nyilvánvaló bizonyság rá, hogy létezik” — ha ezt mondanánk nekik, vállat vonnának, és gyereknek tartanák az embert.

No ak im poviete: „Planéta, odkiaľ prišiel, je asteroid B 612,“ vtedy ich presvedčíte, a dajú vám pokoj s ďalšími otázkami. Oni sú už takí. Netreba sa preto na nich hnevať. Deti musia byť k dospelým veľmi zhovievavé.

Ha ellenben azt mondjuk nekik: „A bolygó, ahonnét jött, a B-612-es kisbolygó” — ez meggyőzi őket, és békén hagynak a kérdéseikkel. Egyszerűen ilyenek; még csak haragudni sem kell rájuk miatta. A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt.

Ale my, čo rozumieme životu, prirodzene, o čísla veľmi nedbáme. Tento príbeh by som bol rád začal rozprávať tak, ako sa začínajú rozprávky. Rád by som bol povedal:

De mi, akik megértjük az életet, mi bizony fütyülünk a számokra! Ezt a történetet is a legszívesebben úgy kezdtem volna, mint egy tündérmesét. Ilyesformán:

„Bol raz jeden Malý princ, ktorý býval na planéte iba o niečo väčšej ako on sám, a potreboval nejakého priateľa…“ Tým, čo rozumejú životu, by sa to zdalo oveľa pravdivejšie.

„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis herceg. Ez a kis herceg egy parányi bolygócskán lakott, olyan parányin, hogy a bolygója alig volt nagyobb nála; ezen a bolygón élt, és nagyon szerette volna, ha van egy jó barátja…” Azoknak, akik értik az életet, ez így sokkal igazabbul hangzott volna.

A ja nechcem, aby sa moja knižka čítala ľahkovážne. Cítim veľký žiaľ, keď rozprávam tieto spomienky. Je už šesť rokov odvtedy, čo môj priateľ odišiel i s ovečkou. Ak sa ho tu pokúšam opísať, robím to preto, aby som naňho nezabudol.

Mert semmiképp sem szeretném, ha félvállról vennék a könyvemet. Hiszen úgy elfog a bánat, mikor ezeket az emlékeimet elmesélem. Hat esztendeje már, hogy a barátom búcsút vett tőlem a bárányával. Azért próbálom meg leírni itt, nehogy elfelejtsem.

Zabudnúť na priateľa je smutné. Každý človek nemal priateľa. A môžem sa stať takým ako dospelí, čo sa nezaujímajú o nič, len o čísla.

Szomorú dolog elfelejteni a barátunkat. Nem mindenkinek van barátja. S ki tudja, még utóbb belőlem is lehet olyan fölnőttforma ember, akit nem érdekelnek, csak a számok.

A preto som si aj kúpil škatuľku farieb a ceruzky. Je veľmi ťažké pustiť sa znova do kreslenia v mojom veku, keď som to skúšal iba ako šesťročný s kresbami zatvorených a otvorených veľhadov!

Többek között ezért vásároltam egy doboz festéket meg egy doboz színes ceruzát. Persze nem könnyű dolog ilyen vén fejjel újra nekifogni a rajzolásnak, mikor egyebet sem próbáltam soha, mint hatesztendős koromban egy nyitott meg egy csukott óriáskígyót!

Prirodzene, pokúsim sa urobiť čo najvernejšie portréty. Ale nie som si celkom istý, či sa mi to podarí. Jedna kresba je dosť dobrá, a druhá sa mu ani nepodobá.

De igyekezni fogok, hogy a képeim hasonlítsanak, amennyire csak lehet. Hogy sikerül-e, abban már egyáltalán nem vagyok biztos. Az egyik rajz megjárja, a másik egyáltalán nem.

Trochu zle som odhadol aj jeho postavu. Tu je Malý princ priveľký. Tam je primalý. Som aj v rozpakoch, akú farbu dať jeho obleku. Nuž to skúšam raz tak, raz onak, ako mi to kedy ide.

Elvétem olykor egy kicsit a termet arányait is. Emitt a kis herceg túl nagy. Amott túl kicsi. A ruhája színét sem tudom egészen biztosan. Így aztán csak tapogatódzom, hol így, hol úgy; lesz, ahogyan lesz.

Nakoniec sa zmýlim v niektorých dôležitých podrobnostiach. Ale to mi už musíte prepáčiť. Môj priateľ nikdy nič nevysvetľoval. Možno si o mne myslel, že som taký ako on. Ale bohužiaľ, ja nedokážem vidieť ovečky cez debničky. Hádam som už trochu ako tí dospelí. Akiste som zostarol.

Végül bizonyos fontosabb részleteket illetőleg is tévedni fogok. Ezt azonban meg kell bocsátanotok nekem. Barátom sosem magyarázkodott; talán azt hitte, én is olyan vagyok, amilyen ő. Nekem azonban, sajnos, nem volt semmiféle tehetségem hozzá, hogy meglássam ládájuk fáján keresztül a bárányokat. Ki tudja, nem vagyok-e egy kicsit magam is olyan, mint a fölnőttek? Alighanem megöregedtem.

V

V

Každý deň som sa dozvedel niečo o jeho planéte, o odchode, o ceste. Pomaličky, z náhodou vyslovených poznámok, keď o niečom rozmýšľal. Tak som sa na tretí deň oboznámil s drámou baobabov.

Naponta megtudtam valamit a bolygójáról, az útrakeléséről, az utazásáról. Szép lassacskán, egy-egy elejtett megjegyzés jóvoltából. Így szereztem tudomást harmadnap a majomkenyérfák drámájáról.

Aj tentoraz to bolo vďaka ovečke, pretože Malý princ sa ma znenazdajky spýtal, akoby sa ho zmocnili vážne pochybnosti:

Ezt is a báránynak köszönhettem, mert a kis herceg, mintha valami súlyos kétsége támadt volna, hirtelen azt kérdezte tőlem:

— Je to pravda, že ovečky ohrýzajú kríky, však?

— Igaz, hogy a bárányok cserjéket esznek?

— Áno. Je to pravda.

— Igaz.

— Ach! To som rád.

— Ó, akkor jól van.

Nepochopil som, prečo je také dôležité, aby ovečky ohrýzali kríky. No Malý princ dodal:

Sehogyan sem értettem, miért olyan fontos, hogy a bárányok cserjéket egyenek. A kis herceg azonban hozzátette:

— Teda ohrýzajú aj baobaby?

— Szóval a majomkenyérfákat is megeszik?

Upozornil som Malého princa, že baobaby nie sú kríky, ale stromy veľké ako kostoly, a keby so sebou odviezol aj celé stádo slonov, toto stádo by si neporadilo ani s jedným baobabom.

Erre megjegyeztem neki, hogy a majomkenyérfák nem cserjék, hanem hatalmas, templomtorony nagyságú fák, és magával vihetne akár egy csordára való elefántot is: egyetlenegy majomkenyérfával sem bírnának el.

Myšlienka o stáde slonov Malého princa rozosmiala:

Az elefántcsorda ötlete megnevettette a kis herceget.

— Museli by sa postaviť jeden na druhého…

— Egymás tetejébe kellene rakni őket…

Ale múdro poznamenal:

Hanem aztán komolyan azt mondta:

— Skôr než tie baobaby narastú, najprv sú malé.

— Mielőtt megnőnek, a majomkenyérfák is úgy kezdik, hogy kicsinyek.

— Správne! Ale pre čo chceš, aby tvoje ovečky ohrýzali malé baobaby?

— Pontosan így van! De miért akarod, hogy a bárányok megegyék a majomkenyérfákat?

Odpovedal mi: „Len tak!“ akoby išlo o niečo samozrejmé.

Azt felelte: „Miért ne?” — mintha valami nyilvánvaló dologról volna szó.

A musel som vynaložiť veľa dôvtipu, aby som tento problém sám pochopil.

Alaposan össze kellett szednem az eszemet, hogy magamtól jussak a probléma nyitjára.

A naozaj, na planéte Malého princa ako na všetkých planétach rástli užitočné i neužitočné rastliny. Teda z dobrých semien užitočné rastliny a zo zlých semien burina.

Nos, mint minden bolygón, a kis hercegén is voltak jó növények meg rossz növények; tehát voltak jó növényektől származó jó magvak meg rossz növényektől származó rossz magvak is.

Lenže semená sú neviditeľné. Spia hlboko v zemi, kým niektorému z nich nepríde na um, že sa zobudí. Nuž sa povystiera a najprv bojazlivo vyženie k slnku pôvabný neškodný výhonček.

A magvak azonban láthatatlanok. A föld titkos mélyén alusznak, míg csak az egyiknek eszébe nem jut, hogy fölébredjen… Akkor nyújtózik egyet, és először csak egy elbűvölő, ártatlan kis hajtással kezd félénken a nap felé kapaszkodni.

Ak je to výhonček reďkovky alebo ruže, môžeme ho nechať, nech rastie. No ak ide o burinu, treba ju vytrhnúť hneď, ako ju vieme rozoznať.

Ha rózsa vagy retek hajtása, hagyhatjuk, hadd nőjön kedvére. De ha rossz növényről van szó, mihelyt fölismertük, azonnal ki kell tépni.

Nuž a na planéte Malého princa sa vyskytovali hrozné semená… boli to semená baobabov. Pôda planéty bola nimi zamorená.

A kis herceg bolygóján pedig félelmetes magvak voltak: majomkenyérfa-magvak. A bolygó egész földjét megfertőzték.

Ak sa do baobabu pustíme príliš neskoro, nikdy sa ho už nezbavíme. Zaplní celú planétu. Prevŕta ju svojimi koreňmi. Ak je planéta veľmi malá a ak je baobabov veľmi veľa, roztrhnú ju na kusy.

A majomkenyérfával meg úgy van, hogy ha az ember későn kap észbe, soha többé nem bír megszabadulni tőle. Egyszerűen elborítja a bolygót. Átlyuggatja a gyökereivel. Ha aztán a bolygó túl kicsi, a majomkenyérfák meg túl sokan vannak, előbbutóbb szétrobbantják.

„Je to otázka disciplíny,“ povedal mi neskôr Malý princ. „Keď dám ráno do poriadku seba, treba starostlivo upratať aj planétu. Musím sa prinútiť pravidelne vytrhávať aj baobaby, hneď ako sa dajú rozoznať od ruží, na ktoré sa veľmi podobajú, keď sú ešte malé. Je to veľmi nudná, ale veľmi ľahká robota.“

— Fegyelem kérdése — mondta egyszer később a kis herceg. — Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is. Neki kell látnia, s annak rendje és módja szerint ki kell gyomlálnia a majomkenyérfákat, mihelyt meg tudja különböztetni őket a rózsáktól; mert amíg egészen zsengék, nagyon hasonlítanak egymáshoz. Igen unalmas munka, de igen könnyű.

A jedného dňa mi poradil, aby som sa pousiloval urobiť výstižnú a peknú kresbu, nech si to deti u nás doma dobre vštepia do pamäti.

És egy szép napon azt ajánlotta, próbáljam mindezt lerajzolni, hogy a hazámbeli gyerekek jól megértsék a dolgot.

„Ak budú raz cestovať,“ vravel mi, „môže sa im to zísť. Niekedy to nemá nepríjemné následky, keď si prácu odložíme na neskoršie. No ak ide o baobaby, je to vždy katastrofa. Poznal som jednu planétu, na ktorej býval lenivec. Zanedbal tri kríky…“

— Hasznukra lehet — mondta —, ha egyszer utazni fognak. Néha semmi baj sem származik belőle, ha valamilyen munkát későbbre halasztunk. De mindig végzetes következményekkel jár, ha a majomkenyérfákról van szó. Tudok egy bolygót: lusta gazdája volt, figyelmen kívül hagyott három cserjét…

A tak som podľa údajov Malého princa túto planétu nakreslil. Nerád poučujem. Ale nebezpečenstvo baobabov je tak málo známe a riziko, ktorému sa vystavuje každý, kto by zablúdil na nejakom asteroide, je také veľké, že tento jediný raz urobím vo svojej zdržanlivosti výnimku.

Itt van, ezt a bolygót rajzoltam a kis herceg útmutatásai szerint. Sosem szerettem az erkölcsi intelmek modorában írni; a majomkenyérfák veszedelmét azonban olyan kevéssé ismerik, és azt, aki netán egy kisbolygóra tévedne, akkora kockázat fenyegeti, hogy ezúttal kivételesen legyőzöm a viszolygásomat, és azt mondom:

Hovorím: „Deti! Dajte si pozor na baobaby!“ Túto kresbu som vypracoval tak dôkladne preto, aby som svojich priateľov varoval pred nebezpečenstvom, ktoré im už dlho hrozí, práve tak ako mne, a ktoré nepoznajú. Ponaučenie, čo som im dal, stálo za tú námahu.

„Gyerekek! Ügyeljetek a majomkenyérfákra!” Azért dolgoztam annyit ezen a rajzon, hogy figyelmeztessem barátaimat egy veszélyre, melyet nem ismernek, noha régtől fogva ott leselkedik a sarkukban, akárcsak az enyémben. A tanulság, melyet nyújtok, megérte a fáradságot.

Možno sa opýtate: „Prečo iné kresby v tejto knižke nie sú také veľkolepé ako obrázok baobabov?“ Odpoveď je naozaj jednoduchá: pokúšal som sa, ale nepodarilo sa mi to. Keď som kreslil baobaby, povzbudzovalo ma vedomie, že je to naliehavá záležitosť.

Lehet, hogy fölteszitek majd a kérdést: „Miért nincs több ilyen nagyszabású rajz a könyvben, amilyen a majomkenyérfáké?” Erre egyszerű a válasz: „Próbálni próbáltam, de nem sikerült. Amikor a majomkenyérfákat rajzoltam, lelkesített az az érzés, hogy sürgősen kell cselekednem .”

VI

VI

Ach, Malý princ, takto som pomaly pochopil tvoj prostý smutný život. Dlhý čas boli tvojím jediným rozptýlením iba čarovné západy slnka. Túto novú podrobnosť som sa dozvedel ráno štvrtého dňa, keď si mi povedal:

Így aztán, hercegecském, apránként megértettem szomorú kis életedet. Sokáig nem volt egyéb szórakozásod, mint a naplementék szelíd szépsége. Ezt az újabb részletet negyednap reggel tudtam meg, amikor azt mondtad:

— Mám veľmi rád západy slnka. Poďme sa pozrieť na jeden západ slnka…

— Nagyon szeretem a naplementéket. Gyerünk, nézzünk meg egy naplementét…

— Ale musíme počkať…

— De ahhoz várni kell…

— Na čo máme počkať?

— Várni? Mit?

— Musíme počkať, kým slnko začne zapadať.

— Hát hogy lemenjen a nap.

Najprv si bol veľmi prekvapený, ale potom si sa zasmial sám nad sebou. A povedal si mi:

Először meglepetés látszott az arcodon, aztán nevettél egyet magadon.

— Stále si myslím, že som doma!

— Folyton azt hiszem, hogy otthon vagyok! — mondtad.

Skutočne. Keď je v Spojených štátoch poludnie, každý vie, že nad Francúzskom slnko zapadá. Postačilo by, keby sme sa za minútku dostali z Ameriky do Francúzska, a mohli by sme sa pozerať na západ slnka.

Nos: mikor az Egyesült Államokban dél van, Franciaországban köztudomásúlag éppen lemegy a nap. Az embernek elég lenne egyetlen szempillantás alatt Franciaországban teremnie, hogy napnyugtát lásson.

Bohužiaľ, Francúzsko je príliš ďaleko. Ale na tvojej maličkej planéte ti stačilo potiahnuť stoličku o niekoľko krokov. A díval si sa na zmrákanie zakaždým, keď sa ti zachcelo…

Ehhez azonban Franciaország, sajnos, túlságosan messze van. Neked viszont, a parányi bolygódon, egyéb sem kellett, mint pár lépéssel odébb húznod a székedet. S annyiszor láttad a naplementét, ahányszor csak akartad…

— Jedného dňa som videl zapadať slnko štyridsaťštyri ráz!

— Volt egy nap, amikor negyvenháromszor láttam lemenni a napot!

O chvíľu si dodal:

Kisvártatva hozzátetted:

— Vieš… keď je človeku veľmi smutno, rád hľadí na západ slnka…

— Tudod, az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket…

— Teda v ten deň, keď si ho videl štyridsaťštyri ráz, bol si až taký veľmi smutný?

— Hát annyira szomorú voltál azon a negyvenháromszoros napon?

Ale Malý princ neodpovedal.

Erre azonban a kis herceg nem felelt.

VII

VII

Piateho dňa sa mi opäť vďaka ovečke odhalilo ďalšie tajomstvo Malého princa. Znenazdajky, bez okolkov sa ma spýtal, akoby to bol výsledok dlhého uvažovania nad nejakým problémom:

Az ötödik napon, változatlanul a bárány jóvoltából, föltárult előttem a kis herceg életének ez a titka is. Hirtelen, minden bevezetés nélkül, mintha előzőleg sokáig töprengett volna a dolgon, halkan azt kérdezte tőlem:

— Ak ovečka ohrýza kríky, žerie aj kvetiny?

— Ha a bárány cserjéket eszik, megeszi a virágokat is?

— Ovečka zožerie všetko, na čo natrafí.

— A bárány mindent megeszik, ami az útjába akad.

— Aj kvetiny, čo majú tŕne?

— Az olyan virágot is, amelyiknek tüskéje van?

— Áno. Aj kvetiny, čo majú tŕne.

— Igen. Az olyan virágot is, amelyiknek tüskéje van.

— Tak načo sú tie tŕne?

— Hát akkor mire valók a tüskék?

Nevedel som to. Bol som práve veľmi zaneprázdnený, pokúšal som sa odskrutkovať silne pritiahnutý svorník na motore. A bol som naozaj ustarostený, lebo sa ukazovalo, že porucha motora je veľmi vážna. A pretože sa mi pitná voda míňala, obával som sa toho najhoršieho.

Mit tudtam én! Minden figyelmemmel azon igyekeztem, hogy a motorom egyik beszorult csavarját kilazítsam. Tele voltam aggodalommal: gépem hibája egyre súlyosabbnak látszott, ivóvizem meg folyton fogyott, úgyhogy a legrosszabbtól kellett tartanom.

— Načo sú tie tŕne?

— Mire valók a tüskék?

Malý princ sa nikdy nevzdal otázky, keď ju už raz položil. Zlostil som sa na svorník a odpovedal som mu, čo mi prišlo na jazyk:

Ha egyszer egy kérdést föltett, a kis herceg soha nem tágított tőle többé. Én meg, mert nagyon bosszantott az a csavar, csak úgy vaktában válaszoltam:

— Tŕne nie sú nanič, je to od kvetín číra zlomyseľnosť!

— A tövisek nem valók semmire. A tövis puszta gonoszság a virág részéről.

— Och!

— Ó! —

Ale po chvíli ticha s akousi nenávisťou v hlase zvolal:

De némi hallgatás után, már-már ingerülten vetette oda:

— Neverím ti! Kvetiny sú slabé. Sú prostoduché. Zabezpečujú sa, ako môžu. Myslia si, že sú strašné, keď majú tŕne…

— Nem hiszem! A virágok gyöngék. Gyanútlanok. Úgy védekeznek ahogy tudnak. Félelmetesnek képzelik magukat a tüskéikkel.

Neodpovedal som. V tej chvíli som si vravel: „Ak ten svorník nepovolí, vyrazím ho kladivom.“ Malý princ znova prerušil moje úvahy:

Nem feleltem. Éppen azt gondoltam magamban: „Ha ez a csavar semmiképp sem mozdul, ráverek a kalapáccsal, úgy ugratom ki a helyéből.” De a kis herceg újra megzavarta töprengésemet.

— A ty si myslíš, že kvetiny…

— És te, mondd, te is azt hiszed…

— Ale nie! Kdežeby! Ja si nič nemyslím! Odpovedal som ti len tak, čo mi prišlo na jazyk. Ja sa predsa zaoberám vážnymi vecami!

— Nem! Nem! Nem hiszek semmit. Csak úgy mondtam. Én komoly dolgokkal foglalkozom.

Hľadel na mňa celý užasnutý.

Elképedve nézett rám.

—Vážnymi vecami!

— Komoly dolgokkal?

Videl ma, ako sa s kladivom v ruke, prsty čierne od starého oleja, skláňam nad akýmsi predmetom, čo sa mu zdal veľmi škaredý.

Látta, ahogy kezemben a kalapáccsal, olajtól fekete ujjakkal görnyedek valami fölé, amit szerfölött rondának talált.

— Hovoríš ako dospelí!

— Úgy beszélsz, mint a fölnőttek.

To ma trochu zahanbilo. Ale on nemilosrdne dodal:

Erre elszégyelltem magam. Ő azonban könyörtelenül hozzátette:

— Všetko popletieš… všetko pomiešaš!

— Mindent összezavarsz… Mindent összekeversz…

Bol naozaj veľmi nahnevaný. Pohadzoval vo vetre svojimi zlatožltými vlasmi. Pokračoval:

Szemlátomást nagyon haragudott. Megrázta aranyhaját a szélben.

— Poznám planétu, kde býva jeden pán, celý červený v tvári. Nikdy neprivoňal ku kvetu. Nikdy sa nezahľadel na hviezdu. Nikdy nemal nikoho rád. Nikdy nerobil nič iné, iba spočítaval. A po celý deň opakuje ako ty: „Ja som vážny človek! Ja som vážny človek!“ A to ho napĺňa pýchou. Ale to nie je človek, to je hríb!

— Tudok egy bolygót, egy vörös képű uraság lakik rajta. Az soha egyetlen virágot meg nem szagolt életében. Soha egyetlen csillagot meg nem nézett. Soha senkit nem szeretett. Soha nem csinált egyebet, mint folyton csak számolt. És egész álló nap azt hajtogatta, amit te mondtál az imént: „Én komoly ember vagyok! Én komoly ember vagyok!”, és csak úgy dagadt a kevélységtől. Hát ember ez? Dehogy ember! Gomba!

— Čoje to?

— Micsoda!

— Hríb!

— Gomba!