Traducere de Octavian Goga.

ELSŐ SZÍN

Tabloul I — În cer

(A mennyekben. Az Úr dicstől környezetten trónján. Angyalok serege térden. A négy főangyal a trón mellett áll. Nagy fényesség.)

(În cer. Dumnezeu împrejmuit de slavă, pe tron. Cetele îngerești îngenunchind. Cei patru arhangheli la poalele tronului. Lumină.)

ANGYALOK KARA
Dicsőség a magasban Istenünknek,
Dicsérje őt a föld és a nagy ég,
Ki egy szavával híva létre mindent,
S pillantásától függ ismét a vég.
Ő az erő, tudás, gyönyör egésze,
Részünk csak az árny, mellyet ránk vetett,
Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy
Fényében illy osztályrészt engedett.
Megtestesült az örökös nagy eszme,
Im, a teremtés béfejezve már,
S az Úr mindentől, mit lehelni enged,
Méltó adót szent zsámolyára vár.

CORUL ÎNGERILOR
Pământu-ntreg și cerul fără margini
S-aducă laudă Domnului mărit,
Cel ce cu-o vorbă totul plăsmuit-a
Și cu-o privire-i poate da sfârșit.
Puterea-i El, lumina întrupată,
Pe noi, drept umbre, raza-i ne-a născut.
Lui ne-nchinăm, că-n mila fără margini,
Măririi Lui, părtași El ne-a făcut.
E închegată vecinica idee,
Și facerea și-a plăsmuit hotar,
Azi orice suflet trăitor în Domnul
Prinos să ducă sfântului altar.

AZ ÚR
Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, világim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek,
Amint elzúgtok lábaim alatt.

DOMNUL
Da, s-a sfârșit măreața-nfăptuire.
Se mișcă roata, meșterul adastă
Și mii de ani în osie se-nvârte
Pân’ înădesc o spiță sfărâmată.
Deci, v-arătați a lumii mele duhuri,
Vă-ncepeți cursul fără de zăbavă.
Vreau să ascult cu inima senină
Cum larma voastră-mi curge la picioare…

(A csillagok védszellemei különböző nagyságú, színű, egyes, kettes csillaggömböket, üstökö¬söket és ködcsillagokat görgetve rohannak el a trón előtt. Szférák zenéje halkan.)

(Spiritele protectoare ale stelelor se avântă pe dinaintea tronului, rostogolind globuri și comete de diverse mărimi și culori. Muzica lină a sferelor.)

ANGYALOK KARA
Milyen büszke láng-golyó jő
Önfényében elbízottan,
S egy szerény csillagcsoportnak
Épp ő szolgál öntudatlan. —
Pislog e parányi csillag,
Azt hinnéd, egy gyönge lámpa,
S mégis millió teremtés
Mérhetetlen nagy világa. —
Két golyó küzd egymás ellen
Összehullni, szétsietni:
S e küzdés a nagyszerű fék,
Pályáján továbbvezetni. —
Mennydörögve zúg amaz le,
Távulnan rettegve nézed:
S kebelében milljó lény lel
Boldogságot, enyhe béket. —
Mily szerény ott — egykor majdan
Csillaga a szerelemnek,
Óvja őt meg ápoló kéz,
Vígaszúl a földi nemnek. —
Ott születendő világok,
Itt enyészők koporsója:
Intő szózat a hiúnak,
Csüggedőnek biztatója. —
Rendzavarva jő amott az
Üstökös rettentő képe:
S ím, az Úr szavát meghallva,
Rend lesz útja ferdesége. —
Jössz te, kedves ifju szellem,
Változó világgömböddel,
Aki gyászt és fénypalástot,
Zöld s fehér mezt váltogatsz fel.
A nagy ég áldása rajtad!
Csak előre csüggedetlen;
Kis határodon nagy eszmék
Fognak lenni küzdelemben.
S bár a szép s rút, a mosoly s könny,
Mint tavasz s tél, kört vesz rajta,
Fénye, árnya lészen együtt:
Az Úr kedve és haragja.

CORUL ÎNGERILOR
Minunat glob de văpaie
S-a ivit plin de mărire
Și-ntr-un cerc sfios de stele
El slujește fără știre.
Tremurând ca un opaiț
De departe-o stea lucește,
Pe când lumea-i fără margini,
Mii de inimi ocrotește.
Două globuri pleacă-n luptă,
Răsărind din depărtări,
Goana lor orânduiește
Ale lumilor cărări.
Iată urlă unu-n drumu-i,
Tu-l privești de groază plin;
El la milioane-mparte.
Fericire și senin.
Cât de blând s-aprinde-acolo
Astrul închinat iubirii,
Mână bună s-o păzească,
Mângâierea omenirii.
Iată lumi ce se vor naște,
Iat-o altă lume moartă,
Celui îndrăzneț mustrare,
Scut celui lovit de soartă.
Iată aducând pierzare
O cometă vine-acum,
Dar c-un semn stăpânul face
Din căderea ei un drum.
Vino, dulce înger tânăr,
Cu-al tău glob în multe fețe;
Din lumină și-ntuneric
Sunt a hainei tale crețe.
Ocrotit mergi înainte,
De al cerurilor har,
Mari idei dura-vor luptă
Pe îngustul tău hotar.
Zâmbete și lacrimi fi-vor,
Iarnă-vară pe pământ,
Rază-umbră arăta-vor
Voia Domnului preasfânt.

(A csillagok védszellemei elvonultak.)

(Spiritele ocrotitoare ale stelelor se retrag.)

GÁBOR FŐANGYAL
Ki a végetlen űrt kimérted,
Anyagot alkotván beléje,
Mely a nagyságot s messzeséget
Egyetlen szódra hozta létre:
Hozsána néked, Eszme!

ARHANGHELUL GAVRIL
Tu ce-ai pus mărginire-n haos,
Ca să-l închegi în humă vie,
Măsură-n lumi fără repaos,
Din glasul tău măreț învie,
Te preamărim: Ideie!

(Leborul.)

(Se prosternă.)

MIHÁLY FŐANGYAL
Ki az örökké változandót,
S a változatlant egyesíted,
Végetlent és időt alkotva,
Egyéneket és nemzedéket:
Hozsána néked, Erő!

ARHANGHELUL MIHAIL
Tu ce de-a pururi schimbătorul
Cu neschimbatul împreuni,
Zidind și vremi și infinituri,
Popoare răsădind în lumi,
Noi te slăvim: Putere!

(Leborul.)

(Se prosternă.)

RÁFAEL FŐANGYAL
Ki boldogságot árjadoztatsz,
A testet öntudatra hozva,
És bölcseséged részesévé
Egész világot felavatva:
Hozsána néked, Jóság!

ARHANGHELUL RAFAIL
Tu care dărui fericirea,
Știință ferecând în lut,
Făcând înțelepciunii Tale
Părtașă lumea ce-ai născut,
Osana: Bunătate!

(Leborul.)

(Se prosternă.)

(Szünet)

AZ ÚR
S te, Lúcifer, hallgatsz, önhitten állsz,
Dicséretemre nem találsz-e szót,
Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?

DOMNUL
Și tu zâmbești, tăcând cu îndârjire,
Ți-e scumpă lauda și o păstrezi, Lucífer,
Ori plăsmuirea, munca mea nu-ți place?

LUCIFER
S mi tessék rajta? Hogy nehány anyag
Más-más tulajdonokkal felruházva,
Miket előbb, hogysem nyilatkozának,
Nem is sejtettél bennök, úgy lehet,
Vagy, ha igen, másítni nincs erőd,
Nehány golyóba összevissza gyúrva,
Most vonzza, űzi és taszítja egymást,
Nehány féregben öntudatra kél,
Míg minden megtelt, míg minden kihűlt,
És megmarad a semleges salak. —
Az ember ezt, ha egykor ellesi,
Vegykonyhájában szintén megteszi. —
Te nagy konyhádba helyzéd embered,
S elnézed néki, hogy kontárkodik,
Kotyvaszt, s magát Istennek képzeli.
De hogyha elfecsérli s rontja majd
A főztet, akkor gyúlsz késő haragra.
Pedig mit vársz mást egy műkedvelőtől? —
Aztán mivégre az egész teremtés?
Dicsőségedre írtál költeményt,
Beléhelyezted egy rossz gépezetbe,
És meg nem únod véges végtelen,
Hogy az a nóta mindig úgy megyen.
Méltó-e illyen aggastyánhoz e
Játék, melyen csak gyermekszív hevülhet?
Hol sárba gyúrt kis szikra mímeli
Urát, de torzalak csak, képe nem;
Végzet, szabadság egymást üldözi,
S hiányzik az összhangzó értelem. —

LUCIFER
Să-mi placă mie? Câteva materii,
Cu alte forme, alte însușiri,
Cu noima lor de tine nevisată,
Sau dacă da, tu fără de puterea
Schimbării lor, acestea vrei să-mi placă?
Materii seci în globuri plămădite,
Ce-acum s-atrag, s-alungă-n calea lor,
Și-n câțiva viermi deșteapt-o conștiință,
Pân’totul plin, răcit, pieri-va iarăși,
Lăsând în urmă drojdii fără vlagă?…
Și omul doar simțindu-ți șiretlicul
În colțul lui va plămădi la fel.
Tu-n uriașa ta bucătărie
L-ai pus pe el; nepăsător și-n tihnă
Îl urmărești în searbăda lui trudă,
Cum năucit el Dumnezeu se crede.
Și-apoi când el, ce-ai pus la foc tu, strică,
Atunci te-a prins mânia ta târzie
Și-l pedepsești pe bietul ucenic…
La ce ți-e doar întreagă plăsmuirea?
Spre slava ta ai scris o poezie,
Ai prins-o-ntr-o mașină hârbuită
Și nu știu cum, dar nu ți-e greu s-asculți
De mii de ani cum scârție flașneta
Același cântec fără de-nțeles…
Moșnege! văd că te-a robit un joc
Ce-ar încălzi un creier de copil.
Un joc de râs: scânteia-năbușită,
Stinsă-n noroi, văpaie n-o să fie,
Ursită, libertate, s-alung-una pe alta,
Dar nu-i aci țărmuitoarea minte!

AZ ÚR
Csak hódolat illet meg, nem birálat.

DOMNUL
Nu vreau cuvânt, ci mută închinare!

LUCIFER
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
(Az angyalokra mutatva)
Dicsér eléggé e hitvány sereg,
És illik is, hogy ők dicsérjenek.
Te szülted őket, mint árnyát a fény,
De mindöröktől fogva élek én.

LUCIFER
Așa mi-e firea, alta ce să-ți dau?
(Arătând spre îngeri.)
Te laudă o ceată de neghiobi
Ș-așa-i cu cale, ei să te slăvească;
Tu i-ai născut ca raza, umbra moartă,
Dar eu trăiesc de vecii-vecilor!

AZ ÚR
Hah, szemtelen! nem szült-e az anyag,
Hol volt köröd, hol volt erőd előbb?

DOMNUL
Nemernice! Materia ți-e mamă, —
Unde ți-a fost puterea mai-nainte?

LUCIFER
Ezt tőled én is szintúgy kérdhetem.

LUCIFER
Și eu pot doar la fel să te întreb!

AZ ÚR
Én végtelen időtől tervezem,
S már bennem élt, mi mostan létesült.

DOMNUL
În mintea mea din vremi făr-de-nceput
Trăiește chipul celor întrupate.

LUCIFER
S nem érzéd-é eszméid közt az űrt,
Mely minden létnek gátjaul vala
S teremtni kényszerültél általa?
Lucifer volt e gátnak a neve,
Ki a tagadás ősi szelleme. —
Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.
Te anyagot szültél, én tért nyerék,
Az élet mellett ott van a halál,
A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény. —
Ott állok, látod, hol te, mindenütt,
S ki így ösmérlek, még hódoljak-e?

LUCIFER
Și n-ai simțit că făurirea minții
De-un haos ți-e puternic priponită,
Ce-i stăvilar oricărei firi pe lume?
Eu, Lucifer, sunt stavila eternă;
Eu întruparea veșnicei tăgade!
Tu m-ai învins, căci soarta mi-e de-așa,
Ca-n lupta mea să cad întotdeauna,
Dar întărit din nou să mă renasc.
Materia îmi primenește forța,
Cu viața ta e moartea mea alături,
Cu fericirea deznădejde-amară!
E umbra mea cu raza ta vecină,
Credința ta o sap cu îndoială,
Oriunde ești, mă vezi, îți calc în urmă,
Eu, ce te știu, eu ție să mă-nchin?

AZ ÚR
Hah, pártos szellem! el előlem, el,
Megsemmíthetnélek, de nem teszem,
Száműzve minden szellemkapcsolatból
Küzdj a salak közt, gyűlölt, ídegen.
S rideg magányod fájó érzetében
Gyötörjön a végetlen gondolat:
Hogy hasztalan rázod porláncodat,
Csatád hiú, az Úrnak ellenében.

DOMNUL
Piei, duh potrivnic, du-mi-te din cale!
Nu te zdrobesc, dar dezlegat te las
De înrudirea spiritelor sfânte!
Jos în noroi, pierdut și huiduit,
Străin să fii ș-amarnic să te zbați,
Muncit pe veci de nesfârșitul gând
Că în zadar faci lanțul tău să sune,
Ți-e mică truda: Domnul e puternic!

LUCIFER
Nem úgy, ily könnyen nem löksz el magadtól,
Mint hitvány eszközt, mely felesleges lett. —
Együtt teremténk: osztályrészemet
Követelem.

LUCIFER
A, nu așa! Vrei să mă-mpingi în praf?
Acum îți par netrebnică unealtă.
E în zadar! Legat ne fuse traiul:
Eu parte cer!

AZ ÚR (gúnnyal)
Legyen, amint kivánod.
Tekints a földre, Éden fái közt
E két sudar fát a kellő középen
Megátkozom, aztán tiéd legyen.

DOMNUL (Ironic.)
Deci, fie voia ta!
Vezi pe pământ doi pomi cu roadă vie,
Ce-n mijloc chiar își mlădie tulpina,
I-am blestemat, ai tăi fie de-acum!

LUCIFER
Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni. (Indul.)

LUCIFER
Zgârcite-ți sunt azi mâinile, Stăpâne,
Dar locul tău, ce-ai măsurat cu cotul,
Va fi pe veci lăcaș tăgăduirii,
Ce lumea ta va răsturna odată!
(Pleacă.)

ANGYALOK KARA
El Isten színétől, megátkozott,
Hozsán’ az Úrnak, ki törvényt hozott. —

CORUL ÎNGERILOR
Duh blestemat! Te-alungă cel de sus!
Osana! Domnul lege ne-a adus!

MÁSODIK SZÍN

Tabloul II — În paradis

(A paradicsomban. Középen a tudás és az örökélet fái. Ádám és Éva jőnek, különféle állatok szelíd bizalommal környezik őket. Az ég nyílt kapuján dics [glória] sugárzik elő, s angyali karok halk harmóniája hallik. Verőfényes nap.)

(În paradis. La mijloc pomii cunoașterii și nemuririi. Adam și Eva; dobitoace de tot felul îi înconjoară cu blândețe și încredere. Pe poarta cerului deschisă străbat razele slavei divine și armonia lină a cetelor îngerești. Zi cu soare.)

ÉVA
Ah, élni, élni: melly édes, mi szép!

EVA
A, — să trăiești… Ce dulce-i, ce frumos…

ÁDÁM
És úrnak lenni mindenek felett.

ADAM
Și să domnești asupra tuturor.

ÉVA
Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk,
És mindezért csupán hálát rebegnünk
Ahhoz, ki nyújtja mind e kéjeket.

EVA
Să simți plutind cu tine ocrotirea
Și jertfa laudei tu s-aduci răsplată
Aceluia ce harul și-l revarsă.

ÁDÁM
A függés, látom, életelv neked. —
Szomjúzom, Éva, nézd, mi csábosan
Néz e gyümölcs ránk.

ADAM
Simt rostul tău, femeie: — ascultarea.
Mi-e sete, Eva! Roadele din pom
Îmbietor privesc asupra noastră.

ÉVA
Majd szakítok egyet.

EVA
Eu rup un măr…

AZ ÚR SZAVA
Megállj, megállj, egész földet neked
Adám, csak e két fát kerüld, kerüld,
Más szellem óvja csábgyümölcseit,
S halállal hal meg, aki élvezi. —
Amott piroslik a szőlőgerezd,
Ott enyhe árnyék kínál nyúgalommal,
Ragyogó délnek tikkasztó hevében.

CUVÂNTUL DOMNULUI
Oprește-te, Adame!
Grădina ta e-ntreg, întreg pământul!
De alte duhuri stau împrejmuiți
Acești doi pomi! Ferește-te de ei!
De vei gusta, cu moarte vei muri.
Roșite-atârn’ ciorchinele de struguri,
Din umbra lor molatec te îndeamnă,
Când raze cad, din ceruri, arzătoare!

ÁDÁM
Csodás parancs, de úgy látszik, komoly.

ADAM
Mă miră, dar porunca-i de aievea.

ÉVA
Mért szebb e két fa, mint más; vagy miért
Épp ez tilalmas?

EVA
Dar ăști doi pomi de ce par mai frumoși,
De ce-s opriți?

ÁDÁM
Hát mért kék az ég,
Miért zöld a liget — elég, hogy úgy van. —
Kövessük a szót, jőj utánam, Éva.

ADAM
De ce-i albastră bolta
Și lunca verde? Împacă-te cu soarta.
Să ascultăm cuvântul, vino, Eva!

(Letelepednek egy lugosban.)

(Se așează într-un boschet.)

ÉVA
Hajolj keblemre, én meg majd legyezlek.

EVA
Așează-te la sânul meu, iubite!

(Nagy szélroham, Lucifer a lombok között megjelenik.)

(Vânt puternic, Lucifer apare din frunziș.)

ÁDÁM
Hah, nő! mi ez, nem hallék még hasonlót.
Miként ha ellenséges idegen
Erő tört volna rajtunk.

ADAM
Ce glas aud, necunoscut, femeie,
Parc-un dușman a tăbărât…

ÉVA
Reszketek.
Az égi zengzet is elhallgatott.

EVA
Eu tremur,
Duiosul cânt din cer a amuțit.

ÁDÁM
Itt kebleden, úgy tetszik, hallom azt még.

ADAM
La sânul tău îl, mai aud, îmi pare…

ÉVA
Én meg, ha ott fenn a dics elborul,
Itt lenn találom azt szemedben, Ádám.
Hol is lelhetném másutt kívüled,
Kit létre is csak hő vágyad hozott,
Mint — fényárjában a fejdelmi nap —
A mindenségben árván hogy ne álljon —
A víz szinére festi önmagát
S enyelg vele, örül, hogy társa van,
Nagylelküen felejtvén, hogy csupán
Saját tüzének halvány mása az,
Mely véle együtt semmivé borulna.

EVA
Eu, când în cer va fi umbrită slava,
În ochii tăi o regăsesc, Adame.
De ce, dar, s-o mai caut în alt loc?
M-a întrupat dorința ta fierbinte,
Ca soarele puzderia de raze…
Vezi, soarele… Nevrând să fie singur,
În fața apei chipu-și împânzește,
Sărută dulce-obrazul de tovarăș,
Uitării dând că vede umbra moartă:
Din focul lui, văpaie pururi vie,
Și umbra moare când apune raza…

ÁDÁM
Ne szólj igy, Éva, meg ne szégyeníts.
Mi a hang, hogy ha nincs, ki értené?
Mi a sugár, ha szín nem fogja fel?
Mi volnék én, ha mint visszhang- s virágban,
Benned szebb létre nem feselne létem,
Melyben saját magam szerethetem?

ADAM
Te-oprește, Eva, glasul tău mă mustră,
Cuvântul ce-i, când surdă e urechea?
Și raza ce-i, când undă nu-i s-o prindă,
Și ce-aș fi eu, de nu m-ar învia
Ca pe-un ecou făptura ta de floare,
Să mă renasc, spre-o lume mai curată,
Pe veci în tine eu să mai iubesc?

LUCIFER
E lágy enyelgést mért is hallgatom? —
Elfordulok, másképp oly szégyen ér még,
Hogy a hideg számító értelem
Megírigylendi a gyermekkedélyt.

LUCIFER
De ce ascult dulcegăria asta?
Mă-ntorc, nu voi să par rușinea lumii.
Ca mintea rece, netedă, gândită,
Să pizmuiască-un creier de copil.

(Egy madárka énekelni kezd egy közel ágon.)

(O păsărică începe să ciripească pe-o ramură din apropiere.)

ÉVA
Hallgasd csak, Ádám, óh, mondd, érted-é
E kis bohó szerelmes énekét?

EVA
Ascult-un cântec… Înțelegi, Adame,
Un ciripit de dragoste?

ÁDÁM
Én a patak zugását hallgatám,
És azt találom, szintén így dalolt.

ADAM
Izvorul
Îl ascultam cum murmură aproape
Și șoapta lui avea același rost…

ÉVA
Minő csodás összhang ez, kedvesem,
E sokszerű szó és egy értelem. —

EVA
Iubitul meu, ce armonie sfântă —
În mii de vorbe-același înțeles.

LUCIFER
Mit késem ennyit? fel munkára, fel,
Megesküvém vesztökre, veszniök kell.
S kétkedve állok mégis újra meg,
Nem küzdök-é hiába a tudás,
A nagyravágyás csábos fegyverével
Őellenek, kik közt, mint menhely áll,
Mely lankadástól óvja szívöket,
Emelve a bukót: az érzelem.
De mit töprengek. Az nyer, aki mer.

LUCIFER
Ce mai aștepți? Doar jurământ mă leagă
Că am să-i pierd, și stau la îndoială?
La muncă, deci, căci n-am să lupt zadarnic
Cu armele științei și măririi
În contra lor, ce au lăcaș al vieții,
Apărător al inimii-n obidă
Și ocrotire numai: simțământul.
La luptă, deci, câștigă îndrăzneala.

(Új szélroham. Lucifer a megrettenő emberpár előtt megjelenik. A dics elborul. Lucifer kacag.)

(Din nou vânt puternic: Lucifer apare în fața perechii îngrozite. Nimbul de slavă se intunecă. Lucifer râde.)

Mit álmélkodtok? — (Évához, ki futásnak indul.)
Óh, megállj, kecses hölgy!
Engedd egy percre, hogy csodáljalak.
(Éva megáll s lassanként felbátorodik.)
(félre) E mintakép milljószor újuland meg.
(fent) Ádám, te félsz?

Ce vă mirați?
(Spre Eva, care a luat-o la fugă.)
Oprește-te, femeie!
O clipă stai, vreau ție să mă-nchin!
(Eva se oprește și încet prinde curaj.)
(Aparte.) Ăst chip din nou de mii de ori s-o naște!
(Tare.) Adam, te temi?

ÁDÁM
Tőled, hitvány alak?

ADAM
De tine, nevoiașe?

LUCIFER
(félre) Ez is jó ős a büszke férfinemnek.
(fent) Üdvöz légy, szellem-testvér!

LUCIFER (Aparte.)
Ce potrivit strămoș al omenirii!
(Tare.)
Fârtate, bun ajuns!

ÁDÁM
Mondd, ki vagy?
Alulról jössz-e hozzánk, vagy felülről?

ADAM
Tu cine ești?
Cobori de sus, ori vii de jos la noi?

LUCIFER
Amint tetszik, nálunk ez egyre megy.

LUCIFER
E tot atât, tu zi precum îți place.

ÁDÁM
Nem tudtam, hogy van ember még kivűlünk.

ADAM
Nici nu știam că oameni ar mai fi…

LUCIFER
Hohó! nagyon sok van még, mit te nem tudsz,
S nem is fogsz tudni. Vagy a jámbor agg
Azért teremtett volna-é porondból,
Hogy a világot ossza meg veled?
Te őt dicséred, ő téged kitart,
Megmondja, végy ebből és félj amattól,
Óv és vezet, mint gyapjas állatot;
Hogy eszmélj, szükséged nem is lehet.

LUCIFER
Ehei, ehei… Tu multe nu știi încă
Și nu vei ști. Moșneagul cel cucernic,
De-aceea crezi că trupul din țărână
Ți l-a dospit, ca lumea să-mpărțiți?
Tu-l proslăvești; el ție-ți dă povață,
Poruncă-ți dă: te luptă, ori te teme,
Te-ndrumă el ca păcurarul oaia…
Ca să pricepi tu n-ai nevoie mare!

ÁDÁM
Hogy eszméljek? — S nem eszmélnék-e hát:
Nem érzem-é az áldó napsugárt,
A létezésnek édes örömét
És Istenemnek végtelen kegyét,
Ki engemet tőn e föld istenévé?

ADAM
Cum, nu pricep? Nu mintea-mi dă povață?
Nu simt eu doar din ceruri raza caldă,
A existenței bucurie dulce?
Și mila. Domnului din înălțime,
Ce pe pământ pe mine Domn m-a pus?

LUCIFER
Ezt tartja tán az a kis féreg is,
Mely a gyümölcsöt eszi el előled,
Meg a sas, melly a kis madárra csap.
Avagy mi tesz nemesbbé tégedet?
Egy szikra az, mely bennetek dereng,
Egy végtelen erőnek mozzanása;
S mint a pataknak egyes habjai,
Egy percre felcsillogva visszahullnak
Közös medröknek szürke mélyibe. —
Igen, tán volna egy, a gondolat,
Mely öntudatlan szűdben dermedez,
Ez nagykorúvá tenne, önerődre
Bízván, hogy válassz jó és rossz között,
Hogy önmagad intézzed sorsodat,
S a gondviselettől felmentene.
De trágyaféregül tán jobb neked
Tenyészni kis körödnek lágy ölében,
S tudás nélkűl elfogyni életeddel. —
Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben;
Nemes, de terhes, önlábunkon állni. —

LUCIFER
Credința ta o poartă și-acel vierme
Ce-l vezi rozând în sâmburii de măr,
Și vulturul ce-o pasăre sfâșie!
Asupra lor prin ce tu te ridici?
Trăiește-n voi o palidă scânteie,
Ecoul surd al forțelor vânjoase:
Ca-n unda clară-a râului de munte,
O clipă doar lucind la fața apei,
Recade iar în matca mohorâtă…
Da, ochii tăi gândirea i-ar deschide,
Ce-n bietul cap pitită zgriburește;
Puterii tale reazim făurindu-i,
Ți-ar arăta și binele și răul,
Ca singur tu să-ți fii cârmaciul sorții;
Scăpându-te de jugul providenții…
Dar poate-așa, ca viermele-n gunoi,
Să te târăști în cercul tău neghiob,
Mai bine ți-e… Ușoară-i împăcarea,
Dar nobilă și grea e libertatea!

ÁDÁM
Nagy dolgokat mondsz, szédülök belé.

ADAM.
Spui lucruri mari, mă prinde amețeala.

ÉVA
Én lelkesűlök, szép s új dolgokat mondsz.

EVA
Eu le admir, sunt nouă și frumoase.

LUCIFER
De a tudás nem volna még elég;
Hogy testesüljön nagyszerű müvekben,
A halhatatlanság is kellene.
Mit képes tenni az arasznyi lét?
E két fa rejti mind e birtokot,
S ettől tiltott el, aki alkotott.
Tudsz mint az Isten, azt ha élvezed,
Ettől örök ifjú marad kecsed.

LUCIFER
Dar ca ideea falnic să se-ntrupe,
Ți-e fără rost, nu ți-e de-ajuns știința,
Îți trebuie și haina nemuririi —
La ce ți-e traiul scurt și măsurat?
Vezi ăști doi pomi? Ei țin întreg misterul
Ce vă ascunde meșterul bătrân.
De guști, vei ști ca Dumnezeu, iar cellalt
Pe veci te ține-n vraja tinereții.

ÉVA
Mégis kegyetlen a mi alkotónk!

EVA
Vezi, ce tiran ne fu făptuitorul!

ÁDÁM
De hátha megcsalsz?

ADAM
Dar dacă minți?

(A dics kissé kitisztul.)

(Zarea se luminează puțin.)

ÉGI KAR
Jaj neked, világ,
Az ős tagadás kisért.

CORUL CERESC
Amar de tine, lume,
Tăgada-ncearcă!

AZ ÚR SZAVA
Ember, vigyázz!

CUVÂNTUL DOMNULUI
Omule, fii treaz!

ÁDÁM
Mi hang ez ismét?

ADAM
Ce glas aud?

LUCIFER
A szél gallyakat ráz.
Segítsetek
Ti elemek,
Az embert nektek
Szerezni meg. —
(Szélroham, a dics elborul.)
E két fa az enyém!

LUCIFER
Prin vreascuri bate vântul!
Puteri ascunse,
M-ajutați!
De vreți pe om
Să-l câștigați!
(Val de vânt, zarea se întunecă.)
Vezi pomii mei?

ÁDÁM
Ki vagy tehát te?
Hisz ollyannak tűnsz fel, mint mí vagyunk.

ADAM
Dar cine ești? Răspunde!
Căci firea ta asemuită-i nouă!

LUCIFER
Nézd ott a sast, mely felhők közt kovályg,
Nézd e vakondot, földet túrva lenn,
Mindkettőt más-más láthatár övedzi.
A szellemország látköröd-kivül van,
És ember az, mi legmagasb neked.
Az ebnek is eb legfőbb ídeálja
S megtisztel, hogyha társaul fogad.
De éppen úgy, miként te őt lenézed,
És állsz felette végzete gyanánt,
Áldást vagy átkot szórva istenül rá,
Épp úgy tekintünk rátok mí alá,
A szellemország büszke részesi.

LUCIFER
Privește-un șoim ce-n nori își taie cale,
Ori un sobol cu botul în țărână:
Pe amândoi alt orizont îi leagă!
Deci mintea ta nu poate să cuprindă
Al duhurilor minunat lăcaș,
Căci omul ți-e cea mai înaltă treaptă.
Și câinelui, un câine-i idealul
Și vede cinste-n prietenia lui.
Dar precum tu lui Dumnezeu îi ești,
Dându-i blestem sau binecuvântare,
Astfel privim asupra noastră noi,
Ai lumilor de spirite părtași.

ÁDÁM
S azoknak volnál hát te egyike?

ADAM
Și tu, cum zici, de-acolo vii la noi?

LUCIFER
Igen, erősek közt a leghatalmasb,
Ki ottan álltam az Úr trónja mellett,
S legszebb dicséből osztályom kijárt.

LUCIFER
Da, între tari eram cel mai puternic,
Vegheam la tronul Domnului de sus,
Și parte-aveam din slava lui!

ÁDÁM
Mért nem maradtál hát a fényes égben,
E porvilágra mért jövél közénk?

ADAM
Atunci,
De ce n-ai stat în cerul de lumină
Și-ai coborât în lumea de noroi?

LUCIFER
Megúntam ott a második helyet,
Az egyhangú, szabályos életet,
Éretlen gyermek-hangu égi kart,
Mely mindég dícsér, rossznak mit se tart.
Küzdést kivánok, diszharmóniát,
Mely új erőt szül, új világot ád,
Hol a lélek magában nagy lehet,
Hová, ki bátor, az velem jöhet.

LUCIFER
Mi s-a urât c-un loc de-a doua mână,
Cu viața scrisă-n legile nătângi,
Și îngerii cu creier de copii
Ce veșnic lauda cunosc.
Vreau fierbere și vreau desțelenirea
Puterilor ce nasc o lume nouă,
În care-un suflet poate crește mare!
Mă va urma acela ce cutează!

ÁDÁM
Megmondta Isten, hogy büntetni fog,
Ha más utat választunk, mint kitűzött.

ADAM
Dar Dumnezeu, eu cred, ne pedepsește
De nu-i urmăm cărarea rânduită!

ÉVA
Miért büntetne? — Hisz, ha az utat
Kitűzte, mellyen hogy menjünk, kivánja,
Egyúttal ollyanná is alkotott,
Hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon.
Vagy mért állított mély örvény fölé,
Szédelgő fejjel, kárhozatra szánva. —
Ha meg a bűn szintén tervében áll,
Mint a vihar verőfényes napok közt,
Ki mondja azt vétkesbnek, mert zajong,
Mint ezt, mivel éltetve melegít?

EVA
De ce? De ce? Când calea ne-a croit-o
Și ne-a-ndrumat pornirile vieții,
Pedeapsa lui de ce să ne ajungă?
Doar n-o fi pus în preajma firii noastre
Negru păcat și-a răului ispită?
Sau dacă da, de ce ne-a aruncat
La marginea prăpastiei eterne
Cu cap năuc, păcătuirii pradă?
Ori dacă-n gând el a purtat păcatul
Ca viscolul de dup-o zi cu soare, —
De ce-ar greși acesta, când mugește,
Mai mult ca ziua care dă căldură?

LUCIFER
Lám, megjelent az első bölcselő!
Nagy sor jövend utánad, szép hugom,
Mely milljó úton ezt vitatja újra;
A tébolydába téved sok közűlök,
Sok visszaretten, révbe egy sem ér.
Hát hagyjatok fel az okoskodással,
Minden dolognak oly sok színe van,
Hogy aki mindazt végigészleli,
Kevesbet tud, mint első pillanatra,
S határozatra jőni rá nem ér.
A tett halála az okoskodás. —

LUCIFER
Iată,-apăru întâiul filozof!
Un lung șirag va mai veni, surată.
Tot acest gând gândind în mii de chipuri,
Mulți vor pieri în casa de nebuni,
Mulți s-or sfărma fără s-ajungă-n port…
Lăsați-vă de veșnica socoată —
În orice chip apar atâtea fețe,
Încât privind tu rostul tuturora
Știi mai puțin ca-n clipa cea dintâi;
Să hotărăști doar’ nici atunci n-ajungi.
E moartea faptei orice chibzuință!

ÉVA
Én hát szakítok egyet a gyümölcsből.

EVA
Adam, eu… eu rup un măr…. Ce zici?

ÁDÁM
Megátkozá az Úr.
(Lucifer kacag.)
De csak szakíts.
Jőjön reánk, minek ránk jőni kell,
Legyünk tudók, mint Isten.

ADAM
Le-a blestemat!
(Lucifer râde.)
Dar totuși rupe tu,
Căci vreau ca Dânsul știutori să fim:

(A tudás almáját előbb Éva, aztán Ádám megízleli.)

(Din pomul științei gustă mai întâi Eva, apoi Adam.)

ÉVA
S e felett
Örökké ifjak. —

EVA
Și tineri, tineri mai presus de toate!

LUCIFER
Erre, erre csak.
A halhatatlanságnak fája ez.
Siessetek hát!

LUCIFER
Grăbiți acum! E pomul nemuririi
Aici, aici…

(A másik fa felé vonja őket, egy Kerub lángoló karddal útjokat állja.)

(Îi trage spre celălalt pom, un cheruvim cu sabie de foc le aține calea.)

KERUB
Félre, bűnösök.

CHERUVIMUL
Mișeilor, în lături!

AZ ÚR SZAVA
Ádám, Ádám! elhagytál engemet,
Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban.

CUVÂNTUL DOMNULUI
Adame! tu credința mi-ai călcat,
Te las și eu să-ți vezi puterea singur!

ÉVA
Végünk van.

EVA
Ne-am prăpădit!

LUCIFER
Csüggedtek?

LUCIFER
Ce? Deznădăjduiți?

ÁDÁM
Korántse hidd.
Csak ébredésem borzongása ez. —
El innen, hölgyem, bárhová — el, el!
Idegen már s kietlen ez a hely.

ADAM
Nu, nicidecum, doar’ groaza deșteptării
E ce vezi tu! Deci să plecăm, femeie,
Străin, pustiu e locul ăst acum!

ÉGI KAR
Ah, sírjatok testvéri könnyeket,
Győz a hazugság — a föld elveszett. —

CORUL ÎNGERILOR
Muiați-vă de azi în lacrimi cântul,
A-nvins minciuna, s-a pierdut pământul!

HARMADIK SZÍN

Tabloul III — Afară din paradis

(Pálmafás vidék a paradicsomon kívül. Kis durva fakaliba. Ádám cövekeket ver le kerítésül. Éva lugost alkot. Lucifer.)

(Un minunat ținut afară din paradis. O colibă de scânduri. Adam împlântă parii unui gard. Eva sădește viță. Lucifer.)

ÁDÁM
Ez az enyém. A nagy világ helyett
E tér lesz otthonom. Birok vele,
Megvédem azt a kártevő vadaktól,
És kényszerítem nékem termeni.

ADAM
E partea mea. În loc de lumea largă,
Mă-ndestulez c-o mică moșioară,
Ce-o apăr eu de fiare stricăcioase;
Să-mi deie roadă tot eu o silesc.

ÉVA
Én meg lugost csinálok, éppen ollyat,
Mint az előbbi, s így körénk varázsolom
A vesztett Édent.

EVA
Eu îngrădesc, Adame, o colibă
Ca cea de-odat’… demult… mai ții tu minte?
Pierdutul rai l-aduc jos pe pământ.

LUCIFER
Vajh, mi nagy szavat
Mondottatok ki. A család s tulajdon
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.
És e két eszme nő majd szüntelen,
Amíg belőle hon lesz és ipar,
Szülője minden nagynak és nemesnek,
És felfalója önnön gyermekének.

LUCIFER
Ce vorbă mare ați rostit în treacăt.
Aceste două: casa și moșia,
Vor îndrepta pe veci rotirea lumii,
Născând și chin și blânde reverii.
Vor crește-apoi pe rând, ca să se-ntrupe:
În patrie și-atâtea meserii.
Vor plăsmui tot ce-i frumos și nobil
Și-o să-și înghită propriii copii.

ÁDÁM
Rejtélyeket beszélsz. Igérted a
Tudást, az ösztön kéjéről lemondtam
Érette, hogy, bár küzdve, nagy legyek.
S mi az eredmény.

ADAM
Nu te-nțeleg, ți-e vorba-ntunecată,
Mi-ai prevestit cunoașterea a toate
Și-am aruncat seninul neștiinții.
Ca greu luptând să mă ridic în slavă,
Răsplata ce-i?