Румынско-венгерская книга-билингва
— Vai! Nu mi-am luat pantofii! Nu mi-am luat pantofii!, a început să strige Gretchen, că era frig cumplit afară, dar renul nu s-a oprit şi a ţinut-o tot într-o fugă până la copăcelul cel cu poame roşii. A pus-o pe Gretchen jos, a sărutat-o pe frunte şi pe obrajii lui s-au prelins câteva lacrimi; apoi a luat-o la fugă înapoi.
— Otthagytam a prémes csizmámat! Otthagytam a kesztyűmet! — kiáltotta vágtatás közben Gerda. A jeges hideg nyomban figyelmeztette rá. De a rénszarvas nem mert megállni, röpült tovább, míg csak a vörös bogyójú, nagy bokorhoz nem ért. Ott letette a kislányt, megcsókolta, fényes, nagy könnyeket hullatott, s már iramlott is visszafelé.
Biata Gretchen a rămas aşa fără pantofi şi fără mănuşi pe un ger cumplit.
A kis Gerda meg ott állt a bokor tövében mezítláb, kesztyű nélkül a finnek rémítően hideg földjén.
A plecat şi ea mai departe cât putea de repede şi deodată au întâmpinat-o o mulţime de fulgi de zăpadă; fulgii nu cădeau din cer; cerul era senin şi luminat de Aurora Boreală.
Futásnak eredt, szaladt, ahogy a lába bírta; egyszer csak nagy sereg hópehely közelgett szembe vele. Nem az égből hullottak — az ég tiszta volt, és tündöklött az északi fénytől —,
Alergau chiar pe pământ şi cu cât se apropiau, cu atât se făceau mai mari.
a földön vonultak seregestül; s minél közelebb értek, annál jobban nőttek.
Gretchen şi-a adus aminte ce mari şi meşteşugiţi fuseseră fulgii când se uitase la ei cu lupa. Aici însă erau şi mai mari, şi mai fioroşi, erau vii, erau străjerii de la palatul Crăiesei Zăpezii.
Gerdának azok a nagy és csodálatos rajzú hópehely-virágok jutottak eszébe, amiket Kay mutatott neki a nagyítóüvegen keresztül. Ezek a hópelyhek a valóságban is nagyok voltak, nagyok és félelmetesek, mert elevenek: a Hókirálynő előőrse közeledett a kis Gerda felé.
Aveau chipurile cele mai ciudate, unii parcă erau nişte arici mari şi urâţi, alţii păreau nişte mănunchiuri de şerpi încolăciţi, care îşi întindeau capetele în toate părţile, iar alţii erau ca nişte ursuleţi bondoci şi zbârliţi; toţi erau albi, sclipitori, erau fulgi de zăpadă vii.
Különös alakú lények voltak, az egyik csúnya, nagy sünhöz hasonlított, a másik összefonódott kígyók gomolyagának látszott, borzas szőrű, kövér medvebocsnak a harmadik. De ragyogó fehér egytől egyik valamennyi, hiszen eleven hópelyhek voltak.
Gretchen a început să se roage şi era aşa de frig că putea să-şi vadă răsuflarea;
şi aburii răsuflării s-au făcut tot mai groşi şi mai groşi şi s-au prefăcut în îngeraşi care cum atingeau pământul se făceau tot mai mari şi fiecare avea coif, suliţă şi pavăză.
Numărul lor sporea mereu şi, când Gretchen şi-a isprăvit de spus rugăciunea, o oştire întreagă era împrejurul ei.
Îngeraşii în zale împungeau cu suliţa fulgii de zăpadă şi fulgii se fărâmau bucăţi şi Gretchen putea să meargă liniştită mai departe.
Îngerii îi mângâiau mâinile şi picioarele şi acuma nu-i mai era aşa de frig şi a putut să ajungă la palatul Crăiesei Zăpezii.
Dar până una-alta, să vedem ce-i cu Karl. El desigur că nici nu se gândea că ea era acum chiar la poarta palatului.
De most nézzünk Kay után: mi történt közben ővele? Neki persze eszébe se jutott a kis Gerda, azt meg még úgy se gondolta, hogy hajdani pajtása ott kinn áll a palota előtt.
A şaptea povestire. În care e vorba de palatul Crăiesei Zăpezii şi despre ce s-a întâmplat acolo
Hetedik mese, arról, hogy mi történt a Hókirálynő palotájában, és mi történt később
Pereţii palatului erau făcuţi din zăpadă viscolită, ferestrele şi uşile din vânturi vijelioase;
A palota falai magasan kavargó hóörvények voltak, kapui meg ablakai metsző szelek.
erau peste o sută de încăperi, toate aşa cum le alcătuia zăpada; cea mai mare era aşa de întinsă că puteai să mergi câteva ceasuri prin ea de la un capăt la altul. Toate erau luminate de Aurora Boreală şi erau goale, gheţoase, reci şi sclipitoare.
Száznál is több terme volt a palotának, kisebbek-nagyobbak aszerint, hogy hogyan kavargott a hó. A legnagyobbik terem több mérföld hosszú volt; valamennyit tündöklő északi fény világította be. Hatalmas termek voltak, üresek, jéghidegek és fehéren szikrázók.
Aici nu era niciodată vreo petrecere, nici măcar un bal de urşi la care vijelia să cânte şi urşii albi să meargă în două picioare şi să joace, nici măcar o sindrofie de domnişoare vulpi argintii; în palatul Crăiesei Zăpezii era pustiu şi frig.
Nem rendeztek itt soha mulatságot, még egy szűkebb körű medvebált sem, ahol a hóvihar fütyülte volna a talpalávalót, s a jegesmedvék két lábra állva ropták volna a táncot, finom és illedelmes mozdulatokkal; társasjátékot se játszottak itt soha, pofácskájukat és mancsukat összeütögetve; ezüstrókakisasszonyok sem pletykálgattak el délutáni kávé mellett — hidegek és néptelenek voltak a Hókirálynő tágas termei.
Aurora Boreală se desluşea atât de bine încât îi puteai număra perdelele de lumină.
Az északi fény tüzei olyan szabályosan gyúltak fel és lobbantak ki, hogy könnyen ki lehetett számítani, mikor tündöklik a legmagasabban, s mikor a legalacsonyabban.
În mijlocul acestei săli nemărginite şi pustii era un lac îngheţat care se sfărâmase în mii de bucăţi, dar bucăţile semănau între ele aşa de tare încât era o adevărată minunăţie. În mijlocul lacului şedea Crăiasa Zăpezii, când era acasă, şi atunci zicea că şade pe oglinda înţelepciunii şi că această oglindă e cea mai bună din lume.
Az egyik végeláthatatlan terem közepén befagyott tó csillámlott. Jégtükre ezer darabra repedt szét, de olyan egyforma darabokra, hogy valóságos műremek volt a tó. Ennek a tónak a kellős közepén trónolt a Hókirálynő, ha otthon volt — azt mondta, hogy az Értelem tükrének közepén ül, s ez a leghívebb tükör a világon.
Karl era vânăt de frig, ba chiar aproape negru, dar nu simţea că i-i frig fiindcă Crăiasa Zăpezii îi luase cu o sărutare simţul frigului şi inima lui era ca un bulgăre de gheaţă.
A kis Kay már kék, majdnem fekete volt a hidegtől, de nem vette észre, hogy fázik, mert a Hókirálynő csókjától elmúlt a borzongása; a szíve már különben is jégcsappá változott.
Acuma se juca; lua bucăţi de gheaţă netede ca nişte tăbliţe şi alcătuia cu ele tot felul de figuri, aşa cum se joacă la noi copiii cu cuburile.
Lapos, éles jégdarabokat rakosgatott egymásra meg egymás mellé, valami formát akart adni nekik, mint amikor mi apró falemezekből alakokat próbálunk kirakni, amit kínai játéknak neveznek.
Jocul lui era însă aşa-zisul joc de gheaţă al înţelepciunii. În ochii lui figurile de gheaţă erau frumoase şi de foarte mare însemnătate şi asta din pricina ciobului de gheaţă pe care îl avea în ochi. Aşeza bucăţile de gheaţă în aşa fel încât să formeze un cuvânt, dar niciodată nu izbutea să formeze cuvântul pe care îl voia şi care era „veşnicia”. Crăiasa Zăpezii îi spusese aşa:
Kay művészi mintákat, alakokat rakosgatott ki jégből; tökéletes remekek voltak. Az értelem jeges játéka volt ez, az ő szemében nagyszerű és roppant fontos időtöltés — a szemébe hullott üvegszilánk miatt látta annak. A mintákból egy írott szót próbált formálni, de sohasem sikerült neki azt a szót kirakni, amit szeretett volna „Örökkévalóság.” Pedig a Hókirálynő azt mondta neki:
— Dacă izbuteşti să formezi cuvântul acesta, atunci ai să fii stăpân pe tine însuţi şi eu am să-ţi dăruiesc lumea întreagă şi o pereche de patine noi.
„Ha azt a szót ki tudod rakni, újra a magad ura leszel, s én neked ajándékozom az egész világot, még egy pár új korcsolyát is ráadásul.”
Dar Karl nu putea să formeze cuvântul.
Ezzel az egy szóval kínlódott hát Kay, de nem tudta kirakni.
— Mă duc în ţările calde, a spus Crăiasa Zăpezii. Vreau să mă uit în căldările cele negre.
Căldările cele negre erau munţii Etna şi Vezuviu, care scuipă flăcări.
— Am să-i mai înălbesc puţin şi asta nu-i rău, ba chiar e bine pentru lămâi şi struguri.
— Én most meleg országokba repülök — mondta egy napon a Hókirálynő. — Elszállok, és lenézek a nagy, fekete fazekakba! — A tűzhányókra gondolt, az Etnára meg a Vezúvra, ahogy az emberek nevezik őket. — Megfehérítem egy kicsit az oldalukat! Ez a dolgom, meg jót is tesz a citromnak, szőlőnek. —
Şi Crăiasa Zăpezii a plecat în zbor şi Karl a rămas singur în sala cea mare de gheaţă, întinsă cât vedeai cu ochii şi pustie. Se uita la bucăţile de gheaţă şi se tot gândea şi îi trosnea capul de atâta gândire. Şi cum stătea neclintit şi ţeapăn, ai fi crezut că-i şi el un sloi de gheaţă.
Azzal nagy suhogva elrepült, Kay meg ott maradt magára a sok mérföldes, kihalt teremben, merőn nézte a jégdarabjait, és olyan erősen gondolkozott, hogy majd összeroppant a feje. Mozdulatlanul ült, néma csendben, aki látta, azt hitte volna, hogy megfagyott.
În vremea asta, Gretchen a ajuns la palat şi a intrat pe poartă. Vânturi tăioase au întâmpinat-o. Ea a spus o rugăciune şi vânturile îndată au stat pe loc şi s-au culcat şi ea a intrat în sălile palatului, mari, goale şi reci. Şi deodată l-a zărit pe Karl, s-a dus repede la el, l-a luat de după gât, l-a strâns în braţe şi i-a spus:
Akkor lépett be a kis Gerda a palota nagy kapuján. Metsző szelek vették körül, de Gerda elmondta az esti imádságát, s egyszerre elnyugodtak a szelek, mintha aludni készülnének. A kis Gerda belépett a fehéren tündöklő, nagy, kihalt terembe, s végre meglátta kedves pajtását. Megismerte mindjárt, a nyakába borult és megölelte:
— Karl! Bine că te-am găsit!
— Kay! Édes, kedves Kay! Végre megtaláltalak!
Karl însă şedea nemişcat, ţeapăn şi rece.
Kay nem mozdult, csak ült hidegen és mereven,
Gretchen a început să plângă şi lacrimile ei fierbinţi au căzut pe pieptul lui, au pătruns până la inimă şi au topit bulgărele de gheaţă şi au mistuit ciobul de oglindă. El s-a uitat la dânsa şi ea a început să cânte:
Gerda meg zokogni kezdett nagy fájdalmában, forró könnyei Kay mellére hulltak, leszaladtak a szívért, felolvasztották a jeget, s kimosták onnan a gonosz tükörszilánkot. Kay, mintha álomból ocsúdott volna, Gerdára nézett, s a kislány akkor elénekelte azt a régi dalt
Ce frumoşi sunt trandafirii
Şi cad pradă ofilirii!
Traiul nostru e mai bun,
Că-nflorim şi la Crăciun!
Rózsa nyílik, szirma hull az ágra,
kicsi Jézus, látunk nemsokára!
Când a auzit cântecul, Karl a izbucnit în plâns şi lacrimile când au curs au luat cu ele şi aşchia de oglindă din ochi şi atunci el a cunoscut-o şi a strigat plin de bucurie:
Kaynak végre megeredt a könnye, úgy záporozott, hogy elúszott vele a másik kis tükörszilánk; most ismerte csak meg Gerdát, és ujjongva kiáltotta:
— Gretchen! Gretchen! Dar unde-ai fost atâta vreme? Şi eu unde am fost?
— Gerdám, édes kicsi Gerda! Hol voltál ilyen sokáig? És én hová kerültem? —
Şi s-a uitat împrejurul lui.
— Vai! Ce frig e aici! Ce pustiu!
Şi s-a lipit de Gretchen şi ea plângea şi râdea de bucurie.
körülnézett és megborzongott. — Milyen dermesztő hideg van itt! S milyen üres és kihalt minden! — És forrón átölelte Gerdát, aki sírt meg nevetett boldogságában.
Era aşa de frumos încât până şi bucăţile de gheaţă jucau de bucurie şi după ce s-au săturat de jucat s-au aşezat iar jos şi au alcătuit tocmai cuvântul de care spusese Crăiasa Zăpezii că dacă are să-l formeze Karl el are să ajungă stăpân pe sine însuşi, iar ea are să-i dea lumea întreagă şi o pereche de patine noi.
Ó, milyen öröm volt ez! Még a jégdarabkák is táncra kerekedtek jókedvükben, s amikor elfáradtak és megpihentek, éppen azt a szót formálták ki, amelyről a Hókirálynő azt mondta, hogy ha Kay ki tudja rakni, megszűnik a hatalma fölötte, neki ajándékozza az egész világot s még egy új korcsolyát is ráadásul.
Gretchen l-a sărutat pe obraji şi obrajii s-au făcut roşii; l-a sărutat pe ochi şi ochii au strălucit ca şi ai ei; i-a sărutat mâinile şi picioarele şi el s-a înzdrăvenit şi s-a înviorat.
Gerda megcsókolta Kay arcát, s az egyszerre kivirult, megcsókolta a szemét, s abból tiszta fény sugárzott; csókot lehelt kezére, lábára, s a fiú tagjait erő töltötte el.
Acuma, Crăiasa Zăpezii avea să se întoarcă acasă, avea să găsească dezlegarea lui de vraja scrisă cu bucăţi sclipitoare de gheaţă.
Hazajöhetett most már a Hókirálynő, nem tartottak tőle. Készen volt már Kay szabadságlevele, ott állt kirakva fényes jégbetűkkel.
Cei doi copii s-au luat de mână şi au ieşit din palat. Au început să vorbească de bunica şi de trandafirii din streaşină; şi pe unde mergeau ei, vânturile nu mai băteau şi ieşea soarele.
Kézen fogták egymást, és kifelé indultak a Hókirálynő roppant palotájából. Nagyanyóról beszélgettek meg az ereszcsatorna fölött viruló rózsatövekről, s amerre elhaladtak, elültek a szelek, kisütött a nap.
Când au ajuns la copăcelul cu poame roşii, renul era acolo şi-i aştepta. Cu el era şi un ren mai tânăr, cu ugerul plin, şi renul acela le-a dat copiilor lapte cald şi i-a sărutat pe frunte.
A vörös bogyós, nagy bokor tövében ott várta őket a rénszarvas, mellette a duzzadó tőgyű fiatal rénszarvastehén. Megitatta a két pajtást meleg tejjel, s megcsókolta őket.
Şi renii i-au luat apoi în spate pe copii şi i-au dus la căsuţa finlandezei şi aici s-au încălzit bine şi pe urmă i-a dus la căsuţa laponei. Lapona, în vremea asta, le făcuse hăinuţe noi şi le dresese sania.
A két szarvas aztán a hátára kapta Kayt meg Gerdát, s először a finn asszonyhoz vágtatott velük. Jól felmelegedtek nála, a finn asszony útba igazította őket, merre van hazafelé. Aztán folytatták az utat, betértek a lapp asszonyhoz is, aki új ruhákat varrt nekik, és megjavítgatta Kay szánkóját.
Cei doi reni şi cu lapona i-au dus pe copii până la hotarele ţării.
Innen mindannyian együtt indultak tovább, szánkójuk mellett ügetett a két rénszarvas; egészen hazájuk határáig kísérték a gyerekeket. Ott már kipattantak az első rügyek. Kay meg Gerda hálásan búcsúztak el a két szarvastól meg a lapp asszonytól.
— Isten veletek! — kiáltották.
Acolo unde începea iarba, copiii şi-au luat rămas-bun de la laponă şi de la reni. Păsările cântau şi copacii erau înmuguriţi. Şi deodată au văzut în faţa lor o fetiţă călare pe un cal frumos, pe care Gretchen îl cunoştea (fusese înhămat la caleaşca de aur). Fetiţa purta o căciuliţă roşie şi avea pistoale la brâu.
Megszólaltak a tavasz első madarai, kizöldültek az erdők, s a fák közül gyönyörű paripa vágtatott elő. Gerda mindjárt ráismert: az aranyhintót húzta valamikor. Fiatal lány ült a lovon, fején égőpiros sapka, az övében pisztolyok —
Era fetiţa de tâlhar; se săturase de stat acasă şi plecase acum în lumea largă, mai întâi către miazănoapte şi după aceea avea de gând să ajungă şi prin alte părţi ale lumii.
a kis rablóleány volt, aki megunta az otthonülést, és észak felé vette útját, amíg rá nem un arra a vidékre is. Aztán majd más földre vándorol.
A cunoscut-o îndată pe Gretchen şi Gretchen pe ea şi amândouă s-au bucurat grozav.
Nyomban megismerte Gerdát, Gerda is őt — nagyon megörültek egymásnak.
— Te pricepi straşnic să cutreieri lumea!, i-a spus ea lui Karl. Dar oare meriţi tu să umble cineva după tine şi să te caute tocmai la capătul pământului?
— Szép legény vagy, mondhatom, hogy így elcsavarogtál! — kiáltott Kayra a kis rablóleány. — Ugyan, megérdemled-e, hogy a világ végére is utánad menjenek?
Gretchen a bătut-o uşurel pe obraz şi a întrebat-o ce fac prinţul şi prinţesa.
De Gerda megsimogatta a rablóleány arcát, s azt tudakolta, hogy él-e a királyfi meg a királykisasszony.
— Au plecat în străinătate, a răspuns fetiţa de tâlhar.
— Messze járnak azok, idegen országba utaztak! — felelte a rablóleány.
— Da’ cioroiul? a întrebat Gretchen.
— Hát a varjak?
— Cioroiul a murit. Şi drăguţa lui cea domestică, acum o văduvă, şi-a legat o aţă neagră de picior şi plânge după el. Dar ia spune, tu ce-ai făcut şi cum l-ai găsit?
— A varjúférj meghalt — felelte a lány. — A szelídített varjúmenyecske megözvegyült, s gyásza jeléül egy kis fekete fonalat kötött a lábára. Folyton siránkozik, gyötrelem hallgatni a sok fecsegését. De mondd el most te, hogy értél oda, s hogy akadtál rá.
Gretchen şi Karl i-au povestit tot.
Gerda meg Kay egymás szavába vágva mondták el történetüket.
Fetiţa de tâlhar i-a luat pe amândoi de mână şi le-a spus că, atunci când are să treacă prin oraşul lor, are să vie pe la ei şi după aceea a pornit iar în lumea largă.
— Sok beszédnek sok az alja! — kiáltott a kis rablóleány, aztán kezet rázott mind a kettőjükkel, és megígérte nekik, hogy ha egyszer elvetődik a városukba, meglátogatja őket.
Şi Karl şi Gretchen au plecat şi ei mai departe, mână-n mână, şi pe unde ajungeau era primăvară cu iarbă verde şi cu flori. Şi deodată au zărit turnurile unui oraş: era chiar al lor.
Aztán elnyargalt a messzi világba. Gerda meg Kay kézen fogva továbbindultak; zöldellő, virágzó tavaszi tájakon vitt át az útjuk, messze előttük harangok zengtek-bongtak, s ők ráismertek városuk magas tornyaira — igen, az ő nagy városuk volt, ott laktak valamikor.
Au intrat în oraş şi au ajuns acasă la bunica şi s-au urcat în odăiţă, unde toate erau la locul lor, ca altădată. Ceasornicul spunea „tic-tac” şi arătătoarele se mişcau. Dar când au intrat pe uşă au văzut că acuma erau mari, oameni în toată firea.
Be is fordultak hamarosan a házuk kapuján nagyanyó ajtójához, fel a lépcsőn, be a szobába, ahol mindent a régi helyén találtak. Az óra a régi nótát mondta: „tik-tak”, ugyanúgy forogtak körbe a mutatói, de velük mégis nagy változás történt: amikor átlépték a küszöböt, észrevették, hogy felnőttek lettek.
Trandafirii din streaşină erau înfloriţi şi lângă trandafiri erau scăunelele pe care stăteau când erau copii. Karl şi cu Gretchen s-au aşezat fiecare pe scăunelul lui, ţinându-se de mână. Măreţia rece şi pustie din palatul Crăiesei Zăpezii o uitaseră ca pe un vis apăsător.
A nyitott ablakon behajoltak az eresz alatt a virágzó rózsaágak, ott álltak a kisszékeik, rá is ült ki-ki a magáéra, s megfogták egymás kezét. A Hókirálynő palotájának jeges és kopár pompáját úgy elfelejtették, mint egy lidérces álmot.
Bunica şedea la soare şi citea: „Dacă nu veţi fi cum sunt copiii, nu veţi vedea împărăţia cerurilor”.
Nagyanyó ott ült az áldott verőfényben, és néhány sort olvasott a bibliából: „Bizony mondom néktek, ha csak olyanokká nem lesztek, mint ezek a kisdedek, nem juttok be a mennyeknek országába!”
Karl şi Gretchen s-au uitat unul la altul şi deodată au înţeles cântecul cel vechi:
Kay és Gerda egymás szemébe néztek, s fülükbe csendült az a régi ének:
Ce frumoşi sunt trandafirii
Şi cad pradă ofilirii!
Traiul nostru e mai bun,
Că-nflorim şi la Crăciun!
Rózsa nyílik, szirma hull az ágra,
kicsi Jézus, látunk nemsokára!
Erau acuma amândoi oameni în toată firea şi totuşi copii, copii în inimile lor; şi acum venise vara, vara caldă şi binefăcătoare.
Ott ültek egymás mellett, felnőttek s mégis gyermekek, gyermekek a szívük mélyén. Nyár volt, verőfényes, gyönyörű nyár.
Реклама